Szép új Central World
2006. augusztus 22. írta: Bangkok Charlie

Szép új Central World

A legelső bangkoki áruház óriások egyike volt a Central World a Rajadamri úton (leánykori nevén World Trade Centre, ezt érthető okokból átkeresztelték a szeptember 11-i események után), így nem csoda, hogy aki az utóbbi években járt itt, nem szerzett túl mély benyomásokat. Megkopott, fáradt épület, főleg, hogy a szomszédságában olyan friss és ragyogó konkurensek vonzzák a vevőket, mint a Siam Paragon. A tulajdonosok a tavalyi esztendőben aztán úgy döntöttek, visszaszerzik a Central Word régi fényét- és hírnevét, újabb, szebb és jobb lesz, mint a többiek. A marketinget már ismerem, nem dőlök be minden trükknek. Nem is hittem nagyon az óriásplakátoknak. Aztán tegnap bekukkantottam, hogy lássam, merre tartanak a felújítással. Messze nincs kész, de az eredmény határozottan tetszik. Néhány fotót is hoztam bizonyítéknak.
 
Nem keresek négyzetmétereket most a neten, de elég az hozzá, hogy a Central Word óriási volt már korábban is. Rengeteg üzlet, étterem, két tekintélyes department store (iSetan, ZEN), műjégpálya, bowling, multiplex mozi, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A felújítás után azonban még nagyobb lesz – ígérték az építés kezdetekor. Hümmögtem, hittem is, meg nem is. Az első pillanatban örültem, mert ráfért a felújítás az épületre. Amikor láttam az első munkálatokat, úgy éreztem, itt bizony átverés lesz, csak sminkelni fognak. A régi kopott és piszkos márványfalat lefedték, majd az új épület elé húztak egy hatalmas üveghomlokzatot. Hát ez bizony csak ráncfelvarrás – gondoltam.
 
Thai szokások szerint a felújítás egyébként úgy ment, hogy az áruház teljesen sosem zárt be. Elég kalandos volt bent mászkálni, óriási labirintus, bizonyos szintek és részek zárva, építési palánkok mellett lehetett sasszézni, az üzletek pedig írták a kirakatban, bezártunk egy kicsit, de ne aggódjunk, nemsokára jövünk vissza.
  
Ilyen lesz – ilyen volt. A jobb oldali kép még a régi homlokzattal, a bal oldali pedig már az új üvegfallal.
 
 
Tegnap aztán a Central World felé jártam, a bejáratnál körbeszaglászott a kétembernyi plasztikblöki, éppen felügyelte a munkásokat, akik az új homlokzati óriáslogót próbálták beépíteni.
 
 
Belül aztán jött a meglepetés: a felújított részek határozottan tetszenek, világosak, fehérek, sőt, néha absztraktak. Mintha valaki a Vasarelyi családból belsőépítészkedett volna itt. Létezik két kilátópont is, ami jó ötlet, a harmadik és a hatodik emeleten, sajnos a hetedik emeleti kilátórész még nem látogatható. Az eredmény nekem határozottan tetszik, biztosan megyek még néhányszor, ajánlom mindenkinek az új helyet a bangkoki programok között.
 
Nagy csődületet és erős rendőri készültséget láttam az épület körül, akkor nem volt kedvem a rendőröktől faggatózni, inkább elkerültem a tömeget. Kérőbb kiderült, jó Forrest Gumpként már megint az események közepébe sikerült téblábolni – ugye, az ICT Expó, ahol kigyulladt a pavilon! -, ezek ugyanis a miniszterelnökre váró emberek voltak. Thaksin Shinawatra nyitotta meg a Central World legfelső szintjén lévő újjá varázsolt Thailand Knowledge Park névre hallgató cyberkönyvtárat – erről írok majd később bővebben, mert érdekes hely, addig is egy link róla -, a választások közeledtével aktivizálódó ellenzékiek pedig tüntetést rendeztek, a miniszterelnök visszavonulását követelve. Kisebbfajta attak és lökdődés is kerekedett, mindenesetre a mai lapban az egyik rendőrfőnök magyarázkodik, hogy azok a fekete ruhás és napszemüveges emberek, akik megrángatták a tüntetők nyakát, nem az ő emberei voltak, nem a speciális rendőri erőkhöz tartoznak. "Men in black not ones of us" Hmm, hogy én milyen fotótémákról maradok le!?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltannyc 2006.08.22. 17:25:36

Igen ugy nez ki belekerultel a tortenelembe, a Bangkokpost a mai cimlapon hozta az esetet. (marmint a Taxin melletti-elleni tuntetest) Nekem foleg a fenykep tetszik (elkuldtem neked a gmail cimedre) ahol egy nagy veszelyes 78 eves marcona tuntetot fekeznek meg a rendorok es a MIB.

roland_cs 2006.08.23. 05:19:55

A central worldon en is meglepodtem s azert nem is ismertem ra, mert mikor legutoljara ott korulotte jartam, akkor meg javaban WTC volt a neve. Asszem van is egy kepem rola. Csak sajnos CDre kiirva. Bar ha kell, Charlie, akkor szolj, majd kuldom.
süti beállítások módosítása