Macau, a már sajnos európai reptér
2007. március 07. írta: Bangkok Charlie

Macau, a már sajnos európai reptér

Eddig szerettem Ázsiában repkedni, mert itt még nem vezették be az agyatlan, európai utasokkal szórakozó biztonsági szigorításokat. Kicsit megijedtem, amikor olvastam a hírekben, hogy a bangkoki robbantások után a thai kormány „angliai szintű” biztonsági intézkedéseket vezet be a Suvarnabhumi reptéren is, de szerencsére úgy tűnik, ez a jelentős mennyiségű katona, rendőr és reptéri biztonságis felbukkanásában ki is merült, nem vegzálják egyebekkel az utasokat. Sajnos egyik korábbi kedvencemen, a Macau-i reptéren március elsejétől szigorítottak, bevezették a 100 ml-es folyadékos szabályt, vagyis ennél többet semmilyen üvegben sem, ennyit pedig átlátszó nejlonzacskóba csomagolt üvegcsékben szabad felvinni. Nekem szerencsém volt, mindössze fél liter ice tea-t kellett hirtelen felindulásból meginnom, bent aztán bosszankodhattam, ugyanis a reptéri büfé árai itt tényleg a csillagászati magasságokban repkednek. Ennél még az AirAsia fedélzeten vásárolható ellátmánya is lényegesen olcsóbb.

A biztonsági intézkedéseket leszámítva Macau a kedvenc reptereim közé tartozik. Kicsi, modern és gyors. A fapados AirAsia járatnál nincs szükség buszra, a reptéri betonon kényelmesen lehet gyalogolni a repülőig, vagy az épületig. Két specialitása van még, az első az óriáskerék. Az ember este érkezve meghökken, amikor meglátja a közvetlen a reptér mellett felhúzott China Hotel tetejére (!) applikált óriáskereket, aminek küllőin változatos színjáték jelzi: ez itt az ázsiai Las Vegas kérem szépen! A másik specialitás pedig az elhelyezkedés: valódi vízi reptér, a kifutópálya mélyen bent a tengerben, mindössze két híd köti össze a szárazföldön lévő kiszolgáló épülettel, a repülőgép szárnya pedig a gurulóutakon kilóg a tenger felé. Itt lehet egy kört megtenni felette a Google Maps segítségével.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Garfi 2007.03.09. 22:45:21

Úgy tűnik, hogy az általam eddíg nagyon kedvelt nagyutazas.hu irodát is elérte a növekvő forgalommal egybekötött pökhendi nagyképűség.. és a linkség. Ok, én egy problémás arc vagyok, nekem nagyon fontos az ablak melletti ülés, mivel utálok repülni és inkább berugok és átalszom az utat. Kértem őket, hogy amint lehet ( 1 nappal az elutazásom után ) foglalják be nekem az akármelyik ablak melletti ülést. Persze, igérethalom stb. Mielőtt indultam volna haza ( 3 héttel azelőtt ) kezdtem küldözgetni az emileket, hogy ugye minden rendben van ? No válasz az egyik emilemre senem.. 10 nappal az elutazásom előtt egy thai irodában rákerestettem és nicsak.. be lettem foglalva egy középső helyre. Teló az irodának ( 500+ forint / perc ) ahonnan csak egy hazugság/kifogás tömeget hallok ( a légitársaság leblokkolta az ablakos helyeket ) Annyit tudtak kinyögni, hogy intézzem el magamnak BKK-ban a check in-nél. Hümm. Fura volt, hogy haverok a neten elintézték a saját helyeiket pár nappal az utazásuk előtt ( én nem tudtam, hogy ilyen van ) Kiérve direkt a nyitásra megpróbáltam megkapni a helyem az ablak mellé. Az igen segítőkész és heles thai csajszi nagyon kínban volt, mivel aszondta, hogy tudna nekem ablakos helyet adni, ha nem kérte volna le az iroda kifejezetten nekem a nem ablakos helyet. Úgyhogy arról volt szó, hogy nem elfelejtették, nem a légitársaság blokkolta a helyet, hanem kibaszásból rossz helyet foglalt nekem valaki az irodából. Természetesen a thai csajszi megoldotta nekem a problémát, de annyit hozzáfűzött, hogy next time ne ilyen link/rosszindulatú irodával utazzam.

Szintén nagyutazás... haver hirtelenfelindulásból kijönne hozzám. Ajánlat: Emirates. Jó ár, jó dátum. Csak azt felejtették el közölni, hogy 3 átszállás és így 28 óra az utazás. ( OK.. haver lehetett volna körültekintőbb, a bűne annyi, hogy nem dörzsölt utazó )


Átszállások. Akárhol, csak ne a bécsi náciknál.. BPről bécsbe no problem... Volt egy tusfürdőm a táskámban, lefoglalva, no problem én voltam a hülye, hogy elfeledtem az új rendet. Ekkor jött a meglepi.. a Pannónia sajt és a téliszalámi is robbanásveszélyes ( miközben látom hogy az osztrák vámosok a háttérben guberálnak a kukákban és pajtásiasan elosztják az elkobzott javakat ) nagyon ordibálva és lengetve a PRESS igazolványomat előkerül egy főnök és kompromisszumként felajánlja, hogy adjam fel a kézipoggyászom normál csomagként. OK, nem probléma. Megjegyeztem, hogy akkor a tusfürdőt - amit az egyik vámos a kezében szorongatott - tegyük már vissza a táskámba.. a vámos válasza ennyi volt: Ez már az enyém, ha problémát akarsz, akkor hívom a polizei-t.

Visszafelé: Elkobozva a borotvahabom és egy makréla konzerv ( valszeg nem volt meg a vacsi a szarcsimbók osztrák vámos családjának ) BKK-ból nem volt probléma bécsig, de a 20 személyes propelleres gép Pestig nagyon nagy veszélyt jelenthetett.

Konklúzió: Egyre jobban hányok a lábszagú, szarcsimbók magyaroktól, osztrákoktól, egyáltalán az egész EUnak nevezett fostócsától..Mikoris tudok visszamenni az ott élők által oly soxor kritizált Thaiföldre ? Semmi mást nem várok jobban...

roland_cs 2007.03.14. 14:53:21

Kicsit elakadtam az altalad leirtakban, Garfi. Eloszor csak a konkluzion, aztan gondolkodtam. Akkor kezdenem a konkluzional:


1. Ha ennyire rosszul erzed magad az EU-n belul, akkor minek jossz ide? Egyaltalan, ha olyan meses Thaifold, miert tetted be labad az EU-ba. Probald meg intezni az ugyeidet onnan. Nekem innen (Labancfoldrol) megy, hala EU-nak.

Ha olyan gyonyoru ott minden, akkor vidd magaddal a csaladod is (ugye a csaladnak a legjobbakat szokta az ember nyujtani), kivancsi vagyok, hogy megelsz-e a csaladod tagjaival kint. Avagy talan az EU szocialis (labancfoldrol irok) rendszere megis jobb lenne egy csoppet a thainal?

Vagy tevednek?

Ezen felul, ha ne adj Isten, megis egy magyar vagy europai cegnek dolgoznal, ugy emlekszem, hogy akkor nyugdijad is lesz. Ezt most nem firtatom, de en nem nagyon tudok Thaifoldon olyan jo nyugdijrendszerrol mint ebben a fostocsaban.

2. Koztudott, hogy az EU agyonszabalyozott, de akkor lepjunk tovabb. Mi a helyzet az Egyesult Allamokkal vagy akar Hong Konggal? Mig az Eu-ban meg azert ragyujthatsz az utcan, addig pl. Hong Kongban mar csak a sajat magad altal valasztott negy falad kozott (januar 1-jetol a barokban es ettermekben se lehet dohanyozni Hong Kongban).

No, mivel Labancfoldon vagyok, azert tudom, hogy milyenek. Megse probalom vedeni oket, hanem inkabb ra probalok mutatni, hogy milyen a mi nemzetunk vagy eppen a thai, akar a kinai.

A kinait asszem nem kell felhoznom. Megprobalok nagyon tomor rovid lenni, sajnos csak szubjektiv velemenyem van. Sokat a Mainland-Kinan valahogy nem tudok megmaradni. Az az osztrak amelyik a szemetesbol turta ki (leirasod alapjan) a kajat, az ket jo dolgott tett:

a) a Vienna-Airport savanyuan nezeget miota bevezettek ezt az uj rendeletet, mert tobb tonna szemetet kell elhurcolni, ez noveli a koltsegeket, azaz noveli a Te koltsegeidet is. Ha kevesebb szemet van, kevesebbet visz a szemetszallito, kevesebb koltseggel jar.

b) az osztrak megette, azaz legalabb nem veszett teljesen karba az etel. Tobb emberrel osztom a velemenyt, mely alapjan nagyon rossz kajat hagyni megromlani. Igy ez a problema nem kovetkezett be. Tehat legalabb a vamos/hataror megette.

Osztrak-Magyar:

Nagy a valoszinusege, hogy nem voltal valami nagyon kedves az osztrak hatarorokkel szemben, valoszinu, hogy kulonben nem igy tettek volna. Volt hasonlo esetem Thaifoldon. Gondolod rendesek voltak? Egy feneket...

Mosolyog a thai, mintha nem ertene mirol van szo, a vicsorgasaban mar-mar vagy azt hiszed, hogy tenyleg kedves mosolyrol van szo, vagy hogy teljesen hulyenek nez. Bingo, az utolso a nyero nagyon sokszor. Ebben a fostocsaban legalabb az emberek nagyobb resze kinyilvanitja az erzeseit s beolvas a masiknak...

Visszaterve az osztrak-magyar dologra, csak azt tudom mondani, peched volt, mint nekem, amikor eloszor hazamentem innen 1998-ban. Hogy mi tortent? Nem irom le azon szaftos kedves magyar karomkodasi szokincselemeket, amiket hallottam, mikozben a vonatnak nekifeszitett a vamos. Mindez azert, mert 25 m-re mogottem allt s nem visszafele hozza fordultam, hanem indultam hazafele Hegyeshalomban. Egy hatitaska minusz. Gondolom a te hatitaskadat nem tepte szet senki se az osztrakok kozul.

Mindegy, ettol meg nem altalanositok, hogy minden magyar vamos ilyen lenne. Bar ugye hallani hireket, hogy az erdelyi magyarokkal mit csinal a magyar hataror. "10 eurot fizetsz, kulonben kiramollak s nem mehetsz sehova se" - de sokszor elhangzik, meg akkor is, ha Romania mar EU-ban van.

Osztrak mint nemzet, nekem se jon be. Ennel kedvesebb a thai, felteve, ha az ember olyan korokben is mozog. De ennek ellenere precizebb mint a thai es pontosabb mint a thai. Ennek ellenere nem veletlen van ott, ahol van s nem ott ahol a thai.

En jol erzem magam s ugy erzem, mindenki maga epiti ki a kis sajat birodalmat. Ha a te kis birodalmad epp langokban all, akkor tessek oltani a tuzet, azaz megoldasokat keresni, hogyan is tudnal visszajutni s elvinni Thaifoldre a csaladod, hogy ne csak neked, Garfi, hanem a csaladodnak is jo legyen.

Garfi · http://www.pattayaimg.com 2007.03.15. 22:29:55

Roland.. akkor tőmondatokban:

Sajna akkor tettem bele a lábam faranglandba, amikor még nem volt EU, hanem SU elnyomás volt...merthogy ide születtem. Úgyhogy ezt a nyelvet beszélem, itt tudok boldogulni... sokáig szerettem itt lenni, ma meg utálok. ( egy kis adalék: a 80as évek elején a SUba jártam egyetemre és akkor kezdtem megutálni ezt a lábszagú, pitlah magyarországot... hiába volt elnyomás etc. mégis megvolt a "nagyország nagyban jáccunk " feeling. Amúgy a szociális rendszer Magyarországon egy kalap szar.... abból nemhogy itthon nem élnék meg, de Thaiföldönsenem..( nyugdíj= vicc, kukázás stb )

Eeegen... az a baj, hogy Thaiföldön nem tudnám fenntartani magam... amúgy nincs családom, mert azt az utat választottam, hogy inkább szabadon élek, minthogy "termeljek" egy újabb költőgépet, egy újabb dolgozó hangyát a társadalomnak.

Szarok rá Hong kong-ra... nem arról beszélünk. ( sajna a globális fostócsa terjed és lassan-lassan elönti a szabadok földjét Thaiföldet is, mint egy halálos vírus )

A talján vámos egy rohadék szar... maradjunk ennyiben... OK... enyhítő körülmény, hogy egy agyamosott zombi, de ez nem menti fel a lopás gyanúja alól. Amúgy ne félj a szemét tömegtől hazaviszik azt a tolvaj pondrók.

Nem voltam se kedves, se kedvetlen, egyszerűen haladtam a kapu felé. Amúgy mindenkivel ugyanezt csinálták... Thaiban soha nem volt semmi ehhez hasonló élményem, pedig járkálok...És... nem kell, hogy mosolyogjon... hagyjon békén... A magyar lábszagú tapló ugyanaz, mint az osztrák... egykutya fostócsa okádék.

hehehe... azon vagyok, hogy hogyan tudnék kiköltözni.. sajna nem könnyű, amíg csak itt fizetnek meg...és igazuk van.. miért is kellene nekik mégegy farang ?

roland_cs 2007.03.16. 14:41:56

Garfi, en ertelek, de ettol fuggetlenul a gyokereid ebben a fostocsaban vannak. S barmennyire is rossz, azert vannak itt jo dolgok is. Vannak itt azert olyan dolgok, amik Thaifoldon nincsenek.
Sajat velemenyem alapjan minden orszagnak megvan a rossz s megvan a jo oldala. S neked eppen Thaifold tobb jot mutatott mint az EU. De ettol meg ez a te velemenyed s nem biztos, hogy altalanositani kellene. Mellesleg sajat magambol kiindulva tudom, hogy nem tudnam Thaifoldre vinni anyamat, ha letelepednek ott. Marpedig anyamnak rajtam kivul senkije nincs...(a csalad ezen reszere gondoltam s nem pedig a jovobeliekre). Ez a plusz farangfelvetel se olyan egyszeru. Kell nekik, ne aggodj, kell nekik a farang, ha milliardos s befektet Thaifoldon. :)

Mekgajver 2007.03.19. 15:38:45

Én az elmúlt egy évben voltam az Usától Ausztrálián át Brazíliáig kb 20 reptéren, de olyat, mint az EU-s reptereken perverzen élvezkedő kib. állat biztonsági őr/ határőr/vámos, sehol nem láttam. Még amerikában sem.
roland_cs: A tököm ki van azzal, hogy ha felhívják (juk)a figyelmet egy-egy dologra, ami esetleg a világ más részén jobban működik, jön a kioktatás hogy te is innen való vagy bazzeg és innen élsz, és a biztonsági őr/ határőr/vámos is ember stb, a helyett, hogy inkább próbáljuk lemásolni a jobb rendszert, mert ez az EU, és azon belül a 15-ök, (a régi tagok), az USA 1985-ös szintjét teljesítik GDP-ben, és ezzel a hozzáállással nem hogy nem érjük utol, de a távolság nőni fog.
süti beállítások módosítása