A nyugati embernek elsőre kicsit furcsa, ha februárban lépten nyomon boldog új évet kívánnak neki, de Kínában ebben abszolút nincs semmi furcsa. Itt nincs Karácsony, ezzel szemben van Kínai Újév, ami nemcsak felér vele a kínaiak számára, de felül is múlja azt, hogy mást ne mondjak, rögtön két hetes szabadsággal jár. Hol van ehhez a mindössze két és fél szabadnapot jelentő ünnepünk? Bangkok Charlie mindig tudja merre van a tuti, amiről a világhíradókban a vezető hírek szólnak, így sikerült véletlenül a múlt héten a kantoni látogatásomat is az évszázad rekordhidegével sújtott kínai újévi káoszára időzítenem.

Ghuangzhou (magyarosan Kanton) Kína egyik legnagyobb és legfontosabb kereskedővárosa, s mivel Dél-Kínában van, az éghajlata jóval kellemesebb Shanghainál vagy Pekingnél. Éppen ezért amikor a február eleji utat terveztem, még úgy számoltam max egy kicsit hűvösebb lesz, mint Bangkokban. Ehhez képest alaposan megdöbbentem a január végi híreken: mindössze 2-3 fok Ghuangzhouban, ráadásul egy csomó déli tartományban esett a hó, ezért több mint egy millió kínai rekedt a kantoni főpályaudvaron, akik eredetileg szerettek volna hazautazni az újévre. Két gond volt ezzel: nem voltam biztos, hogy el tudok rendesen jutni a városba, merthogy a közlekedés több irányba megbénult. A másik probléma, hogy a kantoni olcsóbb szállodák többsége nincs felkészítve a télre, így semmiféle fűtés nincs bennük!

Sok lehetőségem nem akadt, hiszen ha nem megyek, kiesik két hét, mert ez a bizonyos két hetes kínai újév alatt a fű sem nő a nagy Kínában, bezárnak a gyárak, boltok, irodák. Így előszedtem a téli kabátot, sálat, sapkát, irány Kanton! Tényleg a káoszba készültem, nem bíztam semmit se a véletlenre, mert a szálloda, amit rendszerint használni szoktam, természetesen a főpályaudvar mellett van! Neten keresztül a szobafoglalás ment, bár a recepciós az előzetes telefonos ellenőrzés során eléggé aggódott, hogy valóban menni akarok-e Kantonba, s kicsit bizonytalanul, de azt állította, hogy a szobákban nincs hideg, a légkondi tud fűteni valamicskét. 

Kantonba megérkezve először nem vettem észre semmi különöset, a nagy hidegen kívül. A mindössze 2-3 fokot kemény szél és állandóan csepergő eső fűszerezte. Kellemes élmény a bangkoki 25 fokok után. S amíg én valódi télikabátban, sapkában nyomtam, addig a helyiek jó része úgy volt vele, nem áldoz ilyen felesleges dolgokra, papucsban, susogós melegítőben, széldzsekiben és összeszorított szájjal is kibekkeli ezt a pár napot. Kínai schirillák, nem puhány farangok. Az állomás felé közeledve azért fokozódott a helyzet, igazán akkor kezdtem gyanakodni, amikor a harmadik taxis is rázta a fejét a cím hallatán. Taxit kapni Kantonban egyébként is sokkal nehezebb mint Bangkokban, de most nem erről volt szót. Mondták, hogy sorry, de arra nem tudnak menni, mert minden le van zárva a környéken, s azért nekem se javasolják a gyaloglást.

Szerencsére találtam nem túl messze a célomtól elfogadható áron egy valóban fűtött szobákkal rendelkező szállodát – harmadik kísérletre sikerült! -, feltámadt a vadász ösztön, gyerünk a nagyállomáshoz, fotózzunk. Jelentem, elég gyorsan feladtam. Az alábbi fotót nem én készítettem, a xinhuanet oldaláról van, de talán látható, hogy miért is gondoltam meg magam. Tényleg ilyen volt. Amikor én éppen Kantonban jártam, a hírek szerint enyhült feszültség és már csak 600.000(!) ember várt az állomás környékén, hogy valamilyen úton-módon eljusson a családjához.  Néhány napja még egymillióan voltak. Az állomás környékén, jó egy kilométeres körben az összes aluljáró és metró megálló tele volt. Mindenfele hatalmas csomagokkal, ültek, álltak, feküdtek az emberek, katonák és rendőrök armadája vigyázott a rendre, valamint hivatalos irányítok mászkáltak kis kézihangszórókkal. Időnként sorba állították őket, majd elkezdtek menetelni, valamiféle alkalmi mentesítő buszjárat fele. A belvárosi vásárközpontot is megnyitották, ahogy néztem, ott is ideiglenes szállások lehettek. Az állomás környékén az összes utat lezárták, autóval nem lehetett behajtani, viszont folyamatosan húztak kifele a buszok. Lehet számolgatni, hogy 600.000 emberre mennyi busz kell, hogy elfogyjon a tömeg. Mindeközb az utcákon folyamatosan áramlott a valódi kínai tömeg, hatalmas pakkokkal, bőröndökkel, szedett-vedett nejlonszatyrokkal rendületlenül vonultak – teljesen úgy éreztem magam, mintha egy amerikai katasztrófa filmbe kerültem volna, amikor az emberek éppen menekülnek Washingtonból az alienek támadása elől.

Érdekes, hogy az állomás közvetlen környékét leszámítva nem nagyon lehetett érezni a káoszt Kanton egyéb kerületeiben. Ott épp ellenkező volt a helyzet: eltűnt a szokásos nagy tömeg az utcákról. Ez köszönhető volt mind a hidegnek, mind a kínai újévnek. Az utcákon egyedül a mandarinfa árusok tartottak ki rendületlenül. Ahogyan mi a karácsonyfát, úgy a kínaiak ezeket vásárolják és cipelik ilyenkor haza. Szokatlan látvány a nagykabátban mandarinfára alkudozó kínai. A mélyzöld leveleket és a narancsszínű gyümölcsöket látva először gyanakodtam, de megtapintva kiderült, nem műanyagból vannak.