Mentőautók vagy tankok lesznek a főszereplők?
2008. november 28. írta: Bangkok Charlie

Mentőautók vagy tankok lesznek a főszereplők?

A vihar előtti csendet két kép érzékelteti. Az egyik a Suvarnabhumi mellett sorba állított több tucatnyi mentőautó, melyekben az orvosok és ápolók tegnap óta tétlenül ülnek. Egyelőre. Thaiföldön nem létezik a Magyarországon megszokott egységes állami mentőszolgálat, a mentőautókat kórházak vagy alapítványok üzemeltetik, így itt ritkán látni ennyi mentőautót egy helyen. Egyszer sikerült már, akkor éppen a phuketi légikatasztrófa helyszínén jártam éppen. A másik kép a légierő bázisának kapuja mögött fenyegetően megjelent PSZH, azaz páncélozott szállító harcjármű, ahogy a magyar katonaviseltek emlegetik. A thai és egyéb nemzetiségű civil újságolvasóknak azonban elég az itt megjelent hír: a hadsereg felfegyverzett tankokat vezényelt ki. Cirkáltak a korábbi napokban is katonai konvojok, katonákkal megrakott járművek az elmúlt napokban is Bangkokban, erre a hadsereg egyrészt annyit mondott, hogy mindössze a helyzetet monitorozzák. De a másik nyilatkozatot dobogósnak ítélném: a csapatmozgások mindössze a rendes vezetési gyakorlat részét képezték.

Mindeközben a tüntetők változatlanul a reptéren, a blokádjaikat erősítik, pl. a képen látható vízszállító tartályautóval. Ezen nem lesz egyszerű áttörni. Somchai Wongsawat közben Chiang Maiban, nem is tervezi a visszatérést addig Bangkokba, amíg nem tudja, hányadán áll a hadsereggel. A thai miniszterelnök csütörtökön tett még egy érdekes kijelentést, amikor felszólította a rendőrséget, hogy tegyen rendet. Hozzátette, ha szükség úgy hozza, akkor a hadseregnek kell segítséget nyújtani, nevezetesen a légierőnek és a haditengerészetnek! Igen, érdekes, miért pont nekik? Katonai források már jelezték a lapokban, a hadsereg gerincét adó szárazföldi erőkkel szemben ez a két haderőnem nem kapott ilyen célokra kiképzést…

Amíg a repülőtéren a kormányellenes tüntetők készülnek  végső harcukra, addig pénteken a terminálban az ott rekedt thai muzulmánok sírtak. Igen, a szó szoros értelmében. Több mint 5000 muzulmán szeretett volna elutazni zarándokútra Mekkába, közülük 450-en Suvarnabhumi, 200-an pedig a déli Hat Yai repterén ragadtak. Sokan évek úta gyűjtöttek az útra, hogy életükben egyszer eleget tehessenek a vallásuk által előírt zarándokútnak.  Thaiföldön jelentős a muzulmán kisebbség, jobbára ez a déli tartományokban állandósult robbantások miatt szokott szerepelni a nemzetközi sajtóban.

Más hadszíntéren is folyik harc, legalábbis ezt bizonyítja, támadás történt az éjszaka az egyik PAD vezető tévécsatornája ellen. Tüzet nyitottak és gránátot dobtak az ASTV épületére, megpróálták a tetőn lévő műhold antennát működésképtelenné tenni. Ez már nem az első eset volt. Az ASTV két csatornán napi 24 órában semmi mást nem tesz hónapok óta, mint a tüntetést közvetíti. A képernyőn mást se látni, csak sárga ruhás tömeget, szónokokat, valamint időnként egy-egy zenekart, természetesen a szónoki színpadon.

Akadtak érdekes jelenetek máshol is. Az egyik híradóban például látom, hogy a rendőrök megállítottak egy a reptérre tartó pickupot. A kocsi orrán hatalmas vöröskeresztes lobogó, ennek megfelelően zsúfolásig tele rakománnyal, s minden zsákon ott virítanak a vöröskeresztek. Logikus, ha jön a rendőrostrom, tényleg szükség lehet a segítségre. Mindössze az volt a furcsa, hogy amikor félrehúzták a hátizsákokat, akkor előtüntek a fahúsángok, baseball ütők, no meg jónéhány csúzli. Nem, ez nem szleng most, valódi fából és gumiból készült csúzlik. Hogy nem vicceltek, arról tanúskodott a szomszédos zsákban lévő több ezernyi színes üveggolyó. Ezek itt most nem játékszerek.


A reptér blokád harmadik napján jönnek a hírek az újabb lemondásokról. Minden bizonnyal nagyon érzékenyen fogja érinteni a thai turizmust, hogy most a Lufthansa és az Air Berlin, LTU is törölte a bangkoki nyaralásokat – nemcsak repjegyekről, hanem komplett nyaralási csomagokról van szó. A német utazási irodák csütörtökön 1200 foglalást töröltek.

De nemcsak a turizmus kerül bajba, hanem az export-importtal foglalkozó cégek is. A thai külkereskedelmi hivatal közleménye szerint napi 3 milliárt baht veszteséget jelent, hogy a reptér zár miatt megszűnt a légi cargoforgalom – ebből 1.8 millárd baht az importőrök, 1.2 milliárd baht az exportőrök vesztesége. A kár nagy része a gyorsan romlandó élelmiszerekből és mezőgazdasági termékekből származik, ezek ugyanis nem tudnak várni, nem lehet őket hajóval küldeni. Ha a forgalom nem áll vissza a normális rendbe 1 héten belül, akkor a hivatal becslése szerint legkevesebb 30-50 exportőr cég megy tönkre azonnal. Repülőgépes szállítást vagy a romlandó, vagy a sürgős áruk miatt használnak sokan, a karácsony előtti vásár előtt pedig az idő rövidsége miatt még többen próbáltak árut légi úton küldeni. Erre most más csekély az esély, csütörtökön az egyik helyi cargócégtől telefonon kapott információm szerint nem vesznek fel újabb foglalást, legalább két hétre, ugyanis ha egyszer megnyit a reptér, akkor a rengeteg feltorlódott árut kell először elküldeni.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szamo 2008.11.28. 09:16:22

Ezt nagyon elcseszték, a hadzs nem játék egy moszlim életében, ennyire nem kellett volna kihúzni a gyufát. Szó szerint. Most aztán várhatjuk a hittestvérek bombáit szerteszéjjel az országban.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.11.28. 11:06:47

Fuh csak anyit akartam, mondani, hogy ez az egyik legjobb külpol blog amit ithon látam, és kösz a ma reggeli házimhoz a segitséget:D

Forgószél · http://www.myspace.com/forgoszel 2008.11.28. 11:42:33

Lassan kezdek lemondani a bankgoki útról. Meg a szabómról is ... :(
Persze, ha közben valaki feltalálná a teleportálást az szóljon azért:)

Vajon, a hadsereg beavatkozik még a mai napon?

benceg 2008.11.28. 12:04:35

Remek összefoglaló!

Gondolom 4 szcenárió lehetséges ebből az első 2 a elég valószínűtlennek tűnik:

1, PAD megunja és békésen hazamegy.
2, Somchai lemond.
3, A rendőrség megpróbálja kiverni a tüntetőket a reptérről - csúnya lesz.
4, Katonai puccs.

Én a legutolsót érzem a legreálisabbnak - gondolom ebben az esetben a hatalmat átvevő junta majd rendet rak és 1-2 évben belül lesznek választások, amit ismét megnyernek Thaksinék. Aztán kezdődik minden előről.

Én ma repültem volna, most Bp.-en várom a fejleményeket...

majomkakas 2008.11.28. 12:13:05

Karcsika, szurkojjá nekünk, hárman megyünk dec 12-én, remélem addigra minden OK lesz, németből viszont kevesebb lesz, hál' istennek

Polly 2008.11.28. 13:22:48

Annak aki Aerosvittel utazik / utazna ez áll a hivatalos honlapon:
Regarding an extraordinary situation at "Suvarnabhumi" airport, Bangkok city - "Aerosvit" flights VV171 28.11.08 and VV172 29.11.08 are carried in Utapao airport, Bangkok city.
Aerosvit Airlines is also providing free transfer to Bangkok for passengers arriving to Utapao by VV171/28NOV, arrival to the Emerald Hotel in Bangkok
Az én indulásom csak 2 hét múlva esedékes, remélem addigra találnak megoldást, egyelőre a vízumkérelmemet is késleltetem.
Aki bármit tud Aerosvit járatokról kérem írjon. Köszi.

fatcat 2008.11.28. 13:57:09

bulvár index megmondja: karácsonykot már bkk-ban kurvázhat:

velvet.hu/2008/karacsony/thai081127/

Peter 2008.11.28. 13:58:40

Elkezdodott volna?
A rendorseg orszagos foparancsnokat levaltottak,gondolom nem volt eleg lelkes .
Az uj parancsnoksaga alatt nehez fegyverzettel felszerelt rendorok lezartak a Suvarnabhumihoz vezeto fo utat.
Kiadtak a szuksegallapotban az elso figyelmeztetest a tuntetoknek, hogy menjenek haza.
Persze a tuntetok szetverhetok(nyilvan a sajto totalis tavoltartasaval)de mi lesz ha polgarhaboru lesz?
Na, itt kezdodnek a bajok...

Forgószél · http://www.myspace.com/forgoszel 2008.11.28. 14:12:31

Ami a hosszú utazásokat illeti, én a Malaj Airt szoktam előnyben részesíteni, és mikor csak lehet, velük utazom.

Náluk sem jobb a helyzet:
Malaysia Airlines passengers currently stranded in Bangkok may opt to resume their journey from U-Tapao International Airport in Rayong.

Ez a *pdf linkje: www.malaysiaairlines.com/uploads/en/downloads/common/announcement-bkk.pdf

Aki tájékozódni szeretne bővebben itt megteheti. Két oldalas, így nem másolnám ide.

Forgószél · http://www.myspace.com/forgoszel 2008.11.28. 14:31:37

Kedves Péter!
Ne vizionálj polgárháborút, mert még a végén tényleg az lesz. Aztán menekülhet mindenki amerre lát.

Egyébként, én nem látom, hogy bármiféle megegyezés születhetne. Ha lenne új választás, akkor is csalást kiáltanának ... :s

Peter 2008.11.28. 14:39:45

Charlie,ha lesznek az orszagon belul hm.turbulenciak,(ne mondjuk azt a csunya szot)akkor nem az en kommentem miatt lesznek...
Te is tudod,hogy ez is benne van a pakliban.Erosen.

Tomzol 2008.11.28. 14:44:03

Charlie, Ti ismeritek a kinti helyzetet, de nem lehet hogy ha egy kicsit erőteljesebb fellépés lenne a katonaság vagy rendőrség részéről minimális áldozattal, akkor a tömeg nagyrész bepánikol és egyszerűen hazamegy?
Vagy ez nem jellemző a Thai népre?

Valaki 2008.11.28. 15:42:22

Forgószél · www.myspace.com/forgoszel 2008.11.28. 11:42:33
"Lassan kezdek lemondani a bankgoki útról. Meg a szabómról is ... :(
Persze, ha közben valaki feltalálná a teleportálást az szóljon azért:)"

Bankokba akartál menni feltétlenül, vagy le valamelyik szigetre?
Phuket, Samui, Surat Thani repterek szerintem üzemelnek, de majd bkkcharlie megmondja.
Surat Thaniból fel tudsz menni vonattal, ha nagyon Bangkokba vágysz.

Ez vagyok 2008.11.28. 16:04:19

Szorítok a népnek, ők szívják meg itt is leginkább a politikai játékokat, mint mindenhol. Szorítok a turizmusnak, ami mindenkinek - vendéglátóknak és vendégeknek - egyaránt szuperjó volt.

roland_cs 2008.11.28. 16:10:08

Tomzol, ez nem Magyarország, ahol a tömeg bepánikol. Ök végsö "harcra" készülnek. Sajnos én is az utolsó kettö esetre tippelek. Mellesleg van egy érdekes link, Dr. Thaksinnal készült riport:

www.youtube.com/watch?v=WjZh1rhNpbk

whoishe 2008.11.28. 16:12:12

Remélem én is, hogy 12-ik megoldódik a helyzet mert már mennénk és arra az időpontra lett most jegyünk. Párom odavalósi, most éppen itt van, 26-ára volt jegyünk Bécsből, de szerencsére szóltak előre, hogy törlik a járatot, így nem lépett ki az EU-ból az éppen lejáró vízummal, ma szerencsére megkaptuk az ideglenes tartózkodásit. Ma azon viccelődtünk, hogy majdnem úgy járt mint Tom Hanks :)
Az Austrian szombatig minden járatot törölt, az Aerosvit Pattaya mellett száll le és onnan busszal viszik az utasokat Bangkokba, az kb. +2 óra út, hacsak valaki nem pont Pattaya-ba indult...

Forgószél · http://www.myspace.com/forgoszel 2008.11.28. 16:44:32

Kedves Valaki!

Én, csupán 3 db helyre szeretnék Bangkokon belül menni:
250 Sukhumvit Road
288-290 Sukhumvit Road
155/30-31 Soi Chaiyot (Sukhumvit11)

Ennyi. Nem több. Persze, ezek nem a reptéren vannak, de most nem látom, hogy olyan könnyű lenne az odajutás, innen Budapestről:)

justdive 2008.11.29. 16:40:34

Érdekes a helyzet valóban. Viszont BKK-n kivül semmi jele. Itt Samui-n max. a hírekből és az otthoni érdeklődésekből lehet tudni, hogy valami történi.
Érdekes a benzin ára a májusi 45 baht-ról 20,60-ra ment le. Itt Samui-n a helyzet változatlan - nyugodt.

tom04tom04 2008.11.30. 07:11:18

Az igen komoly uzemanyag ar-csokkenes! Akkor ott gondolom nem annyi az adotartalma mint nyugaton, angliaba pl kb 25%-ot esett csak. 1.30-rol 1.06 ra.


Vajon a taxi tarifak is mentek le ezzel parhuzamosan?

roland_cs 2008.11.30. 09:58:03

tom04tom04, nézd meg légyszi, hogy Charlie miket írt az üzemanyagárral kapcsolatban. Elég sokszor tagálta.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.11.30. 18:54:29

justdive: Ahogy azért hallottam néhány ott élő barátomtól, nyugodt a helyzet Samuin, de túl nyugodt. Azaz konganak a szállodák, apartmanok, nem nagyon vannak túristák. Ebből mi igaz?

Forgószél: Megnéztem azért miféle reklámot rejtettél el itt a kommentek között. A többiek kedvéért, ezek nem tűnnek masszázs szalonoknak, hanem bangkoki szabók címei :-) Több szabó vállal távmegrendelést is. Ha már voltál náluk, akkor elmentik az adataidat, s később rendelhetsz, postai küldéssel.
süti beállítások módosítása