Támogatás a turistáknak
2008. november 28. írta: Bangkok Charlie

Támogatás a turistáknak

Napközben pénteken minden csendes volt Bangkokban az belvárosban. Tettem egy kört az utcákon, kimerészkedtem majdnem a repülőtérig a gyorsforgalmi úton, de mindössze annyit tapasztaltam, hogy nem tapasztaltam semmit. Sőt, csak gyanús nagy csendet, ráadásul eltűnt a rendőrök nagy része is az utcákról – gondolom, mert a repterek körül megtörténtek a csapat összevonások. Az utcákról szinte kivétel nélkül eltűntek a sárga pólók, a thaiok nagyon meggondolják, hogy milyen ruhába öltözzenek. Se piros, se sárga. Az a biztos most. Egyébiránt személyes érzésem a szerint a mosoly országa most tényleg szünetel, határozottan az volt az érzésem, farang létemre szélesebbre húzom a számat, mint kellene. Pedig Bangkok Charlie tényleg nem az a vigyorgó tejbetök típus.

A blokád péntek este is tartott a reptéren. A tüntetők vezetője közölte, semmiféle tárgyalásba nem mennek bele, nem hajlandók szóba állni a rendőrökkel. A rendőrség a hírek szerint békés úton próbálta pénteken távozásra bírni, a várakozásoknak megfelelően sikertelenül. A kormányfő péntek délután lépett, leváltotta az országos rendőrfőkapitányt – aki korábban is masszív Thaksin-ellenes híréről volt ismert, valamint ott ült néhány hete a tévéstúdióban a katonai főparancsnokkal, amikor az először szólította fel lemondásra a thai miniszterelnököt. Így a lépés egyfelől nem meglepő, másrészt igen, talán az időzítés miatt. Ezzel párhuzamosan ugyanis megindultak a találgatások, most jön-e a katonai főparancsnok leváltása, vagy az örökzöld téma, a puccs. De lehet, hogy egy harmadik következik, a sokak által várt kemény fellépés, a rendőrség péntek este 7 órakor lezárta a reptérre vezető gyorsforgalmi utat, a városban pedig nagy sebességgel vágtató rendőrségi konvojokat lehetett látni. A rendőr pickupok mellett sok rabszállító autó is vágtázott a reptér fele.

A Bangkokban rekedt turistáknak van azért jobb hírünk: a thai állam az itt rekedt turistáknak napi 2000 bahtos költségtérítést ajánlott fel, a szállás és az étkezési gondok enyhítésére. Korábban a reptéren rekedt turistákat ingyen szállásolták el egyébként a kijelölt szállodákban. A 2000 bahtos költségtérítést egyelőre a thai híradókban jelentették be, s a következő weboldalon szerepelnek a részletek. A tájékoztató kicsit furcsa okból thaiul van, de a lényege: az ATTA (Associaton of Thai Travel Agents) irodákban kell jelentkezni útlevéllel, repjeggyel és szállodaszámlákkal. Ilyen irodák vannak reptereken, de meg lehet találni a címet a honlapon, valamint lehet érdeklődni a következő telefonszámokon: 0-2281-9496, 0-2237-6046-8

A Thaiföldön hazaindulásra váróknak a másik tanácsom, hogy mindenképpen hívják a légitársaságokat, akár naponta. Több külföldi turista ugyanis arra panaszkodott, a légitársaság nem lép kapcsolatba velük, illetve volt aki azt hitte, hogy az érvényes repjegyével mehet az első járattal. Nos, nem érdemes várni, telefonálni kell, az a biztos
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Daniel W. Mcload 2008.11.28. 17:27:36

A turistáknak mekkora van a reptéren, a blokád közelében?
Mekkora az esély arra, hogy egy esetleges rendőrök-blokádolók összecsapás eredményeképpen a turisták között is legyenek áldozatok, sérültek?
Ebben az esetben elképzelhető a katonai puccs vagy intervenció?

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2008.11.30. 10:40:18

Helló Charlie,

Olvastad az index helyzetelemzését?

index.hu/politika/kulfold/thfld5654/

Kicsit kusza a kép odalent. Tényleg valós lehet a polgárháború, a "kettészakadás" - vagy a hadsereg azért azt nem engedné már, gondolom.
Basszus, lehet idén inkább kihagyjuk Thaiföldet, pedig ismét tervezgettük.
(Ja, Szomcsaj Vongszavat és Szamak Szondaravedzs képei össze lettek keverve abban a cikkben... lehet már kijavították).

Bogyesz 2008.11.30. 10:41:27

Hogy fognak megérkezni a dec.2-7-ig kiírt Thaiföldi Király kupára a jet versenyzők gépei, amit repülővel küldtek??? Így egyértelmű, hogy csak a thaiok tudnak a versenyen elinulni és ez 1-et jelent, thai győzelemmel számolhatunk.

Tomzol 2008.11.30. 12:01:39

Lehet rosszul tudom, de dec. 5 a király szülinapja nem? És olyankor nagyon nagy ünneplés szokott lenni. Na most ebben a helyzetben ez elég veszélyes is lehet. Egyik oldalt a tüntetők, másik oldalt egy csomó ember aki a királyt ünnepli. Csdak nehogy olyasmi legyen belőle csak nagyban, mint amitől Pesten mindig félnek mikor több különböző érdekcsoport az utcára megy.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.11.30. 18:47:48

Daniel: Nincsenek már túristák a reptéren, ezt írtam korábban.

zcam: Olvastam, köszi, reagáltam is rá egy friss postban.

Bogyesz: Kölcsön jetskik a thai versenyzőktől? A sportszerűség minimuma. ;-)

Tomzol: Addigra nagyon remélem, hogy vége a blokádnak.
süti beállítások módosítása