Megvan a holttest
2009. február 24. írta: Bangkok Charlie

Megvan a holttest

Megfejtés természetesen még nincs az előző bejegyzéshez, azóta annyi történt, hogy megtalálták a hídon lógó fejhez tartozó testet is a folyó félreeső részén. A thai tévéhíradóban eléggé kettős módon működött az elborzasztó látványoktól megóvó cenzúra: amikor a kamera a vízben úszó holttestet mutatta, akkor azt kikockázták, később azonban tökéletesen lehetett látni, ahogyan kezénél és lábánál fogva kiemelik a partra a vízből. Főműsoridőben, csak erős gyomrúaknak. A feltételezések egyelőre maffia leszámolás körül forognak, az elrettentő látvány nagyon valószínű, hogy egyes alvilági elemeknek számára üzenet. A thai rendőrség elsőnek a nagykövetségek segítségét kérte, az amerikai, angol és az olasz mellett természetesen az oroszoknak is elküldték a fotókat. Ma azonban a rendőrség a mellékelt fotót publikálta, véleményük szerint ugyanis ez az olasz férfi lehetett az áldozat. A fotó a reptéri belépésnél készült, hasonló képek készülnek mindenkiről az immigration officer előtti webkamerával. Azt is közzétették, hogy a férfi tavaly kétszer, idén pedig egyszer lépett be Thaiföldre – vagyis nem egyszerű, hétköznapi turistáról lehet szó.

Bár független esetekről van szó, mégis érdemes megjegyeznem, hogy bár ritka a farang gyilkosság Thaiföldön, az elmúlt egy hétben Phuketen két ingatlanbizniszben utazó külföldit is megöltek - egy 34 éves kanadait lelőttek ( éppen a születésnapján), tegnap pedig egy 60 éves brit férfit agyonvertek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CernaGeza 2009.02.24. 19:52:26

Lehet hogy tényleg öngyilkos lett..? De hogy tette zacskóba a fejét. :)

pattaya 2009.02.25. 05:51:21

A mosoly orszagarol azert halistennek keszulnek -tobbek kozott-bunugyi statisztikak is.Ezek eleg jol alatamasztjak azt a tapasztalatomat,hogy rengeteg lofegyver van kint es hasznaljak is azokat.Az az erzesem hogy pl.Pattayan naponta van egy gyilkossag.Mit mutatnak a statisztikak?
Lofegyverrel elkovetett gyilkossagok szama/ev
1.Del-Afrika 31918
2.Kolumbia 21898
3.Thailand 20032
.
6.Mexiko csak 2606 !

Persze a nepesseg szama itt bekavarhat.100.000 fore kiszamitva:
1.Del-Afrika 71,9 fegyveres gyilk/100.000 fo
3.Thailand 31
5.Mexiko 3,3 ! Forras:Nationmaster.com
Szinte el sem hiszem, mire kepes a propaganda...
Nagyjabol all a megfigyelesem Pattayara,hogy 1 gyilkossag/nap...
Charlie korrektul megemlit nehany -farang terhere elkovetett- gyilkossagi esetet, ennel azonban sokkal tobb van, es a thai rendorsegnek nem erdeke a cimlapon hozatni, hogy megint farang az aldozat.
Es az aranyok!H a kedvem lesz, kiszamolom, hogy egy atlagos napon kb.mennyi kulfoldi tartozkodik az orszag teruleten,ez az ossznepesseghez szamitva hany szazalek,es ennek megfeleloen mennyi aldozatnak kellene koztuk lenni, hogy aranyos (hosszu a-val!)legyen.
Mivel a thaiokat indulatos embereknek ismerem(ld.fenti stat!),a megoldas az, hogy kerulni kell a necces helyzeteket,es nem kell mindig ,minden hataron tul kiallni az igazunkert(mert betorhetik az orrunkat-es az nem is lesz benne a statisztikakban, 555!)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.02.25. 13:04:02

@pattaya: Azért én Pattayát minden szempontból kiemelném az általános képből. Sem thai, sem farang szempontból nem releváns egész Thaiföldre, ami ott zajlik :-)

Az igaz, hogy nem érdemes a thaiokat felbosszantani, mert aztán nagyon meglepődhet az ember. De azért a verekedésbe keveredett, vagy gyilkosság áldozataivá váló külföldiek 99 százalékban nem a mezei turisták közül kerülnek ki.
süti beállítások módosítása