Ingyen turistavízum Thaiföldre
2009. február 27. írta: Bangkok Charlie

Ingyen turistavízum Thaiföldre

A tavalyi reptérblokád és a nemzetközi recesszió érezteti a hatását Thaiföldön is, ezért is döntött arról a thai kormány, hogy átmeneti időre, 2009. március 5. és június 4. között eltörli a turista vízumok díjait. Tegyük hozzá, a thaiföldi turizmusban ez az időszak azért már a low season kezdete, egyedül az áprilisi Songkran jelenthet nagyobb figyelmet.

A thai kormány intézkedése vonatkozik  a nagykövetségeken igényelt és a megérkezéskor, reptéren felvett turista vízumokra egyaránt. Maga az eljárás nem változik, tehát továbbra is ki kell tölteni a vízumkérő lapot, fényképpel együtt leadni, csak éppen e három hónap alatt nem kell fizetni. Egy korlátozás van még: az intézkedés a csak egyszeri belépéses turista vízumokra vonatkozik.

A budapesti thai nagykövetséget látogatóknak valódi könnyítés ez, hiszen az utóbbi esztendőben egyre körülményesebbé vált a vízum díj kifizetése. Hosszú évekig lehetett forintban fizetni, ezt megszüntették a forint árfolyam állandó ugrálására hivatkozva, s ettől kezdve csak euróban lehetett fizetni Pesten. Idén februártól újabb csavar történt, ezután már nem fogadták el az eurót készpénzben, előzetesen kellett átutalni, vagy befizetni bankfiókban a követség számlájára, majd az itt kapott igazolással lehetett vízumot igényelni. A banki befizetés körülményességét nem kell ecsetelni, ráadásul plusz költséget is jelentett. Nos, március 5-től, igaz csak három hónapra, ezeknek most vége. A biztonság kedvéért mindenkinek azt ajánlom, hogy mielőtt felmászna Budán a hegyre, azért telefonáljon egyet a thai nagykövetségre: (36-1) 438-4020, 438-4025.

A thaiföldi vízumkönnyítésekkel kapcsolatban érdekes lehet még, hogy 2009. február 3-tól a thai kormány engedélyezte, hogy a Suvarnabhumi reptéren hosszabb várakozási időre kényszerülő tranzit utasok rövidebb időre vízum nélkül elhagyhassák a reptér épületét. Egy kicsit shoppingolni, pénzt költeni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.02.27. 09:16:56

Na csak rászánom magam, hogy mégis elmenjek az idén, ha ennyire akarják. Kár, hogy drága a repjegy az euró miatt.

Fashionistas 2009.02.27. 10:22:56

Mennyi volt a vízum amúgy??

Hozzá Szóló 2009.02.27. 10:49:34

25 euró, ezért a követségen egyből 60napot pecsételtek, bár csak egybelépéses.
Lehetnének jobb fejek, nem értem, hogy miért nem jó nekik a készpénz. Két fölmászás volt eddig a vízumért minden télen a hegyre... most még a bankig is el kell majd mászni.
Ez a három hónap meg... hát mit képzelnek ezek. Eleve harmadával kevesebb turista volt/van high season ellenére, márciustól meg olyan meleg lesz, hogy nem megy majd senki. Nem a vízum árától teszi senki függővé amúgy szerintem az utat.

Preis · http://www.glasso.hu 2009.02.27. 10:55:27

Én már nagyon régóta el szeretnék utazni Thaiföldre...remélem hamarosan lesz rá alkalmam. :)

palócz 2009.02.27. 21:45:01

Tényleg: most mennyiért lehet repülni Bangkokba kb.? Van valakinek friss repjegy ára?

whoishe 2009.02.28. 22:47:09

Nekem egy szép kis kalandom volt a vízummal, amit most megosztanék, hogy más nehogy ugyanígy járjon. November végétől február végéig érvényes, 90 napos vízumot, ami kétszeri belépést foglalt magában, pecsételtek az útlevelembe. A kint tartózkodás alatt végül úgy alakult, hogy nem mentünk sehová az országhatáron túlra ez idő alatt, végig Thaiföldön belül maradtunk. Ez mint kiderült nagy hiba volt. Péntek éjszaka a legnagyobb nyugalommal érkeztünk ki a repülőtérre, ahol az útlevélkezelésnél kikaptak a sorból, mondván, hogy túltartózkodtam és fizetnem kell. Mutatom az útlevelem, hogy biza a vízum még 1 napig érvényes, miről beszélnek. Mire a tiszt mutatja a bélyegzőt, amit a kollégája ütött bele az útlevelembe érkezéskor, ami szerint a belépéstől 60 napig maradhattam volna, utána ki és belépni az országból, mert a vízum bár 90 napra szól, de az igazából nem azt jelenti, hogy 90 napig folyamatosan ott lehetek, hanem azt, hogy ez idő alatt kétszer léphetek be, de belépésenként maximum 60 napig lehetek ott. Bár baromira nem értettem és nem értem most sem ezt a logikát, és ezt senki nem is közölte velem előtte, de nagyon nem tudtam velük vitatkozni, mert a gépünk indult. Ezért rohanás az automatához, készpénz ki, mindenféle papírok kitöltése és a 8000 Baht átadása után, rohanva, a biztonsági ellenőrzésen mindenki elé tolakodva még ajtó zárás előtt sikerült a géphez érnünk.
És egy kis extra a végére. Mikor a sorból "kiszedtek" a párom aki thai és mögöttem következett az útlevélkezelésnél, természetesen azonnal jött utánam segíteni. Mikor elindultunk vissza a váróterembe, tőle elvették az útlevelét, mondván ő már kilépett az országból útlevéllel már csak a géphez mehet, vissza nem. De útlevél nélkül igen. Logikus? Szóval visszafelé a biztonsági őrnek csak úgy futtában odavetettük, az ő útlevele bent maradt, mindjárt jövünk vissza. Visszafelé szintén csak elszaladtunk mellette, majd az útlevélkezelésre sorban állók mellett, egy nem működő pulthoz szaladva, ismét "átléptük a határt", anélkül, hogy bárki törődött volna azzal, mit rohangálunk ki és be. Páromnak az első dolga az volt amikor a megérkezéskor pecsétet ütöttek az útlevelébe, hogy megnézze milyen dátum került bele, mert, hogy most neki van 90 napos vízuma, de megnyugtattam erre felé a 90 napos vízum 90 napra szól és nem 60-ra.

Erre mindenki figyeljen oda, ha nem akar feleslegesen fizetni és bosszankodni.

frenky27 2009.03.01. 11:37:22

Milyen jó, hogy februárban megcsináltattam a vízumom...

Tamara in Thai 2009.03.06. 11:29:36

Sziasztok!
SOS kérdés:amikor elhagyom Thaiföldet kell-e a reptéren fizetni?Ha igen,mennyit?Ugyanis ismét ellentétes információkat kaptunk.Volt,aki azt mondta kell,ma meg azt hallottuk,hogy nem kell.Hétfőn megyünk haza,tehát ha tudja valaki,szóljon.Előre is köszi.

polo12 2009.03.07. 19:53:02

Nem kell fizetni, már megszűnt....

Tamara in Thai 2009.03.08. 08:45:40

Köszi szépen.Remélem nem ér semmilyen meglepi ott...:)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.03.09. 13:10:57

@Tamara in Thai: Szia, polo12 válaszolt, de én is csak megerősíteni tudom, több mint egy éve nem kell a reptéren kilépéskor fizetni. Eltűntek az automaták és a bódék is. Aki azóta jött szerintem azt se tudja, miről beszélünk :-)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.03.09. 13:16:41

@whoishe: Tanulságos sztori, de őszintén szólva meglepett, hogy ez nem volt magától értetődő. Mindig nézni kell a határon kapott pecsétet, hogy milyen időtartam szerepel rajta. Sok országra igaz ez. Az amerikai vízumom pl. 10 évre szólt, mégse gondoltam, hogy a belépés után 10 évig ott lehetek.

rocktober 2009.03.11. 01:25:25

@Bangkok Charlie: Igen valóban kellett volna nézni, de ezért nem volt egyértelmű mert az ilyen rövidtávú vízumoknál ez nem jellemző, eddig mindig amennyi időre kaptam a vízumot, annyit tartózkodhattam egy országban, és ahogy írtam az EU turista vízum is arra a 90 napra érvényes anélkül, hogy variálni kellene vele. Ráadásul a thai konzulátuson csak annyit mondtak, ha tovább akarok tartózkodni, akkor Bangkokban újabb 90(!) nappal meg tudom hosszabbítani. Szerintem úgy lett volna logikus, ha adnak egy 60 naposat és akkor azt hosszabbítottam volna meg. A sztori másik érdekessége, hogy mindez meg sem történt volna, és a mai napig naiv tudatlanságban élnék, ha párom nem hagyja otthon az útlevelét, mikor a kambodzsai határnál jártunk és eredetileg azt terveztük, hogy megnézzük a kaszinókat odaát. Akkor kaptam volna egy új pecsétet és fogalmam se lett volna, mit úszok meg vele :))
Még csak két hete vagyunk Magyarországon, de már honvágyam...

whoishe 2009.03.11. 01:27:07

rocktober = whoishe :) bocsi

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.03.11. 06:47:56

@rocktober: Csak, hogy a tényeket javítsam. Nem tudom, a konzulátuson miért mondanak ilyet, de nem tudsz Bangkokban turista vízumot 90 nappal hosszabbitani. A turistavízumra belépéskor kapsz egy 60 napos pecsétet, s ezt tudod 30 nappal hosszabbítani a helyi immigration office-ban (ilyen viszont nem csak Bangkokban van). Így lesz összesen 90 nap tartózkodásod. Ha kétbelépéses turistád van, akkor ezt egy határon való ki-belépéssel meg tudod fejelni egy újabb körrel. Csak arra kell figyelni, hogy a vízum legyen még érvényes ekkor.

laposelemer 2009.07.26. 03:07:10

nekem okt vegeig van vizumom 6 honapra kaptam 3x belepessel :)

tul vagyok a 30 naposon is
1.en kikell mennem es remelem 60 napot kapok

csk nemtom eleg e egy visarun!?

laposelemer 2009.07.26. 03:49:39

Phnom ban a Thai kovetsegen tudok turista visat kerni ha lejar az enyem??

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.07.28. 09:31:55

@laposelemer: Igen, tudsz új turista vízumot csináltatni. Elvileg, ha jól számolsz, elég lehet egy visa run is.

laposelemer 2009.07.28. 11:15:47

@Bangkok Charlie: koszi

remelem mert sohasem lehet tudni ugyanis nem szeretnem a 3x belepesemet elcseszni..!

januarig kiakarom huzni mindenkeppen a repjegyem az februarig szol

gondoltam,hogy oktoberben kimegyek Phnomba es meg kapok 90 napot...
süti beállítások módosítása