Géppisztolysorozat a sárgaingesek vezetője ellen
2009. április 17. írta: Bangkok Charlie

Géppisztolysorozat a sárgaingesek vezetője ellen

Bangkokban péntek reggel merényletet kíséreltek meg Sondhi Limthongkul, a sárgainges tüntetésekről elhíresült People’s Alliance for Democracy (PAD) alapítója ellen. A saját újsággal és tévécsatornával rendelkező médiamogul éppen a stúdióba tartott, amikor egy benzinkút mellett egy pickupról géppisztolysortüzet zúdítottak az autójára. A rendőrség a szétszóródott töltényhüvelyek nagy számából arra következtetett, legalább két géppisztoly volt az elkövetők kezében, egy M-16-os és egy AK-47-es. De az is lehet, hogy összesen 4 fegyvert használtak, ugyanis közel 100 töltényhüvely hevert szerteszét. Sondhi rendkívül szerencsésen megúszta a balesetet, a felsőtestét és a halántékát sebezte meg egy srapnel. Bár a tévében közölt képeken csurom vér volt, a nyilatkozó orvosok szerint nagy szerencséje volt, a lövedék nem fúrta át a koponyáját. Titkára szintén kisebb sérülésekkel megúszta, sofőre azonban életveszélyben van, jelenleg kómában.

Rögtön megindultak a találgatások, ki állhat a merénylet mögött. A PAD a tavalyi Thaksin-ellenes tüntetésekkel, valamint a nemzetközi felháborodást kiváltó reptérfoglalással vált ismertté. Az elmúlt hónapokban viszonylag csendben voltak, a sárga ingesek nem aktivizálódtak, hiszen a jelenlegi kormányzat mindenképpen az ő általuk favorizált kormány. A jelenlegi külügyminiszter ellen is épp az a leggyakrabban megfogalmazott kritika, hogy túl közel áll a PAD-hoz, korábban szerepelt a sárgainges tüntetők színpadán, a ma pedig gyorsan egy nagy csokor virágot küldött Sondhinak a kórházba, mielőbbi gyógyulást kívánva.

Nem kívánok találgatni, inkább csak összegereblyézem a thai híradókban, no meg a thai nép között terjengő verziókat. A legelső feltétetelezés, hogy a piros ingesek gerillaharcba kezdtek. Ennek némiképp ellentmond, hogy Sondhi és a sárgaingesek nem is aktivizálták magukat az elmúlt hetekben. Ráadásul a piros ingeseknek kisebb baja is nagyobb ennél most: a rendkívüli állapot továbbra is érvényben van Bangkok környékén, a katonaság a városban több mint 100 ellenőrző pontot működtet. Több piros inges vezetőt letartóztattak, 14 ellen adtak ki összesen körözést. A rendőrség példátlan gyorsasággal razziázik mindenfele az országban, lefoglalják azoknak a rádióknak és a tévéknek a stúdiófelszerelését, melyek a piros ingesek mellett agitáltak – erre is lehetőséget ad a statárium. A cáfolatok szerint már csak azért sem tettek volna ilyet a piros ingesek, mert nem szerettek volna a sárga inges vezetőből mártírt csinálni. Mindenesetre a sárga csatornán már mutatják az embereket, ahogy a kitett „emlékkönyveket” szignálják, jó egészséget és gyors gyógyulást kívánnak. Őszintén szólva, ilyet korábban csak akkor láttam, amikor a király, vagy a királyi család valamelyik tagja a kórházban volt.

A másik feltételezés szerint a merénylettel épp a piros ingesek ellen szerették volna hangolni még jobban az embereket, valamint kapóra jött ez az alkalom a kormánynak, hogy továbbra is fenntartsa a rendkívüli állapotot. Elég szokatlan a két géppisztoly használata – az amerikai M-16-os a thai hadseregben rendszeresített fegyver, az orosz AK-47-est a környező országok seregeiben használják, feketepiacon talán az utóbbi a könnyebben hozzáférhető. Sondhi autóját oldalról és elölről valódi golyózápor érte, nehéz azt hinni, hogy ez csak valamiféle színjáték, vagy figyelmeztetés.

Mindenesetre bármelyik oldal, vagy politikai erő kezdene gerillaharcba, az nagyon rosszat jelentene Thaiföld számára. A Dél-Thaiföldön hosszú évek óta több ezer halálos áldozatot követő muzulmán robbantások, vagy a néhány éve Bangkokban elkövetett bombamerényletek azóta is ismeretlenségben lévő elkövetői mutatják: a thai rendőrség és katonaság nem túl hatékony a gerillák ellen.
 

(Fotók: Nation, Manager)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása