Pattaya gyorsfotó
2010. március 06. írta: Bangkok Charlie

Pattaya gyorsfotó

Egy gyors villámlátogatás a thai Sin Cityben, legalábbis, ahogy a bangkoki thaiok egy része emlegetni szereti Pattayát. S nem is főképpen a rengeteg beer/gogo bár és farang turistákat boldogító örömlányok miatt hallottam ezt már több ízben, hanem az utóbbi években megjelent orosz áradatra hivatkoztak. Pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy a pattayai színtéren azért a thai személyek uralják minden szinten a helyzetet. Erről tanúskodik a helyi lap is, aminek két címlapja szerepel az alábbi fotón.

A bal oldali a frissebb szám, a Blacklist kifejezést gondolom nem kell magyarázni, a kopasz, szakállas fazon éppen egy frissen Belgiumba kitoloncolt bűnöző. Tucatnyi ügyben ítélték el még Európában, ahol egy igazi vad motoros banda tagja volt, utána megpattant, Pattayán pedig megalakította a Dühös Kutya nevű motorosklubot. Thaiföldön azonban mostanában új szelek fújnak, a thai rendőrség és a kormányzat komolyan elhatározta, hogy megtisztítják országukat a szökött bűnözőktől. Több országgal is felvették a kapcsolatot, minden eddiginél több adatbázisban ellenőrzik a körözéseket. A magyar lapokban nemrég nagy örömmel számoltak be, hogy idén már három magyar bűnözőt küldtek vissza a thai hatóságok. Jelzem, ez nem magyar specialitás, a thai Híradókban legalább hetente 3-4 alkalommal szerepelnek különböző okból kiadott személyek, csak így visszaemlékezve az elmúlt hetekben volt svéd, brit, koreai állampolgár, no meg egy japán jakuza is. Volt egy nemzetközi rendőri konferencia is, ahol az amerikai US Marshal szolgálat tagja mondta, hogy ha egy szabadlábon védekező vádlott eltűnik, akkor először Las Vegasban keresik, majd utána Bangkok és Pattaya következik a sorban.

De foglalkozzunk inkább az élet naposabb oldalával, hiszen a jobb oldalon látható címlapon elég grandiózus terv szerepel. Az egy esztendeje megválasztott új pattayai polgármester ambíciózus tervekkel látott munkához. Nem kevesebbet szeretne, mint világszínvonalú üdülőhelyet varázsolni, s ehhez még egy monorailt (magyarul talán függővasútat) is beígért. A mérnököket már felvették, s a lap szerint lehet, hogy 2011 elindulhat az első járat. Egyrészt csak tátom a számat ilyen tervek kapcsán, ám azért Thaiföldön sem eszik olyan forrón a kását, tudjuk, hogy a bangkoki reptéri gyorsvasútnak talán már 2006 óta járnia kéne. Én a világszínvonalúságot jelen pillanatban abban látom Pattayán, hogy minden eddiginél több toronyház épül a tengerparton, ezek egy része hotel, más része eladásra szánt kondomínium. Rejtély, hogy hova lehet ennyi lakást eladni, ráadásul nem is olcsóak.

Pattayán amúgy ha nem is csúcsszezon, de a szállodák árazása szerint mindenképpen kiemelt szezon volna. Tudjuk, hogy kevesebb a turista Thaiföldön, részben a politikai, részben a világgazdasági helyzet miatt, bár Pattayának megvan a saját speciáls törzsközönsége, akiket ilyen dolgokkal nem lehet elriasztani. Mindenesetre az a néhány szálloda tulajdonos, akikkel sikerült beszélnem, egyöntetűen panaszkodott, hogy kevés a vendég, s azok is spórolnak. A beachen is érezhető a kettőség, amíg fél óra alatt megfigyelek egy népes olasz csapatot, akik elképesztő módon az összes homokban mászkáló árustól vásárolnak – azért az orrszőrnyírót nem vették meg mert drágálták, de henna tetoválást azért csináltattak -, addig tőlük 20-30 méterre az echte Cheap Charlie a 7 Elevenből hozott ásványvízet, ebédre pedig instant Mamma tésztalevest, 12 baht lehet. Persze, nem cheap, csak okos és takarékos. Ezért is ül egyedül a beachen.

Elnézelődik azért az ember, hiszen a hely néha tényleg emlékeztet a Csillagok Háborújából ismert Mos Eisley űrkikötőjére. A szolídabb intergalatikus csavargük közé tartozik például ez a jéghoki spíler, akit természetesen nem zavar a 35 fokos kánikula, sem a motorosoktól hemzsegő utca.

S ha már szó volt a körözésekről, ez itt két igazi thai Wanted hirdetés, csalásért keresik őket, a nyomravezetőknek pedig 10.000 THB jutalmat adnak, ami nem kis pénz ott, ahol a minimálbér 6000 THB. Egyébként hasonló plakátokat gyakran lehet látni Thaiföldön nagyáruházakban is, bejáratnál vagy hirdető oszlopon.

Bár egyáltalán nem sorolom magam a Pattaya szakértők közé, azért az esti őrjárat során határozottan érezhető a pangás. Az utcáról benézve a kupacban álló sörbárokba alig lehet észrevenni báronként 1-2 farangot, a thai lányok pedig ha tudnák, mi az a növény, akkor határozottan lehetne állítani, hogy bizony petrezselymet árulnak. A gazdasági helyzetre jellemző, hogy a strand széle tele prostikkal és az olcsó húsra vadászó kuncsaftokkal, bár azért a lapokban azt is beígérte a rendőrfőnök, hogy megtisztítják a plázst. Rendszeresen razziáznak egy-egy alkalommal pedig 60-80 embert elő is állítanak egy kis pénzbírságra.

A Walking Streeten is látszik az új korszak, vannak turisták, azonban minden eddiginél több arab, indiai és pakisztáni csoportot látok. Talán nem véletlen, mert a thai turisztikai hivatal is jelezte korábban, hogy Indiában látják az új és ígéretes célpontot. A csúcsot ez az invitáló tábla jelezte, ami arab nyelven hívott valahova. Hogy hova, azt nem tudtam elolvasni, inkább megnéztem az emeleten.

Egy igazi arab diszkó volt. Nem az én világom, tényleg csak bekukkantottam a sötétbe. Így annyit láttam, hogy a teremben körben Leila, az arab démon mai nővérei táncolnak kicsiny pódiumon. Az arab ízlés pedig tényleg más, mert néhány táncosnő akár rá is rakhatta volna a pocakját a pódiumot szegélyező króm korlátra. Amúgy van még egy megmagyarázhatatlan divathullám, egyre több, határozottan nem arab étteremben is láttam vízipipát, a turisták pedig nagy örömmel pöfékelnek. Megértem, ha valaki Egyiptombam, Törökországban vagy Tunéziában teszi ezt, de azért egy thai étteremben elég groteszk a látvány.

Egy kérdés, régóta fúrja az oldalamat. Éjszaka néztem az öböl vizén ringatozó étteremhajókat, a napközben leginkább rozsdás vasaknak látszó állóhajók most neonfényben pompáznak. Persze jó messze. Volt már aki kipróbálta ezeket? Az ember már a tengerparti seafood éttermekben is tucatnyi lehúzásról, átverésről hallott. Ezek után kell bátorság ahhoz, hogy csónakkal elmenjünk az étteremhajóra, ahol aztán semmiféle menekülő út nincs, sőt, ha nagyon kekeckedünk, lehet hogy úszhatunk vissza a partra.

A pattayai fotókat a következő linken lehet nagyobb méretben élvezni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2010.03.06. 12:50:51

a postban az utolsó kép nagyon ott van.

Рихард · http://posztinfo.hu/ 2010.03.06. 14:20:06

Én is az utolsó képre kaptam fel a fejem. Jó ez a blog, örülök a munkádnak és köszönöm!
OFF: Nekem szintén egy kérdés fúrja az oldalamat: Barátaim is jártak már Thaiföldön, te is írtál erről a problémáról, szóval mindenkitől azt hallom, sőt gyakorlatilag elriasztják az embert a thai "nőktől". Merthogy tényleg nem lehet tudni, hogy ki a nő, ki nem. Ha az ember kimegy oda, összefut egy olyan vonzó(nak látszó) teremtéssel, mint ez a lány az utolsó képen - és a lány nem kezd abnormálisan intenzíven érdeklődni irántunk -, akkor hogyan dönthetjük el, hogy az illető tényleg nő? Tudom, nagyon hülye kérdés, de tényleg érdekel. Egyáltalán, a normális thai lányok közül lehet csajozni, vagy élből elutasítják a nem odavalósi srácokat, esetleg leginkább megdobbanási szándékkal jöhetnek össze nem thai férfiakkal? Köszi. : )

szárnyati géza 2010.03.06. 14:23:34

Jó kis csajok!
Amúgy te mit csinálsz Thaiföldön?
Úgy értem meló, vagy üzlet, vagy mi?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.03.06. 15:18:33

@szárnyati géza: Igen, meló, üzlet.

@flimo13: :)

@Рихард: Ez lány az utolsó képen. De azért ne aggódj, felismerhetőek. Akik már nagyon "nők". túlzottan teszik-veszik magukat, na, azok a ladyboyok.

Rothstein 2010.03.06. 16:14:42

Adamcsutka ... ennyi a titok. Az a noknek nincs ...

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.03.06. 17:11:11

hat en nem tudom, en meg nem lattam szep ladyboyt vagy akirol nem tudtam eldonteni hogy fiu e vagy lany. sztem messzirol lesir roluk. de a legrosszabb fajta aki csak a fejen ladyboy. ertsd: full smink+haj de ferfiruhaban. egy ilyet lattam pl a Bangkok-Chiang Mai ejszakai vonaton (szemelyzet volt) hat nem volt epuletes latvany...
Pattayan 2x voltam de eleg is volt, szerintem undorito. En nem az urkikotohoz hasonlitanam a Star Wars-bol hanem Dr. Moreau szigetehez inkabb :) Chaam jobban bejott de ott meg az volt fura hogy en voltam az egyetlen farang a beachen :D Pukhetben. Koh Samui-n meg nem voltam oda majd nyaron megyek. Meg aprilisba Laoszba vizumot ujitani.. Charlie errol tudsz vmit? nekem egy amerikai azt mondta multi entry non immigrant visat legkozelebb Perth-ben adnak, a kornyeken csak 1x belepeses turistavizumot...

Ha valaki Bangkoban az ABAC egyetem mellett enne egy kis burmai kajat kerulje mert en osszeszedtem egy kissebb etelmergezest kedden (2 napos szaporafosas )

Ja es a csajok. A nem bargirlok onnan ismerhetoek fel hogy tokre nem konnyu oket becserkeszni :) en ezelott angliaban talalkoztam rengeteg thai diaklannyal es nagyon felenkek, visszafogottak es konzervativak. Meg baratkozni is nehez volt...

2010.03.06. 17:19:41

Az ilyen cikkeidet olvasva mindig nagyot sóhajtok. De jó is volt Thaiföldön, pedig egy hónapja jöttem haza, de mennék vissza, főleg ha itthon mínuszra fordul az idő:)
Én is tapasztaltam a pangást. És tényleg több az arab és az indiai. Rengeteg az orosz is évek óta, szerintem nekik adják el a sok lakást. A tenger viszont olyan koszos, hogy nem szívesen megy bele az ember, ezért csak az igénytelen oroszok és egyéb kelet-európai turisták mennek oda nyaralni a szó valós értelmében. Ez a legolcsóbb nyaralóhely Thaiföldön.
A fiú vagy lány kérdés eldöntésében pedig elég egyszerű a válasz, ha Pattayára mész csajozni, szexelni, akkor legyen neked mindegy. És a fiúk még kedvesebbek is, jobban adják elő a csajt, mint az igaziak. Onnan könnyű hazatérni egy életre szóló élménnyel, amit itthon gyógyítani se tudnak, mert nem is hallottak róla, vagy rezisztens minden nálunk ismert gyógyszerre.
Az úszó éttermekkel már én is többször szemeztem, de még nem vitt rá a lélek és a pénztárcám a kipróbálásra.

@ndtomas 2010.03.06. 20:48:26

"meg a pálya, a zautópphálya"
na, az olyan, hogy szám eltátottam. Bangkoktól Pattayáig kb. 5 emelet magasban egy felüljáró az egész vagy 100-150 km-en át (mondja, aki tudja mennyi).

a pangás az abszolút megvan, karácsonykor se voltak többen, döbbenet! a walking-street az viszont tömegnyomor. a star-wars-kocsma jutott eszünkbe nekünk is, abszolút találó! nem egy családi nyaralóhely, az biztos.

az oroszok azok minek jönnek? tudja valaki? pénzt költeni? vagy biznisznek? átvennék a prostitúciót? vagy miért? sorra buknak meg az orosz csajok a bárokban, ezt nem igazán hagyja a helyi yard, mégis próbálkoznak. az biztos, hogy mocskosul teli vannak, és borzasztóan agresszívek. a szemem előtt rendelt valamelyik. egy helikopter-modell volt nála dobozban, nagyra nőtt gyereknek néztem. a pincércsaj elérthetett valamit, mert berágott rá a madár. de nemhogy rászólt volna, hogy nem ezt kért, hozzanak másikat, hanem olyan szinten felhúzta magát, hogy őt ne akarják átverni, hogy 5 centi híján fejberúgta a 40 kg-s felszolgálónőt. milyen akkor, amikor tele van vodkával? ezeket jobb nagy ívben elkerülni. ismerek egy német negyedet, ott nyugi van.

az arabok nyomulnak ezerrel, ja. azt láttad azt a részt, ahol pipáznak, táncikálnak, és olyan szinten ordít az arab-zene, hogy a gondolataidat nem érted? gondolom a cél az lenne, hogy túlordítsa a mellette levő bárt, de ettől olyan kakofónia lesz, hogy tényleg csak beszíva lehet kibírni.

azt a rengeteg motorcsónakot azt tudja valaki, hogy minek van? a tulaj évi 1-2 hétre leugrik, és addig várja a sorát a partra húzva? vagy az turistaszolgáltató-biznisz lenne? el nem tudom képzelni, hogy ezek mennyi turistát várnak, mert alig volt vízen 1-2%-a.

és a motor-bérlet? nem a robogót mondom, az korrekt, napi 2-300 baht-ért bagó. hanem a nagyobb mocik! napi ezer bahtért rendes sportgépet, choppert lehet kivenni. csakhogy nincs biztosítás, az útlevél a deposit. és amilyen horror motorárak vannak itt, el tudom képzelni, hogy ez csak palimadár fogó, és a végén a többszörösét legombolják kamu-dumával. vagy ezek korrektek?

a ladyboy az simán felismerhető, de nem az ádámcsutkáról, mert van amelyik még tini kora előtt elkezd szedni hormont, és simán nőies lesz. de van valami az arcberendezésükben. vmi nem stimmel, nincs az a báj. meg a viselkedésük! rettenetesen rámenősek, agresszívak. lefotóztam egy havert, amire véletlenül rákerült egy ilyen "maca", mire kikaparta a nyakamat. szerencséje, hogy teljesen józan voltam, különben a cipősarkával verem agyon. egyes utcákban ha nem vagy elég ügyes, simán megmogyoróznak. kerülni kell a szemkontaktust, különben rád szállnak. van egy tuti módszer kideríteni, hogy melyik a kakukktojásos: mondod neki, hogy ladyboyt szeretnél, és ha elszomorodik, akkor csaj, ha kivirul, akkor felejtő. különben nem jellemző, hogy csajnak akarják eladni magukat, mert eleve azoknak "készültek", akiknek farkas-nőstény kell, szóval a homároknak.

de nem kell félni, hogy mind ilyen, mert van választék bőven a gyári nőből, kinek milyen az ízlése. nem prosti thai csajt viszont turista nem fog felszedni, az biztos. prostit se, ha lejár a munkaidő, olyankor bezárulnak, mint a kagyló. egyébként most is amondó vagyok, hogy feleséget kell innen szerválni, mert ha pár fillérért ilyen szakadt vénembereknek ilyen szinten képesek magukat bedobni, akkor a férjének mit meg nem tenne?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.03.07. 11:07:13

@@ndtomas: Bangkok-Pattaya az 150 km, ebből az emeletes fizetős autópálya olyan 80 km. Én is minden alkalommal elámulok/megdöbbenek, hogy mennyi vasbeton, jórészt a puszta közepén.

Igen, ismerem azt az arab sarkot - attól nem messze készült az arab táblás fotó -, számomra is rejtély, hogy lehet bármit is csinálni - akár üldögélni vagy billiárdozni - abban az eszetlen zajban.

Nagyobb motorok bérlésével vigyázni kell, hasonló a dolog a jetskyhez. Gyakran próbálnak az árusok minden karcolás után egetverő összegeket lehúzni. Videózni, fotózni érdemes bérlés előtt - na meg nem elcsúszni, elesni, mert akkor tényleg gond lesz.

Ladyboy-jal amúgy nem kötözködnék, főleg Pattayán. Mindig csapatostul vannak és segítik egymást. A megbillent hormonszint miatt egyébként is eléggé labilisak. Egyszer sikerült Bangkok kellős közepén az utcán végignéznem egy ilyen thai boxot, valami bargirl vs. ladyboy. Hát nem volt egy szívderítő látvány.

@r0dg3cc: Non-immigrantból létezik sok kategória. Van amit adnak a környéken is, nem könnyen, kell általában mindenféle papír, amit kérnek.

A burmai kajáshoz azért adjál GPS koordinátát. Persze ha nem utcai kajálda és másnap arréb tolja a kordét. :)))

@Rothstein: Ádámcsutka műtét is létezik a thai klinikákon. A thai plasztikai sebészet eléggé a topon van. ;) De látom, lesz majd egyszer egy ladyboy poszt is, ha már ennyire izgalmas a téma.

szárnyati géza 2010.03.07. 12:07:08

@Bangkok Charlie:
Mihez lehet kezdeni Thaiföldön? Mi éri meg, mibe lehet fektetni? Évek óta kokettálok a gondolattal, hogy nekem ott a helyem. Bár, még nem voltam sosem.
Tudnál adni valami ötleteket!

murunga 2010.03.08. 08:23:35

uhhh, utsó csaj a képen 10 pontos!
2. fotón sikerült paparazzizni armani urat? :))

katoy kérdéshez - egyik haverom jó pár évvel ezelőtt bkk-ban elég praktikusan - manuális/empirikus - úton bizonyosodott meg a bárban a nemi identitást illetően, mielőtt éjszakára elvitte volna a lédit.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.03.08. 12:45:18

@murunga: armani. Jól titkolta a gazdagságát. :))

@szárnyati géza: Ötletet? Tudod, ismered a mesét a csodarabbiról. Meghalt a tehén? Hát pedig lett volna még jó néhány ötletem. :)) Sokfajta lehetőség és terület van, de garancia azért nincsem semmire.

garfimacs 2010.03.08. 22:12:03

@@ndtomas:

hülyeség.... egy halom ismerősömnek van nem bargirl barátnője, nekem meg egy halom bargirl haverom... napközben moziba, étterembe járunk, néha felugranak főzni stb...

@ndtomas 2010.03.08. 22:31:03

@garfimacs: nyilván lehetnek kivételek, de egyáltalán nem ez a jellemző. biztos nem egy körben mozgunk. ha a véleményedből indulnak ki, akkor az átlag farang turista nagyot fog döbbenni mert nem ugyanazt a nyitottságot fogja találni, mint Nyugat-Európa, Amerika nagyvárosaiban... kb. 20 nemzetbeliek közt élek, van összehasonlítási alapom.

garfimacs 2010.03.08. 23:40:31

@@ndtomas:

OK... abban igazad van, hogy az átlag túrista, aki egy hetet tölt el az nem ezt fogja tapasztalni... De aki hosszabb ideig van kinn, pláne ha beszél egy picit thaiul, annak sokkal befogadóbbak, mint pl. az általad említett USA-ban, ahol ha megnézed egy nő seggét feljelent molesztálásért...

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.03.09. 07:10:28

@Bangkok Charlie: ha a stadion felol setalsz az ABAC University fele akkor 2 utcaval elobb. Kicsit bentebb van, es nem utcai kajalda hanem kifozde szeru etterem angolul/thaiul(!) alig beszelo staff-al. A kaja egyebkent jo volt es baratnomnek nem lett baja de nekem akkor is gyanus :)
süti beállítások módosítása