Bomba Bangkok belvárosában
2010. július 25. írta: Bangkok Charlie

Bomba Bangkok belvárosában

Az előző posztomban megjósolt csendes hétvégének lőttek, pontosabban robbantottak. A választás mondhatni papírforma szerint alakult, győzött a kormányzó Demokrata párt jelöltje Panich, a választási bizottság nem hivatalos végeredménye szerint 96 480 szavazattal. A piros inges, jelenleg börtönben ülő Korkaew második lett, azonban a jellemzően Demokrata párti, bangkoki kerületben 81 776 szavazatot kapott. Ami azért nem kevés. A részvétel 49 %-os volt, a harmadik helyezettnek mindössze 709 szavazat jutott, de volt 10.000 protest szavazat is, akik ugyan érvényesen szavaztak, de nem választottak egyetlen jelöltet sem (a thai rendszer sajátossága ez). A miniszterelnök nem izgulhatott különösebben, mert éppen Koh Sameten nyaral a családjával, onnan gratulált telefonon az új képviselőnek.

A hírek azonban mégsem erről szólnak, hanem arról, hogy az urnák zárása után nem sokkal, Bangkok belvárosában pokolgép robbant. Egészen pontosan a Rajdamri úton, a bezárt Big C előtt a buszmegállóban, nem sokkal délután 6 óra előtt, fényes nappal. Vélhetően kukába rejtett bomba volt, a buszra váró emberek közül nyolcan, valamint egy buszszofőr sérült meg. Mindannyian thaiok. Egy 51 éves férfi olyan súlyos mellkasi és hasi sérüléseket szenvedett, hogy késő este a kórházban bele halt ezekbe. A bombamerénylet mérlege eddig egy halott, 8 sérült.

Az első fotó nem sokkal a robbanás után készült a helyszínen. A már néptelen buszmegálló látható, középen volt a bomba, az építési palánk mögött pedig a bezárt BIG C, amit a májusi tüntetések leverésekor felgyújtottak. Azóta is zárva, az újjáépítés módját még nem döntötték el. Jobbra a háttérben az Arnoma Hotel látszik. Színvonalas, egykoron igen népszerű belvárosi hotel – alig néhány hete ültem a lobbijában valakire várva, s megdöbbentem, mennyire kong az ürességtől. Népszerű volt a délutáni büféje, ahol fix áron lehetett teázni, szendvicsezni, de annyira eltűntek a vendégek, hogy ezúttal az étterem kínáló hűtői is üresen álltak. Minek töltsék fel potyára? A buszmegálló átellenes oldalán a CentralWord, amit a tüntetések leverésekor felgyújtottak. A két épület között pedig a Rajdamri road, Bangkok egyik legforgalmasabb belvárosi útja, talán tíz sáv, állandó dugókkal. Aki itt, ebben a mindig zsúfolt buszmegállóban robbantotta a bombát, az kegyetlen volt és nagyon biztosra akart menni. Ráadásul az első rendőrségi vizsgálatok szerint a bomba srapneleket is tartalmazott.

A napokban kezdtek sűrűsödni a hírek arról, hogy mennyi tarthatatlan a szükségállapot, vissza kéne a vonni. A miniszterelnök hajlott is erre, ám a döntés ügyében a rendőrökből és katonákból álló válságközpontra hagyatkozott. Több mint különös véletlen, hogy az elmúlt hetekben, hónapban, az előző alkalommal, amikor éppen lejárt volna a meghirdetett szükségállapot, mindig történt valami. Először a kisebbik ellenzéki párt székháza előtt robbant fel egy gyümölcsárus kordé alá barkácsolt bomba, az utolsó alkalommal pedig rakétát lőttek a hadsereg egyik óriási üzemanyagtárolójára – szerencse és/vagy véletlen, hogy a 11 tartályból éppen az egyetlen üreset találták el.

Most itt a legfrissebb bomba, s mennek a találgatások. Ki lehet a háttérben, kinek az érdekében állhatott a merénylet. Megbékélés vagy káosz, kinek jó ez.

Fotók: WryEeyes, tossaporn_'s

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2010.07.25. 18:00:42

Na, legalább csökkennek majd az árak a szezonra!

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2010.07.25. 22:11:48

fasza.. pont azon filoztunk hogy idén maradunk pár napot bangkokban is... remélem nem szaporodnak el az ilyen robbantgatások :(
szuper lehet olyan városban élni ahol bármikor felrobban melletted a buszmegálló

bkkzol 2010.07.25. 22:14:23

A magyar-thai rokonságot az azonos "logika" bizonyítja! Ha kevés a túrista akkor emelik az árakat. Kevesebből kell kitermelni a megszokott pénzt. Árak ha nem is magasabbak bhatban, de a rossz váltás miatt többre jön ki minden.
Nahát!? Mindig pont akkor van valami robbantás mikor a szükségállapotot kellene feloldani. Üres buszmegálló, üres tartály. Kiknek is jó fentartani a jelenlegi helyzetet?

sovesztomesz 2010.07.25. 22:22:13

Ha jól tudom, a szomszédos utca épp a Khao San road, az egyik népszerű "turistanegyed" és 5-6 éve többször gyalogoltam eme buszmegálló mentén én is. Hogy változnak az idők; pedig úgy elmennék újra még1X! Politika! Kinek és miért állhat érdekében ez a káosz; "elriasztani" a külföldieket, stb, stb???

sovesztomesz 2010.07.25. 22:32:58

Ha emlékeim nem csalnak, Koh Samed nem volt túl luxus-sziget 6-7 éve még; bár lehet ott még egy-lét elzártabb ingatlan! Ám ez akkor is olyan most nekem, mintha a mi Viktorunk meg a Kisoroszi kempingben nyaralna épp...
...biztos sok biztonsági őr lóg akkor most Koh Samed fáin :-)!!!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.07.26. 07:52:10

@sovesztomesz: Nem, nem arra van. Innen meglehetősen messze a Khao San road, nézz rá inkább egy Bangkok térképre. Itt, ezen a részen táboroztak amúgy a piros ingesek hetekig.

Koh Samed valóban nem luxus sziget, bár azért az olcsóbb bungalókon kívül van már jónéhány villa, ahol akár 10.000 baht felett kezdődik 1-1 éjszaka. Mindenesetre meglepett, hogy a miniszterelnök éppen arra üdül, ezért is írtam bele.

sovesztomesz 2010.07.26. 10:10:00

Igaz, Ratchadamnoen road, nem pedig Rajdamri, amire gondoltam. Köszönöm!
Én Koh Samet-et épp azér' szerettem, mer' minél délebbre mentem annál néptelenebb, csendesebb volt; Ao Cho-nál északabbra nem is volt szállásom soha. Emeletes szállót is Csak Ao Phrao-n láttam egyszer, a többi helyen csak bungalókat. Mindenesetre "inkognitóban" üdüléshez már akkor is alkalmas volt a hely :-).

M.Papa 2010.07.26. 15:56:39

Izgalmas volt otthonrol olvasgatni a hiradasokat de most hogy 2 hete itt vagyok Bankokban hat most egy uj dimenzio... Kulonosen hogy tegnap voltam eloszor egyedul csavarogni a belvarosban... 4 korul indultam vissza kulvarosi lakohelyemre....
Hat annyit tehetek azt hiszem ezentul, hogy buszra varakozas elott belesek a kukakba..... :-( :-)
MP

Mbraun 2010.07.27. 21:43:38

Nem tudom, de igy folyamatosan riasztjak elfele a turistakat ilyen tortenesekkel. A package tourist nem fog odamenni ha ilyet lat az esti hirekben a BBC-n vagy a SKy News-on. A hatizsakos meg nagysagrendekkel kevesebbet kolt mint egy igazi "zsiros" turista. Erositi bennem is, hogy Bangkok csak 1-2 nap lesz baratokkal talalkozni es folytatni az utat Hainan es/vagy Malajzia fele.
Off: Deli reszen nekem Koh Lanta jott be, nincs annyira turista, es motorcsonakkal kivisznek kisebb szigetekhez ahol a kutya sincs a kozelben. Mig Phi-Phi szigeten, es Phuketen folyamatosan esett, Lantan gyonyoru ido volt. Az emberek pedig kevesbe penzorientaltak.Bevasarlas utan setalgattam es egy neni megallt a robogoval es elvitt a szallasig, ingyen... Ilyen nem tortent velem elotte mas thaifoldi udulohelyen...
süti beállítások módosítása