Kambodzsával háborúznának a sárga ingesek
2010. július 27. írta: Bangkok Charlie

Kambodzsával háborúznának a sárga ingesek

Tényleg, az ember azt hiszi, jön az extra hosszú hétvége, a két buddhista ünnepnappal, amikor elvileg a fű se nő, merthogy a fontos és jelentős Buddha napokon nem szabad alkoholt sem árusítani Thaiföldön, no meg a szórakozóhelyeket, bárokat és diszkókat is be kell zárni. Szóval tényleg erre vonatkozott néhány napja a csendes hétvége megjegyzésem. Erre jött vasárnap a bomba a bangkoki buszmegállóban. Ma, kedden, meg mire ébred az ember? Az úgynevezett sárga ingesek 1000 emberrel kivonultak tüntetni és lezárták a Sukhumvit út felét, nem messze az Ekkamai buszállomástól. A korábban a kormányzati negyed elfoglalásáról és a reptéri blokádról híres és/vagy hírhedett People's Alliance for Democracy (PAD) nevű szervezet az UNESCO helyi hivatala elé szervezett tekintélyes villámtüntetést, ugyanis ezekben a napokban Brazíliában ül össze a Világörökség tanácsa, a thai tüntetők pedig szerették volna nyomatékosítani, hogy nem adták fel az ősi Preah Vihar templommal a reményeiket. A forrongás régóta tart, a határ mentén egy 4.6 négyzetkilométeres területről van szó, melyen egy ősi templomrom található, a terület nemzetközi döntés alapján Kambodzsáé, de ezt a thaiok mind a mai napig nem hajlandók elfogadni. A sárga ingesek is azért vonultak most ki, mert úgy vélték, hogy a thai kormány nem képviseli elég határozottan az érdekeiket.

A helyzet két éve forrósodott fel igazán, itt találhatók a fontosabb események, a háttér és néhány fotó a helyszínről itt. A templomrom bár kambodzsai területen van, pont egy egy hegyormon, így igazán jól Thaiföldről közelíthető meg. A területet két oldalról thai és kambodzsai katonák veszik körül, a helyzet feszült, évente legalább egyszer-kétszer kitör egy kis lövöldözés, eddig jobbára khmer halottakkal. A thai hadsereg létszámban és erőben nem igazán hasonlítható össze a jóval szerényebb khmer erőkkel.

Szóval a sárgák ma úgy gondolták, hiába van érvényben a szükségállapot Bangkokban, ami kifejezetten tiltja az utcai tüntetéseket, ők azért megmutatják magukat. Lezárták az utat, voltak molinók, színpadnokok. Néhány rendőr is akadt a környéken, de csak figyeltek, nem avatkoztak közbe. A PAD vezetői napközben átadtak egy petíciót a thai miniszterelnöknek és a külügyminiszternek. Délután pedig a sárgaingesek egyik vezetője, Chamlong Srimuang tartott gyújtó hangú beszédet. A szikár, mellesleg ex-tábornok Chamlong állandó széles mosolyáról közismert, ám a mai beszéde a legkevésbé sem volt vicces. Felszólította a thai kormányt, hogy a hadsereg azonnal bevetésével szorítsa ki a kambodzsai katonákat Preah vihar térségéből. Ha ezt nem teszik meg, akkor a PAD újabb tüntetésekbe kezd.

A thai sajtó napközben eléggé furcsa módon hallgatott a sárga inges tüntetésről. A hírek és információk twitteren pörögtek folyamatosan, nappal mindössze a Bangkok Post említette meg egy rövid hírben először, hogy mi folyik Bangkok belvárosában. Márpedig mindenképpen említésre méltó esemény van, hiszen a szükségállapot érvényben van, az pedig kifejezetten tiltja az utcai tüntetéseket, néhány hete a vak lottóárusoknak kellett csatornába ugorva a rendőrök elől menekülni, mert tüntetni merészeltek. Chamlong úgy nyilatkozott, hogy tudja, szükségállapot van, de vállalja a rizikót, ha ezért a mai akcióért letartóztatják. Nagyon azért nem kell tördelnie a kezét, a korábban tapasztaltak szerint.

A délután híre amúgy, hogy a vasárnapi bombamerénylet kapcsán nyilatkozott Vejjajiva thai miniszterelnök, aki szerint vidéken valószínűleg feloldják a szükségállapotot, de az aggasztó bangkoki fejlemények miatt ezt a fővárosban még nem tehetik meg.

Fotók: Bangkok Post, Twitter: Noppatjak, Dany_K, valamint Natthawat Wongrat galériája.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandabula 2010.07.27. 20:21:17

Végre! Győzik az ész!

Kelly és a szexi dög 2010.07.27. 21:11:29

Itt úgyis mindig dugó van...

Pumpui 2010.07.28. 16:08:10

Korrekt, hogy a szükségállapot csak a piros ingesekre vonatkozik. :-( Kambodzsát könnyű b...ni, miért nem inkább Burma felé nézelődnek? Úgy tudom egyes thai területek a mai napig burmai drogbárók által vannak mexállva. Csak gondolom onnan elég komoly pofont lehet kapni, szóval azt jobb nem bolygatni. Meg persze a bevételekből részesül nyilván, a megfelelő ember a thai oldalon is...

bkkzol 2010.07.30. 20:14:56

Ja, a próbálnána 5 ember vörös pólóban csoportosulni! Burmával annyira jóban van a mostani vezetés, hogy át is vették a "burmai tipusú demokrácia" sziszémáját. A szentély akkor lett érdekes amikor az UNESCO világörökség részévé tette, elötte 1000 évig senkit nem érdekelt. Milyen szép is mikor két buddhista ország lövi egymást a buddhista szeretet jegyében.

Greenternet 2010.07.31. 02:08:06

Nyilvan a thaiokat is a turisztikai bevetelek miatt erdekli a templom.Nehogy mar a szomszedok valmit is kapjanak.Irigyek a thaiok kozben meg eluldozik modszeresen a turistaikat.Ha jol tudom meg angkort is magukenak tekintik.
Tipikus dolgok ezek.amikor az orszagban belso gondok vannak akkor jo egy kicsit masra mutogatni es masban keresni a hibat vagy az okokat.Inkabb eloszor bangkokban kene rendet tenni meg az orszagot gatyaba razni aztan lehet egy nyomorult templomrol vitazni ami elenyeszo bevetelt hozhat mondjuk phuket vagy pattaya beveteleihez kepest.
süti beállítások módosítása