Norry, a kambó bambuszvonat
2011. szeptember 23. írta: Bangkok Charlie

Norry, a kambó bambuszvonat

09 Norry Driver
Ha már valaki átrándult Kambodzsába és megnézte Angkort, akkor Bangkok Charlie tud ajánlani még egy érdekességet, ami ugyan nem szerepel a klasszikus turista programok között, de egy délelőttöt mindenképpen megér. Ráadásul Battambang (térképen: Batdambang) városa majd félúton helyezkedik el Poi Pet, a népszerű thai-kambodzsai határátkelő és Siam Reap között. A látványosság pedig a norry, vagyis a kambó bambuszvonat.



Kambodzsában a vidékiek jónéhány éve megunták, hogy a vörös khmerek ellen vívott polgárháború után a khmer vasút finoman szólva is világ legelmaradottabb szolgáltatását nyújtotta. Voltak olyan helyek, ahol hetente csak egyszer jelent meg a vonat. Így aztán a meglévő girbe-gurba sínekre eszkábáltak kis bambuszvonatokat, melyek a lehető legegyszerűbb falusi csettegőket idézték. Kellett hozzá két tengely, kis kerékkel – hogy ne legyen nehéz -, egy acélkeret, rajta bambuszrács, az egész tetejére pedig egy kis csettegő motor és máris indulhatott a bambuszvonat. Vitte a helyieket az egyik faluból a másikba, faluból a közeli városba gyógyszerért, vagy éppen terményt és/vagy állatot szállított. Sokszor a helyiek nem is tudtak fizetni, de volt olyan masiniszta, aki elfogadott havi bérletet a rendszeresen szállítóktól, mondjuk egy kecskét.


bamboo trains parking
Az utóbbi időben természetesen a turisták is felfedezték a különös szerkezetet, így egyre többen próbálják ki, milyen az a khmer rizsföldek között, a kicsiny kókuszkereten 50 km-es sebességgel száguldani. Vigyázni leginkább azért kell, mert bár megy a kicsi vonat, de fék az nem nagyon van rajta.
19 Incoming Load
Az egy nyomtávú közlekedésben elég egyszerű a kresz: ha nagyobb vagy jobban megpakolt vonat érkezik, akkor a kisebbik félreáll. Igen, pontosan, ugyanis a bambuszvonatot pár pillanat alatt szét lehet kapni. Leugrik a motor, két ember leteszi oldalra a fűbe a keretet, majd megy utána a két tengely. A szembejövő járgány elhaladása utána pedig mehet minden vissza a sínekre és folytatódhat a pöfögés. 

22 Re-Rail 0586
07 Heat and Speed

Két remek galériát is tudok ajánlani a témában:

- Ursula in BKK fotóblogja a Weekly Wanders, ahol egyébként is érdemes körbenézni.

- Amusing Planet összeállítása

Posztban látható fotók: Ursula in BKKIldi - második kép

Ráadásnak pedig egy videó: Bamboo Railway - Cambodia

*

Egy újdonság: Facebook.com/BangkokCharlie. Ha valaki friss híreket, többet és jobbat szeretne, nem elég a blog, akkor erősen javasolt a like-olás. Lehet ott is kommentelni, reagálni, sőt, képeket, beszámolókat is küldeni akár.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.BDSMthrill.com · http://bdsmthrill.com 2011.09.23. 11:07:36

Nagyon ott van. En paraznek rajta :) inkabb az OBB railjet et valasztom :)

Mad Mind 2011.09.23. 12:14:03

Nem rossz, kipróbálnám.

Boca 2011.09.23. 14:41:42

Mi kipróbáltuk, nem nagy szám, főleg h vmi $10-t kértek a pár perces tök egyenes vonalú, rázós vonatozásért és nem is nagyon lehetett alkudni. Ez helyi viszonyok közt furcsa és drága, de nyilván nagy rá a kereslet, megtehetik.
A környék jellegtelen, de a végén van egy régi téglagyár, ahol ósdi, helyi módon készítik a téglákat, az érdekes.

wen 2011.09.24. 14:08:03

nyakamban buddhamedállal nem félek semmitől.

wen 2011.09.25. 08:59:26

fabry sanyi micsoda dizajn centereket tudna forgatni ott...
süti beállítások módosítása