Bangkokba beszökött az ár
2011. október 19. írta: Bangkok Charlie

Bangkokba beszökött az ár

Nem tudom, a magyar sajtóban miért drukkolnak annyira a bangkoki árvíznek, a brit tudósok egyszer biztosan megfejtik ezt a rejtélyt is. Az MTI-nek sikerült világszenzációt kiáltania múlt szombaton, a világ egyetlen hírügynökségeként bejelentette, hogy Bangkok belvárosát 2 méteres árvíz borítja. A biztonság kedvéért azért megmutatnám ezt a videót, ami pontosan múlt szombaton készült, a helyszín a Siam Square,  eléggé Bangkok belvárosa, árvíz azonban egy csepp sincs. Homokzsákok vannak, s amint látható, az élet a rendes bangkoki kerékvágásban halad.

Az utóbbi ötven év legkeményebb monszun esős időszakának köszönhető (?) árvíz eddig elöntötte a thai fővárostól északra található Ayutthayát, a mellette lévő ipari parkokat, majd a Bangkokkal szomszédos Pathum Thani tartományt (a magyar újságírók kedvéért mondom: ez mind nem Bangkok, keverni őket kb. olyan mint Budapestet Esztergommal vagy Százhalombattával). Az ipari parkok kicsit nagyobbak errefelé, mint Magyarországon, az árvíz sújtotta telepeken olyan gyárak vannak víz alatt, mint a Nikon, Canon, Honda vagy a Western Digital (WD), s összesen 300.000 munkást küldött kényszerszabadságra. A WD világtermelésének 60%-a van Thaiföldön, úgy becsülték, talán félévbe is beletelhet mire a gyár újra termelni tud. Szinte biztos, hogy emiatt emelkedni fog a winchesterek ára.

Bangkokot eddig nem érintette az árvíz. Bangkok kormányzója, Sukhumbhand Paribatra – a fenti képen sárga gumicsizmában – hétfőn egy meglehetősen drámaira sikeredett sajtótájékoztatót tartott. Az egyik tévécsatorna élőben közvetítette. A láthatóan régóta talpon lévő és nyúzott kormányzó ekkor jelentette be, hogy 48 órájuk van arra, hogy felhúzzanak még több kilométer hosszú homokzsákfalat, amivel megvédhetik Bangkokot. Apró bökkenő, hogy ehhez még szükség volt 1.2 millió homokzsákra, amiből 1 milliót a kormány ígért, de a további 200 ezret még elő kell teremteni valahonnan. Hát nem valami megnyugtató bejelentés, igaz? Sukhumband azért mondta, senki ne pánikoljon, de nem árt felkészülni. Ha 48 óra alatt nem járnak sikerrel, akkor Sai Mai és Don Muang városrészekre zúdulhat az ár először Bangkokban.

A 48 óra letelt, szerdán ha jól számoltam összesen 4 sajtótájékoztatót tartott a kormányzó. A helyzet nem javult, sőt, az ár gyorsabban jött, mint számítottak rá. Így szerdán Bangkok határában, a  Vibhavadi Rangsit úton szabályosan beszökött az ár, nesztelen. Az alábbi képeken ez az útvonal látható, a teljes képsorozatot pedig itt lehet megtekinteni. Érdemes a képeken megnézni, ahogy a homokzsákokkal viszonylag jól védik az út szélét.

 

Az magasban futó főút amúgy ismerős lehet a rutinos turistáknak, hiszen ez az Észak-Keletről érkező útvonal, ami elhalad a régi reptér a Don Muang előtt is. Apropó, reptér, a thai légierő a Don Muangról már át is telepítette a gépek többségét U-Tapaóra, ha netán elöntené a futópályát az ár. A bangkoki nemzetközi repülőtér, Suvarnabhumi nincs veszélyben, a három méteres körgátrendszert megemelték még egy méterrel, ezenkívül van még tucatnyi csatorna, szivattyúrendszer és tartalék víztározó, amit mind a biztonság kedvéért építettek.

A thai árvízvédelmi bizottság szerda este egy közleményben a következő negyedekben lakókat figyelmeztette, hogy készüljenek fel, pakoljanak minden értékes dolgot legalább másfél méternél magasabbra – mert ekkora lehet az árvíz: Klong Sam Wa, NongJok, Min Buri, Ladkrabang, Kannayao, Saimai, Bangkhen. A Bangkokon kívül lévő Nava Nakorn esetében pedig közölték, hogy a várost egyelőre lezárták és senki se akarjon visszamenni, mert 3 méteres víz borítja a térséget.

A Bangkok Post alábbi illusztrációján jól látható, hogyan szeretnék megvédeni Bangkok belvárosát az árvíztől. A kormányzó által jelzett ideiglenes gát a kép közepén látható piros csík, ez gondoskodna arról, hogy a Bangkokra zúduló víz keletre forduljon. A sárgával jelzett kerületek a legrizikósabbak, ha a csatornák nem bírják a terhelést, akkor pénteken itt árvíz lehet. A tervet amúgy szakértők kritizálják már napok óta, véleményük szerint hibás a megközelítés, hogy mindenáron megpróbálják blokkolni a hatalmas vízáradatot, szerintük jobb lenne megnyitni Bangkok csatornáit és átengedni rajtuk az árvizet, lesz ami lesz. 

Az alábbi térkép érdekes lehet azoknak, akik Bangkokban ismerősek, ezen ugyanis a város szintkülönbségeit lehet látni, hogy merre vannak a magasabban fekvő területek. A sötétkék részek a legalacsonyabbak, a nyílak pedig a víz áramlási útját mutatja. A képre kattintva nagy méretben is meg lehet nézni a térképet.

Szerdán nemcsak Bangkok határában, de a turistaközpontnak számító Khao San Road mellett is felbukkant az árvíz. Az alábbi képeken látható a közeli hajókikötő melletti utca, valamint a Sanam Luang. Azonban az ilyen 10-20 centis víz Bangkokban bizonyos részeken eléggé megszokott, egy-egy nagyobb monszuneső után rendszeresen előfordul, hogy párt utcában fél méter magasan áll a víz még órákig, amíg el nem folyik. Amúgy most sem a Chao Phraya öntött ki, a hírek szerint egy beomlott homokzsák szakasz okozta a kis árvizet, a hang nélküli videót is azért linkeltem be, mert azon jól látszik, hogy a vízszint jóval a védvonal teteje alatt van még.

Bangkok Charlie szerda este ment még egy kört a városban, de bármennnyire is szeretett volna felzárkózni a nagy előszeretettel pánikot kiáltó magyar sajtóhoz, nem sikerült neki. Nem csak azért, mert a thai alapvetően nem egy ideges nemzet, hanem mert Bangkokban belsejében annyira átlagosan zajlott minden. Az emberek egykedvűen baktattak a homokzsákokon keresztül a 7-Elevenekbe, s még a Tesco parkolóban tartott ingyen zenés aerobikot sem fújták le, holmi árvízveszély miatt.

Vidéken azonban komoly a helyzet, valóban súlyos a pusztítás, érdemes megnézni ezt a két összeállítást, kemény képek nagyban: In Focus, Denver Post.

Az biztos, hogy az elkövetkező napok izgalmasan telnek majd Bangkokban, érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek majd mindig a legfrissebb hírek, röviden. Újabb blogposzt majd csak akkor várható, ha tényleg kétméteres víz borítja a belvárost.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fogash 2011.10.20. 09:16:41

semmi köze velencéhez, még áttételesen sem egész BKK egy mocsaras deltatorkolatra épült, töltés nincs, a város "3 centivel" van a folyó normál vízszintje felett, törvényszerű, hogy időnként megmártóznak...

Commandante Jayasuriya 2011.10.20. 09:30:58

És eljő a vizen úszó tuk-tukok ideje...:)

Sajnos Ázsiában egyre gyakrabban okoz a monszun ilyen galibát. Tavaly november elején Colombóban(Sri Lanka) és környékén akkora árvíz volt, hogy a képviselők néhány napig, csak magasépítésű terepjárókkal tudtak bejutni a belvárosban lévő, víz alatt álló parlamentbe. A fővárosban, és az érintett elővárosokban 260.000 ember kényszerült lakhelye ideiglenes elhagyására.

wen 2011.10.20. 20:23:09

nem kellenek a brit tudósok a megfejtéshez.valoszínüleg a magyarok megépítették az időgépet,és már a jövőböl tudósítanak,mikor 2méteres vizekről informálnak.
vagy csak a szokásos megbizhatatlan média ujjabb nagyot mondásával van dolgunk,az "én meg ekkora halat fogtam"leforditva a hirügynökség nyelvére.
ez olyan magyar sajátosság,mint thaiföldön a monszun..

SzDaniel 2011.10.26. 10:08:01

Ez ota eltelt 1 het. Most mi a helyzet? Ma indexen mar az a hir, hogy csatornak megnyitva, de a gatak nem birjak, es mar bejelentettek, h a lakossag keszuljon az egesz varos viz ala kerul.. helytallo? :)
süti beállítások módosítása