Blokkolnák Bangkokot
2014. január 11. írta: Bangkok Charlie

Blokkolnák Bangkokot

A karácsony és az Újév viszonylag csendesen telt a bangkoki tüntetésekkel kapcsolatban, 2014 első napjaiban azonban a kormányellenes tüntetők vezetője, Suthep Thaugsuban bejelentette a „Bangkok Shutdown” nevű hadműveletet. Vagyis hogy január 13-tól szeretnék lezárni és megbénítani a thai fővárost, így akarják kikényszeríteni az ügyvezető thai kormány lemondását, helyébe pedig valamiféle nem választott, népi tanácsot szeretnének állítani. Az ijesztően hangzó bejelentés részletei lassan derültek ki, s azért finomodott is a terv. Suthep először arról beszélt, hogy 20 kereszteződést fognak lezárni és ott színpadokat felállítani. Aztán kiderült, hogy Bangkokban sem eszik olyan forrón a kását, jelenleg úgy néz ki, hogy hétfőtől 7 kereszteződést akarnak lezárni a belvbárosban és megszállva tartani, már ha lesz elég emberük hozzá. Hosszabb demonstrációt terveznek, több naposat, sőt akár több heteset. A kormányzat 30-40.000 tüntetőre számít, Suthep 400.000-re, mindenesetre ez utóbbi is elég messze van a korábban Suthep által gyakran hangoztatott több millió embert megmozgató „népfelkeléstől”. Azonban kétségtelenül elég ahhoz, hogy közlekedési káoszt okozzanak a dugóktól alapesetben is sújtott Bangkokban. A mellékelt térképre érdemes rákattintani és akkor nagyban is lehet látni, hogy a város mely részeit fogja érinteni a demonstráció.

 bkk_shutdown_small.jpg

Pánikba esni mindenesetre nem szabad és nem érdemes. Sajnos Bangkok Charlie tudja jól, a magyar sajtó nem segít a tisztánlátásban, ott mintha csak a pánikkeltés lenne az igazi üzlet. Több helyen megírták, hogy a magyar Külügyminisztérium nem javasolja a thaiföldi utazást, ami nem igaz – itt el lehet olvasni a bangkoki magyar nagykövetség tájékoztatóját, mindössze arra figyelmeztetnek, közlekedési nehézségek lesznek és kerüljék el a turisták a tüntetések helyszíneit. A pánikkeltési nívódíj a Népszabadságnak jár, az „Egy hét múlva bezárnák Thaiföldet” címért. Így bírták lefordítani a Bangkok Shutdown jelmondatot. Tüntetések egyébként már hónapok óta vannak, Bangkok Charlie az elmúlt heteket Bangkokban és környékén turistákkal töltötte, így első kézből származó az infó: eddig semmiféle fennakadást nem okoztak a turista programokban ezek a demonstrációk. Ha valaki emiatt kihagyta volna Bangkokot, akkor sajnálhatja, hogy lemaradt a látnivalókról.

A fő kérdés természetesen, hogy mi is lesz január 13. után? Erre azonban a választ valószínűleg még a tüntetők vezetője, Suthep sem tudja. Aki egyébként az utóbbi időben, szinte minden nap hangsúlyozta: nem is akarják megbénítani a bangkoki gazdaságot, a demonstrációt a kormányzat ellen szervezik. A célpontok a minisztériumok, na meg néhány miniszter rezidenciája. Külön kiemelte, szóba sem kerül a reptér vagy a skytrain, metró megszállása. Az elfoglalt kereszteződésekben pedig legalább egy sávot szabadon hagynak, ezt használhatják a tömegközlekedési eszközök, azonban a kormányzati járműveket nem engedik át. Suthep azt is mondta, hogy nem kell a plazákat bezárni, mert nem fogják felgyújtani őket, mint 2010-ben a piros ingesek, ők majd vásárolni fognak a mallokban. Békés tüntetést szerveznek, ha rendőrök erőszakot akarnak alkalmazni, akkor Suthep szerint tiltakozásként mindössze egyet tesznek: leülnek a földre és imádkoznak. Nem lesz harc.

suthep.jpg

Több főpróbát is tartottak január első napjaiban a kormányellenes tüntetők, masíroztak keresztül a városon, hogy embereket toborozzanak január 13-ra. Na meg volt még egy célja ezeknek a meneteléseknek, a pénzgyűjtés! Suthep és a tüntetés vezetőinek bankszámláját decemberben befagyasztotta a DSI – a thai rendőrség speciális nyomozóhivatala -, így az utcán kezdtek el pénzt gyűjteni. A tüntetések élén menetelt Suthep a tüntetők gyűrűjében és folyamatosan gyűjtötte az adományokat az út széléről, nagy nejlonzsákokba. Egy-egy nap legalább 1-2 millió bahtot hozott! Az alábbi karikatúrán is az látható, amint Suthep köszönetet mond a DSI vezetőjének, amiért befagyasztotta a számláját.

suthep_manager_graphics.jpeg

suthep_money.jpg

suthep_money2.jpg

A tüntetetésekkel kapcsolatban a kormányzati reakció eddig egyértelmű : a rendőrség nem akarja megakadályozni a január 13-i demonstrációt, visszafogottan a rendet kívánják fenntartani, nehogy a helyi lakosok vagy más erők és a tüntetők között összecsapás törjön ki. Ezenkívül sűrítik a metró, skytrain és vonatjáratokat, valamint rengeteg parkolóhelyet biztosítanak. A kormány felkérte a katonaságot  is, hogy segítsen a rendfenntartásban, ezért több helyen katonák adják majd a készültséget, azonban a főparancsnok közölte: fegyvertelenek lesznek a katonák.

A hadsereg egyébként fontos szereplő a közéletben, a sajtó pedig folyamatosan találgatja lesz-e újabb katonai puccs vagy sem. Suthep Thaugsuban folyamatosan próbálja azt sugallni, hogy a hadsereg a tüntetők mögött áll, a bangkoki káosszal is azt próbálja kikényszeríteni, hátha a hadsereg végre közbelép. Eddig azonban a sereg különféle parancsnokai folyamatosan cáfolták a puccs hírét. Namármost ebben azért semmi újdonság nincs, mert a világ egyetlen részén sem szokták a puccsokat előre bejelenteni. A katonaság egyébként az utóbbi napokban jelentősebb erőket mozgatott át a fővárosba, de folyamatosan azt jelezték, hogy ez mindössze a január 11-i gyereknap miatt van, na meg a hónap végére tervezett Hadsereg Napján szeretnének nagyobb bemutatót tartani.

tank_gyereknap.jpg

Gyereknap - nem katonai puccs

A másik nagy kérdőjel, hogy mi lesz a választásokkal, amit február 2-ra írtak ki és Bangkokban már meg is jelentek az első plakátok. A gond azonban az, hogy Dél-Thaiföldön a kormányellenes tüntetők és a választást bojkottáló ellenzéki Demokrata Párt megakadályozta, hogy a képviselőjelöltek regisztráljanak (egyszerűen körbevették az épületet, ahol regisztrálni lehetett volna). Így hiába is volna választás, a parlament nem tud megalakulni, mert ahhoz a képviselői helyek 95%-át be kellene tölteni. A legfrissebb hír szerint a választási bizottság a választás elhalasztását javasolja májusra.

Bármit is mond azonban Suthep, eddig a thaiföldi turizmus szenvedte el a legsúlyosabb csapást. A hatóságok szerint az eddigi hírek miatt januárban legalább 400.000 turistával kevesebb érkezik Thaiföldre, ami 18 milliárd bahtos – kb. 125 milliárd forintos – kiesést jelent. A bangkoki szállodák foglaltsága az ebben az időszakban megszokott 90% helyett mindössze 50% körüli, szingapúri és hong kongi légitársaságok több tucat járatot töröltek. Bangkokban egyébként a turista központokban információs pultokat állít fel a turisztikai hivatal, s azt is megígérték, hogy ha valaki a tüntetések miatt késné le a repülőjáratát, akkor 100 dolláros kárpótlást kap. A reptér egyébként azt javasolja mindenkinek, hogy hétfőtől a repülőgép indulás előtt legalább 4 órával induljon el, s lehetőleg skytrainnel, gyorsvasúttal menjen.

A hagyományos téli nyaralószezon mellett jön január végén a kínai Újév, amire mindig sokan érkeztek Kínából – ezt most sikerült megtorpedózni a tüntetőknek. Egyébként Suthep Dél-Thaiföldről, Surat Thaniból származik, ennek a térségnek a képviselője volt, kíváncsi lennék, miként veregetik meg a vállát mondjuk Koh Samuin ezekért a tüntetésekért és az elmaradt turistákért.

A január 13-ára tervezett bangkoki akcióra egyébként nemcsak a helyieket várják, hanem a Demokrata párt bázisának számító Dél-Thaiföldről akarják utaztatni a tüntetőket. Érdekes módon egyébként pont ma jelentette be a thai vasút, hogy négy napig állni fog a dél-thaiföldi vasúti közlekedés, mert Bangkok alatt, Prachuap Khiri Khan közelében egy hídon kell a síneket javítani. Mondani sem kell, hogy lent messze délen, a vasút állomásokon összegyűlt tüntetők rögtön dühöngeni kezdtek és alternatív közlekedési eszközöket keresni.

train_yala.jpg

nakhon_si_thammarat_train.jpg

A Bangkokot megbénítani szándékozó tüntetésnek még egy veszélyes kimenete lehet. Ha hétfőtől több napon keresztül megszállva tartják a kereszteződéseket és megbénítják a közlekedést, könnyen lehet, hogy néhány nap múlva majd a tüntetőkkel nem szimpatizáló helyiek, vagy mondjuk a pénzkeresettől eleső taxisofőrök és minibusz sofőrök fognak a tüntetőknek nekiesni. Aggasztó előjelek már vannak, ugyanis péntek éjszaka a Demokrácia emlékmű mellett táborozó tüntetőkre motorról rálőttek és kisebb, úgynevezett ping-pong bombákat dobtak rájuk. Ezért fontos a jótanács: bármilyen békésnek és szórakoztatónak tűnnek ezek a sípos tüntetések, turistáknak jobb a tisztes távolságot tartani tőlük, mert nem lehet tudni, mikor tör ki hasonló incidens.

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dita78 2014.01.12. 20:35:44

Remélem márciusig lecseng ez a dolog..

bkkzol 2014.01.13. 06:56:20

Itt élek Bangkokban, kíváncsi vagyok mi lesz a mai napon.
Elég érdekes ez a Suteph. Talán még a magyar politikusoknál is vastagabb a bőr az "arcán". Mivel pártja még soha nem nyetek választáson a mögötte álló tábornokok segítették a miniszterelnök-helyettesi posztra. Innen adott parancsot a katonasagnak, hogy a vörös tüntetők közé löjjenek. 90 halott ezrek megsebesültek. Elötte volt egy kis gond "földet a szegényeknek" project keretében 11 igen gazdag családot is földhöz juttatott Puketen, ezután következett egy kis telekommunkiációs botrány... jó az ő szájából hallani a "demokrácia" szót. Egyéretelmű, hogy a polgárháborús helyzet létrahozásával akarnak okaot szolgáltatatni a katonaság hatalomátvételére.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2014.01.13. 14:14:54

@bkkzol: Igen, akartam írni Suthepről is bővebben, csak így is túl hosszúak már ezek a posztok. Ami igazán ironikus, hogy ha jobban belegondulunk Suthepnek köszönhető, hogy a Demokrata Párt 1995 óta nem nyert választást. Mert az ő disznóságai miatt kellett akkor előrehozott választást kiírni a Demokrata párti kormánynak.

Semper Fidelis 2014.01.13. 20:51:04

Mi most a szitu? Február 10-én mennénk 2 hétre. Biztonságos?

Köszi a választ.

bkkzol 2014.01.14. 15:58:26

Gyere nyugodtan a biztonság kedvéért ne tegyél a csomagba piros és sárga ruhákat.

bkkzol 2014.01.14. 15:58:26

@Bangkok Charlie: Tudtommal még soha nem nyeretek választáson a "demokraták". Előszöt a (sárga) bangkoki bíróság helyezte törvényen kívülinek a győztes első két pártot, hogy mint harmadik befutó hatalomra kerüljön. Ezt követően a katonai puccs sárga tábornokai helyezték hatalomba. Nem véletlen ,hogy nem akarnak választásokat ,mert esetleg másodikok lehetnének. Esetleg.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2014.01.14. 16:21:51

@Semper Fidelis:Február messze van még, de most is biztonságos Bangkok, lehet jönni nyugodtan.

@bkkzol: Az azért nem igaz, hogy sosem nyert a Demokrata Párt, elvégre Thaiföld legrégibb pártjáról van szó. Nyertek választást, a következő választásokon: 1975, 1976, 1986, 1992. 1996-ban is szoros volt a helyzet, ők kapták a legtöbb szavazatot, de kettővel kevesebb képviselőjük volt, ezért nem ők adták a miniszterelnököt.

2001 óta nem tudnak nyerni, azóta mindig a Thaksin párt nyer. 2001 óta egyetlen Demokrata párti kormány volt. 2008 decemberében oszlatta fel az Alkotmánybíróság a Thaksin-féle Néppártot és két koalíciós partnerét. Még ez se lett volna egyébként elég a Demokratáknak a kormányzáshoz, az egykori Thaksin-párti Newin Chidchob átállt hozzájuk még egy rakás képviselővel.

Tábornokok nem helyezték hatalomba 2001 óta a Demokratákat, a katonai diktatúra alatt megvolt a katonáknak a saját miniszterelnökük. Tény, hogy utána a választási kampányban a katonai tévék nagyon nyomták a Demokrata pártot, de utána mégis a tök ismeretlen Thaksin párt nyert választáson.

Mindez egyébként benne van a blogban, mert 2006 óta rendszeresen írok a thaiföldi politikai eseményekről. Bevallom, nem teljesen normális dolog ez az érdeklődés részemről sem :)))

Semper Fidelis 2014.01.15. 06:57:54

@bkkzol: @Bangkok Charlie: Nagyon köszönöm a választ, itt Magyarországon a média a pánikkeltést preferálja..... Jól jön a józan hang.

Köszi mégegyszer.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2014.01.15. 08:22:49

@Semper Fidelis: www.facebook.com/bangkokcharlie - az utolsó fényképek alatt többen is kommenteltek, akik vagy itt vannak Bangkokban, vagy tegnap-tegnapelőtt voltak. Mindenki írja, hogy minden látványosságot meg tudtak nézni, a reptérre pedig olyan gyorsan kijutottak, mint még soha.
süti beállítások módosítása