Hajtóvadászat és újabb robbantás Bangkokban
2015. augusztus 18. írta: Bangkok Charlie

Hajtóvadászat és újabb robbantás Bangkokban

Egy nap alatt nagyot nagyot fordult a világ Bangkokban is. A Twitteren a hétfő esti bombamerénylet után a ‪#‎PrayForBangkok hashtag vezetett, kedden már a ‪#‎StrongerTogether átvette a vezető helyet. A thaiok nem adják fel, összetartanak, Bangkok pedig erős, mint mindig, élni akar, dúlhattak itt piros vagy sárga inges tüntetések.


Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy Bangkokban kedden is ugyanolyan normálisan folyt az élet, mint múlt pénteken, vagy éppen hétfőn. Pániknak, idegességnek semmi jele sehol sem. A boltok nyitva voltak, igaz kevesebben lézengtek a plázában, de megjelent egy új hashtag #SupportLiving|Normally, amivel pontosan azt akarják hangsúlyozni a thaiok, hogy a bombamerénylet ellenére is megy tovább rendesen az élet.

mecses1.jpg

mecses2.jpg

mecses3.jpg

Ahogyan az előző posztban írtam, nyilvánosságra hozták az első számú gyanúsított fényképet. A rendőrfőnök egy nyilatkozatában kijelentette: „Nem a gyanúsított, hanem ő a merénylő!”. Közzétették a térfigyelő kamerák felvételét is, a videón jól látszik, ahogy a sárga pólós turista leül a szentély belsejében lévő padon. Megszabadul a hátizsákjától, fényképezést mímel, majd lelép a helyszínről. Néhány perc múlva pedig robbant a bomba. A rendőrök szerint tuktukkal érkezett, majd motoros taxival távozott, ami a Silom Soi 9-nél tette ki, majd ezen a környéken eltűnt a tettes.

 

Hajtóvadászat indult a sárga pólós robbantó ellen, s ebből a social media is kivette a részét. Több fényképet is köröztek a thai fórumokon, ami szerintük hasonlít az elkövetőre. Bár a rendőrfőnök is megjegyezte, hogy valószínűleg parókával álcázta magát az illető, több külföldi, hosszú hullámos hajú turistának is be kellett számolni a rendőrségen. Volt akit a Suvarnabhumi reptéren állítottak meg. Egyébként a csúcs a következő fotó volt, amit én speciel egy rendőr ismerőstől is megkaptam, hogy ez az elkövető és éppen most hallgatják ki.  Vissza is írtam neki gyorsan, hogy vagy ne teszteljen engem az álhírekkel, vagy ha komolyan gondolta, akkor ne terjessze tovább, mert ez bizony a bostoni robbantó, aki amerikai börtönben ül és nemrég ítélték halálra.

 boston_bomber.jpg

Újabb bombamerénylet történt kedden délután, 1.20 körül a Sathorn Pier nevű kikötőnél. Egészen pontosan a kikötő móló feletti Thaksin hídról dobtak le egy robbanószerkezetet, ami szerencsére lepattant a móló hídjáról, a vízbe esett és csak ott robbant. A következő videón lehet látni az esetet. Senki sem sérült meg, viszont a felcsapódó víz mutatja a bomba erejét. A Sathorn Pier a központi kikötő, itt lehet átszállni a skytrainről a Chao Phraya Express hajóira. Forgalmas hely, tömeg szokott lenni, vagyis a támadó megint pusztítani akart. A rendőrség lezárta a környéket, búvárokat küldött le és sikerült is megtalálni a robbanószerkezet maradványait. Hasonló volt a szerkezet, mint amit az Erawan szentélynél használtak, csőbomba volt és TNT volt a robbanóanyag. A hatósugár rádiuszát 35-50 méterre tették, vagyis fele annyira erős lehetett, mint a hétfői bomba.

 

A rendőrség még nem mondta, hogy ki a tettes, milyen nemzetiségű lehet, de Somyot Pumpunmuang országos rendőrkapitány kedden este úgy fogalmazott:„Kizárt, hogy ezeket a merényleteket csak külföldiek hajtották végre. Biztosan voltak thai közreműködők, olyan személyek, akiknek a szíve nem Thai.” Biztosan nem gyalogolt fel a külföldi a hídra, hajította el a bombát, kellettek helyiek, akik a menekülését biztosították.

 img_4618.jpg

img_4635.jpg

img_4634.jpg

img_4628.jpg

A Ratchaprasong kereszteződést kedden délben nagytakarítás után megnyitották a forgalom előtt, körben az üvegek több helyen is kitörve, a Gaysorn luxupláza kirakatai is betörtek és szemben a rendőrbódé sem úszta meg. A szentély sarkát még nem lehet megközelíteni, kordonokkal védik, bent is zajlik a takarítás, na meg mögötte a Grand Hyatt Erawan pláza részlegének is eltűntek az ablakai, söprik kifele az üveget. Körbejártam a teljes kereszteződést, a CentralWord előtt krízisközpontot állítottak fel, ahol thai mellett angolul és kínaiul is tudnak segítséget nyújtani. A Sathorn Piernél történt robbantás után egyébként megszakították az összes csatornán a tévéadást, a katonai junta vezető szervezete az orvelli hangzású tartott tájékoztatót, s ezen a katonai szóvivő mellett ott ült egy angol és egy kínai tolmács is. Érthető módon, hiszen a robbantásban megsérült és elhunyt külföldiek mind kínai nemzetiségűek voltak.

 img_4615.jpg

img_4638.jpg

img_4650.jpg

Bár bemenni nem lehet a szentélyhez, viszonylag közelről szemügyre vehettem a pusztítást, amit a bomba végzett a kerítésnél. Tényleg csodának számít, hogy a belül elhelyezett bomba pusztító ereje ellenére a szobor alig sérült meg, mindössze az állán és az egyik kezén van egy kisebb sérülés.

eravan_szobor_serules.jpg

Rengeteg hírben megjelent, hogy az Erawan hindu szentély, ami sokszor kicsit félrevezető lehet. A szoborfülkében ülő, négyarcú hindu teremtő istent Brahmát ugyanis a thaiok Phra Phromként ismerik. A neves hindu epikus költeménynek a Ramayánának is megvan a thai verziója a Ramakien. Szóval az Erawan szentélybe nem a hinduk járnak imádkozni – vagy nemcsak -, hanem főleg a buddhista thaiok. Na meg a rengeteg kínai turista, ugyanis abban hisznek, ha itt imádkoznak és felajánlásokat tesznek, akkor az jó szerencsét hoz nekik.

Maga a szentély története is különleges. A kormányzat ezen a sarkon szerette volna felépíteni az Erawan hotelt az 1950-es évek elején, azonban számtalan probléma hátráltatta az építkezést, költség és határidőtúllépések, valamint váratlan dolgozói halálok. Végül egy asztrológus jövendölte meg a fő problémát: nem megfelelő gondossággal választották ki az alapkőletétel napját. A rossz karmát pedig úgy lehet elűzni, ha egy szép nagy szentélyt építenek, így készült el az Erawan szentély 1956-ban, majd utána szépen rendben, gond nélkül a hotel is. Az Erawan Hotel ma már nincs meg, 1987-ben lebontották, ekkor épült meg a mai is látható Grand Hyatt Erawan luxushotel.

img_1405.jpg

img_1415.jpg

Két, mondhatni archív fotó, 2015 márciusában készítettem.

A szobrot egyébként 2006-ban egy őrült thai ember kalapáccsal támadta meg, kora hajnalban összetörte a szobrot. Tettének oka nem derülhetett ki, mert a közelben lévő thaiok azonnal meglincselték. Erről egyébként bővebben is írtam még 2006-ban, itt lehet elolvasni.

Kedden este egy tévéhíradóban azt fejtegette egy hindu és buddhista vallási szakértő, hogy lehet itt a robbanóanyag erejével és fizikával példálózni, meg hogy mi állta az útját a vasgolyóknak, az biztos, hogy volt ebben egy adag misztikum is, miként menekülhetett meg most a szent szobor. Ezért is írtam korábban, hogy aki ezt az aljas merényletet eltervezte, nemcsak a tömeget vehette célba, hanem Bangkok és Thaiföld szívét.

img_4641.jpg

Első ima a robbantás után - a szentély egyik takarítója.

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2015.08.18. 22:19:03

Na, épp Thaiföldön miért kell robbantani...?
Lassan tényleg itthon lesz a legbiztonságosabb...

BéLóg 2015.08.19. 01:28:37

Meglesz az az elkövető és a thai igazságszolgáltatás tenni fogja a dolgát.
RIP minden áldozatnak!

Killary Fucking Clingon 2015.08.19. 03:07:17

Szarok a terroristákra.
Megyünk Thaiföldre.

pervie but hot (törölt) 2015.08.19. 08:57:55

Ez a merénylet nagyon jól jött a kaatonai juntának. Lehet korbácsolni a nacionalista indulatokat, lehet nem-thai-szívűzni, idegenszívűzni, netcenzúrát csúcsra járatni.

Egy Bangkok méretű gigavárosban egy ilyen merénylet nem sok vizet zavar, egy rosszabb napon többen halhatnak meg közlekedési balesetben, mint egy ilyen merényletben. Tehát hashtagek nélkül is tök normális lesz az élet.

@Shabby Bear: hiába, a szenvedélyes szexturistát semmi se tarthatja vissza :) Tetszik ez a pozitív hozzáállás a részedről. Pedobear ;)
süti beállítások módosítása