Megvan a bangkoki robbantó menetrendje
2015. augusztus 20. írta: Bangkok Charlie

Megvan a bangkoki robbantó menetrendje

Ahhoz képest, hogy rakás thai és nemzetközi lap főcímben hozta, hogy már 10 embert gyanúsítanak a robbantással kapcsolatban, a gyanúsítottak száma nem hogy nőtt volna, éppenséggel csökkent. De menjünk sorban.

img_4638_1.jpg

Prawut Thawornsiri rendőrségi szóvivő (fenti képen középen)  csütörtök délelőtt azt fejtegette, hogy a rendőrség szerint egy hálózat követte el a merényletet, legalább 10 ember kellett hozzá, biztosan voltak köztük thaiok is, valamint minimum egy hónapig készíthették elő a merényletet. Ugye látszik, nincs itt még tíz gyanúsított, csak feltételezés. A rendőrségi szóvivő szerint egyébként a nyomozás most a videofelvételen a sárga trikós merénylő mellett látható piros és fehér trikós férfi irányában folyik, feltételezések szerint ők lehettek a segítők. Itt látható a hosszabb videófelvétel, más szögből lehet látni az elkövetőt. S valóban úgy tűnik, mintha a piros trikós tartotta volna fent a helyet, a fehér trikós pedig fedezte volna őket. Érdemes megnézni a videót.

 

Nos csütörtök estére tényleg fordult a kocka, kiderült, hogy a rendőrség eljutott a két új gyanúsítotthoz, majd gyorsan törölték is őket a listáról. A fehér pólós kínai turista volt, a piros pedig az ő thai guide-ja. Végigkövették őket a videókamerákon, a Big C irányába távoztak, az áruháznál jártak, amikor megtörtént a robbanás. Ijedten ugrottak a földre, menedéket keresve, a detektívek szerint „kislány módjára” viselkedtek, már ez is jelezte, valószínűleg nem terroristák. Tényleg így mondták a rendőrök. A fordulat egyébként az a történetben, hogy a rendőrök most már a videón szintén feltűnő fekete pólós nőt keresik, ő a következő gyanúsított. Szóval akárhogyan is számolom, messze vagyunk még a 10 fős hálózat felgöngyölítésétől sajnos.

tuktuk1.jpg

tuktuk.jpg

A rendőrség egyébként kereste azt a tuktuk sofőrt is, aki a merénylőt a helyszínre szállította. 30.000 bahtot ajánlottak fel a sajtó útján, naná, jelentkezett is gyorsan. A Hua Lampong pályaudvar közelében vette fel a hátizsákos férfit, aki térképen mutatta meg neki, hova akar menni. Végül 200 bahtért elvitte és a Grand Hyatt Erawan szálloda előtt rakta ki az utast. Utána továbbment, a robbanásról csak később értesült.

tuktuk3.jpg

 

Az alábbi térkép a rendőrségtől szivárgott ki és a Khao Sod nevű thai lap tette közzé. Itt látható a teljes cikk, sok utcai kameraképpel, amik segítségével összerakták a merénylő menetrendjét. A képen lévő kameraidők nem mindig pontosak, volt ahol 1 percet le kellett vonni, ezért a rendőrségi jegyzőkönyv időit használtam. Csak szólok, mielőtt valaki emiatt kommentelne.

menekulesiutvonalkhaosod.jpg

 

18:37 – A sárga trikós férfi megérkezik a Grand Hyatt Erawatt elé tuktukkal. Kiszáll, kiveszi a hátizsákját.

18_37.jpg

18:49 – A hotel előtti kamerán látható, amint gyalogol az Erawan szentély felé, a hátizsák rajta van.

18_49.jpg

18:51 – Az Erawan szentélyben lévő kamera mutatja, ahogy a piros inges férfi feláll, a sárga inges pedig leül. A fehér és piros inges férfi takarja a sárga ingest a tömeg elől.

18_51.jpg

18:52 – A sárga inges férfi a hátizsákot leveszi és a pad alá rakja. A fehér és piros inges férfi egyidőben távozik egy fekete pólós nővel. A sárga pólós férfi feláll, előveszi a telefonját, majd a telefont nézve gyorsan távozik.

18_52.jpg

18:53 – A Grand Hyatt Erawan előtt lévő kamera mutatja, ahogy a sárga pólós távozik a Lumpini park felé. Hátizsák nincs rajta, kezében egy nejlonszatyor.

18_53.jpg

18:55 – A robbanás

18_55.jpg

18:57 – A sárga pólós motor taxira száll a BTS Rathchadamri közelében és a Lumpini irányába távozik. Egészen a Silom Soi 9-ig sikerült követni, itt nyoma veszett.

 18_57.jpg

A motoros taxis elmondta, hogy a férfi egy papíron mutatta angolul a Lumpini park nevet. Miközben a taxis mögött ült folyamatosan telefonált – nem tudni, hogy hívást kapott vagy ő hívott valakit -, de a taxis szerint idegen nyelven beszélt, s biztosan nem angolul. A taxis nem nézte meg az arcát, de azt mondta biztosan nem thai. A rendőrség egy fehér, arab vagy félvér férfit keres a körözésében. Életkora 20-30 év között lehet és olyan 170 cm magas. A motoros taxis őszintén elmondta, hogy nem nagyon szokta az ügyfelei arcát nézni, csak egy pillantást vetett rá, őszintén bánja, hogy ezúttal nem tett kivétel. 

A rendőrségi fantomképet egyébként az önkéntes internetes nyomozók szorgalmi munkaként kiegészítették. Szerintük és persze sokak szerint is már egészen más frizurája lehet a tettesnek. Egyébként hajmeresztő tettekre képesen a facebookos nyomozók, próbálták kitalálni, hogy hétfő este melyik járattal menekülhetett el a tettes, arra jutottak, hogy a legvalószínűbb a Turkish Airlines esti járata volt, ezért megszerezték a hivatalos utaslistát, kitették a netre, hogy tessék keresgélni a nevek között, ki a gyanús.

fantomkep_bonus.jpg

Csütörtökön a fordulatok napján egyébként az I-re a thai tévések tették fel a pontot. Valakinek ugyanis elgurult a gyógyszere. Komolyan. Hatalmas botrány volt a thai twitteren és a helyszínen, amikor megláttak egy a merénylőnek beöltözött alakot az Erawan szentély előtt. Szemüveg, loncsos haj, sárga trikó, hátizsák, cipő, na meg nejlonzacskó a kezében. Kiderült, hogy az ízléstelen tréfát komolyan gondolta a Nation TV, le akarták forgatni a merénylet újrajátszását. Csodálom, hogy nem verték meg őket ott. Nagyon. Pár óra múlva a tévé elnézést kért, de szerintem még most sem értik, mit hibáztak

 

teves1.jpg

teves2.jpg

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pervie but hot (törölt) 2015.08.21. 05:33:36

"megláttak egy a merénylőnek beöltözött alakot az Erawan szentély előtt. Szemüveg, loncsos haj, sárga trikó, hátizsák, cipő, na meg nejlonzacskó a kezében. Kiderült, hogy az ízléstelen tréfát komolyan gondolta a Nation TV, le akarták forgatni a merénylet újrajátszását. Csodálom, hogy nem verték meg őket ott. Nagyon. Pár óra múlva a tévé elnézést kért, de szerintem még most sem értik, mit hibáztak"

Most komolyan, az ázsiai, különösen a thai média olyan szinten nem európai, hogy egy ilyen akció egyáltalán nem csodálkozom. Az tök átlagos, hogy balesetekben, gyilkosságokban meghalt emberek hullájának képét leközlik. A jajveszékelő hozzátartozót is beszúrják. A buddhistáknál picit máshogy forognak az imamalmok, mint egy nyugati társadalomban. Nem csak közvetítik, de generálják is a hisztériát. Gyakorlatilag a magyar bulvárújságírás Dörmögő Dömötör szintjén van a thaihoz képest. Meg ez úgy általában igaz arra a régióra.
süti beállítások módosítása