Letartóztatták a bombarobbantás fő gyanúsítottját
2015. augusztus 29. írta: Bangkok Charlie

Letartóztatták a bombarobbantás fő gyanúsítottját

 

Szombat délután 14.00 órakor a thai rendőrség házkutatást tartott és letartóztatta az Erawan szentélyben történt robbantás feltételezett tettesét. A 28 éves férfinak török útlevele volt, egy meglehetősen külvárosi kerületben lakott, Bangkok tartomány határán lévő Nong Chokban. Az apartmanban bombakészítéshez szükséges bizonyítékokat találtak, a nyilatkozó rendőfőnök szerint ezek hasonló anyagok voltak, mint amit az Erawan és a Sathorn kikötőnél történt robbantásnál használtak. Többek között 0.5 mm-es cm-es csapágygolyókra bukkantak, amit a csőbombába a pusztító hatás fokozása érdekében tettek. 

khaosod_suspect.jpg

 

arrest3.jpg

arrest4.jpg

arrest5.jpg

arrest6.jpg

A thai sajtó gyorsan elözönlötte a helyszínt, ezért a rendőrök lezárták a környéket és az apartman többi lakásában is vizsgálódnak. A képen is látható épület teljesen tipikus apartmanház, a thaiok többsége Bangkokban ilyen helyeken lakik. Ezek gyakran 20 négyzetméter körüli egyszerű lakások, egyetlen szoba, erkély, wc pedig az erkélyen, havonta bérlik őket. Ilyen környezetben a külföldiek is feltűnőbbek. A rendőrök szerint a gyanúsított 5 szobát bérelt itt július óta. A rendőrök egy tippnek köszönhetően mentek a helyszínre, egyes sajtóforrások úgy tudják, hogy a szobákat bérbeadó épülettulajnak lett furcsa a külföldi bérlő és az ő rendszeres vendégei.

arrest_apartmant.jpg

A ház meglehetősen távol esik a belvárostól, készítettem is egy térképet magyarázatként. A repülőteret csak azért jelöltem be, hogy lehessen érzékelni a távolságot.

suspect_apartmant.png

A házkutatás során több útlevelet is találtak, személyiségi jogokat errefelé kicsit másképp kezelik, a thai média már közzé is tette azt az útlevelet, amivel a gyanúsított igazolta magát. Jól láthatóan hamis. Kétszer szerepel a lejárati dátum, s nincs ott a kiállítás dátuma.

torok_gyanusitott.jpg

Bár a rendőrség nem bocsátkozott semmiféle fejtegetésekbe, mindenesetre egy török gyanúsított erősíti azt a vonalat, hogy az ujgur mozgalom lehet a háttérben. Ezt a thai katonai és rendőrségi vezetés eddig minden esetben erőteljesen cáfolta, sőt, a thai katonai diktátor – jelenlegi miniszterelnök – kifejezetten hibáztatta a nemzetközi sajtót, hogy ne erőltessék ezt a vonalat. Éles nemzetközi visszhangot váltott ki, amikor július közepén Thaiföldről 109 illegális kínai bevándorló ujgurt küldtek vissza. Őket a kínai kormány terrorizmussal gyanúsította, ezért a képen látható módon, erős kínai rendőri kísérettel, csuklyával a fejükön szállították a repülőn. A hét elején Bangkokban a Külföldi Tudósítók Klubjának összejövetelén egy szakértő egyébként arról beszélt a lehetséges támadókat sorba véve, hogy a bangkoki robbantás mögött a törökországi Szürke Farkasok terrorszervezet állhat.

ujghur.jpg

 

 

UPDATE: Bangkoki idő szerint este 6 órakor tartott közös sajtótájékoztatót a thai rendőrség és az országot jelenleg irányító katonai junta szóvivője. Érdekesség, hogy a gyanúsítottat a katonaság szállította el, úgy tűnik, nem bíznak a rendőrökben. Egyébként a rendőrség szerint valószínűleg nem az őrizetbe vett férfi vitte a helyszínre a bombát, viszont biztosan a terrorista sejt tagja volt, ugyanis a lakásban nagy mennyiségű bombakészítéshez szükséges alkatrészt, vegyi anyagot találtak. Ezek mellett nagy mennyiségű üres, hamis török útlevelet. De megdöbbentőbb bizonyíték egy öngyilkos mellény volt, mely szerint újabb akcióra készülhettek. Az öngyilkos mellény képét a tévések mutatták be, a rendőrök szerint semmi köze nem volt a helyszínen talált tárgyakhoz.

Somyot Poompunmuong országos rendőrfőnök esti nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Nem nemzetközi terrorista tevékenységről van szó, hanem bosszú akcióról. Az elkövető a deportált társait akarta megbosszulni, derült ki az első kihallgatás során." A rendőrfőnök ugyan nem részletezte, hogy milyen esetről és nemzetiségű deportáltakról van szó, de elég valószínű, hogy az ujgurok esete lesz az indíték.

szovivok.jpg

bizonyitekok.jpg

hazkutatas1.jpg

hazkutatas2.jpg

hazkutatas3.jpg

 

passports.jpg

gyanusitott3.jpg

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SpG 2015.08.29. 15:10:58

A mm nem inch! A fotó szerint kb. félhüvelykes golyókkal rakták tele.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2015.08.29. 15:27:39

@SpG: Teljesen igazad van, sajnos a thai rendőrök két hete már 0.5 mm-es golyókról beszélnek, ma is ezt mondták. Direkt ellenőriztem újra, hátha 5 mm-est mondtak. Fotó alapján tényleg nagyobbak.

bkkzol 2015.08.29. 17:03:22

Az útlevélen más a kiállítás és lejárat dátuma. 10 év.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2015.08.29. 15:48:43

@bkkzol: Az angol szöveget nézve nincs is kiállítás dátuma, kétszer szerepel az, hogy a lejárat dátuma.

Gera 2015.08.29. 18:45:16

@SpG: Hogy lenne már félhüvelykes a fotó szerint? Félcentis inkább.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.08.31. 11:49:32

Ugyan nem a tartozik szorosan a témához, de megragadta a figyelmemet ez a mondatrész: "...egyszerű lakások, egyetlen szoba, erkély, wc pedig az erkélyen..." Szóval: ez komoly, a WC az erkélyen van? Ha igen, hol? Nem látok egyik fotón sem ilyet, vagy az a másik ajtó lenne az?
Csak furcsa, hogy egy viszonylag kulturált városban a folyosón van a budi, mint Budapesten 50-100 évvel ezelőtt...

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2015.09.02. 07:04:13

@bestpixel: A fenti képen nem látod az erkélyt, ez a folyosó oldal. Az ellenkező oldalon vannak az erkélyek. Nem ugyanaz, mint a pesti bérház, mert ott a folyosón a közös budi volt. Itt meg minden lakásnak van sajás wc, fürdője, csak az olcsó thai apartmanoknál ennek a bejárata az erkélyről szokott lenni. Ezen a képen látszanak az erkélyek egy másik épületnél:

www.weloveubon.com/images/banthai.jpg

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2015.09.02. 11:42:34

@Bangkok Charlie: Ezer köszönet, most már megvilágosodtam! ;) (Habár még mindig nem értem, mitől lesz olcsóbb egy lakás, vagy mi a poén abban, ha az erkélyről nyílik a fürdőszoba. Nem kell beépíteni a szellőzést, azaz megspórolnak egy kéményt? De légkondi amúgy is van arrafelé az ilyenféle lakásokban is, nem?)
süti beállítások módosítása