Május, az ünnepek hava
2016. május 14. írta: Bangkok Charlie

Május, az ünnepek hava

A thai irodai munkások kedvenc hónapja a május lehet, ugyanis a naptárban egymás után sorjáznak az ünnepnapok. Márpedig Thaiföldön komolyan veszik ezeket, ha véletlenül szombat-vasárnapra esnek, akkor sem veszik el semmi, mert a kapcsolódó péntekből vagy hétfőből lesz szabadnap. Hivatalosan itt kevés szabadság jár a dolgozóknak, ezért is értékelődnek fel az ünnepek. Az ilyen hosszú hétvégéken jól érzékelhetően kiürül Bangkok, a tengerparti helyek pedig jól megtelnek.

A hónap kezdődött természetesen május elsejével, a munka ünnepével, mivel ez vasárnapra esett, járt a hétfői munkaszüneti nap hozzá.

Nevesebb nemzeti ünnep következett ezután, május 5-én volt Thaiföldön, a Coronation Day, vagyis a Koronázás emléknap. 1950-ben ezen a napon koronázták királlyá Őfelségét Bhumibol Adulyadejt, azaz IX. Rámát. A thai király a világ leghosszabb ideje trónon lévő uralkodója, idén kerek évfordulót ünnepelhetnek, a 70. esztendőt. Nincs ellentmondás a számok között, ugyanis 18 éves korában lépett a trónra, 1946 júniusában, ám előbb külföldi tanulmányait fejezte be, a hivatalos koronázási ceremóniát 1950-ben tartották meg. Három napos volt az ünnepség, s ekkor tartotta meg első hivatalos beszédét is a király.

 coronation_1950.jpg

Nem hivatalos munkaszüneti nap, de ünnepnek számított május 9. hétfő is. Ekkor volt az évente megrendezett királyi szántási ceremónia, ami egy több mint 700 éves,a Sukhotai korszakra visszanyúló hagyomány. A Királyi Palota előtt, a Sanam Luangon jelképesen szántanak és rizst vetnek, majd a szent ökrök étvágyából jósolnak a brahmin főpapok. Először szövetdarabok közül választottak az ökrök, a hosszúságból és a mintából azt jövendölték, hogy az idei esős évszakban jut elegendő víz a földekre. Az ökrök ezután választhattak a felkínált csemegékből (fű, rizs, kukorica, bab, szezámmag, valamint likőr és víz szerepel a választékban), a víz mellett belekóstoltak a likőrbe, kukoricát, hántolatlan rizst és szezám magot ettek - e szerint bőséges rizstermés várható ebben az évben. A ceremóniát mindig sokan szokták figyelemmel követni, nemcsak a tévében, de a helyszínen a Sanam Luangon is. A végén ugyanis a tömeg mindig megrohamozza a szántás helyszínét, hogy begyűjtsék a kiszórt riszsszemeket - ez ugyanis szerencsét hoz. A Királyi szántás ünnepe jelenti tradicionálisan a rizsszezon kezdetét is.

royal_plough_2016.jpg

royal_plough_2_2016.jpg

royal_plough_3_2016.jpg

royal_plough_4_2016.jpg

royal_plough_5_2016.jpg

(Fotók: Thai Rath)

Hátra van az év három legjelentősebb Buddhista ünnepének egyike, május 20-án jön a Visakha Bucha, amikor Buddha életének három fontos momentumára emlékeznek: születésre, megvilágosodására, majd halálára. Ehhez a naphoz hivatalosan alkoholárusítási tilalom is tartozik, így a szórakozóhelyek nagy része is zárva tart majd.

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.