Cukik, de nem tolvajok!
2016. október 08. írta: Bangkok Charlie

Cukik, de nem tolvajok!

hmong_girls_2.jpg

Az első fotóra mindenki emlékszik gondolom, mert olyan jó hete bejárta a világsajtót, hogy milyen cuki tolvajok dolgoznak a Doi Suthepen, Chiang Mai mellett.. Egy turista tette fel a fotót a Redditre, azzal a képaláírással, hogy a kép, ahol éppen ellopják az órát. Nem sokat fűzött hozzá, csak annyit, hogy kirándultak, nap végére eltűnt az óra, addig azt hitték elvesztették. Na meg annyit mondott, kicsit részegek voltak. Eztán csönd, az internet rögtönítélő bírósága összeült és kommentekben ostorozta mindenki a hmong kislányokat, szakértővé válva minden kommentelő, hogy bizony, tényleg így dolgoznak a zsebtolvajok. A turistáról többet nem hallottunk, törölte magát a Redditről, rendőrségi bejelentést nem tett. Én mondjuk már itt az első alkalommal, a kép közzétételénél is szkeptikus voltam. A hírt felkapta a világmédia és a legnagyobb angol lapok is hozták a sztorit a cuki tolvajokról, anélkül, hogy bármit tudtak volna az eredetéről, hiszen még azt sem tudjuk, milyen nemzetiségű volt a turista.

 

hmong-family.jpg

hmong_girls.jpg

 

A hír másnapján a hmong kislányok a szülőkkel együtt megjelentek a thai rendőrségen, hogy a lányok ugyan hétvégén ott állnak, nemzeti viseletükben, szívesen fényképezkednek, ezért egy kis zsebpénzt kapnak - de egyáltalán nem zsebtolvajok, megdöbbentek a gyanúsításon. A thai rendőrség vizsgálódni kezdett, megpróbálták a CCTV kamerák felvételeit végignézni, hátha látszik a rajtuk az óra, mert ha később is viselte a turista, akkor rögtön kiderül a hamis vád. Nem lett meg a videó, mert nem tudták mikor is készült a fotó. A turisták sosem kerültek elő. Így lezárták az ügyet és a rendőrség kijelentette: a lányok nem tolvajok, korábban sem érkezett vád ellenük. A kislányok eltűntek a Doi Suthep lépcsőjéről, a szégyen után nem akartak visszamenni.

 

chiangmaigovernor_watch.jpg

chiangmaigovernor_watch2.jpg

 

Időközben újabb pletyka kezdett terjedni a neten, hogy a turisták megtalálták az órát később. Tegyük hozzá, hogy ez pont ugyanolyan megbízható forrásból lehet tudni, mint az első vádat. Az utolsó képek pénteken készültek, Chiang Mai kormányzója látogatta meg a lányokat, támogatásáról biztosítva őket, elutasítva a hamis vádakat. Pénzt, iskolai támogatást hozott magával, valamint szeretné, ha a kislányok visszatérnének a Doi Suthep lépcsőjére. Jó lenne, ha a jó hír is legalább terjedne a neten, mint az első szenzációs álhír.

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2016.10.09. 13:49:21

Valóban tévedés volt. Nem is cukik.

Stohl András 2016.10.09. 13:49:21

Engem is kiraboltak, es meg is eroszakoltak a kiscsajok, de voltam olyan rendes es nem tettem feljelentest.
süti beállítások módosítása