Pattaya nem Thaiföld?
2017. augusztus 02. írta: Bangkok Charlie

Pattaya nem Thaiföld?

Egy újabb vendégposzt, Don Caroly ismét billentyűzetet ragadott. Ezúttal védőbeszédet mond Pattaya mellett, amelyet sokan csak Sin Cityként szoktak emlegetni. Tehát szöveg: Don Caroly – fotók pedig természetesen: Bangkok Charlie.

 img_9293.jpg

Bangkok Charlie felhúzta a szemöldökét. Szerinte Pattaya nem Thaiföld és Thaiföld nem Pattaya.
Sokan helyeselnek is neki. Kevés város van a világon amely ennyire megosztja a véleményeket mint ez a Bangkoktól délre fekvő tengeri turistaváros. Itt, ahol alig 100 éve a legnagyobb épület az egy méter magas halászkunyhó volt és az összlakosság alig haladta meg a 12-öt, ma 100.000 lakos van regisztrálva. A valóságban több mint félmillióan élnek itt, ebből kb.40.000 állandóan kavargó farang. Évente 9-10 millió turista látogató. Kétségtelen, a városnak van egy hatalmas húzóereje.

A többi millió és millió turista ezt egészen másképpen látja és egy hatalmas kanyart csinál a város körül. Érthető, Thaiföldön vannak sokkal jobb, érdekesebb, szebb helyek is. És mégis, én nem tudok igazat adni Bangkok Charlie-nak, szerintem Pattaya igenis Thaiföld és Thaiföld igenis Pattaya. Szerintem nincs Thaiföldön egyetlen másik város sem ahol a politikai, gazdasági, kulturális és szociális ellentmondások ennyire tipikusak és ennyire élesen megfigyelhetők lennének mint, na éppen Pattayán.

Egyáltalán, lassan elterjed egy téves felfogás, na ja, aki Pattayára megy szabira az olyan is, az egy másodosztályú turista, az meg is érdemli! Phukettel jobban is lehet dicsekedni. Pedig Bangkok után ebben a városban van a legtöbb turista attrakció. Hadd ne soroljam fel valamennyit és azt is csak vázlatosan.

pattaya_floating_market4.JPG

Kevesen tudják de a méltóan híres Damnoen Saduak úszópiac mellett (ahová Bangkok Charlie rendszeresen utakat szervezz azzal az egoista céllal, hogy mangós ragacsos rizzsel teletömhesse bendőjét :)) van több úszópiac is, többek között Pattayán a Floating Market. Igen, tudom, ez csak egy mesterséges utánzata a többinek, na de mégis, azért rossznak nem annyira rossz. Ha már az ember ott van, hát meg lehet nézni. Amin én különben meglepődtem, hogy a legtöbb árus lemond a szokásos giccsekről és mérsékelt áron egész jó dolgokat lehet vásárolni. Akit érdekel, inkább a kora esti órákban menjen mert akkor több ingyenes műsor is látható, pl kickbox, vidám táncolás, énekelés,- ha egyáltalán ezt a rikácsolást énekelésnek lehet nevezni.

Aki szereti a maketteket annak egy látogatás a Mini Siam-ban kötelező. Itt nem csak Thaiföld történelmi épületeit lehet mini formában megcsodálni, hanem többek között az Eiffel-tornyot, a Szabadság szobrot New Yorkból, és még sok mást.

Elefánt,- tigris-, krokodil-, kígyó- vagy akvárium barátok figyelem! Pattaya körül szétszórva valamennyi megtalálható, lehet elefántolni, lehet tigrissel fotózni, krokodilusokat egy egész csirkével megetetni vagy bosszantani, kígyókat csókolgatni, sőt a lassan csak fogságban megcsodálható óriás mekongharcsát bogyókkal megetetni. Aki tengeri halak után érdeklődik annak az Underwater Wold Pattayát tudom ajánlani vagy egy napos pecás kiruccanást garantált halfogással. Én gyanítom a hajók alatt búvárok akasztgatják a halakat a tök turisták horogjára mert meglepően jók szoktak lenni a fogások, mindegy, hal az hal, megesszük.

Valamennyi hotel vagy taxis ismeri a címeket, ha érdekel, meg fogod valamennyit találni. Én külön ajánlom a sziklába égetett és bearanyozott ülő Buddha megkeresését, állítólag a legnagyobb a világon ilyen stílusban, pár lépéssel tőle elefántolni is lehet.

pattaya-beach_4407576041_o.jpg

pattaya-beach_4407576311_o.jpg

pattaya-beach_4408344860_o.jpg

img_9319.jpg

img_2448.jpg

Igaz, ami igaz, Pattaya nem tud a strandjával dicsekedni, annál inkább a promenádjával. Ez a kilométer hosszú sétálás a tengerparton, főleg ha éppen vásár van, azért nem semmi. Aki igazán strandolni szeretne annak nagy szeretettel ajánlom a Ramayana Water Park-ot , nem fog csalódni benne. Mi lenne egy, szerintem a „világonnincstöbbéilyenolcsó,“ 45 perces hajókázással a Koh Larn sziget felé? Én nem hiszem, hogy ez a pici, de ékes sziget rögtön Pattayával szemben a kristálytiszta vízzel, aranysárgahomoskos strandjával nem fog téged is megörvendeztetni. Sajnos elég gyakran túlzsúfolt, éppen hogy sikerült a mókás oroszokat elkergetni, most a kínai csorda garázdálkodik, ne menj a hétvégén.

A tengertől távolabb eső részei Pattayának is érdekesek, a templomok, a tipikus thai piacok, éttermek, semmivel sem maradnak le a többi thaiföldi várostól, nem kell szégyenkezniük.
Ami Pattayán különlegesen kedvező, hogy centrumos fekvése nagyon megkönnyíti a napi kiruccanást Bangkokba. Figyelem! Nem mindegy melyik busztársaságot választjuk. Először is, érthetetlen árkülönbségek vannak, másodszor a bangkoki végcélok is lényegesen eltérnek. Hasonlóan egyszerű az alig 80 kilométer távolságra fekvő Koh Samet felderítése is, ami egyébként nemzeti park, így a farangoknak 400 bahtos beugró kell fizetni. Ettől függetlenül a sziget valóban nagyon szép, még akkor is ha 1 nap bőven elég az összes kincse megtekintésére.

Pattaya dicséretére szóljanak az iránytaxik – songthaew - is, szinte ingyenesen lehet velük körbeszáguldozni, ami itt 40 bathba kerül az bizony Samuin, Phuketen még 400 bathot is kitehet.
És még sorolhatnám, mondhatnám, szóval, azért Pattayán 2-3 hetet nagyon kellemesen el lehet eltölteni, miről is beszélünk itt? Ez nem Thaiföld? Most, hogy sikerült meggyőznöm mindenkit, végre elmehetek aludni és illedelmesen elbúcsúzhatok.

Hoppá! Vagy elfelejtettem valamit? De hiszen eddig szó sem volt Pattaya leghíresebb turista attrakciójáról, a híres-hírhedt Walking Streetről. És mi van a gogo-bárokkal, prostituáltakkal, a ladyboyokkal? Alkohol, kábítószer, sex, akármerre csak nézek.
Hát igen, ez az érem másik oldala, ez is Pattaya. Nos, Pattaya éjszakai életéről gondolhat mindenki amit akar, egy biztos, aki nem szereti a hangos zenebonát, az ne jöjjön ide. Több száz gogo-bár, sör-bár, ilyennek-olyannak nevezhető bár, meg mit tudom én milyen sutyi-bár várja napról napra a kiszomjazott és kiéhezett turisták tízezreit. Még a hamburgi vagy párizsi kuplerájnegyed törzsvendége is állandóan kapkodni fogja a fejét. Sehol a világon nincs ekkora kupacban ennyi csinos és mosolygó leányzó, akik táncolva és énekelve minden este a naplemente után a hálójukat kivetik és csábosan vadászatra indulnak. Bizonyára nem azért ülnek fülig érő szoknyájukban a bárpulton mert éjszaka nem tudnak aludni vagy mert nincs otthon tévéjük. A neonreklámok nappali fényt teremtenek, a zene bömböl mindenhol. Mindenhol kéjelgő férfiak akiknek az egyetlen látogatási célja Thaiföldön, megismerni az „igazi thai kulturát“, mulatni, zabálni, eszméletlenségig mekong-whiskyt vedelni és hajnalban egy lányt a hotelbe cipelni. Nap mint nap, 2-3 héten keresztül.

pattaya-nights-dominas_4407578291_o.jpg

workers-lunch_4408346114_o.jpg

sexy-table_4407578565_o.jpg

relax_5191268831_o.jpg

img_2268.jpg

img_2266.jpg

img_2255.jpg

img_2285.jpg

img_2278.jpg

img_2276.jpg

img_2312.jpg

Mondjuk meg őszintén, Pattaya tengerparti része, a Walking Street vezérhajóval nem más, mint egy hatalmas kupleráj
.
Én nem vagyok az erkölcs apostola, nekem semmi kedvem nincs Pattayának ezt az oldalát sem megítélni, sem elítélni, ha az idelátogató kedves vendégek ezt keresik és szeretik, hát egészségükre. Én is voltam már Pattayán, én is voltam már a Walking Streeten, én is forgattam a szememet, látni azért látni kell. Èn biztosan nem fogom most azt mondani, hogy ezért kár Thaiföldre jönni. Szerintem mindenki szervezze meg úgy a szabadságát ahogy neki jólesik és ha valaki azzal piheni ki magát, hogy erre kavarog, én ebben semmi elítélni valót nem találok.

Bangkok Charlie nem vezet ide túrákat és ebben igaza van, én sem tenném. Neki sokkal jobb útjai vannak oda ahol még az eredeti, érintetlen tájakat és embereket meg lehet ismerni. Egy biztos, a turista Pattayán a hotelmatrac és a sörösüveg a bárpulton között Thaiföldről nem sokat fog megtudni.
Hajajajaj, mit is mondtam? Pattaya nem a Thaiföld ismertető füzete? Talán Bangkok Charlie-nak mégis igaza van és Thaiföld nem Pattaya, Pattaya nem Thaiföld?

pattaya-night_4407578989_o.jpg

img_9570.jpg

Azért ilyen könnyen nem adom fel, elárulom, ez csak az első menet volt. Pattayára és erre a témára még visszatérünk, hogy a vitát véglegesen eldöntsük ahhoz sokkal mélyebbre kell ásnunk. Sokkal de sokkal mélyebbre. És bele kell nézzünk a több ezer alig 18 éves gogo-lány szívébe és szemébe ahol, ha nem csak felületesen odapillantunk, láthatjuk Thaiföld igazi tükörképét. Bizony, bizony, de még mekkora Thaiföld Pattaya.

Kellemes, gondtalan szabadságot kívánok mindenkinek Thaiföldön.

Legközelebb az árakról szeretnék beszámolni, Thaiföld olcsó?

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sanyikám 2017.08.07. 16:40:02

Mindkét oldala izgalmasnak tűnik. Pláne, ha az a 18 éves go-go lány valóban lány. :)