Big Brother Thailand
2006. május 14. írta: Bangkok Charlie

Big Brother Thailand

Oh, a szégyenlős gentlemanA globalizáció elől nincs menekvés, több mint 100 napja zajlik az első Big Brother vetélkedő Thaiföldön, lassan közeledik a finis. Ez a reality show szigorú franchise alapján készül, nem csak fizetni kell egy jó nagy rakás pénzt, de úgy tudom kapnak egy felügyelőt is az Endemoltól, meg egy több száz oldalas szabálykönyvet, hogy miként kell lebonyolítani az egészet. Ennek is köszönhető, hogy amikor belenézek, meg sem lepődök, a ház nagyon hasonlít az egykori Magyarországon is látotthoz – semmi thai jellegzetesség -, és az arcok, tényleg nemzetköziek. Itt van a mellékelt fényképen Oh, aki 27 éves, zenész, tetoválós és piercinges volt, a zord külső pedig valójában egy szégyellős úriembert takar. De finalista lehet még a 22 éves Tik, aki egyetemista lány, no meg Bombay, aki nagy favorit, nem csoda, a 27 éves pszichológus végzettségű srác tanárként dolgozott hat évig, majd a katedrát a modellszakmára cserélte. Belenézni a műsorba a neten keresztül a Buddy honlapján lehet, természetesen csak fizetős regisztráció után.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edepapa 2006.05.14. 20:47:26

És ezt csak most tudatod velünk, amikor már csak három játékos van?

[HUN]AK47® 2006.05.14. 21:03:59

Üdv Mr Charlie!
Jobb későn mint soha... igaz, nem tudok thai nyelven (csak angolul egy kevéskét), de érdekes lett volna nézni hogy hogyan élnek. Gondolom kevesebb szesz, több szex lett volna. Jah és gondolom nem minden 2. szavuk káromkodás lett volna mint a 2 magyar valóságshow-ban.

Ha lett volna sokadik része valamelyiknek, én szívesen bementem volna.

Ez a művész srác durvább, mint Oki, Elvis, Indián együttvéve :D (a magyar valóságshow-kból)

Amúgy Thaiföldön hány tv-csatorna van? Náluk is így van mint idehaza hogy van földi sugárzású, kábel, meg műholdas parabola?

[HUN]AK47® 2006.05.14. 21:06:46

Még valami: ez kajak ugyanaz volt mi a magyar "Nagy Testvér" csak persze thai nemzetiségű szereplőkkel? Tényleg semmi olyan nincs benne ami "egyedivé" tenné a szereplőkön és a thai nyelven kívül?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2006.05.15. 17:23:12

Edepapa: bocs, de most a legizgalmasabb, itt a végjáték :-)

[HUN]AK47®: Jó kérdés, van egy jó nagy rakás tévécsatorna Thaiföldön. Akadnak állami adók és kereskedelmi tévék, plusz csomó helyi tévé, a kábeltévéken látható zugadókról nem is beszélve, amik gyakran csak mozifilmeket adnak egész nap, még az is elképzelhető, hogy másolt dvd-kről.

Garfi · http://www.pattaya.lap.hu 2006.05.16. 09:47:14

A főbb csatornákat nézheted online itt:
thaitv.webcindario.com/

Füles · http://fules.freeblog.hu 2006.05.16. 15:37:37

a szexről szólva annyit, hogy a médiában annyira cenzúrázva van minden formában, hogy a múltkorjában a NatGeon még a párzó elefánt jól látható farka is ki volt kockázva.

robymus · http://farang.hu 2006.05.27. 04:42:28

Megnéztem a befejező részt. Ez a kivarrt arcú srác a tvben messze nem olyan bizalomgerjesztő, mint itt a képen. A lány nyert, annak rendje és módja szerint :)