Tuktuk, a sokoldalú
2006. május 30. írta: Bangkok Charlie

Tuktuk, a sokoldalú

Tuktuk, kicsit megdurrantva áruval.Sokszor eltöprengtem azon, hogyan tud megélni annyi tuktuk sofőr Bangkokban, hiszen azért dübörög itt a turizmus rendesen, de tuktukból szerintem így is több van mint turistából. A megoldás egyszerű, ugyanis a látszattal ellentétben a tuktukosok nem csak a turistákból élnek. Itt jön egy másik Thaiföldre jellemző sajátosság: amíg a turista tudja, hogy a tuktuk nem olcsó mulatság, sokkal gazdaságosabb taxival - bekapcsolt órával! - közlekedni, addig a thaioknak egyszerűbb a dolgok. Ők ugyanis tuktuk esetében thai árat kapnak, ami a farang-áraknak sokszor a fele, így tudnak akár 20-30 bahtból is utazni, természetesen rövid távon. A másik fontos bevételi forrás a tuktukok számára a kisáruszállítás. A taxik csomagtartója az ott lévő gázpalackok miatt kicsi, ráadásul nem is nagyon szeretik az utasteret bepiszkolni a csomagokkal. Ideális szállítóeszköz a tuktuk, nemcsak az utastérben, de a hátulján lévő rácsot lehajtva nagyobb csomagokat is fel szoktak kötözni. Mulatságos látni például ahogy néhány áruházból így viszik haza az óriásképernyős színes tévéket. Aztán előfordul olyan eset, amikor annyi az áru, hogy a megrendelő bár be sem fér a tuktukba, mint a mellékelt fotó mutatja.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[HUN]AK47® 2006.05.30. 19:09:00

Komoly :D
Ehhez hasonló járművek közlekednek Afganisztánban és Indiában, sőt másutt is nem?

Egy teszt a totalcar magazin motoros oldaláról (totalbike)
totalbike.hu/motorteszt/tuktuk/

Az utolsó mondat tanulságos. Igaza van a szerkesztőnek :D

nightie · http://local-time.freeblog.hu/ 2006.05.31. 09:11:37

a fenti cikkben "Laoszi vadhajtás"nak hivott verziobol rengeteget lattam koszovoban, csak azzal kiegeszitve, hogy az eghajlathoz alkalmazkodva voltak rajtuk a teliesitest szolgalo kiegeszitok is

[HUN]AK47® 2006.05.31. 18:14:42

Hát, lehetséges.
Koszovó elég szegény vidék nem? És az emberek mindenütt találékonyak :D

nightie · http://local-time.freeblog.hu/ 2006.06.01. 09:36:50

szegeny, ha nem vagy gengszter - de csodaszep a hegyek kozt