Nehéztüzérség a bambuszbarikádok ellen
2010. május 03. írta: Bangkok Charlie

Nehéztüzérség a bambuszbarikádok ellen

A thai miniszterelnök már látja a megoldást, sőt, angolosan szólva roadmap, azaz útiterv is létezik erre. Ez magában foglalja a konszenzust egy új alkotmányról – a piros ingesek az 1997-eset szeretnék vissza, a jelenleg kormányzó Demokrata párt viszont a katonák által írott 2007-eshez rgaszkodik -, vége pedig 9 hónap múlva egy új választás lehet. A biztató szavak Abhisit Vejjajiva rendszeres, vasárnapi tévéműsorában hangzottak el. Miközben nemzetközi szervezetek, valamint az EU és az USA sürgeti a thai válság békés, tárgyalásos rendezését, a hétfői események azért nem erre utalnak. Első lépésként SMS-ben oszlat a kormány, vagyis a tüntetések területén lévőket így hívják fel távozásra, ám a hétfői legfrissebb hírek szerint már úton vannak Bangkok felé azok a felfegyverzett katonai terepjárók, amelyek majd megvédik a katonákat, a tüntetők oszlatása közben.

A hétvége viszonylagosan nyugalomban telt Bangkokban, még a háborús övezetekre hasonlító Silom és az Asoke környékén is. A hírek leginkább házkutatásokról szóltak, elfogták a múlt héten több tucatnyi gránátot motorral szállító rendőrt. A sztori több mint rejtélyes. A Vibhavadi-Rangsit úton az egyik ellenőrző pont felé közelített a gyanús motorkerékpárt, a vezetője nem állt meg, egy utcába menekült. Ám az zsákutca volt, ezért a falakon átmászva tudott egérutat nyerni. Előtte azonban kukába hajított egy zsákot, amiben megtalálták a rengeteg gránátot, a motorn pedig a rendőr igazolványt. Később házkutatást tartottak és a rendőrt is elkapták, akinél ráadásul 700.000 baht is volt (több mint 4 millió forint). Komoly summa ez még Thaiföldön. A hírek szerint nem találtak egyelőre közvetlen kapcsolatot a rendőr és a piros ingesek esetében. Voltak azonban más házkutatások is, több a piros inges tüntetést védő embernél néztek körül, fegyvert, lőszereket találtak. Ellátogattak az egyik piros inges vezető otthonába is, a thai körökben Isan Rambóként közismert Suporn Atthawong lakásában is találtak néhány töltényt, egy pisztolyt, leírást a thai katonák által használt korszerű Tavor géppisztolyról, piros inges propaganda CD-ket és DVD-ket, valamint, bizony ám, nem hinné el az ember, még Viagrát is! Ha már géppisztolyra nem bukkantak a rendőrök, mint remélték. Suporn később azért megmagyarázta, nem ebben a lakásban él, csak néha bukkant fel, a kulcsot viszont rendszeresen odaadta a barátainak. Biztosan ők hagyták ott a Viagrát, mert neki aztán nincs szüksége rá.

Átrajzolódott kissé a tüntetők térképe is. A Lumpini park előtt felépített barikádok közvetlen szomszédságában van a Chulalongkorn egyetem klinikája. A vörös ingesek régóta gyanakodva nézegették ezeket az épületeket, azt gondolva, hogy a katonák innen támadnak majd rájuk. A feszültség folyamatosan érezhető volt, pénteken aztán előbb csak néhány piros ruhás gárdista nézett körbe a kórházban, végül vagy 200 rohanták le kórtermeket, katonák után kutatva. Másnap a kórházból a betegek nagy részét másik épületbe vagy intézménybe költöztették. Az eset példátlanul éles visszhangot keltett, még a piros vezetők körében is, akik folyamatosan próbálták hangsúlyozni, téves és szükségtelen akció volt. Megtapasztalhatták a piros vezetők is, milyen az anarchia, ugyanis a kórház ostromának másnapján délelőtt elbontották a barikádok egy részét, hogy megnyissák az utat, mire érkezett Seh Daeng tábornok (nyugalmazott), aki közölte a vörös gárdistákkal, hogy építsék vissza az akadályt, különben a katonák, rendőrök könnyűszerrel lerohanhatják őket. Így délutánra újra állt a teljes barikád. A piros vezetők közben dühösen nyilatkoztak, hogy Seh Daengnek semmi joga utasítani az őröket, így a hétvégén a barrikád fele mégis eltűnt, ott most rendőrök biztosítják az utat a kórházhoz. Az alábbi fotón látható a helyzet, jobb oldalt a piros erőd bambuszból, bal oldalt a rendőrök biztosítanak, háttérben a magas épület pedig a Chulalongkorn klinika tömbje.

Seh Daeng ellen jelenleg éppen a rendőrség speciális egysége nyomoz (DSI), próbálja kideríteni, hogy pontosan milyen szerepet játszhatott a terrorista tevékenységben. A tábornok közben egyáltalán nem titkolja, a bambuszból és autógumikból épült barikádok részben az ő szellemi termékei, modellként pedig az 1785-86-os Burma-Sziám háborúban alkalmazott erődök szolgáltak. Büszkén ecsetelte a helyi lapokban, hogy a legnagyobb barikádot csak 40 ezres sereg tudná áttörni, de szerinte a kormánynak most nincs több embere arra 10.000 főnél. A temérdek bambuszból és autógumiból épített akadályokat ha kell benzinnel locsolják le és lassan égő falként állítja  meg a támadókat – részletezte a tervet a tábornok. Mindezek tetejében néhány akadály tetejére bang fai-t, azaz lőporral töltött bambuszrakétákat szereltek, helikopterek ellen.

A tábornok szavaira gondolok, amikor vasárnap délután nézem a Sukhumvit úton, az angol nagykövetség szomszédságában hogyan építenek be egy újabb bambuszerdőt. A hegyesre faragott bambusztöveket beszúrják az autógumikba, összekötik őket, az egész elé pedig a katonáktól zsákmányolt szögesdrótakadályt húznak.

Tényleg lehet, hogy a végső ütközet következik. Átkarikázok a Silom útra, ahol már a Rama IV főúton látom, nemcsak a tüntetők készülődnek. Újabb katonai és rendőri alakulatok érkeztek, akik a forgalmas fúton, a Lumpini park mellett állítottak fel újabb ellenőrző pontokat. Néhány hét alatt az ember hozzászokik a helyzethez, hogy szögesdrótot és homokzsák akadályt kerülget, több száz állig felfegyverzett katona és rendőr között mászkál.

Feltűnik, hogy néhány katonának speciális M-16-os van a kezében. A torkolat nem a megszokott, furcsállom, nézem, hogy ez valami hangtompító volna. Az egyik öreg katona megmutatja a magyarázatot, elővesz a zsebéből néhány gumi golyót és beilleszti a torkolat végébe. Ez a bizonyos gumilövedék, amiről annyit hallani a hírekben.

A Silom road sarka is egészen néptelen, a több tucatnyi rohamrendőrt leszámítva. Bő hete a másik oldalon még a kormány mellett tüntetők tömege hangoskodott, erről pedig a turisták fotóztak bőven. Most se tüntetők, se turisták. A Robinson oldalában a rendőrök előtt letámasztom a motort, legalább nem kell lezárni most. A sarkon kis szanitéc bódé, előtte thai újságírók a gyékényen. Itt is arról tanakodnak, talán ma este. A gyanús nemiségű elsősegélynyújtótól kapok ingyen egy szájmaszkot, valamint tanácsot, hogy mossam ki a szemem, ha könnygáz érné. Biztató kezdet, nem akarok én látni semmit, csak néhány fotó a környéken, szokásos séta a Patpongra, éjszakai piacra.

A híres/hírhedt Patpont piac ugyan nyitva, azonban vevők nem nagyon vannak. A bárok többsége is üzemel, de azért a pódiumon mindössze 2-3 lány táncol, ez bizony csökkentett üzemmód a javából.

A piacon én is megtalálom az erőszakmentes politikai megoldást, gyorsan le is fotózom a sótartókat és magyarázom az eladónak: Thai Rak Thai. Megáll a kés a levegőben, körben katonák és hát a piaci emberek sem a pirosak hívei. A Thai Rak Thai azt jelenti, hogy a thai szereti a thait, azonban pontosan így hívták Thaksin elnök egykori híres/hírhedt/legendás (néőpont kérdése) pártját. Megértik azért a thaiok is, hogy a farang csak viccel, elmosolyodnak, s nézem az egymást ölelő piros és sárga figurát, magam is tudom, hogy ez nem annyira vicces, mint amennyire sci-fi.

Visszafele gyalogolva a Silom úton, a kereszteződéshez közeledve folyamatosan szűnik meg a tömeg. A Soi Taniya, a japán utcáig még van néhány turista, azonban a Burger King után már csak a rendőrök, katonák.  Átnézek a túl oldalra, a vegyes pólós kormány melletti tüntetésből mindössze 4-5 fő marat, ők lengetik a papírzászlókat. A hangulat egyre jobban a Twin Peaksre emlékeztet, ugyanis a sarkon ott áll egy katonai teherautó és folyamatosan szól róla a zene. Egyrészt bölcs megoldás, mert így a tüntetők nem hergelhetik egymást, másrészt azért a néptelen kereszteződést, rohamrendőrökkel, katonákkal, zenével, kicsit kísérteties. Amikor április 22-én ebben a kereszteződésben a bombák robbantak, a katonaság egyik azonnali reakciója szintén az volt, hogy kihajtott hátul a Hummer a hatalmas hangszórókkal és hazafias dalokat kezdett teljes hangerőn sugározni. Miközben mentők száguldoztak, emberek futottak az utcán, katonák a géppisztollyal rohantak előre – mindig szólt a zene. Mint a Twin Peaksben.

Teljes galéria nagy méretben itt megtekinthető.

UPDATE: Útiterv – A thai miniszterelnök hétfőn késő este ismertette részletesen a roadmap-et, azaz az útitervet, amely szerinte kivezet a válságból. A több pontból álló tervezet lényege, hogy november 14-re írnák ki az új választásokat. A program megköveteli minden résztvevőtől a monarchia feltétlen elismerését. A kormányzat részéről nemzeti reformok keresztülvitelét ígéri, amely megszünteti az igazságtalanságot a gazdaságban és a politikában. Független vizsgálóbizottság felállítását ígéri a korábbi halálos áldozatokat követelő összecsapások ügyében. A miniszterelnök üzent a piros ingeseknek is: „Én hallom, amit kértek, mindössze a parlament 15 napos feloszlatását nem tudom elfogadni.”

 

Bangkoki magyar nagykövetség felhívása

Kérjük a magyar állampolgárokat, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel, saját érdekükben, az alábbi adatok megadásával e-mailben, vagy fax útján közöljék a nagykövetséggel az elérhetőségüket.
Elérhetőségeik megadása nem a regisztrálásukat jelenti, csupán lehetőség, hogy a nagykövetség konzuli szolgálata szükség esetén segítségükre legyen. Ez a kérés egyaránt vonatkozik a Thaiföldön rövid időre beutazó (pl. turista), vagy hosszú távon ott tartózkodó (pl. munkavállalás) magyar állampolgárokra.
Az alábbi adatokat kérjük megküldeni: Bejelentkező neve, útlevélszáma, tartózkodás helye, telefonszám, e-mail cím, hozzátartozók száma, ezen belül kiskorúak száma.(A lehetőségek szerint: A bejelentkező otthoni hozzátartozójának, közeli ismerősének neve, címe, telefonszáma.)

Ismételten kérjük a Thaiföldön – különösen Bangkokban - tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy a már korábban említett, területeket, a tüntetések helyszíneit, nagyobb csoportosulásokat ne közelítsék meg, ott ne tartózkodjanak. A napi eseményekről a médiából, valamint a Külügyminisztérium és a nagykövetség honlapjait olvasva folyamatosan tájékozódjanak. A fővárosba történő beutazást – halaszthatatlan ügyek kivételével – továbbra sem javasoljuk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pukkandur 2010.05.03. 17:15:45

Bizzunk a bekes megoldasban!

Idet 2010.05.03. 18:02:21

Miből vannak azok a csodás szobrocskák az utolsó fotón? Ahol pingvinek is vannak? Nagyon tetszik!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.03. 18:21:12

@Pukkandur: Én is remélem, hogy a tankok csak az elrettentést szolgálják.

EsGé 2010.05.03. 18:28:28

@Idet: Szerintem kerámia, a testvéremnek is van ilyen. A fehér a sótartó a fekete meg a bors. Ha jól emlékszem az IKEÁban vette, de nem vennék rá mérget.
Más: az hogy több tízezer embert kéne bevetni a barikádok ellen az szerintem erős túlzás, katona létére kissé túl optimista a fickó. Ha akkorák, mint a képen és csak bambuszból meg gumikból építették, nem hiszem, hogy egy tanknak vagy egy nagyobb páncélozott járműnek komoly akadályt jelentenének. Azért remélem nem fajulnak odáig a dolgok.:(

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.03. 18:36:27

@EsGé: Én is túlzásnak tartom a több tízezer embert. Csak a teljesség kedvéért mondom, hogy az első nagy képen lévő barikádról beszélt, a korábbi posztokban jobban látható. A 2-3-4. nagy fotón egy másik, kisebb barikádot fotóztam, ez a Sukhumvit úton van. Szintén remélem, hogy nem kell majd ostromot látnunk.

sovesztomesz 2010.05.04. 06:53:52

Khao San road = Chaos on road?

Mondd meg Charlie, kérlek, kinek jó ez a káosz ott Thaiföldön?
A helyieknek biztos nem!
Tudom, amikor én arra jártam több ízben is, csak a rózsaszín mázat láttam, de nem akarom elhinni, hogy a máz alatt ennyi indulat van. Ki szítja ezt, mi okból.
Nálunk is gáz volt Öszöd után, de az ehhez képest csak "kofalárma"!!!

szkepi 2010.05.04. 07:16:42

na majd a szemkilövető kormány ott is rendet csap.Szabadságot Buddha házynak:-))))

Lucius Flavius Arrianus 2010.05.04. 08:43:35

"büszkén ecsetelte a helyi lapokban, hogy a legnagyobb barikádot csak 40 ezres sereg tudná áttörni, de szerinte a kormánynak most nincs több embere arra 10.000 főnél."
Minek áttörni egy barikádot? Meg kell kerülni. Ha nem kerülik meg, akkor elegendő áttörni egy helyen, ami a műszaki alakulatoknak gyerekjáték.
Viccet félretéve, mint minden komoly haderőt, a thai hadsereget is felkészítették az utcai harcokra. Márpedig nem operett-katonaság, a hetvenes évektől kezdve komoly tapasztalatokat szereztek a vietnami határon, nemcsak a különleges erők, hanem a lövészegységek is.
Amennyiben egy hadsereg intakt a politikától, akkor engedelmeskedik a politikai-katonai vezetésnek. Innetől csak az a kérdés, hogy mit szeretne tenni a politika.
Továbbá, egy pontosítás: a Tavor nem géppisztoly. A Tavor egy izraeli fejlesztésű automata puska. A képeken nem csupán adapterrel ellátott M16-os, hanem M4-es puska is van.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.04. 09:01:30

@Lucius Flavius Arrianus: Nem vagyok szakértő, de a Tavorra én gépkarabélyt olvastam. Láttam itt a katonák kezében, határozottan nem puska formájú :) Korábbi posztokban szerepelt a fotókon.

A thai hadsereg amúgy valóban nem operett-katonaság, ám a főparancsnok érthető okból szeretné elkerülni a belvárosi harcokat. A tárgyalásos rendezésben bízik.

Lucius Flavius Arrianus 2010.05.04. 09:14:51

@Bangkok Charlie:
a gépkarabély nem géppisztoly. Puska. Más lőszert lő ki, más elven működik, másra használják, mint a géppisztolyokat. A Tavor egy ún. bullpup-elrendezésű puska, ezért annyira rövid; a tár az elsütőszerkezet markolata mögött kap helyet, ilyen pl. a híres Steyr AUG ill. klónjai. Link a Tavorról:
world.guns.ru/assault/as30-e.htm
Egyébként nem is tudtam, hogy az izraeliek eladták más haderőknek; még náluk sem álltak át teljes egészében erre a puskára, csak néhány alakulatot fegyvereztek fel vele (Golani-, Givati-dandár).
...És: amíg csak lehet, tárgyaljanak. Nincs kegyetlenebb dolog a kiterjedt utcai harcoknál. Drukkolok, hogy sikerüljön elkerülni.

Lucius Flavius Arrianus 2010.05.04. 09:18:56

Annyit még hozzáfűznék, hogy semmiképpen nem kívántam kötözködni vagy okoskodni; egyszerűen zavar, ha ilyesfajta terminológiai pontatlanságot látok. A blog klassz, szívesen olvasom, sok sikert hozzá :-)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.04. 09:36:37

@Lucius Flavius Arrianus: Semmi gond, nem vettem kötözködésnek :)

A Tavorról itt vannak még fotók:
thai.blog.hu/2010/04/29/halalos_csata_az_autopalyan

A sztori amúgy annyi volt, hogy nem ismertem korábban a fegyvert, csak néztem, hogy mi ez a "cyberpuska" a kezükben. Aztán kb. a harmadik katona bírta elmondani a pontos nevet, illetve, hogy izraeli gyártmányú. Nemrég kezdték ezekkel felszerelni a sereget, ez is bizonyítja, hogy második körben nem a kezdő alakulatokat vezényelték az utcákra. Vannak, akik például korábban Dél-Thaiföldön szolgáltak, ahol szinte mindennaposak a muzlim szeparatisták bombamerényletei. Ők meg se rezzentek két hete a gránátok robbanásánál, csak mondták, hogy ez M-79-es volt.

Lucius Flavius Arrianus 2010.05.04. 09:48:29

Hm, ezek a tavoros fiúk nekem nagyon ejtőernyősöknek tűnnek. Általában őket szerelik fel először kisméretű, könnyen kezelhető puskával - no nem mintha az M4-es olyan nagy fegyver volna -, vagy a különleges erők kötelékébe tartozó alakulatokat, amikből a Királyi Thai Haderőben is van elég.

Demotivation postah · http://www.demotivalo.com 2010.05.04. 09:55:37

Na ez már barikád, jézusom, bambuszok. Ez durva.
süti beállítások módosítása