Tussauds panoptikum nyit Bangkokban
2010. október 02. írta: Bangkok Charlie

Tussauds panoptikum nyit Bangkokban

Őszintén szólva a szkeptikusok közé tartozom, mert bár ugyan nem jártam a híres nevezetes londoni Madame Tussauds panoptikumban, de egy-két éve nyitott – állítólag igazi eredeti – Tussauds panoptikum Pattayán, azonban az előtte álló viaszfigurákból nem ismertem fel egyet sem. Pedig illet volna, mert ha jól tévedek, kb. Schwarzenegger áll előtte Terminátorként, meg talán Brad Pitt. Amúgy Brad Pitt és Angelina Jolie a viaszbábú iparágban (is) húzónév lehet, a héten ugyanis velük harangozták be a Bangkokban december 4-én nyitó legfrissebb Madame Tussauds panoptikumot.  Az 500 millió bahtos beruházással megvalósuló új látványosság a Siam Discovery hatodik emeletén lesz, ahol 3000 négyzetméteren több mint 70 viaszfigurát állítanak ki. A nemzetközi hírességek – Diana hercegnő, Obama, AJ & BP – mellett lesz egy tucatnyi thai szupersztár is. A hírek szerint egyforma árak lesznek farangoknak és thaioknak, 700 baht a felnőtteknek, 500 pedig gyerekeknek a belépő. Szépek az elképzeleseik amúgy, mert az első évben 500 ezer látogatót és 275 millió bahtos bevételt terveznek. Bár még nem nyitottak meg, honlapjuk már van, ahol már jegyet is lehet venni.

A Tussauds panoptikumot megnyitó Merlin Entertainment amúgy már a következő szórakoztató látványosságot tervezi, keresi a helyszínt egy thaiföldi Legoland építéséhez. Egyékbént hasonló Legolandet szeretnének nyitni 2012-ben Malajziában is.
 
(Fotó: Nation)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ergerberger 2010.10.02. 15:32:41

Egy ilyen Angelina viaszbábú kéne nekem itthonra, már ha részletesen kidolgozták derékvonal alatt is.

henky111 2010.10.05. 19:02:09

"A hírek szerint egyforma árak lesznek farangoknak és thaioknak."

Előfordul, hogy farangoktól többet kérnek hivatalosan?
Azért mondjuk a 700 bath-ot inkább a turisták pénztárcájához igazították és nem a helyikéhez.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.10.05. 19:29:16

De még mennyire. :) Nemzeti parkokban, vagy Bangkokban a thai box stadionokban, vagy éppen a panoptikum szomszédságában lévő Siam Ocean Worldben. Általában úgy csinálják, hogy a farangoknak kiírják angolul az árat, a sokszor fele-harmada-negyede thaioknak szóló árakat pedig thai számokkal - azt a turisták úgysem tudják elolvasni.

Egyébként a 700 bahtos belépő nem számít olcsónak, az tény.

murunga 2010.10.06. 11:28:24

@Bangkok Charlie: ezen már sokszor elgondolkodtam...te is white trash belépő árakat fizetsz v. van kiskapu nyelvismeret/helyi kisérő esetén?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.10.06. 14:55:22

@murunga: Farang price a korrekt elnevezés. Hát van ahol tudja fizetni az ember a thai árat - pl. motoros taxisoknál, ráadásul jobb helyeken a taxidroszton ki vannak írva a célpontok és árak thaiul egy fadeszkára -, de a hivatalos helyeken nincs kiskapu. Pedig mentem már thai boxos ismerőssel meccsre, kvázi csapattagként, de a pénztárnál nem kegyelmeztek. :)
süti beállítások módosítása