Kémnek nézték a Google kocsi sofőrét
2013. augusztus 14. írta: Bangkok Charlie

Kémnek nézték a Google kocsi sofőrét

A Bangkoktól meglehetősen távoli Phrae tartományban, messze fent Északon, egy kis faluban történt az eset. A Google autói folyamatosan járják Thaiföldet, hogy minél teljesebb legyen a térképen a StreetView nézet. Deeprom Phongphon alighanem megszokhatta már, hogy megbámulják a kamerával felszerelt, élénk festésű kocsit. Azonban a kis faluba behajtva meglepődött, mert a falusiak útját állták, sőt, mondhatni túszul ejtették. A helyiek ugyanis azt hitték, hogy a thai kormány küldött egy kémautót ellenük. Ez a vidék ugyanis már évek óta harcban áll az aktuális kormányzattal, ugyanis a területükön szeretnének nagy gátat és víztározót építeni, ami ellen a falusiak minden eszközzel tiltakoznak. Tüntettek már Bangkokban is korábban, s épp az elmúlt hetekben jelentette be a miniszter, hogy letettek a gát tervéről.

 Google_car_4.jpg

Google_car_1.jpg

Na de az ember gyanakvó, nem hiszi el a politikusok minden szavát Thaiföldön sem. Szegény Deeprom Phongphon pedig bizonygatta, ő aztán nem kormányzati kém, hanem a Google-nak dolgozik, egy privát társaságnak. A falusiak nem érték be az üres ígérettel, hanem beinvitálták a helyi templomban, ahol a Buddha szobor előtt kellett megesküdnie, hogy nem a kormányzat küldte erre a vidékre. Meg is jegyezték a helyiek, ha megszegné az esküjét, akkor minden bizonnyal nagy szerencsétlenség éri egy héten belül.


Google_car_3.jpg

Google_car_2.jpg

Később a falusiak elnézést kértek a félreértésért és az incidensért. Na de hol? A közleményüket a gátat ellenző mozgalom Facebook oldalán tették közzé. Ennyire azért már modernek.

*

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Félkifli 2013.08.16. 05:04:49

Kémnek nem lehet nézni senkit, mert ugye pont az lenne a lényeg egy kém esetében, hogy nem észrevehető, beszivárog, bomlaszt, stb., tuti nem egy színes, mindenféle feltűnő elektronikai kütyüvel megrakott, körkamerás GoogleMaps feliratú autóval jönne, ugye.. Szóval valójában vagy nem kémnek nézték, csak valahogy a fordításban lett ebből kém, vagy - annak tekintetében, hogy FB-t viszont használnak, tehát elméletileg megvan a tájékozódási lehetőségük a világban - abban a faluban mindenki hülye.
- Csak akadékoskodom.

V.A. 2013.08.16. 07:41:45

A legjobb kémek nem tűnnek kémnek. Na most ez a feltűnő Google-autós fazon egyáltalán nem tűnik kémnek, tehát: minden bizonnyal kém!
süti beállítások módosítása