AirAsia: első fecske az új reptéren
2006. szeptember 01. írta: Bangkok Charlie

AirAsia: első fecske az új reptéren

Öles újsághirdetésekben jelentette be a thai AirAsia, az ő gépeik lesznek az elsők a Suvarnabhumi reptéren. Az új bangkoki nemzetközi repülőtér hivatalos megnyitója előtt három nappal, szeptember 25-től már az új helyről startol és érkezik a népszerű fapados légitársaság összes járata. Don Muangon szeptember 24-én este fordulnak meg az utolsó járatok, másnap minden utasnak már az új reptéren, a 4. emeleten, a D sorban kell keresnie az AirAsia pultokat. További információkért a hirdetés szerint érdemes felkeresni a honlapjukat, én megtettem, de ott persze még nem sikerült frissíteniük a sajtóközleményeket.
 
Update: Úgy tűnik, a fapadosok lesznek a korai érkezők, azóta ugyanis több társaság is bejelentette, hogy a hivatalos dátumnál korábban áttelepül. A thaiok közül a OneTwo Go szeptember 26-tól, a Nok Air szeptember 27-től akarja használni az új repülőteret.A külföldi társaságok közül a Jetstar Asia megelőzi az AirAsiat is, ők a tervek szerint már szeptember 15-től az új helyre érkeznek heti három, Szingapúrból induló járatukkal. A thai AirAsia méretét jelzi egyébként, hogy napi 70 járatot üzemeltetnek a bangkoki nemzetközi repülőtérről. A címet nem javítom, mondjuk úgy: a thai cégek közül még mindig az AirAsia helyi vállalata lesz az első fecske.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása