Körkapcsolás a káoszból
2008. november 26. írta: Bangkok Charlie

Körkapcsolás a káoszból

Az egyik légitársaságtól telefonon kapott információ szerint Suvarnabhumi reptere csütörtök 6 óráig biztosan zárva lesz, addig nem száll fel egyetlen gép sem, áll mind az utas, mind a cargo és a posta forgalom. Az biztos, hogy a tüntetők már nem a miniszterelnökre várnak, ugyanis a perui APEC csúcsról visszatérő Somchai Wongsawat gépe végül Chiang Maiban landolt. Az északi város erős hátországa a kormánypártnak valamint Thaksin ex-miniszterelnöknek, itt esélye sincs a sárgaingeseknek. Pontosabban próbálkoztak azért napközben is, de a piros inges kormánypártiak gyorsan szétverték őket. A repülőgépből mosolyogva kiszálló miniszterelnök elhárította az újságírói kérdéseket, nem kívánta kommentálni a főparancsnok lemondási javaslatát. Végül este 10 órakor megjelent a televízió képernyőjén, a láthatóan megviselt miniszterelnök körülbelül 10 perces beszédében gyorsan leszögezte nincs szándékában lemondani és új választásokat kiírni. Csütörtökön rendkívüli kabinet ülést tartanak, ahol áttekintik, miként tudják a helyzetet normalizálni. Ezzel együtt felszólította a rendőrséget, hogy tegyenek rendet. A miniszterelnök személyesebb húrokat is megpendített beszédében, egyrészt igyekezett érzékeltetni, azzal együtt, hogy nem számolnak be nap mint nap, hogy mit tesznek – a kabinet megválasztása óta megpróbált keményen dolgozni az országért. Somchai Wongsawat próbálta elmagyarázni, hogy a repteret elfoglaló tüntetők nem neki ártanak személyesen, hanem Thaiföld egészének. Az ország nemzetközi tekintélyét is imázsát rombolják le, valamint a turizmusból élő thaiokat hozzák igen nehéz helyzetbe.

A rendőrség nemcsak a miniszterelnöktől kapott megrendelést a nagytakarításra szerda éjszaka. A bangkoki reptér üzemeltetői napközben ugyanis a bírósághoz fordultak, ahol feljelentést tettek a PAD vezetői ellen. A repülőtér magánterület, így a tüntetők birtokháborítást követnek el. Szerda este a bíróság rendkívüli eljárásban döntött, s felszólította tüntetőket, hogy azonnal hagyják el a repülőtér területét.

A reptérfoglalás sokba fog kerülni még Thaiföldnek, tucatnyi ország figyelmeztette állampolgárait, ha lehet, kerüljék el a környéket. Nélhány ország a tekintélyes névsorból: USA, Anglia, Kína, Japán, Taiwan, Szingapúr, Fülöp-szigetek. Mind olyan ország, ahonnan eddig is tekintélyes mennyiségű turista érkezett. Az ázsiai híradókban már nyomták is a bejátszásokat a külföldi utazási irodákból, ahol az emberek pánikszerűen iratták át a jegyeiket más országokba, az irodavezetők pedig nyugodtan sorolták, hogy van éppen elég más célpont Thaiföld helyett az év végi szabadságokra. A világgazdasági válság mellett a hónapok óta tartó tüntetéseknek is köszönhető, hogy észrevehetően csökkent a turisták száma Thaiföldön. A thai turisztikai közlések szerint szeptember az érkező vendégek száma 16.5 %-kal csökkent az előző év hasonló időszakához képest. A hotelek foglaltsága pedig augusztusban 46.3 %-ra zuhant az augusztusi 57.5 %-ról. Ráadásul az elmúlt években mindig volt valami, ami az esztendő végén azért megkeserítette a thai turisztikai szakemberek életét. Beszédes sor: 9/11, sars, birdflu, tsunami, coup, pad…

A címben körkapcsolást ígértem, íme:

Thai tévécsatornák élőben:

http://www.9cast.net/cabletv.html

Tüntetők mindenfele, ameddig a szem ellát.

 

Rövid kézitusa a reptéren

 

One day in Bangkok: utcai lövöldözéstől a reptérfoglaláson át a tanácstalan, csapdába esett turistákig:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trader 2008.11.26. 18:04:18

Minden "műpánik" alatt utaztam Thaiföldre (eddig össz. 27x); sosem vettem komolyan a média lufifújását (sars, tsunami,bflu). Dolgom volt, mennem kellett. De ez a mostani nagyon aggaszt. Buddhista létükre eléggé muzulmánul állnak a kérdéshez... de ez az ő ügyük; (ami remélem nem polgárháborúban végződik)
Nekem létkérdés, hogy megoldják és lecsituljanak.
... de ez a padosokat nyílván nem izgatja, mi van a nemzetközi kereskedelemmel.
Bangkok Charlienak külön köszönet, hogy bármilyen oldalnál frissebben és objektíven közli az aktuális híreket. Ha valami érdekel kiutazás előtt, egy ideje rögvest ide nézek fel.
üdv
d

fatcat 2008.11.26. 18:14:16

a cnn egész órakot 12 perces blokkal inditott a mosoly országáról. hiradások szerint chiang mai-ban vkit kirángattak a jeep-jéből sé kivégeztek...erről bővebb info?

sarruken 2008.11.26. 19:31:28

Szia, január végén-február elején utaznánk haverjaimmal négyen Thaiföldre - szerinted mennyire kockázatos ez?

Köszi előre is!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.11.26. 21:00:54

sarruken: A turistahelyeken most sem lehet érezni a balhékból semmit. Mindössze azok vannak gondban, akik szeretnének jönni, vagy elutazni Bangkokon keresztül. De a mostani helyzetnek is meg kell oldódnia néhány napon belül.

fatcat: Én az egyik thai csatornán láttam félszemmel az esetet, ha jól tudom az egyik PAD vezető apjáról van szó. Szomorú történet. Egy félmondattal írtam is fentebb, hogy Chiang Maiban is próbálkoztak ma a sárgaingesek, de nagyon rövid úton szétverték őket.

Trader: Kösz ;-)

Szamo 2008.11.26. 21:46:24

Lassan megértem, kik is a szereplők, amiben sokat segít ez a blog is, de most sem értem, hogy jön ehhez a túristák szándékos akadályozása? Mocskos csőcselék ez, nem más.

tom04tom04 2008.11.27. 07:07:48

epp gondoltam ra hogy milyen ritkan ir a Charlie, es lehetne kicsit aktivabb! hat tessek..:(

Kivancsi vagyok, hogy a nagy turistakiesest, ami amugy is meg lett volna a recesszio miatt, de most meg aztan meg durvabb lesz, hogy fogjak lereagalni a thaiok.
Jobb lesz annak a keves turistanak aki kimegy, minden olcsobb lesz, kedvesebbek lesznek az emberek stb.. vagy eppen ellenkezoleg, es mindenhol megjobban le akarnak majd huzni mindenkit?

Esetleg lehet olyan hatasa ennek a balhenak hogy a Baht gyengul, es minden kulfoldi kevesebb penzert kap ugyanannyi bahtot, azaz olcsobban kijon a nyaralas?

Gábor 2008.11.27. 07:50:16

Charlie,köszi az információkat,a fél családom Samuin van,épp nem tudnak haza jönni,persze azért jól elvannak.Nincs valami új hired,mert a nagykövetség sok mindent nem tud.Köszi.

fatcat 2008.11.27. 08:31:16

a recesszióban vagy gazdasági kakiban ált. lekonyul a mosoly - a thai mosoly is...inkább érhetik külföldieket atrocitások - legegyszerűbb ellenségkép keresés az eccerű hőbörgőknél

fatcat 2008.11.27. 08:32:15

...de ne legyen igazam és legyen minden újra rózsás! :)

roland_cs 2008.11.27. 08:58:27

Ha a hülyeség fájna...

A Don Mueang termináloknál a sárgások angol transzparenseket használnak, mely szerint a kormány korrupt és sérti a thai embereket.

Ugyan már, melyik délkelet-ázsiai kormány nem korrupt?

roland_cs 2008.11.27. 09:06:05

A fent említett országok listája túl rövid. Lassan hozzáteheted: EU.
Csak a németeket es osztrákokat néztem. Az osztrákok hivatalosan is kérik, hogy állampolgáraik más uticélt keressenek, a németek egyelöre a hivatalos figyelmeztetéssel várnak.

Éreztetem a helyzetet: Koh Chang egyik új szállodájába bejelentkezö turisták 100%-a törölte a szobafoglalást.

füles · http://fules.freeblog.hu 2008.11.27. 12:08:01

tegnap éjjel Chiang Maiban a zavargásokban valaki meghalt, nem tudom, lövés, robbantás vagy mi, a hírekben még nem láttam ezt említve, csak mindenki erről beszél. valahol az Airport Plaza környékén volt éjjel felfordulás. én majd akkor aggódok, ha bezáratják az összes iskolát, abból tudni, hogy komoly baj van.

fatcat 2008.11.27. 12:40:28

ott van füles a 2. postban és Charlie is reagált rá. egyébként tegnap este már a cnn felvételekkel hozta a Chiang Mai emberölést, csak aztán rálicitáltak mumbaiban...

Tomzol 2008.11.27. 12:44:04

Roland kint vagy Koh Chang-on vagy honnan van az info?
Az azért nincs közel Bangkokhoz, azért is fura, hisz Charile is meg mások is azt mondták, hogy Bangokban sem lehet anyira érezni a feszültséget.

roland_cs 2008.11.27. 13:50:37

Félreértés ne essék, Koh Changra a turisták nagy része Bangkokon keresztül érkezik, hiszen a legközelebbi nagy nemzetközi reptér Bangkok International Airport, azaz Suvarnabhumi.
süti beállítások módosítása