Na, ezt a kört legközelebb kihagyom, mert nem ment el az eszem teljesen. A régi Big C épülete mögött guggolok, alig néhány száz méterre a kiégett CentralWordtől. Lehúzódtam, mert farangként azért magasabb vagyok az átlagos thai katonáknál. Így most szabályosan körbevesznek az egyenruhások, nekik legalább van golyóálló mellényük sisakjuk. Élesre töltött géppisztollyal éberen kémlelik a környező épületeket. Nem vagyunk kevesen így sem, nem tudom hány szakasz, vagy egység, de legalább 30 katona. Ekkor megérkezik a régi – egyébként elhagyott épülethez – még vagy 20-25 szintén állig felfegyverzett – puskákkal, pisztolyokkal ellátott – rendőr. Egészen megnyugszom, nincs olyan bolond sniper, aki most akarna lövöldözni, mert azt a golyózáport nem teszi zsebre, amit ezektől kapna.

Pedig ugye minden olyan egyszerűen indult. Szerdán a kormányerők leverték a pirosak tüntetését, ám a pirosingesek távozása után sem számított biztonságos helynek a Ratchaprasong kereszteződés környéke. A templom menedékében ott ragadt újságírók folyamatosan twittereztek egész nap, szórványos lövöldözésekről számoltak be, ha 15 percig nem hallottak lövést, vagy robbanást, az már jónak számított. Mondom, nem ment el az eszem, nem is mentem a környékére sem az eseményeknek. Csütörtök reggel aztán látom a neten a kiégett CentralWordről a fotókat, civilek is fotóznak, no végre, normalizálódott a helyzet. A kíváncsiság erősebb bennem – elfogyott itthon az adrenalin? -, nosza, tegyünk egy kört a kiégett városban, főleg, hogy reggel végetért az első kijárási tilalom.

Először a Rama IV-re megyek, itt zajlott az egyik legnagyobb vörös zónán kívüli ütközet. Egyik oldalról a csőcselék pakolta és gyújtotta a gumikat – a tartálykocsit szerencsére nem sikerült felrobbantaniuk -, másik oldalról pedig a katonák próbáltak megállítani őket a mesterlövészek segítségével. A Rama IV Bangkok egyik ütőere, a kétszer 5 sávos sugárúton állandó a forgalom, a helyszín azonban most holdbéli tájra emlékeztet. Pontosan így néznek ki a képek az amerikai katasztrófafilmekben. A betont nem látni a fekete hamutól, a felgyújtott gumibarikád lángra lobbantotta a mellette lévő épületeket is. A magányosan álló telefonon és mellette a betonoszlopon jól látszanak a lövésnyomok, körülbelül fej- és mellmagasságban.

Az egykori vörös zóna még mindig le van zárva, a Sukhumviton a Nana után ott áll a katonai blokád, ezen még simán átjutok, de a Chit Lom előtt álldogáló néhány katonán már nem. Egy külföldi tévéstáb is ott várakozik, mondták, próbálkoztak más irányból is, de úgy tűnik, már megint lezárták a területet, nem lehet bemenni. Gondolom, majd a másik oldalt megnézem, emlékszem, a tüntetőknek a Nemzeti Stadion felől adtak szabad elvonulást, akkor arra csak nyitott és biztonságos az út. Visszamegyek egy sarkot és a Pechaburi felé kanyarodok, az égbe szökkenő luxuscondominiumok mögött hajtok. A környék teljesen néptelen, csak a toronyházak biztonságai őrei ülnek vagy kívül, vagy lesnek a rácsokon kifele. Egyszercsak kanyarodik az út, hoppá, egyik oldalt 50 katona, fegyverrel, a szűk utcában velük szemben ugyanennyi rohamrendőr. Nagyon nem lepődök azért meg a látványon, lassan megszokom, biztos ez a gyülekező helyük. Lehet menni? Persze, intenek. Megyek tovább, a Soi Chit Lom sarkán azonban már térdelnek néhányan a géppisztollyal a villanyoszlop fedezékében és erősen koncentrálnak a Pechaburi felé. Nem jó jel, én arra mennék. Visszafordulok inkább és mondom az egyik parancsnoknak a fejemet vakarva, a CentralWordhoz készülök, de nem tetszik, amit a sarkon láttam. Áh, az csak rutineljárás, legyint, de  ők is éppen odaindulnak, mehetek velük, de gyalog. A motor túl zajos, nem kell a feltűnés. Ok. Aztán ahogy az ember békésen elképzeli, hogy majd szépen odagyalogol a katonákkal? Nem igazán, futólépésben indulnak, Soi Chit Lom szélén megtorpannak, néhányan fedeznek, átfutunk a másik oldalra, majd első utcán jobbra. Itt megint állunk, elől rádióznak, többiek folyamatosan figyelik géppisztollyal a kézben a szemben álló házakat. Még nem tiszta a környék, magyarázzák. A fal mellé húzódok, a katonák mögé, fene tudja, jobb ez így. Majd így haladunk sarokról sarokra, a legkritikusabb rész a régi Big C mögötti építési terület, ahol még nincs semmi, csak a palánkok. Messze meg magasházak. Így aztán főleg guggolva szaladok én is. Hosszabb pihenő a Big C mögött, s ahogy körbeállnak a géppisztolyokkal a katonák, egyre erősebb a gyanú bennem, hogy nem a thai egyenruhások lövöldöztek farangokra, újságírókra. Legalábbis több mint hihetetlen volna számomra.

A Rajadamrin amikor felépítették az új Big C-t, mindössze egy sarokra a régi épülettől, akkor az öreg áruházat egyszerűen otthagyták. A régi épület mögött állunk, a sarokról rálátok az új Big C hátsó bejáratára. Tiszta korom az egész. De belül is kiégett minden – mondják. Hosszabb szünetet tartunk itt, minden ruhadarabomból vizet lehet csavarni, de nem csak a trópusi nap miatt. Aztán érkezik néhány magasabb rangú tiszt, kinyitnak egyet falnál álló, utcai éttermi asztalok közül, majd kiterítik a térképet és rádiózásba kezdenek. Érkezik rövidesen egy újabb parancsnok, meglátja a civilt a pályán, rám mosolyog, sok szerencsét kíván, hogy mehetek most már tovább. Sokáig nem jutok, a következő sarkon az őrmester azt mondja, egyelőre őt fotózzam, mert nem végeztek a környék átvizsgálással. Persze vicc, nem szeretnek azért annyira szerepelni. Ami lopózkodtunk, többször is jelezték, most nem kéne a fotó. Leülök a katonák mellé, szemben egy építkezés, félig lerombolt épület. Mondom az őrmesternek, akkor majd lefotózom ezt és ráfogjuk a vörös ingesekre. Elsőre nem érti a viccet. Szívélyesek és barátságosak amúgy, a várakozás közben az izzadó farangot látva vízzel kínálnak.

Végül szerencsésen eljutok a CentralWord elé. Bár már láttam a fotókat, a helyszínen a látvány sokkoló és mellbevágó. No meg fojtogató a füstszag. Bangkok legnagyobb plázája – Dél-Kelet Ázsiában a második és világ szinten is bent volt az első tízben -, de egyelőre csak múlt időben beszélhetünk róla. Látványosan a bal oldali fele égett le, a ZEN torony ugyan áll, a mellette lévő rész viszont teljesen összeomlott. Fekete üvegcserepek mindenfele, a füst még mindig száll, a tetőről pedig egy eltört vezetékből folyamatosan zuhog a víz, amit a szél finom permetként visz szét. Bár a jobb oldali részen kívülről nem látni semmit, a tűzoltók szerint az is kiégett teljesen belülről. Az épület egy részét le kell rombolni és újraépíteni, ahogy a Big C-t is.

A Rama IV-en láttam a kiégett kukásautót, a Chit Lom saroknál is van két kiégett teherautó. Ezek azonban nem eltérített járművek, eredetileg a piros ingesek használták őket, ezekkel vonultak, szónokkal a tetőn a városban, később a barikád melletti blokádba állították be őket. Amikor pedig felgyújtották a gumikat, akkor a teherkocsik sorsa is megpecsételődött. A vandalizmus néma mementója a kereszteződésben a lámpa, ami Dali-festmény módjára lefolyt az oszlopról.

A tüntetők egykori színpada előtti tér egyáltalán nem üres. Tele van az otthagyott gyékényekkel, székekkel, napernyőkkel. Az egész környéken hatalmas a felfordulás, ahogy menekültek az emberek rengeteg dolgot hátrahagytak maguk után - gyékények, evőeszközök, ruhadarabok, műanyag kereplők, gyerekjátékok. Még egy gazdátlan kutya is van, piros szalaggal a nyakában.

A fotón a táska mellett üres töltvényhüvely, meg egy üveggolyó. Ez sem gyerekjáték, csúzlitöltelékként használták.

Amíg a hadsereg géppisztolyos alakulatai folyamatosan fésülik át a környékeket, ott meghúzódó fegyveres lázadók után kutatva, addig a sátrak alatt is megkezdődik az átvizsgálás. Kutyás egységek kutatnak bombák és robbanószerek után. Az egyik tűzszerész katona megmutatja, hogy milyen könnyen lángra lehet lobbantani bármit ezzel a speciális, könnyen égő fával. Odébb egy szatyorban thai Red Bullos üvegek, de ez kicsit másfajta energia ital most – benzint töltöttek bele, a kupakon pedig kilóg a rongy, kész a thai molotov koktél. A másik helyen a színpad mögött talált dolgokat gyűjtik össze, az egyik dobozban papírok, hivatalos iratok, a másikban rengeteg slusszkulcs. Motorkerékpárok? Nem, jobbára autók. A hatóságok csak gyalogosan engedték távozni a tüntetőket, az autókat ugyanis átvizsgálják. Később jön az egyik vezető felesége, hogy elvigye a Mercedest (!), azt is átnézik, nem véletlenül a légszűrőben elrejtett pisztolyra akadnak. Amúgy a sátrak alól is összegyűjtenek még néhány géppisztolyt, kézigránátot, a menedékül szolgáló templomból pedig géppuska hevederek kerülnek elő a vízből, no meg egyéb barkácsolt fegyverek. Később Pratunamban egy pickupon pedig C-4-es robbanóanyaggal épített, élesített bombára is bukkannak.

Rendőrségi helyszínelőkkel is találkozok, az utca közepén egy felrobbantott széfet vizsgálnak. Nevetve mondja az egyik, rossz módszer, nem így kell kinyitni. A páncél gyaníthatóan az áruházból kerülhetett ide. A felgyújtás után fosztogatás is volt, a fekete ruhás biztonságiak környékén például üres iPhone dobozokból találtak több tucatnyit. A kormányzat ingyenes buszjáratot biztosított minden hazamenő tüntetőnek, természetesen előtte mindenkit átvizsgáltak, ott pedig valakinél egy szatyor márkás, árcédulával ellátott napszemüveget találtak. A forrásra nem igazán tudott magyarázatot adni.

Gyalogolok tovább a Siam tér felé, a másik nagy luxuspláza, a Siam Paragon és a Siam Center megúszta a gyújtogatást. A szemben lévő oldal azonban elszomorítóan néz ki. A saroktól kezdve 3-4 épület teljesen kiégve, felgyújtották a Siam Theatre nevű patinás mozit is. A bejárattól átlátni a tetőn, ennek az épületnek sincs több esélye.

A fojtogató füstszagból kifele veszem az irányt, hogy megnézzem, mi történt a többi helyszínen, például a Victory Monumentnél. A zónából kijutni sem egyszeű, a Pechaburi úton hatalmas szögesdrót akadályok, több sorban, minden autót és motort alaposan átvizsgálnak a katonai-rendőri erők.

Abban reménykedve, hogy a városban minden csendes, motorozok a szinte üres úton a Din Daeng kereszteződése felé. Közelebb érve gyanakodni kezdek, sok ember a sarkon, mind egyfelé bámul, az most nem jó jel. A Din Daeng másik felén még lángol a bank, rendőrök szaladnak, rádióznak ezen az oldalon, megyek is tovább megállás nélkül. A Victory Monumentnél parkolok, itt tudom meg, Din Daengen még mindig zajlanak szórványos harcok, a katonák nem csak néznek, lőnek is. Tűzoltók se nagyon tudják megközelíteni a környéket, itt a Victory Monumentnél javában dolgoznak, de sokat nem tudnak tenni. Bangkok egyik központja és jelképe a tér, két sarkán is kiégett egy-egy pláza. A tér közepén pedig betörve az Információs Center ablaka, eszembe is jut, hát itt mostanában nem túl sok turista kérne segítséget.

Az élet él és élni akar. Amíg a füsttől fojtogató helyszíneken kendőt szorítva az orromra jártam a vizes és kormos üvegcserepeken, ez az egyetlen mondat forgott a fejemben végtelenített szalagként. Sok okom nem volt az optimizusra csütörtökön, látva, hogy a háború még nem ért véget. Szórványos csaták és gyújtogatások zajlanak, no meg nem véletlenül bénul le Thaiföld harmada a vasárnapig meghosszabbított kijárási tilalom miatt. Azonban pénteken már úgy éreztem, az Ady-idézetnek lehet helye Bangkokban is, hatalmas erőkkel elkezdték takarítani a tüntetők után hagyott szemetet. A Lumpini park előtti teret gőzborotvákkal sikálták, a töménytelen szemetet markolókkal vitték teherautószámra. Pratunamban a piacon is kinyitott már egy-két árus, vevők még nincsenek, de bizakodnak, töretlenül abban a bizonyos kerékvágásban.

A piros inges vezetők közül ketten közvetlen a katonaság ostroma után adták meg magukat a közeli rendőrségen - utána törtek ki a zavargások -, a vezetők nagy része másnap adta fel magát és szólították fel híveiket, hogy hagyják abba a zavargásokat és a gyújtogatásukat. Az egyik vezető szinte megható beszédet tartott a rendőrségen arról, hogy erőszakból és gyűlöletből nem lesz demokrácia. Két keményvonalas vezető azért még szökésben van, Arisaman Pongruangrong (korábban szállodából kötélen menekülő), valamint Suporn Atthawong (Isaan Rambó, viagrával). Összesen 114 piros ingest tartóztattak le eddig, a bíróság esetükben a vádak súlyossága miatt az óvadék lehetőségét is elutasította.

A thai miniszterelnök pénteken tévés beszédet tartott, melyben az eddigi türelmet köszönte meg és újabbat kért a helyzet normalizálásához. A korábban felmerült roadmap tervet továbbra sem vetette el, véleménye szerint hosszú folyamat a nemzeti kiegyezés, de enélkül nincs hosszútávú megoldás. A hírek szerint természetesen a november 14-i választás egyelőre későbbi, bizonytalan időre elnapolva. Bangkok kormányzója pénteken a város hét körzetét katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította.

A neten közben felbukkant egy videó a bolond farangról. A két méteres, tetovált angol piros kendővel a nyakában, talpig feketében a bambuszbotot a földhöz vágva üvölti az alkalmi videósnak, hogy majd megláthatja, úgy leégetik és kifosztják a CentralWordot, mint a sicc. A felvétel néhány nappal az ostrom előtt készült. Az eredeti eltűnt már Youtube-ról, természetesen feltették újra, ha megint eltűnne, majd igyekszem javítani a linket. Mindenesetre ma az angol telefonon nyilatkozott a Times Online-nak, nem győzi az elnézést kérni és hogy mennyire sajnálja. Nem is bangkoki amúgy, egyébként Pattayán lakik. Majd annyit mond, hogy nem lepődik meg, ha kihajítják az országból, de nem szeretné, ha egy thai börtönben érne véget a története.

A kormányzat időközben közel 3000 tüntetőt fuvarozott vissza vidékre. Mindenkit regisztráltak, a csomagjaikat átnézték. Az ingyen busz mellé kaptak 200 bahtot is, hogy ételt tudjanak venni. Javarészt idősek, nők, gyerekek, igazi civilek. Egyik idős asszony arról beszél, a faluból a helyi vezető cibálta ide, hogy jöjjön harcolni a demokráciáért, majd amikor elkezdődött a balhé, a férfi szó nélkül eltűnt, magára hagyva a csoportot. Ő éppen a templomba menekülve úszta meg az egész esetet. Egy napbarnította férfi Isaanból egészen oldottan nyilatkozik a tévében, amikor kérdezik, hogy jön-e még tüntetni. Dehogy jön, elég volt neki ennyi izgalom Bangkokból. Megy vissza a falujába a farmra. Itt még az újságírókat is lelövik, hát akkor mit keresek én itt? – kérdez vissza.
 

A képek nagy méretben ebben a galériában tekinthetők meg. További, sokkal jobb képek egy thai fotóstól, valamint egy a CentralWord közelében élő farangtól.