A legkövérebb thai
2010. augusztus 27. írta: Bangkok Charlie

A legkövérebb thai

Világért sem szeretnék cinikus lenni, de egyszerre volt bizarr és rémisztő néhány napja a híradókban, az a thai asszony, aki majd 300 kilósra hízott és három éve ezért el sem tudta hagyni az apartmanját. Az átlagos olcsó thai apartmanok 1 szobásak, nincs semmi extra bennünk, a méretük pedig olyan 12-20 nm között mozog. Na most tessék elképzelni, amikor ebben a „lakásban” pásztáz a kamera, ahol a 300 kilós nő fekszik, mit fekszik, hömpölyög, mint a tenger – nemét csak a hírekből tudom, a legtöbben férfinak gondolták.

A megmentő sereg tegnap érkezett, élén a bangkoki kormányzóval Sukhumband Paribatrával. Egy pillanatra megállnék azért, a bangkoki főpolgármester az egyetlen önkormányzati vezető, akit közvetlenül választanak, mellesleg kékvérű, a kiterjedtebb királyi család része, amúgy pedig a messze a legjófejebb politikus az országban. Talán azért is jófej, mert nem is igazi politikus. Bangkoki vezetőként higgadtan nézte ahogy a sárgák, vagy a pirosak foglalták el a várost, soha egyik oldalt nem kritizálta, hanem tette a dolgát: küldte a város toilett buszait, na meg sűrítette a takarítást a tüntetéses részeken. Remekül beszül angolul, tudja mi a net, sőt, saját twitter accountja is van, ahol folyamatosan jönnek a hírek és a fotók, hogy hol merre jár és mit csinál. A képeken egyébként aranyszínű felsőben látható, ő az aki a napernyőt tartja az asszony feje fölé.

Természetesen a tegnapi mentőakcióról is jöttek azonnal a fényképek és a fotók. Kisebb hadsereg vonult fel darukkal az apartmanházhoz, végül nem volt szükség a hatalmas teherautó darura. Egy kéttonnás hidraulikus lifttel emelkedtek fel a lakás erkélyéig, némi bontás után pedig egytonnás "békán" húzták ki a termetes asszonyt.

Nagy üdvrivalgás fogadta odakint, ő pedig gondolom örült a napfénynek három év után Miss Amnuayporn amúgy korábban mosónő volt és ételt árult az apartman alatt, ebből tartotta el két gyermekét. Mostanára úgy elfogyott a pénze, hogy négy havi lakbérrel tartozott. A helyi hatóság kérte a bangkoki vezetés segítségét. Az asszonyt kórházba szállították, ahol előreláthatólag legalább egy évig kell kezelni. Nemcsak diéta, találtak jónéhány dolgot, ahogy ez ilyenkor sajnos előfordul. Magas vérnyomás, felfekvés, meg egyéb orvosi problémák. Ja, és megmérték a súlyát is, 274,2 kg. Nem néztem utána, de szerintem ez Thaiföldön örökrekord.

A poszt másik oka, hogy sokan azt hiszik, kövér thaiok nincsenek. Hát az biztos, hogy nem ugyanaz a helyzet, mint Amerikában vagy Magyarországon, a thai ételek alapvetően egészségesek és nem hízlalnak. Bár azért, a rizstől is lehet kilókat gyűjtögetni. Mostanában pedig látni kövéreket, egyre gyakrabban, ráadásul gyerekeket. Két oka van ennek. Az egyik, egy elég furcsa, talán kínai sajátosság. Ugyanis ha kövér gyereket lát az átlagos farang, akkor azt mondja, szegény gyerek, reméljük nem marad ilyen. Ellenben a thai és a kínai azt mondja, na, milyen egészséges gyerek, szinte kicsattan. Nem sovány, olyan mint a kínai buddha. Így nem kezdik diétáztatni, vagy mozgásra bírni.

A másik ok sokkalta prózaibb. Az utóbbi években elég rendesen elszaporodtak az amerikai gyökerű junk food éttermek, McDonalds és társai. Tévedés lenne azt hinni, hogy ez csak a turizmus miatt van. Messze nem. A törzsközönséget a legnagyobb részt a thaiok adják, mert él az a sznobizmus, hogy ezek a helyek menők. Éppen néhány napja olvastam egy adatot, nem tenném érte a tűzbe a kezem, de ha igaz, elgondolkoztató: az átlagos thaiok 44 %-a hetente jár ilyen gyorsétterembe. Svédországban ez arány mindössze 3 %.

(Fotók: Sukhumband twitter, Bangkok Post)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fedélzeti kompót 2010.08.27. 16:03:31

ki a bánat hordta neki a kaját három évig, és miből, főleg ha az utolsó négy hónapban már lakbérre se futotta.

azzal kéne foglalkoznom, hogy ilyen embereknek hidakat adok el, meg életbiztosítást meg ingyenhitelt.

Lotyó Bridzsida 2010.08.27. 16:03:33

Sehr schön...mindig arra vágytam, hogy meg se tudjak mozdulni azontúl, hogy tömöm a számba a kaját.:)

nyiroszilvi 2010.08.27. 16:23:28

A thai kaják milyen finomak...lehet, hogy ott én is kövér lennék? hmhm...

nyiroszilvi 2010.08.27. 16:24:01

@fedélzeti kompót: lehet hogy megette a főbérlőt...

serwer 2010.08.27. 16:25:12

Ha jól értem, akkor akkor ezt a mekdonáldszban dolgozó thai travit az erkélyen keresztül viszik a garzonjába mindennap a melóhelyéről?

Mondjuk a svéd 3 százalékot keveslem, hiszen az össz munkaerőnek legalább annyi része ott dolgozik.
De akkor kiket zabáltatnak?

Lotyó Bridzsida 2010.08.27. 17:06:50

Talán egy pucérseggű idián is lecsúszott már a 3 év alatt.:D

Lotyó Bridzsida 2010.08.27. 17:09:01

@serwer:
Nem, sajnos szövegértésből kell most adnom neked egy 1-est, sajnálom. De legközelebb javíthatsz.:))

Erich von Däniken 2010.08.27. 17:42:59

Remélem, ő nem vállalt munkát a méltán nevezetes thaiföldi masszázsszalonokban.

pástétom 2010.08.27. 18:10:57

Csoda, hogy a 3 év alatt nem szakadt be alatta a padló. :)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.08.27. 18:21:02

Hmm. Most nézem az Index címlapot és rájöttem, hogy téves a szöveg: Daruval mentették a 300 kilós asszonyt. Dehát ms. volt, tehát helyesen kisasszony.

serwer 2010.08.27. 18:56:49

@Lotyó Bridzsida:

A 3 év szakmunkásképzőmet kérdőjelezted meg ezzel...
Pedig csak annyit kellett volna mondanod, hogy igen, jól érted.
És máris szereztél volna nekem egy jó hétvégét. :)

venszivar 2010.08.27. 20:16:38

Nem túl lényeges,de ez a "szerelő platform",olyan messze van egy darutól.....Legegyszerűbben,ki látott darut,így néz ki !? A darun a darut működtetőn kívül hány embert szoktak látni? Akkor inkább ez egy lift.......rajta egy szerencsétlen kövér nővel,akit már csak egy daru bír el :)))))

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.08.27. 20:22:16

Több mint fele ennyi kiló voltam

_Tom_ · http://blog.cstom.hu 2010.08.28. 13:49:21

@Bangkok Charlie: Az 'MS'-bõl nem derül ki, hogy asszony vagy kisasszony, csak az, hogy nõ. Pont ez a lényege ;)
MRS és MISS az amikre te gondolsz.

murunga 2010.08.30. 09:26:00

a mókás thaioknak egy nagy csúszdát kellett volna épiteni az ablakához!
és akkor legalább vicces videókat posztolhatnál blade' :]]
süti beállítások módosítása