Long Live The King!
2010. december 05. írta: Bangkok Charlie

Long Live The King!

A rutinos, Thaiföldet ismerők tudják, hogy december 5. jeles dátum a thai naptárban, a thai király születésnapja, valamint ez az apák napja is, mert hogy a thai királyt szokták a nemzet apjának is nevezni. Talán azt sem kell mondani, mert elég közismert, hogy a thai király 64 esztendős uralkodásával a világ leghosszabb ideje trónon ülő államfője. Őfelsége IX. Ráma, vagyis Bhumibol Adulyadej idén a 83. születésnapját ünnepelheti. Több mint egy éve, tavaly szeptember óta a Siriraj kórház lakója, éppen ezért nagyon ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, a thaiok azonban minden ilyen napot nagyon vártak, várnak és ünneppé tesznek. Néhány hete volt is egy ilyen alkalom, amikor a király egy hajó fedélzetén a kórházból – mely a Chao Phraya partján fekszik – Samut Prakanba, Bangkok déli részén lévő városba utazott felavatni két hídat. A thai nép pedig örült, hogy az uralkodó jó egészségi állapotban van, mert itt tényleg szívből jön a „Long Live The King!” – vagyis hosszú életet a királynak!

A mai napon a hagyományoknak megfelelően elindult a királyi konvoj, ezúttal a kórházból, a cél pedig a bangkoki királyi palota, ami most nem turista látványosság volt, hanem eredeti funkcióját töltött be. A király a Amarin Winitchai trónteremben tartotta meg ünnepi beszédét, melyben arra hívta fel a thaiok figyelmét, ismételten, hogy mindenki a lehető legjobb lelkiismerete szerint lássa el a saját feladatát, s tevékenykedjen az ország érdekében teljes erőfeszítéssel, mert csak ez segítheti Thaiföld jövőjét.

A palota körüli színpompás ceremóniáról ajánlon a Nation fotóalbumát.

Kora este aztán a thaiok a Chao Phraya folyó partján gyülekeztek, a hagyományos hajófelvonulást nézni. Idén több mint 600 kisebb-nagyobb hajót díszítettek fel és világítottak ki. A folyami parádét természetesen hatalmas tűzijáték követte. Az emberek kezükben gyertyát tartva énekelték a "Song Phra Charoen"-t (Long Live The King), a bangkoki eget pedig lassan elborította a hídakról felengedett 10.000 tűzlámpás.


 


 

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása