Mitoszok és tévhitek Thaiföldről: Szellemek nincsenek?
2021. június 04. írta: Bangkok Charlie

Mitoszok és tévhitek Thaiföldről: Szellemek nincsenek?

Ismét egy vendégposzt, Don Caroly, azaz K. Amery ezúttal a thai szellemvilágba kalauzol el bennünket.

2012, a német nagykövetség Bangkokban. Az épület bővítésre szorul, a tervek már régen készen vannak. Sajnos a lebontásra kinézett teraszon egy díszes házikó útban áll. Benne lakik a Föld szelleme, azzal pedig, mindenki tudja, nem érdemes lacafacázni. Most mi lesz? Egy, tapasztalt szellemidézö, Phram Dumrai, tudja a megoldást. Először is kell a démonnak egy másik méltó lakhelyet teremteni, azután majd a szakember lerendezi a költözést. Az új szentély felépítése nem ment zökkenő mentesen. Először is kellett egy Feng-Shui mestert találni, aki hónapokig a megfelelő terepet kereste. Utána megállapította az alkalmas időpontot hónapra, napra, órára amikor megkezdődhet az igényes munka. Alig néhány hónap után minden sikeresen elkészült, már csak a démont kellett rábeszélni, hogy költözködjön már át az isten szerelmére. Phram Dumrai mindent meg is tesz ennek érdekében. Az új szentély teraszán svédasztal várja a szellemet, minden jóval és finommal. Nem hiányzik onnan sültkacsa, sem disznóhús, gyümölcs, de még narancslé és cigaretta sem. A mester órákig jóindulatúan beszél a szellemhez, annyira erőlködik, hogy még transzba is esik. Szegényt úgy kell két oldalról is egyenesen tartani, de munkája nem marad sikertelenül. Végül örömmel közli a tátott szájú német diplomatákkal, hogy a szellem mindenbe beleegyezett és elfogadja új otthonát. Mindenki fellélegzett. Bizony, ha a régi szellemházat egyszerűen lebontották volna, az nagy szerencsétlenséget okozhatott volna a személyzetnek. De szerencsére minden a terv szerint haladt, már csak arra kell vigyázni, hogy a Föld szellemét továbbra is becsületben tartsák. Akkor segít a szerencsétlenség elkerülésében és a jövőben is vigyázni fog a német nagykövetségre. Mert azért a szellemnek is vannak kötelezettségei, nem ingyen építenek neki palotát és etetik, itatják éjjel-nappal.

Ha valaki Thaiföldön jár rögtön feltűnik neki a buddhizmus állandó jelenléte. Mindenhol templomok, szerzetesek, Buddha szobrok, meditáló emberek, áldozati virágok. Kétségtelen a buddhizmus szerves része Thaiföld ünnepi- és hétköznapi életének. De sokan nem is sejtik, hogy a thaiföldiek mindennapjaiban létezik egy második vallási világ, amely teljesen különbözik a buddhizmustól, ez az animizmus, a szellemek világa. Nincs Thaiföldön egyetlen – hangsúlyozva fontos - politikai, gazdasági, kulturális kérdés sem a szellemek engedélye nélkül, még akkor sem ha ez a kijelentés túlzásnak tűnhet. De mindjárt mesélek példákat. Még ha ez a titokzatos hatalom árnyékban is dolgozik, mindenhol ott van, ha kinyitjuk a szemünket mindenhol találkozunk vele. Szinte minden ház, étterem, hivatal, hotel előtt szellemházak vannak felállítva. Elég, ha csak egy taxiba beszállunk és máris tucatnyi amulettet láthatunk. Minden hajón van egy virágfüzér, amely a víziszellemeket próbálja megnyugtatni. És meglepetés! A legtöbb tetoválás a thaiokon is egy védelmet kereső, a szellemek segítségét kérő alkotás. Mert szellem az aztán van, több is mint kéne Thaiföldön. Nem csak városokban, hanem levegőben, vízben, földben, barlangokban, fákban, egyszólván mindenhol. És a segítségükre mindenkinek szüksége lehet. Buddha ide vagy oda, a mindennapi, de mégis fontos problémákra a tanítás nem add mindig megoldást. Ilyenkor kapóra jön egy jó kis jövendőmondó, aki a szellemek segítségével megfelelő időpontot talál egy esküvőre, lottóvásárlásra, mit főzzünk vacsorára és hasonló hétköznapi kérdésekre. A thaiföldi világban a buddhizmus és a szellemvilág kéz a kézben, minden probléma nélkül funkcionál egymással. Érthetetlen? Egyáltalán nem.

taxi_amulett_vedelem.jpg

Védelem felsőfokon

taxi_amulett_bus.jpg

Az amulett megmentette az életem - mutatja a taxisofőr, jobb oldali képen pedig a baleset.

Tény, a thaiföldiek nagyon babonásak, még akkor is ha ezt sokan letagadják. Ahogy hallom a Covid vírussal küszködő országban most kifejezetten több figyelmet szentelnek a szellemek elkényeztetésére.
„Te ennyire babonás vagy?“ kérdeztem egyszer a sógoromat.
„Èn? Ugyan mért lennék én babonás?“
„Hát az a tíz amulett mit lóg a nyakadban? A kocsidban meg száz?“
„Ártani azért nem árt.“
„Akkor most miért vigyorogsz?“

Hogy a szellemhit mennyire befolyásolja a thaiföldi emberek mindennapi életét azt Krabin is tapasztalhattam. Amikor először a Phra Nang barlangban jártam (ami a Railay félszigeten van) csak tátottam a számat. Hogy ilyesmi Thaiföldön létezik, sosem gondoltam volna. Ez a barlang, amely állítólag korábban a halászok védelmét szolgálta, és egy hercegnőnek is oltalmat nyújtott a szerencsétlenségében, a mai napig egy zarándokhely. A nem is túl széles üregben több tucat színesre festett és fából faragott himbilimbi található. Ami még jobban meglepett, hogy tele voltak virággal, füzérrel díszitve, mindenhol adományok. Néhány, főleg fiatalabb pár imádkozott előttük. Vajon mit jelenthet mindez?

railay_szentely.jpg

Mint megtudtam, sok fiatal gyermeket kívánó pár zarándokol ide és kéri a szellemektől a gyermekáldást. Nem Buddhához imádkoznak, nem a szülőket, nem a barátokat kérdezik meg, nem az orvosokhoz fordulnak. Mi lenne Thaifölddel a szellemek nélkül?

Ha valaki most azt hiszi, hogy ez a hitvilág csak egyszerű thaiföldi babonás emberek hite, hát nagyot téved. A szellemek az összes társadalmi osztályban, a csúcstól az alapig meghatározó szerepet töltenek be. Politikusok, katonatisztek, bankok, üzemek, üzletemberek, munkások, farmerek és még sorolhatnám tovább, rendszeresen konzultálnak jósokkal, kártyavetőkkel fontosabb döntések elött, áldozatokat hoznak a szellemek jóindulatának megnyerésére. 2016-ban több 100.000 hívő imádkozott és kérte a démonok segítségét, hogy az ország elkerüljön egy katasztrófát, A thaiföldi asztrológusok szerint az Uránusz bolygó 7 évig egy rossz csillagképben van. Talán előre megérezték a Covid vírus érkezését?

Már az is előfordult, hogy a szellemek segítségével korrupt rendőrök, kábítószer kereskedők, bűnözők ellen küzdöttek, sőt még meg is átkozták őket. Az, hogy a választásokon a politikusok rendkívüli figyelemmel keresik a szellemek jóindulatát, az csak a farangoknak hihetetlen. Az ország jelenlegi miniszterelnöke, Prayuth Chan-ocha tábornok is büszke tulajdonosa egy amulettgyűjteménynek és rendszeresen konzultál egy jósnővel. Amikor egészségi állapota rossz volt, azzal vádolta ellenfeleit, hogy fekete mágiát használtak fel ellene. Hát persze, a fekete mágiát majdnem elfelejtettem. Tudjátok, hogy például Thaiföldön iskola is van, ahol a tanítványokat bevezetik a fekete varázslat sötét titkaiba? 2015-ben Chiang Maiban a rendőrség letartóztatott több fekete mágiát gyakorló embert, akik emberi testrészek kereskedelmében vettek részt, amelyeket amulettek és főzetek gyártására használtak fel.

Na, de beszéljünk inkább vidámabb dolgokról. Mert azért nem minden démon gonosz Thaiföldön. Például a föld, a levegő szellemei szeretnek egy állandó helyen élni, szeretnek otthon ücsörögni és ha jól bánnak velük akkor megvédik a ház lakóit. A jól bánás természetesen áldozatokat, ételt, italt jelent, amíg ezek a jutalmak hiányoznak addig a szellemek még a fülük botját sem mozgatják. Először fizetni, aztán jön a kérdés - „Miben segíthetek?“ - Thaiföldön nem ismeretlen fogalom.
Sajnos azt is el kell mesélnem, hogy még a jó szellemek is piszkosul be tudnak pörögni és sok kárt okozni. De ami még rosszabb, hogy számtalan rossz démon létezik és őket nem is lehet megvesztegetni. Ezek a szellembetyárok soha nincsenek egy helyen, állandóan csavarognak és az a legkedvesebb szórakozásuk, hogy mindenkit bosszantsanak és tönkre tegyenek.

De mit lehet akkor ellenük tenni? A védelemnek számos módja van, az amulettek különösen hatékonyak. Szerintem kevés turista fordul meg Thaiföldön aki előbb-utóbb ne vásárolna egy amulettet emléknek. Tipikus, praktikus, kis helyen elfér, olcsó és ráadásul ki nem kíván magának egy kis védelmet, egy kis szerencsét. Vásárolni szinte minden utcasarkon lehet, nekem is van már egy tucat. Emlékszem az elsőt a feleségem és bátyja segítségével vettem.

Hát a választék az tényleg hatalmas volt. Saccolások szerint kb. 100.000 különböző amulett közül válogathat a vásárló. Én, mint tök farang, ezt még nem tudtam. Én még abban a világban éltem, ahol csak 3 amulettre van szükség, egy az egészségnek, egy a szerelemnek, egy pedig az anyagi jólétnek. Sőt, néha még egy univerzális kabala is elég.
„Ok!“ jelzem. „Akkor veszek egy amulettet ami megvéd a betegségektől.“
Döbbentem néz rám mindenki. „Melyik betegségtől? Ez itt például a reumára jó, ez a szívre, ez a tüdőre, ez a köszvényre és így tovább.“
Kezdem kapizsgálni a dolgot, ezek szerint minden jóra-bajra más amulett van. „Rendben, akkor legyen inkább egy szerelmi talizmán.“ Már csak azon töprengek, hogy most a jövőbeli szerelmem vörös, vagy szőke, vagy fekete, vagy barna legyen. Nem könnyű a döntés ekkora választéknál. Közben a nagy igyekezetben el is felejtem, hogy a feleségem mellettem áll. Már feni is a konyhakést, hogy levágja a kacsáknak a kukacom.
„Rendben, meggondoltam, legyen egy gazdagság amulett.“

És ez valóban így működik, szinte minden kívánságra külön szerencsetárgy kapható, mindegyik különleges védelemmel rendelkezik. Ne lőjenek hátba? Nem probléma, tessék ezt megvenni. Ne szenvedjek balesetet? Szeressen belém Julcsi? Kéremszépen, akkor ezt itt. Már nem csodálkozok rajta, hogy néhány thaiföldi 20 talizmánnal a nyakában szaladgál, vagy ha teherautókat látok 300 fityegővel az ablakban.

Az amuletteket templomokban bronzból, fából, agyagból, kőből, néha aranyból készítik és csak áldás után kerülnek a piacra. Természetesen valamennyi „eredeti, több száz éves, csak 400 euró.“ A hamisítások világában hogyan is lehetne ez másképpen. Mindenesetre egy óriási üzlet. Eladásuk jóvoltával 10 millió baht cserél gazdát csak Bangkokban. Naponta! Az amulettek szerencsét hoznak, védenek a veszélyekkel szemben, távol tartják a gonosz szellemeket. Ezért minden thaiföldi családnak van több talizmánja, amelyeknek valójában semmi közük Buddha tanításaihoz. És hadd ne legyek igazságtalan, természetesen léteznek nagyon régi, nagyon értékes amulettek, fantasztikus történetekkel. Ezek a drágaságok azonban egy farang számára elérhetetlenek. Nincs az a szerzetes, aki eladna egy valódi ereklyét a farangnak, aki nem tartaná elegendő tiszteletben a szentséget. De már helyesbíteni is kell gyorsan magamat, szent, valódi, Buddhás amuletteket, szobrokat nem is lehet megvásárolni. Sok farang nem is kapisgálja, hogy a leperkált pénzzel nem vásárolt, hanem csak kibérelt egy talizmánt. Hogy aztán a kettő között gyakorlatban mi a különbség az döntse el mindenki maga.

erawan_hotel.jpg

Az egykori Erawan hotel és a híres szentély.

Valószínűleg a legnevesebb és leghíresebb szellemház Bangkokban található, az Erawan szentély, a Grand Hyatt Erawan hotel mellett. Lefogadom mindenbe, hogy mindenki, aki Bangkokban járt az ismeri a legendás helyet. Szinte lehetetlen elkerülni, ha más nem hát véletlenül botlanak bele valamennyien. A szentély, a középen trónoló Brahma szoborral, táncos lányokkal, imádkozó és adományokat átadó thaiföldiekkel, illatos füstölőkkel igazi turistamágnes. Titkokkal, tragédiákkal teli hely ez, története bejárta a világsajtót. A sztori 1956-ban kezdődik, amikor az Erawan hotel építése folyamán több szerencsétlenség és baleset történt. A munkások sztrájkba léptek, mert ők tudták, hogy bizony itt egy gonosz szellem garázdálkodik. Nem volt mit tenni, egy szakembernek kellett a bonyolult helyzetet megoldani. Kiderült, hogy már a munkák első napjának kiválasztása sem volt szerencsés, arról nem is beszélve, hogy a Föld szellemének megzavarták a nyugalmát - és egy kialvatlan démon nagyon csúnya tud lenni. Egy szép és méltó szentély építése nélkülözhetetlen volt. És valóban, ahogy elkészült az új szálláshely, rögtön megszűntek a balesetek. Hogy minden biztos legyen, gyorsan csináltak még több kisebb házikót, ki tudja mennyit és hová szaladgál a gonosz démon. 1987-ben az eredeti hotelt lebontották és egy másik luxushotel került a helyére. Talán az új gazdák nem bántak elég tisztességgel a szellemmel, mert később sajnos több komoly szerencsétlenség történt, sajnos még terrorista merénylet is, több halálos áldozattal is. Egyszer kalapáccsal támadtak a szoborra, hogy mi történt az illetővel hadd ne áruljam el. De azt jegyezze meg mindenki, hogy ahogy Buddhával nem lehet viccelődni Thaiföldön, úgy nem lehet a szellemekkel sem.

20210415_064722513_ios.jpg

Az Erawan szentély most (néhány hete készült a fotó).

Idővel, mint már említettem, sok turista megkeresi és megcsodálja a szentélyt és a hozzátartozó látványosságokat. Szentül meg vannak győződve arról, hogy egy buddhista turista kuriózumot látnak. Pedig itt nyoma sincs a buddhizmusnak és a lányok sem a turistáknak táncolnak. Ők a művészetükkel a szellemet szeretnék kiengesztelni. Ugye milyen szépen elfér egymás mellett a két teljesen ellentmondó hitvilág?

img_4968.jpg

Hogy a thaiföldiek mennyire nem veszik tréfára a szellemekkel való együttélést, először kb. 15 éve tapasztalhattam. Szokás szerint Isaanban kóvályogtam és vendég voltam egy thaiföldi családnál. Velük szemben lakott egy gyönyörű és aranyos thai lány. Ez a menyecske valahol Németben összekapart egy osztrák 70 éves férfit, aki már annyira el volt bűvölve Thaiföldtől, hogy oda is költözött. Mindene megvolt, csak német nyelvű tv hiányzott a boldogságához. Nosza valahonnan előkerült egy parabola antenna, amit lelkesen már aznap felszögezett a háztetőre.

„Hajajajaj!“ - lett is sírás-rívás a házban, hozzá még egy nagy veszekedés is. Kiderült, hogy a hatalmas antenna pont árnyékot vetett az udvaron álló szellemházra, ez pedig tűrhetetlen volt.
Mindenki követelte az osztrák komát, hogy azonnal tüntesse el a parabolát a háztetőről. Különben nagy baj lesz. De az osztrák hajthatatlan maradt, erre a lányok bezárták a tévét a szekrénybe.
Miután mindenki kiüvöltötte magát, kifáradtak és elmentek aludni. Éjjel nagy vihar támadt és mi történt? Egy villám belecsapott az antennába és lesöpörte a háztetőről.
Lett is megint „hajajajaj“ és veszekedés.
És mi ebböl a tanulság? Sose tegyél fel a háztetőre egy parabola antennát, mert akkor sincs adás. Nem ér el Thaiföldig az európai parabola sugárhatás.

Én gyakran megfordulok Bang Phi-ben, főleg mert van arrafelé egy nagyon kedves lány aki nagyon finom üdítőket csinál. Szívesen jártam hozzá és mindig ittam nála gyümölcsleveket. Van a bódéja mellett egy viszonylag nagy szellemház is. Szoktak ide tenni, ahogy illik, kaját, piát, virágot. Ez a lány is minden este, mielőtt hazament, a házikó elé tett egy tálban vizet, rizst, de gyakran még húst is. „Gondoskodni kell a szellemekről különben megharagszanak“ - mondta mindig nekem. És valóban, másnap reggel minden enni-és innivaló eltűnt!

Nos, a lány büféjénél mindig ténfergett egy kutyus. Mint minden thai kutya nappal csak a nyelvét lógatta, nekem már az első pillanattól gyanús volt. Egyszer éjjel mentem a szállodába, az utam a büfé mellett vezetett, hát mit ad isten mit látok! A kutyus lapátolja be a finom falatokat amik a szellemnek voltak szánva. Másnap megyek megint a lányhoz, iszom a kókuszlét, a kutyus meg csak pislog rám.
„Ma éjjel is itt volt a szellem“ - mondja nekem a lány.
„Igen, találkoztam is vele.“

Köszönöm a figyelmeteket és maradjatok egészségesek,

K. Amery

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

som tam 2021.06.10. 13:57:47

Feleségem engem is ellátott egy amulettel, ami egy három bahtos láncon fityeg. És az arany az olcsóbb része cuccnak! :-D
Különben én nem találom furcsának e két hitvilág együttélését. A buddhizmus nem dogmatikus vallás, így elég toleránsak. Hiszel, amit akarsz. Bár mondjuk, az iszlámmal annyira nincsenek kibékülve.

pflaumensaft 2021.08.25. 17:55:04

Szeretem nagyon Don Caroly írásait, de Bangkok Charlie már teljesen felhagyott a blogírással? Hát hol vannak már azok az idők, mikor volt konstans bejegyzés a thai bűnügyi hírekről, a napi eseményekről stb.
Bangkok Charlie, szedd össze magadat, egy Golden blogos blogot kár elhanyagolni ;)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2021.08.25. 18:13:57

@pflaumensaft: Köszönöm szépen a kommentet. :) Épp most került fel a blogra egy rendőrségi hír. Érdemes a Facebook oldalamat követni, ott minden nap van friss poszt.

www.facebook.com/BangkokCharlie

De ígérem, a jövőben többet fogok a blogon is frissíteni.
süti beállítások módosítása