Kő’ kóla? Ződ kóla!
2009. február 25. írta: Bangkok Charlie

Kő’ kóla? Ződ kóla!

A barna kóla és szőke kóla megvolt korábban Magyarországon. Thaiföldön sikerült sárga (na jó gold!) és kék Pepsit is inni. De a vegyészek nem fulladtak ám ki a kólagyárban, itt a legújabb: a zöld pepsi. Hivatalosan Pepsi Green, bár engem a színe leginkább az ablakmosófolyadékra emlékeztet. Egy kis hibát sikerült elkövetni, a 7 Elevenben először csak az 1.25 literes palackot láttam meg, majd másnap vettem kisebb kiszerelésben is. Gondoltam, jó lesz majd tesztnek a kollekció. Így kóstolás után azonban látom, elegendő volt kivégezni a kisebb palackot, a nagy üveg hosszú időre elegendő lesz még. A vegyészeknek ezúttal sikerült határozottan mellényúlniuk, kólaízt én nyomokban sem találtam, a kockázatos tesztben résztvevő világlátott barátom megesküdött rá, olyan íze van mint a Cream Sodának. Olyat még nem ittam, vagy ha igen, annyira nem hagyott mély nyomott bennem, hogy összehasonlításnak a kölnit tudtam emlegetni. Talán ha kölnit szopogatnék, az hagyna ilyen szagos utóízt a szájpadlásomon.

Nem tudom, merre vezették még be a Green Pepsit, a magyar Pepsi oldalon nem találtam ilyen állatfajt.

Kóstolás helyett ajánlom egyébként a thai reklámot, ez ihlette amúgy a post címét is, mert úgy tűnik, a helyi Pepsi képviselet nem pozícionálta túl magasra a terméket. A reklámban nekem az a vicces, hogy Bangkokban eddig életemben nem láttam összesen ennyi kerékpárost talán, mint ebben a néhány másodperces klipben. De hát úgy tűnik, ez itt az összekötő elem, a reklám pont annyira életszerű, mint a ződ kóla.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.02.25. 14:05:19

Szívesen kipróbálnám, csak lehessek Bangkokban.:)
Na majd jövőre.

sovesztomesz 2009.02.25. 14:16:02

Én is szívesen újra kipróbálnám Thaiföldet, de inkább Helyi sör, rum, whiskey jöhet szóba :-. anno az átkosban nálunk is volt valami szappan ízű szar; tán citrom volt, vagy mi???

Editor Bob 2009.02.25. 14:23:15

Egy időben 2002 körül lehetett kapni itthon Pepsi Blue nevű lötyit. Én sokszor vettem, pár vendégemet meg is hökkentettem vele, a fagyálló folyadék kinézete miatt alig akarták megkóstolni, de az íze nem volt olyan rossz, kólaízű volt csukott szemmel kóstolva. Egyedül a viszonylag erős utóíze nem volt annyira jó. Ha ez is olyan, akkor nincs akkora gáz szvsz.

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.02.25. 14:31:05

Csak a fekete kóla az igazi kóla :) A többi... borzalom, beleértve a Max, Light és egyéb mutációkat is!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.02.25. 14:33:14

@Editor Bob: A blue és gold még kólaízű volt nekem is, de ez a green már sajnos tényleg az ihatatlan kategória.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.02.25. 14:51:13

@zsoltix: Nem jöttek össze a linkek, úgyhogy kivettem a többi kommented.

Gatts 2009.02.25. 15:23:31

Idehaza is volt Blue és Gold is. A Blue-ra már nem emlékszem milyen volt, de a Gold az olyan rossz volt, hogy lett belőle véve egy üveggel és ha jól emlékszem, nem fogyott el, ki lett öntve.

Hegyirablo 2009.02.25. 15:30:39

@Gatts: Éppen most akartam írni ugyanezt én is. Valóban volt mindkettő, de a postoló nem is emlékezhet erre kora okán, olyan régen volt.

Dr. Panasz Muki 2009.02.25. 15:35:24

szőüke kaula az a fanta, nem?

zodiac757 2009.02.25. 15:41:43

Én is emlékszem a Pepsi Blue-ra 2002 körül. Koleszban abból lett a ZBK (Zöld Boros-Kóla - fehérborral), és az LBK (Lila Boros-Kóla - vörösborral). Magában fogyasztva szörnyű volt. Kb. mint egy noname light cola.

Heatherette 2009.02.25. 15:50:05

a Pepsi Blue nagyon finom volt, viszont hamar el is tűnt a piacról, sajnos

Berci_JCHC (törölt) 2009.02.25. 15:58:05

Inkább vezetnék be itthon is a vérnarancsos kólalájtot: Coca-Cola Light Sango. :)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.02.25. 16:01:23

@Hegyirablo: Hát ebben nem kéne annyira biztosnak lenni. ;-) Főleg ha a postoló nem kólákon nőtt fel, hanem pl. Márka, Gyöngy, Et-Üd, Traubisoda üdítőkön. Szenilis ettől még persze lehet.

Berci_JCHC (törölt) 2009.02.25. 16:04:48

Ez a durva, nem a kölni ízű kóla. :DDD
Pepsi Ice Cucumber: Limited edition Pepsi released in Japan. Cucumber flavors are added to this. Pepsi Ice Cucumber is a clear drink.

tóbiás · http://poorn.hu 2009.02.25. 16:35:45

És ki mondta, hogy kóla? :) Vagy ami Pepsi termék az mind kóla? Rengeteg termékük van aminek semmi köze a kólához. Gyömbér, bodza, lime, stb...

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.02.25. 18:03:04

A 90-es években gyártottak Magyarországon - talán Martfűn - RC Colát.
De ha Pepsi, vagy Coca, a pH-ja akkor is 2 körül van. Tulajdonképpen mindegyik erősen savas oldat.

Berci_JCHC (törölt) 2009.02.25. 20:00:00

@tóbiás: Ami simán Pepsi brand alatt jelenik meg, az mind kóla. A gyömbér az ugye Schweppes.
Ahogy a Coca-Cola brand alatt is csak kóla jelenik meg, a gyömbérük Kinley.

Berci_JCHC (törölt) 2009.02.25. 20:01:01

@Berci_JCHC: Vagyis Canada Dry, szóval még inkább áll a példa. De majdnem eltaláltam. :D

kohlerjsz 2009.02.26. 08:59:59

Elsore a Pepsi Ice Cucumber ugrott be... lehet mire leert Japanbol Bangkokba kifakult
oriens.hu/japaninfo/kishirek/uborka_izu_pepsi_ice
szvsz mindketto moslek lehet

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2009.02.27. 10:37:42

ez tényleg szörnyű én nem tudtam meginni olyan xar ráadásul 1.25öst vettem meg okos fejemmel...

Tamara in Thai 2009.02.27. 12:08:35

Jaja,szar lehet.De azért a Fanta nemtommi sem sámli.Hogy mi lehet a fantázianeve,ha van egyáltalán,nem tudom,mivel nem tudom elolvasni,a kép szerint narancs,banán,ananász.Szép zöld színű.Tudtuk,hogy túl jó nem lehet,de azért mi is teszteltük.Nem emlékszem mikor vettük (persze 1.5-öst:),de kb 5 kortynyi fogyott el.Több nem is fog.Az ízét én leírni nem tudom.Ha valaki ráveszi magát,hogy kípróbálja,várom az ízmeghatározást...:)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.03.09. 13:19:33

Mirinda/Fanta vonalon gyakran bele lehet futni ilyen vegyészeti bosszúkba. Nem véletlen, hogy sokszor a marketingesek már nem is kísérleteznek, hogy megfelelő gyümölcsneveket találjanak, inkább jöjjön valami fantázianév.

Olyan fél éve volt egy jobban sikerült íz azért, talán Fanta Ananász volt, kár hogy néhány hónap után eltűnt a thai boltok polcairól.

sörpörkölt 2009.03.22. 14:40:48

Ezt a zöld förmefvényt Januárban én is megkóstoltam kint...
Borzasztó volt! Rosszabb, mint a tecsós kóla.
süti beállítások módosítása