Tankot zsákmányoltak a tüntetők
2009. április 12. írta: Bangkok Charlie

Tankot zsákmányoltak a tüntetők

Pattayán megszűnt a szükségállapot, a változatosság kedvéért most Bangkok és környékére érvényes a „state of emergency”. A szombaton Pattayán félbeszakított ASEAN csúcs után győzelmet hirdettek a piros ingesek, joggal hihette bárki, békés folytatás következik és Songkran, a thai újév ünnepe. Vasárnap délelőtt azonban a rendőrség letartóztatta a kormány ellen tüntető piros ingesek két vezetőjét, akik válaszul megrohamozták a Belügyminisztériumot, valamint elkezdtek blokádokat építeni Bangkok északi részén, ezzel is nehezítve a songkrani csúcsforgalmat. Thaiföld mellesleg meghonosította a forradalmi realityt, mind a sárgáknak, mind a pirosaknak önálló tévécsatornája van, melyen 24 órában megy az élő közvetítés, az elűzött Thaksin miniszterelnök pedig külföldről, videó üzenetekben biztatja harcra a híveit. Vasárnap a piros színpadon éppen azt ismételgették dühösen a szónokok, hogy milyen furcsa, a tavalyi reptérblokád óta még egyetlen sárga inges vezetőt sem vettek őrizetbem, bezzeg most olyan buzgó volt a rendőrség, hogy a pattayai események másnapján léptek. Ezért is indult roham a Belügyminisztérium ellen, itt tartózkodott Abhisit Vejjajiva miniszterelnök, aki gyakorlatilag tévébeszédekben kommunikál az országgal néhány napja, legutóbb közölte, hogy Pattayán megszűnt a szükségállapot, mert sikerült a külföldi vezetőket evakuálni az országból, a piros ingeseket pedig egyúttal közellenségnek nevezte, amiért akciójukkal rombolják Thaiföld hírnevét. A képen határozottan ziláltnak tűnik az egyébként mindig fess, nyugodt miniszterelnök.

A miniszterelnök vasárnap Bangkokra és a környező tartományokra hirdetett ki szükségállapotot, mondván, "csak semmi pánik", így tudják megszüntetni a blokádokat, teljhatalmat adva a rendőrségnek és a katonaságnak. A piros inges tüntetők a Belügyminisztériumból távozó miniszterelnöki konvojra is rátámadtak, kövekkel dobálták és botokkal verték az egyébként üres fekete Mercedest. A tévés felvételeken jól látszik, hogy a piros ingesek mellett egy sárga ruhás monk, buddhista szerzetes is üti a fekete motorháztetőt. A híradások szerint a minisztériumnál lövések is dördültek, több sérült is volt, talán a miniszterelnök is megsérült a karján, az azonban biztosnak tűnik, hogy a piros ingesek magukkal vittek egy kormányőrt is, ugyanis a nap folyamán a miniszterelnök követelte, azonnal engedjék szabadon a biztonsági szolgálat tagját.

 

 

 

Elnézést a túlzó részletességért, de talán így érzékelhető, hogy mi is folyik Thaiföldön. A tévéhíradásokban kétségbeesetten tanakodó miniszterelnököt és helyettesét látni, utóbbi közli, hogy erőt mutatnak és könnygázt kell bevetni a tüntetők ellen, mire a rendőrségi illetékesek reagálnak, eszük ágában sincsen könnygázt használni, tanultak a tavalyi esetből. S valóban, a miniszterelnök beígérte a szükségállapot esetére az erődemonstrációt, Bangkok belvárosában több mint 50 csomópontra tankokkal kivonultak a hadsereg, ellenőrző pontokat felállítva biztosítják a forgalmat. Csattanós válasz érkezik azonban erre, méghozzá a város kellős közepén: a Siam Paragon óriáspláza mellett a vörös ingesek elfoglalnak két tankot! Az ujjongó tömeg ellepi a harckocsikat, piros kendőt kötnek a katonák nyakába, akik kényszeredetten mosolyognak. Körben a felüljárókról a turisták és a tömeg fotózza az akciót. Szükségállapot Thaiföldön. Az országban egyébként a sorkatonaság módszere működik, a besorozott fiataloknak két évet kell szolgálni, többségük pedig Isaanból érkezett, a piros ingesek hátországából. Ezért is hirdetik most a szónokok, lehet, hogy a generálisok ellenünk vannak, de a legénység mellettünk. A tankokat szíves örömest visszaadják a seregnek, a sajtókonferencián pedig bemutatják az elfogott kormányőr igazolványát is, mondván, nem ejtettek foglyul senkit, az ember már rég szabad.


 

A fenti két fotót a Thaivisa, expat fórum egyik olvasója készítette, a tankfoglalás kezdetekor, később a harckocsikat és a környéket valódi piros inges tömeg öntötte el.

 

 

 

A tévéhíradókban próbálják az illetékeseket faggatni, hogy mit is jelent pontosan a szükségállapot azon passzusa, mely szerint az 5 embernél nagyobb gyülekezéseket fel kell oszlatni. Le fogják tartóztatni a Songkran alkalmából utcán vizipisztolyozó embereket? A bangkoki kormányzó kitér a válasz elől, nem mer egyértelműen állást foglalni, de azért szerencsére úgy tűnik, nem fordult fel teljesen a világ, mert Khao San Roadon ma azért megkezdődött a thai újév ünneplése. De erről majd a következő postban.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cifu78 2009.04.12. 15:47:49

A riportért köszönet, csak egy apró észrevétel:
A piros ingesek a képek alapján egy M-113 típusú lánctalpas páncélozott személyszállító harcjárművet (PSzH) foglaltak el (angolban Armored Personal Carrier - APC). Ez nem tank (szakmailag helyesen harckocsi), hanem olyasmi, mint a BTR-80 például. :)

Fira 2009.04.12. 19:36:02

Bakfity, 2006-ban mi igazi tankot loptunk, nem csak csapatszállítót.

magyari 2009.04.12. 21:10:30

Fáj a szívem! Imádom Thaiföld - vidékét, különösen a Khao Sok dzsungelt, melyben hónapokat töltöttem. Békés népek. Dolgos népek.
Mindeközben OTT volt már korábban is a "bomba", a kábítószer, a szexturizmus, a korrupció, etc. Hiába az okos király - hatalom nélkül!
Jaj. Pedig oda emigrálnék szeretett hazámból, a dzsungelbe, ahol "csupán" kígyók, piócák, egyéb "kétéltűek" vannak. Ők legalább kiszámíthatók, szemben a "magyar" izomagyúakkal!
Jaj! Hova menjek, hol békében lehet élni?

Harkaly 2009.04.12. 21:23:10

Egy kis erdekesseg a tuntetesekrol. Az eluzott min.e-ot a korrupcios botranyai miatt tavolitottak el. A recept ismeros lehet valahonnan: Repterepitesnel lezsirozott tenderek, kormanyzati megbizasok a haveroknak stb. Rengeteg minden volt, amit nem tudtak rabizonyitani...
DE:
-Egy ev alatt helyreallitotta a koltsegvetest, amelyik igencsak minuszban volt az USA kolcsonok miatt.
-Felszamolta a kabitoszer kereskedelmet. A kabszerkereskedoket "baleset" erte (ezt ketten is igy fogalmaztak, egymastol fuggetlenul). Olyan draga lett a kabitoszer, hogy az emberek nem tudtak megvenni.

Azota az uj kormany csak beszel, de nem csinal semmit. Az eredmeny egyertelmu...

flpcz 2009.04.13. 00:54:43

Szerencsere a Songkran mukodik, most kaptam fotokat a bkki asie diszko elotti terrol, duborgott a locsolas.
Nekem uj, hogy sorkatonasag rendszere mukodik, ez biztos?
Mindenkinek kellemes 2553-at.

Bangjohansen (törölt) 2009.04.13. 11:19:07

@Harkaly: Ez a "baleset" hullám már Sinawatra miniszterelnöksége idején elkezdődött. A kábitószer maffia tagjaihoz éjszaka fekete csuklyás emberek mentek látogatóba és lőtték őket szitává olyan fegyverekkel amelyek kisértetiesen emlékeztettek a katonaság/rendőrség fegyvereire és eközben egyesek rendőr uniformist viseltek.
Nem biztos, hogy ez egy olyan nagyon jó módszer.

@flpcz: Minden fiatal férfi sorköteles, de nem mindenki vonul be. Sorozáskor egy dobozból kell húzni, amiben egy fekete és egy fehér golyó van. Aki a feketét húzza megy katonának, aki a fehéret az megússzta. Egyesek katonai főiskolára mennek tanulni, mert ott is tanulhatják ugyanazt mint a civil főiskolán, de aki itt végez az ezzel szintén letudja a katonai szolgálatát.

flpcz 2009.04.13. 21:21:04

@Bangjohansen: Köszönöm a felvilágosítást.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2009.04.13. 22:01:05

@flpcz: Leírták már előttem, hogy tényleg van sorkatonaság, mindössze két dolgot fűznék hozzá. A két golyó leggyakrabban vörös és fekete, de van olyan, ahol három golyó közül kell húzni, fehér (mentesség), zöld (sereg) és kék (haditengerészet). Röpködnek összegek is arról, hogy hol és mennyiért vásárolhatják ki magukat a szolgálat alól.

Április a toborzó szezon, most mennek a fiatalok. Többek között a ladyboyok is, közülük ugyanis mentességet élveznek azok, akiket műtöttek már, így mell implantátumuk van. Önmagában az, hogy meleg valaki, nem jelent mentességet Thaiföldön. Bár vannak egyéb kizáró egészségügyi okok, túl kicsiket, vagy véznákat sem soroznak be a seregbe.

Songkran egyébként nem nagyon van Bangkokban sajnos. Hétfőn a Khao San Roadon is berekesztették az ünnepet, s maga a város sokkal csendesebb, kevesebb helyen vizipisztolyoznak.
süti beállítások módosítása