Milyen a Qatar új budapesti járata belülről?
2024. augusztus 14. írta: Bangkok Charlie

Milyen a Qatar új budapesti járata belülről?

Budapestről indulókat érinti, hogy augusztus elejétől új géptípussal lehet találkozni Qatar Budapest-Doha útvonalán. Idén ősszel és a menetrend szerint a következő téli szezonban is az Oman Airtől bérelt Airbus 330-200 repülőgép fogja teljesíteni ezeket a járatokat. Korábban gyakran keskenytörzsű gépek voltak ezen az útvonalon, így ehhez képest kényelmesebb lesz az utazás.
oman_air_bud_gyenesdavid.jpg
Oman Air - Airbus 330-200 Budapesten (Fotó kredit: Gyenes Dávid)
  
A gép festése kívülről természetesen maradt Oman Air, a fedélzeten azonban a Qatar személyzete dolgozik, az ellátás és a fedélzeti szórakoztatórendszer (Oryx) is a Qatar járatokon megszokott lesz. Az új géptípusba most bepillanthatunk néhány fotó segítségével. A turista osztályon 2-4-2 üléskiosztásra számíthatunk, ennek párok szoktak örülni, az ablak mellett nem kell osztozni a harmadik ülésen idegenekkel. A 40. sortól egyébként középen már csak 3 ülés található.

A business első látásra talán szokatlan. A 2-2-2-es kiosztásban elhelyezett Apex Suite üléseknél megoldották, hogy az ablak mellett ülőket sem zavarja, ha ki kell menniük és a belső ülésen alszik az utastárs, ugyanis saját kis folyosó vezet be minden egyes üléshez. A business ülések természetesen teljesen dönthetőek, ággyá alakíthatóak. A hosszúkás suite kialakítást miatt nekem azért úgy tűnik, kicsit messzire került a monitor.
Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy van-e már saját tapasztalat, utazott-e valaki már ezzel az új Qatar járattal?
 
***
  

Thaiföldi programok (Bangkok, Phuket, Krabi programok, túrák és transzferek, magyar asszisztencia, idegenvezetés) ügyében pedig természetesen továbbra is ajánlom magamat, a másik oldalamon érdemes körülnézni: www.BangkokCharlie.com

*

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása