Argentína – Thaiföld motorral
2010. április 02. írta: Bangkok Charlie

Argentína – Thaiföld motorral

Éppen a bangkoki Motor Show-n végeztem este és a kiállítócsarnokból baktattam a sötétben a parkoló felé, amikor csak úgy, a szemem sarkából kisebb csődületet érzékelek. A földre leterített papírokat nézik, biztos valamit árulnak, mennék is tovább, de ha már itt vagyok, miért ne kanyarodjak vissza. Aztán látom, dehogy árusok, egy hatalmas, extrém módon megpakolt Honda Africa Twins, a földön világtérkép, rengeteg fotó, meg tucatnyi nyelven – magyarul is! – a rövid ismertető.

A motor mellett Julian és Lorena mosolyog, akik Argentínából érkeztek Thaiföldre a motorral. No nem egyenesen, mert útbaejtették Afrikát, Európát, Ázsia jelentős részét is bejárták – 2002. február 25-én indultak, azóta 175.000 kilométert tettek meg és 64 országban jártak. Az a szép a blogolásban, amikor egy történet körbeér, én ugyanis hallottam már a párosról, egészen pontosan a Belsőségen olvastam róluk, most előkerestem a posztot, s döbbenten látom, hogy ez 2008 novemberében íródott. Akkor éppen Budapesten jártak, az azóta eltelt másfél év alatt pedig kényelmes tempóban eljutottak Bangkokba. Van egyébként saját blogjuk is, de elsőre nem igazán áttekinthető, s nem azért, mert spanyolul íródik. A fotók között nehéz eligazodni, mert egyszerűen csak kontinensenként vannak behajigálva, különösebb infók nélkül.

 Csikós Zsolt a Belsőség poszton írja, hogy a váratlan izgalomban elfelejtette megkérdezni a brazilokat, hogy miből is fedezik az erősen low-budget túrát. A kérdést én sem tettem fel, de némi válasszal szolgálhatok, ahogy látni lehet, a kitett térképen a thai bahtokat, éppen adományokat gyűjtöttek a folytatáshoz. Nem azt mondom, hogy szédítő iramban, de azért szaporodtak a papírpénzek.
 
 
 
A motoron megvannak a még Budapesten megcsodált kellékek, a műanyag bőrönd keresztben hátul, no meg az ikonikus kiegészítők elől, melyeket általában leginkább női sminktáskaként szoktunk ismerni – itt viszont lakattal kiegészítve remek tárolóvá váltak. Az egyik alatt felbukkant egy sárga műanyag kanna, ebben gondolom nem üzemanyagot szállítanak.
 
Természetesen megvan még az expedíció harmadik tagja is, rákérdeztem, hogy no és a kutya, mire mutatták büszkén a fűben szundikáló Trico-t. A folytatás egyelőre Malajzia, aztán Indonézia, majd Japán. Kérdem, hogy akkor onnan keresztül az óceánon és vissza Amerikába, Dél-Amerikába. Ugyan, dehogy rázza a fejét Julian, Oroszország, vissza Európa, egy kis Afrika, majd aztán Kanada, aztán egyszer nagysokára biztos Argentína. Nem sietnek. Elvégre 2002 óta úton vannak, már 8 éve.
 
Itthon megtalálom később a Belsőség posztot, kinyomtatom, mert úgyis terveztem, hogy kiugrok még egyszer a Motor Show-ra, gondolom, megmutatom nekik a pesti sztorit, meg csinálok néhány jobb képet, a korábbi fáradtan elkészített, gyatra fotók helyett. A parkoló szeglete üres, úgy tűnik, Julianék már újra úton vannak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schramjanko 2010.04.02. 11:41:26

Motoros temahoz: Az iden is egy kategoriaban megy Gabor es Wilairot a Moto 2-ben.
Jövö heten kezdödik a szezon.
Komoly szurkolasok lesznek itthon a parommal:-))

39melhem39 2010.04.02. 14:31:36

London - New York: motorral!

Budapest - Ulánbátor: hajóval!

@ndtomas 2010.04.02. 16:44:19

Tiszteletreméltó emberek, akik a hobbijuknak, álmaiknak élnek.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.04.29. 08:06:56

Hatalmas, egy valóban megélt Élet, így körbemotorozni és megismerni a világot.

O'Neil 2010.04.29. 14:18:24

Egy H matrica azért még elfért volna...

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.29. 14:42:44

@O'Neil: Ott van, a motor orrán jobbra, a fényszóró és az index között. Tudom, nem a legjobb szögből fotóztam a matricát.

biker_kolee 2010.04.29. 18:28:03

És mi van a motor műszaki vizsgájával? 8D

O'Neil 2010.04.29. 18:38:03

@biker_kolee:

Majdnem elvitte a "Mozaik utcába". De meggondolta magát, ilyen durva kaland már nem fér be.Inkább egy hét a afganisztán mint a mozaik. :-))))

sios 2010.04.29. 21:31:39

Csak most ismerem meg őket!!!!
Tavaly mikor Athénban jártunk (augusztus 16-án) egy kávézó mellett a parkban vertek tábort és mindenféle kézzel készített dolgokat árultak!!
Spiritusz sütőn főzicskéltek!:)
Feltünő volt,hogy a motoron lévő országok matrica száma nem kevés!
De nem tudtam,hogy ők azok akik!
süti beállítások módosítása