Történelmi pillanat a Bangkok Charlie blog életében, az első vendégposzt következik, a szerző: Gabor. Nemcsak érdekes, de hasznos írás is mindazoknak, akik kíváncsiak, hogy miből tud egy külföldi itt Thaiföldön megélni.

Tavaly ilyentájt határoztuk el a barátnőmmel – aki iráni, és mostanság sem Angliában, sem Magyarországon nem találja a helyét, a hazájába pedig nem térhet vissza – egy hosszabb, „önfenntartó” utazásra, melynek helyszínéért Dél-Amerika és Dél-kelet Ázsia versengett. Végül Bangkokban cövekeltünk le pár hónapra, amelyből bruttó egy év lett… Itteni főállásaink pauzáiban csillagtúraszerűen támadtuk a szomszédos országokat, ha konzerv- backpacker feelingre vágytunk. Környező országokról szóló backpacker blog van számos, - linkelek egy minap olvasott remeket: http://messzirekozelebb.tumblr.com/ - így a mi írásunk inkább azt foglalná össze, hogy mihez lehet kezdeni Thaiföldön, ha nem lelécelt maffiózó vagy, s nem turistáskodni jössz, + meg is akarsz élni valamiből.

1.Angol tanításhoz nem kell kezdőtőke + viszonylag gyorsan össze lehet hozni belőle egy alap megélhetést (ami a fővárosban igényszinttől függően 600-1000 dollár körüli összeget jelent. Nekem az utóbbi, magántanítványokból napi 6 óra munkával jött össze )

Az állami középiskolákba - melyek segítenek a min. egy éves munkavállalói vízum megszerzésében is - viszonylag egyszerű bekerülni egy diplomával (van, ahol honosítást sem kérnek hozzá, mosolyszimpátia elég ), illetve egy 4-5 hét alatt elvégezhető nyelvtanári végzettséggel. Ezek nagyrészt lélektelen gyerekgyárak itt is, nem ritkán 40-45 fős osztályokkal. Bár minden thai állami iskolának megvan a büdzséje 2-3 anyanyelvű teacher foglalkoztatására, legtöbbször kelet-európai vagy afrikai tanár jut nekik, mert nincs az az angol/amerikai/ausztrál aki a légkonditlan hőségben napi 6-7 órát kommandírozna 40 rendetlen gyereket 1000-1100 dollárért, ha légkondis helyen is megteheti ugyanezt 1400-1500-ért. Így eléggé szürrealisztikus nemzetkombinációkat kaptam kollégaként: első állami sulimban iráni és izraeli egyetemisták (mindketten a katonaság elől léptek le) képezték a kollegáim erősen másnapos társaságát, a következő suliban az angol tanszéket egy kedves, meleg nigériai pár képezte (e két úriember amerikaiként volt csomagolva )

Nekem kb. egy hónap alatt gyűlt össze annyi magántanítványom, hogy búcsút mondhattam az állami sulimnak, s innentől kezdve nyelviskolákban vállaltam részmunkaidős megbízásokat, amelyeket turista vízummal is ki lehetett bekkelni. A privát nyelviskolákban körülbelül 1400 dollár per hó a felső határ amit full-timerként meg lehet keresni. A havi 1700- 1800 dollár körül fizető rangosabb nyelviskolákba (Berlitz, Wall Street) már nehezebb bejutni, mert itt legtöbbször egy, honfitársait favorizáló angol/ausztrál főnök ül szereposztó pozícióban. Utóbbi két nyelvsuli-kategória szintén intézi a munkavállalói vízumot, s innentől kezdve csak szorgalom s kapcsolatépítés kérdése a bejutás az itteni középiskolai tanári szakma krémjébe - már ha valakinek a tanítás jelenti az önmegvalósítás csúcsát -, a kanadai szervezésű magániskolákba, ahol kb. 2500 dollár a havi javadalom. A barátnőmnek volt szerencséje egy ilyenben helyettesíteni, zongoratudása révén – ezen sulikban alap, hogy minden tanár játszik minimum két hangszeren s valamilyen harmadik művészeti ágnak is művelője.

Privát praxissal lehet hasonlóan jól keresni, amennyiben megspékelődik valamilyen más tudással: egy nemrég megismert magyar úr „üzleti nyilvános beszéd”-en keresztül tanított angolt, de ez már átvezet egy másik szakma felé:

Reggeli díszbeszéd az egyik középiskolában, Bangkok északkeleti részén, egy muszlim többségű negyedben. Ez nem egy fogyasztótábor, a városi gyerekek egynegyede súlyosan elhízott a mértéktelen mennyiségű édességtől és videojátékozástól.

2. Corporate coach-ként / trénerként / niche marketing szakértőként ill. bármilyen egyszemélyes show-ként űzhető tanácsadóként izgalmas és nyüzsgő piacnak tűnik Bangkok. Az extrém drága Szingapúr és dráguló Kuala Lumpur, a poros Yangoon és Phnom Penh helyett itt nyitnak támaszpontot a nemzetközi cégek s innen támadják a DK-ázsiai piacot. Akiben bőséges kalandvágy/ egészséges gátlástalanság és valamilyen speciális tudás fortyog, vágjon bele! Divatos és keresett tudással a telített nyugati nagyvárosokhoz képest relatív gyorsan lehet ügyfélkört felhalmozni: egy angol barátom magát Linkedin-szakértőként címkézve járja a vállalatokat, egy vietnámi barátom + svéd üzlettársa egy év alatt húzott fel business consulting/coaching vállalkozást. Ezek a szakmák az itteni munkaerőpiac hullámtaraját képezik, helyi szinten még kiforratlanok s ezért nyitva állnak a külföldiek előtt. A még mindig 5-7 % -os gazdasági növekedés miatt is, részint pedig azért, mert egy thai cégnek „flashy” és divatos 1-2 „farang” tanácsadóval villogni – akárcsak a nyelviskoláknak anyanyelvű tanárral. Ez az a terület, ahol a kezdetben, míg egy-két személyes a cég, bújtatott munkaviszonnyal, borítékban kapott fizetéssel ki lehet húzni egy darabig, a munkavállalói vízum az anyagilag igencsak megterhelő cégalapítás előtt.

3.Szintén nyitott pálya a külföldiek előtt az NGO – munkaerőpiac. Az ismertebbek, mint pl. az Unicef, az Oxfam, vagy a Greenpeace százakat foglalkoztatnak Bangkokban. Temérdek menekültek segítésére fókuszáló szervezet van jelen (Pl. International Refugee Comitee, Save The Children vagy a Border Consortium ) amelyek gyakorta egy –egy adakozó multicég CSR-tevékenységét látják el külön imázs alatt. Kambodzsa sanyarú közelmúltja vagy Myanmar sötét diktatúrája még mindig véres közelségben kísért, és vonzza a térségbe a világmegmentő akciókat. Sokszor azonban nem Yangoonba és Phnom Penhbe települ a nemzetközi szervezet dél-kelet ázsiai központja, hanem Bangkokba, mert nagyobb a buli és több az expat   ööö.. infrastrukturálisan jobban elérhető.

Pár hónap tanítás után én is egy nonprofit szervnél végeztem: oktatásfejlesztéssel foglalkozunk, középiskolai tanárokat képezünk ki Phnom Penh ill. Jakarta között ingázva. Ilyen állások beszerzéséhez nincs különösebb recept, azon kívül, hogy valami idekonyító diploma vagy önkéntesség nem árt. Ha nincs belsős kapcsolatrendszered, el kell járni helyi nyüzsgésekre (ehhez hasznos tool pl. a meetup.com ) ahol hamarosan belebotlasz szépen nyírt szakállú figurákba, akik irodalmi választékossággal tudnak értekezni 20 dolláros menüjük és 5 dolláros kézműves sörük felett a gyermek-alultápláltságról. A nonprofit szektorban, non-manageri szinten 1500-2000 dollár körül lehet keresni tapasztalattól függően. Ennek a világnak is megvan a krémje, a sokszor maguk az alkalmazottaik által agyonszapult „cushy-NGO elite”, nyomort csak fotókon látott amerikai úrigyerekek, akik elegáns csúcsállásaikba egyből az egyetemről kerülnek be…

Lakópark –építésen keresztül tanulják az angolt a gyerekek. A belvárostól kissé kifelé haladva könnyedén össze lehet gyűjteni egy adag diákot magántanítványnak. A thai szülők többsége az európai ember és az angolul anyanyelvi szinten beszélő közé egyenlőségjelet tesz.

4. Ha laptopon végezhető a munkád, távmunkára a legjobb hely Thaiföld, regéli a városokat árszínvonal és élhetőség szerint listázó http://nomadlist.io – bár az inkább frissebb levegőjű Chiang Mai-t hozza az első helyen.

A „post-tourism”-életformával, a párhetes kiruccanás és az emigráció közötti hibrid, távdolgozós műfajjal először albérlőként találkoztunk Bangkokban, egy olyan házban, ahol a több éve middle-life krízisben szenvedő (s azt helyi hölgyekkel kúráló ) olasz főbérlő az airbnb-n is futtatott házát egy Kanadába visszadolgozó divattervező, egy skype-on angoltanító orosz hölgy és egy rejtélyes viking bérelte. Utóbbiról nem derült ki, hogy min dolgozik, bár ő is nagyon elfoglaltnak tűnt abból ítélve, hogy MacBookkal vonult az illemhelyre is. „A hideg elől menekülő „snowbird”-ökhöz hasonlóan a nyugatról érkező internet-nomádok száma is csak nőni fog” -nyilatkozta egy thai ismerősöm, aki co-working irodát működtet: „egy részük azért jön majd ide, mert megengedheti. A maradékuk pedig azért, mert nem engedheti meg, hogy Londonban, New Yorkban vagy Tokióban éljen.”

5. Komolyabb elköteleződéssel járó vállalkozás indítása. Sok blog és szakértő regél róla, sok ügynökség siet segíteni, azonban legenda, vagy csak a pénzmosodákra igaz a „nyitok egy tengerparti bárt s csak fekszem, kókuszhéjból vedelve a banánszoknyás lányok által kihordott kisfröccsöt” – frázis. Az idetelepült vendéglősök, az ide nősült panziós magyar ismerőseim keményen dolgoznak, mert sok a versenyző, s az egynyári, jellegtelen zimmerferizéssel, a „csakapénz”- hozzáállással maximum a létfenntartás szintjén lehet megmaradni. Libanoni szomszédunk egy masszázsszalon-éttermet üzemeltet, ami valahol az a modell, amivel nem lehet bukni, viszont nagyot akasztani sem, mert tízezernyi ilyen combo műintézmény van a fővárosban s vidéken. Phuketen találkoztam magyarokkal, akik olasz éttermet + bicikli + jet-ski kölcsönzőt működtetnek, azonban nekik sem egyszerű a konkurencia-harc az olyan lehúzós kölcsönzős bandákkal, akik olcsón adják a járművet az elején, azonban visszaadásnál valahogy mindig karcolás kerül rá… Ilyenkor pedig jő a pankráció a 200 dolláros whisky-n nem, de a jet-skin spórolni kívánó kopasz Michelinbaba-figurák és a thai-ok között. Utóbbiak egyszer csak annyian lesznek, hogy nincs az Novoszibirszk-külsői streetfighter, aki elbírna ekkora mennyiséggel… (Az orosz turistáktól ez úton elnézést kérnék, de belőlük csak két fajtával találkoztunk: az egyik a nagyhangú, aki nem kér bocsánatot, miután rálép a terhes nő hasára a strandon/kiböki a gyereke szemét a napernyő csúcsával, a másik az a fajta, amely végtelenül szégyelli az előző csoportot, ezért határtalanul udvarias és segítőkész.)

A helyiek számára ellenben a kisvállalkozói szabadság egy végtelenül burjánzó és a családi élettel összeolvadó buli. Tudomásom szerint a kisebb családi- vagy egyszemélyes vállalkozások adómentesek, és nincsenek adminisztrációs terhekkel agyonnyomva. Mindez - ha az ember thai-nak született – garantálja, hogy éhen halni nem fog, hiszen a legszegényebbje is kiállhat ásványvizet vagy sült halat árulni az utcára, a napi betevője megvan belőle + az érzése, hogy maga felelős a sorsáért. Nem fog kiszállni nyolcféle hatóság, ellenőrizni, vagy ha ki is száll, inkább csak falatozik egyet féláron…

Ez a gazdaság alvégén végtelenül rugalmasan működő szabadság teszi lehetővé, hogy bárki, aki kicsit is forgalmasabb útvonal mellett lakik, bolttá alakíthatja a házát: ha a nagymama otthon marad napközben, akkor kirak egy palacsintasütőt, egy italhűtőt, a lánya bontatlan szobakerékpárját meg az unokái használt játékautóit – majd csak elviszi valaki. Kedvenc sarki boltom fél éve nem tudja eldönteni, hogy ő akkor most mi: organikus gyümölcsleveket, turmixgépeket, néha sorsjegyet, pénztárgépeket, cipőtisztító gépeket(!) felfújható szerzetesbábukat (!)   árul.

A fodrászom esetében adott egy, a garázs előteréből kialakított helység, ahol a fodrászszékek fel vannak állítva. Ha kettőnél több vendég kopog az ajtó előtt, akkor a két helységgel beljebb található tévé elől feltápászkodik a fodrász hölgy egyre inkább húsgombócra emlékeztető kisfia és előkeríti az anyukát. Ha délután ülünk be a fodrászhoz, akkor számítani lehet rá, hogy majd fel kell kapni a fodrászszékeket s a fal mellé húzódni a fater terepjárója elől… tudniillik a családfőnek a garázsba a fodrászüzleten át visz az útja...

Sajnos a nagypolitika kettőző világszemlélete itt is megmérgezte a társadalmat, ami az elmúlt években zavargásokká durvult, amit a katonai hatalomátvétel és a gyülekezési jog korlátozása fojtott el, de a hamu alatt izzik a parázs: sok esetben családtagok nem állnak szóba egymással, mert egyik a vörös, a másik a sárga párthoz tartozik. Helyiek körében ajánlatos a politikát, mint beszédtémát hanyagolni, mert könnyen egy olyan veszekedés közepén találjuk magunkat, ahol kommunistázzák + kína-bérencezik egymást, s a thai mosolyt egyre inkább Kambodzsában és Myanmarban kell keresni…

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele