Hogy idézzem a reklámszlogent, itt a Kényelmes Kapcsolat, s ezt az AirAsia mondja. Forradalom ugyanakkor mégis, mert a ma bejelentett új szolgáltatás gyökeresen elüt a fapados modelltől. Az olcsó repjegyeket kínáló repülős cégeknél ugyanis az egyik legfontosabb alaptulajdonság, hogy szigorúan csak két város között és egy repülőútra vállalják az utasok és a csomagok szállítását. Ha valaki átszállással tudott csak eljutni, akkor fel kellett venni a bőröndöt és újra eljátszani a checkin procedúrát. Az Európai Union belül ez egyszerűbb, mert nincs határ és vízmmacera (gyakran bőrönd sem), Ázsiában viszont pontosan ezzel a két dologgal még körülményesebb a folyamat. Így például, ha valaki nemzetközi járattal érkezik Bangkokba és mondjuk fapadossal szeretne továbmenni másik ázsiai országba, akkor kell vízumot csináltatni, belépni az országba, felnyalábolni a bőröndöket, majd ezekkel újra sorba állni a checkinnél.
Az AirAsia mostantól azonban a hosszútávú járataira bevezeti a tranzitszolgáltatást, méghozzá Kuala Lumpurban, Malajziában, mert hogy ide érkeznek ezek a nagygépek. Ha valaki Londonból kíván Bangkokba repülni, ezentúl feladhatja a bőröndöt végig az egész útra és Kuala Lumpurban a terminálon pedig a tranzitvárót használva megússza a határátlépési procedúrát. Magyarok számára vízummentes Malajzia, mellékesen megjegyzem, de biztosan sok utas fogja értékelni ezt a repülési mód egyszerűsítést.
A mellékelt oldalon szerepelnek az általános tudnivalók, valamint azt is meg lehet nézni, hogy mely két város között kínálják ezt a tranzit szolgáltatást a kapcsolódó járatokra. Itt az alábbi táblázatban az aktuális lista. Londonból például már lehet így jönni Bangkokba, Párizsból még nem, ellenben Balira már mehet az ember.
Gold Coast Chengdu, Hangzhou, Bali, Surabaya, SIngapore, Bangkok, Phuket Melbourne Mumbai, Medan, Taipei, Bangkok, London Perth Chengdu, Mumbai, New Delhi, Bangkok, London Chengdu Gold Coast, Perth, Paris, Phuket Hangzhou Gold Coast, Surabaya, Singapore, Phuket, Paris, Jakarta Tianjin Paris Paris Chengdu, Hangzhou, Tianjin, Bali, Jakarta, Christchurch, Taipei Mumbai Melbourne, Perth, Jakarta, Surabaya, Singapore, Bangkok, Christchurch New Delhi Perth, Bali, Jakarta, Surabaya, Medan, Singapore, Phuket, Christchurch Tokyo (Haneda) Bali, Jakarta Seoul (Incheon) Bali, Jakarta Christchurch Paris, Mumbai, Bali, Jakarta, Medan, Bangkok, Taipei, London, New Delhi, Singapore Taipei Melbourne, Paris, Christchurch London Melbourne, Perth, Bali, Jakarta, Medan, Singapore, Bangkok, Christchurch Bali Gold Coast, Paris, New Delhi, Tokyo, Seoul, Christchurch, London Jakarta Hangzhou, Paris, Mumbai, New Delhi, Tokyo, Seoul, Christchurch, London Surabaya Gold Coast, Hangzhou, Mumbai, New Delhi Medan Melbourne, New Delhi, Christchurch, London Bangkok Gold Coast, Melbourne, Perth, Mumbai, Christchurch, London Phuket Gold Coast, Chengdu, Hangzhou, New Delhi Singapore Gold Coast, Hangzhou, Mumbai, New Delhi, London, Christchurch
Nem vagyok szakértő fapados repülőjáratok ügyében, de érzésem szerint ez mindenképpen egy forradalmi lépés. Európából leginkább csak a bolond Ryanair főnök kapcsán szoktak érkezni az őrült hírek, melyek szerint fizetős wc-t vagy éppen az utasoknak állóhelyet terveznek, meg hogy mindenki cipelje a poggyászát maga a géphez. Ehhez képest számomra jóval szimpatikusabb az irány, amit az AirAsia diktál.
*
Elindult Bangkok Charlie facebook oldala. Ha valaki friss híreket, többet és jobbat szeretne, nem elég a blog, akkor erősen javasolt a like-olás. Lehet ott is kommentelni, reagálni, sőt, képeket, beszámolókat is küldeni akár.
ktgy 2011.01.19. 19:08:36
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2011.01.19. 19:13:14
Budapesti járatot tervez az AirAsia
thai.blog.hu/2010/12/01/budapesti_jaratot_tervez_az_airasia
ktgy 2011.01.19. 19:16:19
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2011.01.19. 19:21:39
Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.19. 19:32:48
mestska · http://cities.blog.hu 2011.01.19. 19:53:28
Egyébként aranyos, hogy ktgy szuper bizonyossággal jelenti be, hogy ide is repül az Air Asia KL-ből jövőre.
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.01.19. 19:58:13
Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.01.19. 20:39:54
musicminu 2011.01.19. 21:13:38
Ez pont hogy a hagyományos modell (hub), amíg az ír földműves fel nem boronálta a légi ipart minálunk, addig mindenki így csinált Európában. Azt azért ne vessük a szemére, hogy ő találta ki. Nem a fapadot is az USA-ban találták ki, csak ott az átszállás nincs határral meg vízummal bonyolítva, ezért nem para a fapad.
Kelly és a szexi dög 2011.01.19. 21:31:26
KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2011.01.19. 22:05:55
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2011.01.20. 06:32:01
@KennyOMG: Köszi a hasznos kiegészítést.
@musicminu: Pont arra gondolok, hogy a fapadosok egyik fundamentuma volt, hogy nincsenek csatlakozó járatok meg garancia járatkésésre.
Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.01.20. 07:39:55
mestska · http://cities.blog.hu 2011.01.20. 09:09:22
a fizetős wc egy óriási bullshit volt. Mégis, még te itt a thai blogon is a Ryanairről beszélsz. A negatív reklám is reklám, mondta egyszer valaki.
foodlfg 2011.01.20. 09:52:06
Hozzá Szóló 2011.01.20. 09:54:46
Nekik se kell a baj, szerintem gyorsan jobb belátásra térnének :)
félixxx 2011.01.21. 22:55:11
Nem ide tartozik de...
Lenne egy kérdésem: kiutazásnál a vámvizsgálat mit szól a kamagrához, viagrához?
Nem kereskedelmi mennyiségre gondolok. :)
Előre is köszönöm a válaszod.
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2011.01.22. 15:55:07
bkkzol 2011.01.23. 15:39:30
félixxx 2011.01.23. 19:25:48
mestska · http://cities.blog.hu 2011.01.23. 23:21:42
gondolom éjjel-nappal velük repültél és rengeteg tapasztalatod van.
bkkzol 2011.01.25. 02:20:49
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.01.28. 13:26:34
A wc-díjjal nekem sincs semmi bajom. Mindenki sír, hogy olyan szolgáltatásért fizet, amit igénybe sem vesz. Eleinte húzódoztunk a fizetős kajától is, aztán mégis előfordul, hogy egy BUDROM szakaszon elmész wizzel, fizetsz a kajáért a fedélzeten, és olcsóbb, mintha MA-val mentél volna, ahol benne van a kaja.
A Ryan egyébként Európa legdinamikusabban fejlődő fapadja.
@mestska: "A negatív reklám is reklám, mondta egyszer valaki. "
hát... lehet hogy a negatív reklám is reklám, de azért.... egyszerűen, nekem JÓL ESIK ebben a pólóban közlekedni:
(üsd be gúgliba, hogy "lacitoday+utálom" és klikk az első találatra)
@bkkzol: elfogadom hogy tapasztalt vagy, de az ár-érték arányt figyelembe véve, nagyon sokan utaznak Air Asia-val. MIND hülyék?
@félixxx: igen, szerintem is leszarják, hogy kinek mitől áll fel. Ha a zsebedbe rakod, akkor meg, még csak észre sem veszik, hacsak nincs a Viagrának fémtartalma, de ilyet még nem hallottam).
Én egyébként anno turistabuszon csempésztem az országunkba fenyőfát Csehszlovákiából.
Azóta már se a fa nincs meg, se Csehszlovákia, de a fa tovább bírta.
Hozzá Szóló 2011.01.28. 14:12:46
Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.01.28. 14:30:06
A vicc, hogy a szegényembernek mindig lesz aprója. Általában a gazdagok azok, akik sóherek és inkább majd üldögélnek rajta ("már csak 12 óra Rio De Janeiroig, féllábbal is kibírom").
Egyébként GÁZ, de pont velem fordult elő fordítva: nagyon kellett kakilni a Sao-Amsterdam járaton. Első osztályon ültünk (KLM studytour), szóval nagyon kellett, de én nyilvános wc-ben utálok, tehát tartogattam, hátha kibírom hazáig.
Aztán már nagyon kellett, nem lehetett tartogatni, és már Európa fölött, benyitottam az Első Osztály retyójába, hát basszus valaki ÚGY teleszarta, hogy el volt dugulva, ÉN ODA NEM! Úgyhogy kiszédültem, tartogattam tovább.
Amsterdamban földön lettünk volna másfélórát, ha nem késtünk volna, de így: rohantunk a Malév géphez. Hát addigra túljutottam a holtponton, így a Malév gép wécéjét sikeresen elkerültem. Aztán egyik lábamról a másikra ugráltam Ferihegyen, amíg el nem indult a Minibus, aztán útközben folyamatosan izélgettem a sofőrt, hogy OTTVAGYUNKMÁR? (Shrekből a Szamár hangján), és a végén hazaérkeztem a kis feleségemhez, és abban a pillanatban hosszú távollét utáni összeölelkezés helyett berohantam a wc-re. De már hozzá van szokva, hogy hosszú útról hazajövet sosem őt ölelgetem először, hanem rohanok a retyóra.
Egyékbént mókás lenne, ha FIZETŐS wc esetén lenne eldugulva: milyen panaszlevelek érkeznének a légitársasághoz? Mondjuk:
"meghiúsult próbálkozásom miatt... másfélmillió Euró kártérítést követelek, plusz egy Levi's 501-es farmer árát, amit nem volt gusztám kimosni utána"
Vagy, utas bedobja az egyeuróst, nem nyílik az ajtó. Bedob mégegyet, közben már nyüszít, de az ajtó nem nyílik. A harmadik egyeuróst is elnyeli az automata, és akkor elkezdi rugdosni az ajtót, mint az italautomatát szokás?
Egy raktáros ismerősömnek egyébként elnyelte a pénzét az italautomata, erre odament targoncával, felemelte, visszaejtette, és utána nem győztek inni az ingyenüdítőt. Senkinek nem árulták el, hogyan tört szét az automata (csak nekem, az őrült blogolónak)
Hozzá Szóló 2011.01.30. 04:43:24
Ha meg nem, akkor föladom :)