Újabb letartóztatás a robbantás ügyében
2015. szeptember 02. írta: Bangkok Charlie

Újabb letartóztatás a robbantás ügyében

A thai katonaság kedden a kambodzsai határ mellett elfogott egy férfit, amint a zöld határon próbált átszökni. A feltételezések szerint ő az a bizonyos sárgapólós-hátizsákos személy, aki az Erawan szentélynél elhelyezte a bombát. Ezt még nem mondják ki a thai rendőrök, de abban biztosak, hogy részt vett a robbantásokban, ugyanis megtalálták az ujjlenyomatait a robbanószert tartalmazó kannákon a szombati házkutatás alkalmával. Jelenleg a DNS vizsgálat eredményére várnak, valamint a robbantás szemtanúival szeretnék elvégezni az azonosítást. A rendőrség szerint török tolmács segítségével beszéltek vele, vallomásában pedig annyit elismert, járt a robbanás időpontjában az Erawan szentély környékén, de tagadta, hogy ő tette a bombát a pad alá.

main_arrest.jpg

main_arrest_stuff.jpg

main_arrest3.jpg

 

A férfi már a második gyanúsított, akit őrizetbe vettek a 20 halálos áldozatot követelő robbantással kapcsolatban. Az első gyanúsítottat még szombaton Bangkok külvárosában, Nong Chok kerületben lévő apartmanban tartóztatták le, ahol a házkutatás során a bombakészítéshez szükséges anyagokat találták meg. Az első férfi egyébként azt vallotta, hogy hamis útlevéllel Törökországból érkezett Vietnamba, majd Laoszon és Kambodzsán keresztül jött Thaiföldre. Az Angkorba látogató turisták körében is jólismert Poipetnél pedig úgy jött át a határon, hogy 18.000 bahtot fizetett egy thai határőrnek, így elő sem kellett venni a hamis útlevelét. Erre mondták korábban a rendőrök, hogy nem minden részét hiszik el a mesének, viszont az tény, hogy kedden a Sa Kaeo határőr igazgatóságról 6 embert is felfüggesztettek.

 yellow_tshirt_wanted.jpg

passport_main_suspect.jpg

A második gyanúsítottat is ebben a körzetben fogták el, a thai katonák állítása szerint egy erdős szakaszon akarta átlépni a zöld határt Kambodzsa felé. Egyes források ezzel szemben úgy tudják, hogy a férfit a kambodzsai fővárosban volt, Phnom Penh-ben és Törökországba indult volna, amikor a khmer hatóságok letartóztatták és átadták a thai szerveknek. Ezt a verziót mind a thai és a khmer hatóságok cáfolják, azonban a világnak ezt a részét ismerve, annyira nem lenne meglepő, ha tényleg így történt volna – a kambodzsaiak pedig azért választották a hosszadalmasabb kiadatási eljárás helyett ezt a lépést, mert nem szerettek volna Kínával vitába kerülni. A thai sajtóban ugyanis a letartóztatás után rögtön körözni kezdtek egy útlevél oldalt, mely szerint a férfi neve Yusufu Mieraili és a kínai Xinjiang tartományból származik, mely egyébként az ujgur kisebbség székhelye. A thai rendőrségi szóvivő azt mondta az útlevélről, hogy nem hivatalos info, ami kikerült a netre, a katonai szóvivő szerint pedig ellenőrizni kell az útlevél valódiságát. A férfit a kambodzsai határtól egyébként helikopterrel szállították Bangkokba, itt pedig katonai őrizetbe helyezték.

Időközben a nyomozás újabb szálakon is halad. Keddden délután közzétettek előbb három fotót, amelyek itt láthatóak. Őket keresi a thai a rendőrség - az első kettő neve: Ali Jolan, Ahmet Bozonglan -, így mindhárom férfi török nemzetiségűnek tűnik. 

3moresuspect.jpg 

A szombati Nong Chokban végrehajtott házkutatás után egy közeli bangkoki kerületben is átvizsgáltak egy lakást, ez Min Buriban volt. Itt szintén bombakészítésre utaló bizonyítékokat találtak. A lakást bérlő thai Wanna Suansant asszonyt is körözni kezdték. Kiderült, jelenleg Törökországban tartózkodik, még július 1-jén, 6 héttel a robbantás előtt távozott Thaiföldről a török férjével. Tévés újságírók utolérték, telefonon meginterjúvolták, azt állította, hogy a lakást nagyon régen bérelte, de nem használta, ott a férjének az ismerősei laktak. A thai rendőrség ingyen repülőjegyet ajánlott az asszonynak, hogy térjen vissza Thaiföldre és tisztázza magát.

wanna_police_skopesman.jpg

wanna_samsuan.jpg

Wanna Suansan képe látható fent a rendőrségi szóvivő kezében, az alsó képen pedig amint távozika családjával július elsején Phuket repteréről.

Szerdán délután pedig kiadták a robbanás ügyben a 8. körözést is, Wanna török férjét keresik, a neve Davotoglu Emrah, a következő fotókon látható: az egyik kép az útlevele, a másik pedig a Thaiföldre való belépéskor készített fotó, amit mindenkiről el szoktak készíteni a határőrök.

emrah_davotoglu.jpg 

wanted_2.jpg

Úgy néz ki, megvan a valódi áttörés a robbanás utáni nyomozásban, sorban göngyölítik fel a szálakat a thai nyomozók. Egyre több bizonyíték mutat Törökország és az ujgurok irányába, a thai kormányzat mégis nagyon óvatos, folyamatosan próbálja negligálni ezt a vonalat. Az újságírók természetesen megkérdezték a török követséget is Bangkokban, a válaszból kiderült, hogy hivatalos értesítést nem kaptak még az ügyben a thaioktól, viszont a törökök nagyon szívesen segítenének a nyomozásban.

ncpo_tajekoztato.jpg

Naponta szokott tájékoztatót tartani nyomozással kapcsolatban a katonai junta a tévében - így néz ki egy ilyen alkalom, balról jobbra: kínai tolmács, Winthai Suvari ezredes, a junta szóvivője, Prawut Thavornsiri altábornagy, rendőrségi szóvivő, valamint az angol tolmács.

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása