Mítoszok és tévhitek: Betegbiztosítás, minek?
2018. április 19. írta: Bangkok Charlie

Mítoszok és tévhitek: Betegbiztosítás, minek?

Újabb beszámolóval jelentkezik Don Caroly, aki ezúttal azt a kérdést járja körbe, hogy mire számíthatunk Thaiföldön, ha nincs betegbiztosításunk.

Néhány évvel ezelőtt, Koh Samui, Lamai strand.
Egy nagyon kellemes novemberi kora este volt. Cukorborsóm békésen lubickolt a vízben, én a figyelmes férjecske parton ültem és döngettem a Chang sört befelé. Éppen azon filóztam, hogy milyen szép így az élet amikor a békés idillt hirtelen megtörte tündérkém spintelése a part felé. Rögtön tudtam, hogy nagy baj van, talán megharapta valami?! Mint tapasztalt világjáró tudtam, hogy ilyenkor mindent szabad csinálni, csak a fejünket ne veszítsük el. Miután háromszor ordítozva körbeszaladtam a szigetet addigra szerencsére előkerültek komolyabb emberek is nálam. Jött hamarosan egy orvos is is, a súlyosságra való tekintettel először engem vettek kezelésbe, drágámat megnyugtatták, hogy csak egy pici seb, nem vészes.

Akkor jutott először az eszembe, hogy mért nincs nekem betegbiztosításom Thaiföldön.

Nem vagyok egyedül. Hivatalos statisztikák szerint turisták jelentős részének vagy az ott állandóan kavargóknak sincs. Évente kb. 3 milliárd baht vesztesége van emiatt a thaiföldi egészségügynek. Betegbiztosítás 2-3 hétre? Minek, mi is történhet?

Nos, igaz ami igaz, addig jó a helyzet amíg csak a sarki gyógyszertárba egy zacskó viagráért és egy marék gumiért besurranunk. Egy testet és lelket felüdítő Happy Hour with Happy End masszírozásnál is elég ha gyorsan készpénzzel egyenlítünk. „Az idegenként érkezel és barátként távozol“ szolgáltatásoknál nem fog sokat egy előrelátó betegbiztosítás segíteni.

Másképpen alakul a helyzet ha véletlenül megharap minket egy kóborló kutyus, belelépünk egy borotvaéles kőbe, elcsúszunk a motorunkkal stb. stb. egyszóval orvosi segítségre szorulunk.
Nos, az első 3-400 bahtos számla nem fog ugyan a következő orvosnál minket kiütni, még akkor sem ha ebben csak a barátságos bemutatkozás költségei rejtőznek. Később azonban ha elkezd a doktor bácsi minket megvizsgálni, elsősegélynyújtást adni, gyógyszert eladni, nos, legkésőbb akkor derengeni fog mindenkiben, hogy ezek az orvosi látogatások gyorsan több ezer bahtba is kerülhetnek.
Én nem kívánom senkinek, de sajnos még az is előfordulhat, hogy egy súlyosabb baleset vagy betegség miatt valaki napokra vagy hetekre kórházi ápolásra szorul. Természetesen, ha van betegbiztosításod, ha nincs, főleg sürgős esetekben Thaiföldön is fognak az orvosok segíteni. (Ez különben sajnos nem mindig igaz, gyakran előre kérik a fizetést még kórházakban is.) Csak az nem mindegy, hogy hol és hogyan és hogy ki. Ezt igazán érzékeltetni kell hogy kicsit untassalak némi háttérinformációval, hogyan működik a thaiföldi egészségügy.

Thaiföldön választhatnak a betegek privát kórház, állami kórház és az un. clinic (magyarul ezek az orvosi rendelők) között. (Még van ugyan néhány kisebb dolog, de most nem fontos.) A thaiföldi kórházak és klinikák színvonala jó vagy nagyon jó, nem kell szégyenkezniük. Amíg meg vannak fizetve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Thaiföld nem gondoskodik a túlnyomórészt pénznélküli lakosságáról (és pénztelen turistáiról). Szinte még a legkisebb falvakban is található egy orvos, minden körzetnek van kórháza, ahol a legszegényebb és nincstelen betegeket úgy ahogy ellátják. Lényegében véve kifizetnek szimbolikus 30 bahtot és ezzel rendezték is a bent tartózkodás költségét, akár hetekre, hónapokra is. Ez ugyan így talán szépen hangzik, a valóság azonban sokkal szürkébb.

Isaan tartomány közepén Suwan bácsi hirtelen és súlyosan megbetegedett, gyorsan kórházi kezelésre szorul. Nos, az aggódó gyermekek kétségbeesve összetrombitálják a fél rokonságot, akik több autóval amilyen gyorsan csak tudnak a beteg házához robognak. Felpakolnak ételt, italt, ruhát, párnát és takarót, az egész pereputty befészkeli magát a pickupok fedélzetére, de még a kutyák és macskák is. Ha nem felejtették el a nagy izgalomban a beteg vénembert, akkor nagy kürtöléssel beszáguldanak a körzeti kórházba. Már csak egy népitáncos csoport hiányzik. Néhány órás vidám várakozás után egy goromba nővérke segítségével befektetik Suwan apókát egy szabad ágyra, egy szobába ahol már több tucat beteg nyögdécsel. Körülöttük a rengeteg rokonság, az egész inkább egy menekülttáborra hasonlít, mint egy normális gyógyintézetre. Ehhez azt is tudni kell, hogy Thaiföldön nincs meghatározott látogatási idő, mindenki akkor jön és megy amikor éppen kedve van. Mivel inni- és ennivaló az alma és az egyetlen nővérke sem tud valamennyi beteggel foglalkozni, a rokonság kötelessége Suwan bácsit mindennel ellátni, mosdatni, mesét felolvasni, addig amíg csak bent fekszik. Addig ott is maradnak aggódva valamennyien, éjjel és nappal, tesznek, vesznek, imádkoznak.
Orvos az különben sincs, igaz van csak éppen a privát rendelőjében szorgoskodik, neki is meg kell élni valamiből. Na gyógyulj meg ilyen körülmények között.

gov_hospital.jpg

gov_hospital2.jpg

Hogy miért mesélem el neked röviden ezeket a dolgokat? Mert pontosan ilyen kórházba kerülhetnek azok a farangok akik egy súlyosabb baleset következtében, egy operáció vagy egy esetleges malária véget több napos, sőt hetes orvosi kezelésre szorulnak és az egészségügyi szolgáltatásokat (és itt már több ezer eurós költségekről beszélünk) nem tudják kiegyenlíteni.

noverek.jpg

Ilyenkor csak irigykedve pisloghatunk a szemben levő privát kórházra, ahol Helmuth vidáman szenved. Mert akinek van egy mosolygós betegbiztosítása (vagy dagadt pénztárcája), azok 5 csillagos orvosi ellátásban részesülnek. Ebben semmi túlzás nincs, ezek a klinikák felérnek egy menő hotel színvonalával és kényelmével.

Mindenkinek külön szoba, természetesen vendégággyal, fotelekkel, íróasztallal, TV, rádió, Internet, biztonsági széf. Minden csillog, villog, a kórházra talán csak az orvosság szaga emlékeztet. Első osztályú orvosi ellátás, sürgő-forgó és szakképzett állandóan mosolygó ápolólányokkal, 24 órán keresztül. Remek, változatos kaja és pia, többfajta választék. Konyharész hűtőszekrénnyel. Gyerekágy, gyerekkaja, gyerekjátszórész.

bumrungrad_varo.jpg

bumrungrad_room2.jpg

Aki ilyet még nem látott az el sem hiszi. Itt még haldokolni is kellemesebb. Gyógyulás után a hazautazásunkról is gondoskodnak, még akkor is ha véletlenül meghaltunk.

Miért is nincs nekem sem biztosításom? Mert ha nincs, akkor orvosi kötelesség ide vagy oda bizony nem fogják az orvosok egy kis anyagi támogatás nélkül Thaiföldön valószínűleg még a nyelvünket sem megnézni.

De mibe is kerül egy doktor látogatás pl. Bangkokban? Erre nagyon nehéz konkrétan válaszolni mert a számla sok tételből áll össze mindig.
Fix árak nincsenek ezért sokat kellett érdeklődnöm, míg találtam néhány példát.
Napi kórházköltség (gyógyszerek nélkül) 100-150 euro. A gyógyszerek különben itt sokkal drágábbak mint egy kinti patikában és zacskóban adják, kimérve.
Tüdő röntgenvizsgálat (tüdőgyulladás gyanú miatt) és gyógyszerek, 70 euro.
Kéztörés röntgen, 70 euro.
Vesegyulladás vizsgálat 50 euro.
Kutyusharapás miatt tetanus és veszettség elleni oltás, gyógyszerek, sebkezelés, 100 euro.
Sérvoperálás, 3000 euro.
Ladyboyok figyelem! Teljes új karosszéria, szőröstül-bőröstül, 8000 euro.
Lányoknak, kis cici igazítás, 2000 euro. Igaz ami igaz, az utóbbi két esetben nem fog a biztosító a költségekre beugrani
És még sorolhatnám, de mint már fentebb említettem ezek csak irányárak.
Sürgős helyzetben egyébként nem érdemes, főleg Bangkokban mentőt hívni. Ennek nem csak az oka, hogy úgy sem értenek meg minket, hanem mire odakecmeregnek a nagy forgalomban, ahol éppen vagyunk, addigra már ki is terülhettünk. Legjobb ha rögtön taxiba ülünk vagy felkeressük az első szállodát, ahol legalább tudják kit és hol kell értesíteni. Nem vicc, páciensek százai halnak meg Bangkokban évente a mentőautókban, mert egyszerűen beragadtak a közlekedési dugóba. Ehhez azt is meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb mentős egyszerű önkéntes, a kiképzésük eléggé kérdéses.
Érdekesség, éppen a lehetetlen forgalom miatt Bangkokban több motoros rendőrt kiképeztek gyerekszülésben való segélynyújtásra, akik szükség esetén a várandós kismamákhoz kerekeznek és tapintatosan a szülésben segítenek.

Egyébként, hogy valaki a szabadságára betegbiztosítást köt vagy sem természetesen saját maga eldöntheti. Még. A thaiföldi illetékeseknek annyira tele van a púpja a fizetésnélküli betegjeivel, hogy nagyon komolyan fontolgatják az utóbbi időben, hogy kötelezővé teszik és a beutazásnál az útlevéllel együtt fel kell mutatni.

Kellemes, gondtalan szabadságot kívánok mindenkinek Thaiföldön.

Legközelebb, mint már korábban megígértem, visszatérünk Pattayára ahol megvizsgáljuk, hogy honnan és miért került annyi fiatal lány a gogo bárokba.

Don Caroly

***

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása