Az utcákat járva Bangkokban nem lehetett észrevenni, hogy valóban Buddha-nap van, az utcai árusok és az egyéb üzletek rendületlenül nyitva tartottak késő éjszakáig (kivétel a bárok és a diszkók jó része, mint említettem). A bangkoki események központja a Sanam Luang volt, a nagy rétre rá se ismertem, óriás sátrak és mozgó árusok mindenfele, hamisítatlan bazári, vagy inkább búcsú jelleg. Ezzel fel is fedeztem egy újabb közös pontot a katolikus és a buddhista szokások között: buli van, az ünnepek alkalmával körbeveszik a templomokat az árusok. De itt nemcsak az étel-ital vonalra kell gondolni, megvannak a klasszikus búcsújáró gagyisok a műanyag játékokkal, képviselteti magát a teljes kereskedelmi paletta a könyvektől a pólókon keresztül a virág árusokig. Kaja fronton sült hurka-kolbász-kovászos ubi helyett helyett padthai & tsai, bár be kell vallanom, akad sült kolbász, csak éppen az itteni verzió vagy nagyon erős, vagy savanyú, amikor először megkóstoltam, azt hittem, ilyen a romlott hús. Sörös korsók helyett a klasszikus nejlonzacskós soft-drinkek – megtöltve jégkásával, rá a kóla, szívószál, már nem is kell foglalkozni az üvegbetéttel -, vagy éppen thai tea, jéggel és szigorúan kókusztejjel, érzékeny gyomrúaknak nem annyira ajánlott.

 

A Visakha Bucha alkalmából a thaiok felkeresik a templomaikat, a jelesebb helyeken valódi körmenetek alakulnak ki: három kört tesznek meg a templom vagy az ereklyetartó körül imádkozva – waira fogott kezükben füstölővel, gyertyával, lótuszvirággal. A Sanam Luangon is építettek egy aranyozott trónust ereklyetartóval. Én a kívülálló farang udvarias áhítatával figyeltem a rítust, szerencsére nem lógtam ki nagyon a sorból a fényképezéssel, a thaiok is imádnak fotózni, mindegy, hogy digikamerával vagy telefonnal, ebben az sem zavarja őket, ha éppen imádkoznak. Este 9 körül szállították vissza az ereklyét a Wat Phra Keaw-ba, ez a ceremónia is igen sajátságos. Érdekes volt látni, ahogy feltűnik a rengeteg egyenruhás, ugyanis magas rangú rendőrök – talán a királyi testőrség tagjai, ebben nem vagyok biztos - egy monk felügyeletével darabonként szétszedték az ereklyetartót, majd összeszerelték újra a speciális hintó tetején. Mindezalatt körben thaiok tömege térdel imádságra emelt kézzel, megadva a tiszteletet az ereklyének. Bár a kíváncsiság valódi emberi tulajdonság, kedvenc képem az a fiatal monk volt, aki az első sorban imádkozott, egyik kezében a gyertya, másik kezében egy digitális fényképezőgép, hogy ne csak a szívében őrizze a nap emlékét. A thaiok szerint rendkívüli áldást és szerencsét jelent, ha valaki ilyen közel lehet az ereklyéhez.

 

Később a sátrak között barangolva találtam egy igazi labirintust, ahol eltévedni nem lehetett, viszont a falon lévő képek elmesélték Buddha életét. Nem hiányzott a hamisítatlan Isaan-i koncert sem, de az igazi érdekességet számomra az a kiállítás jelentette, melyen az ünnepre készített csillárokat (?) állították ki. Ha nem volna blaszfémia vagy Fábry nem járatta volna le magát annyira az utóbbi időben, azt mondanám, igazi design-center csemege, de maguk a thaiok sem sértődnek meg a hasonlaton, a kiállítás ugyanis nem csupán öncélú tárlat volt, hanem igazi verseny, ahol győzteseket is hirdettek. Elképzelni nem lehet európai ésszel ezeket a remekeket, ezért hoztam is néhány képet róluk.