Vége a thai visa runnak
2006. szeptember 12. írta: Bangkok Charlie

Vége a thai visa runnak

Bár ez az intézkedés jelenleg nem érinti a magyar állampolgárokat – ránk ugyanis nem vonatkozik a vízummentesség -, azonban a félreértések elkerülése végett fontos beszámolni arról, hogy Thaiföld szigorít a vízum politikáján. Jelenleg 41 ország állampolgárai élveznek vízummentességet, azaz ha turistaként érkeznek, akkor bármelyik határon vízum nélkül beléphetnek, mindössze egy pecsétet kapnak az útlevelükbe, mellyel 30 (néhány nemzetnél 90) napig tartózkodhatnak az országban. Ezt a lehetőséget kihasználva sokan évekig élnek Thaiföldön, rájuk épült a visa run üzletág, ugyanis az egy hónap nap leteltével fogják magukat, az egyik határon ki és belépve szereztek újabb 30 napra pecsétet. Ismerek olyan embert, aki már 10 éve csinálja ezt! Ennek azonban október elsejétől vége, korlátozzák a lehetőségeket, két visa run, azaz 90 napos tartózkodás után 90 napot külföldön kell tartózkodniuk, csak utána jöhetnek újra vízummentesen. Az intézkedéssel a thai állam két dolgot szeretne elérni, egyrészt jobban megszűrni a beérkező idegeneket, ugyanis kiterjesztik azt az informatikai rendszert, amellyel ellenőrizni tudják, hogy a külföldi nem szerepel-e körözési listákon, vagy nincs-e kitiltva az országból. Az intézkedés másik céljaként a feketemunkásokat ki akarják szorítani, s aki hosszabb ideig Thaiföldön akar tartózkodni, az tegye ezt legális módon, azaz szerezze be a megfelelő kategóriájú long stay vízumot. Az illegálisan dolgozó kifejezés ebben az esetben nem csak a környező országok szegényeit és a strandok idénymunkásait jelenti, hanem például azokat az angol tanárokat, önkéntes munkásokat is, akik olyan kisebb iskoláknál, magáncégeknél, szervezeteknél dolgoznak, ahol eddig nem intéztek nekik hivatalos munkavállalási engedélyt, így ők csak a visa runokkal tudták megoldani a tartózkodást. Az expat fórumokon mindenesetre nagy a tűz és felháborodás, vérmérséklettől függően kommentálják az intézkedést, senki sem szereti, ha szigorítják a vízum politikát, illetve nem tudni, mi lehet ezután a következő lépés.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltannyc 2006.09.12. 12:44:31

Meg tobb rossz hir.
VEGE a 3millio bathos befektetesi vizumnak is?
www.thaivisa.com/forum/index.php?showtopic=82914&hl=

Nagyon ugy nez ki hogy korlatozni akarjak a kulfodiek tartos jelenletet Thaifoldon. Ugy nez ki hogy a 0-50 korosztalynal csak a hazassag, munkavallalasi engedely es a gazdasagi tevekenyseg folytatasa opcio marad.

Erdekes hova megy ez az egesz?
süti beállítások módosítása