Nyugalmazott tábornok Thaiföld új miniszterelnöke
2006. október 01. írta: Bangkok Charlie

Nyugalmazott tábornok Thaiföld új miniszterelnöke

Bejött a napilapok találgatása: Thaiföld uralkodója miután elfogadta az ideiglenes alkotmányt, a katonai junta jelöltjét, Surayud Chulanont, nyugalmazott tábornokot nevezte ki Thaiföld új miniszterelnökének. Bár a katonai junta a kezdetektől fogva azt ígérte, két héten belül civil kormánynak adja át a hatalmat, ez csak részben teljesül. Chulanont tábornok formálisan nem a hadsereg tagja, a korábbi főparancsnok három éve nyugdíjba vonult és jelenleg a király egyik bizalmas tanácsadója, azonban a beiktatási ceremónián és az azt követő sajtókonferencián kétséget sem hagyva az újságíróknak, kitüntetésekkel díszített fehér tábornoki egyenruhában jelent meg. Bár első beszédében többször is hangsúlyozta, sosem kívánt miniszterelnök lenni, tisztában van vele, hogy nem az emberek bízták meg őt, hanem a királytól kapta a feladatot, azonban türelmet és együttműködést kért mindenkitől, tervei szerint ugyanis egy évig vezeti az országot, új alkotmány készül, utána általános választások következnek. A híradások szerint a 64 esztendős tábornok a katonai és polgári vezetők között széles körű elismertségnek örvend, mérsékelt és korrupciómentes személy hírében áll. Most természetesen előszedik a lapok régi nyilatkozatait, melyben a hírhedt fekete május után többször kijelentette, a katonaságnak semmi köze a politikához, annak sosincs jó vége, ha hadsereg átveszi a hatalmat a demokrácia felett. Thaksin Shinawatra miniszterelnök korábban összetűzésbe került Chulanont tábornokkal, amíg Thaksin üzleti szempontból Burma barát politikát szeretett volna folytatni, addig a főparancsnok kemény ellenállást sürgetett a burmai katonai junta által támogatott kábítószercsempészekkel szemben. Akkor a konfliktusban Thaksin győzött, 2003-ban leváltotta a tábornokot és helyette unokatestvérét, Chaiyasit Shinawatrát nevezte ki főparancsnoknak, újabb bizonyítékot adva határtalan nepotizmusának.
 
A legelvetemültebb olvasóimnak ajánlom ezt a linket, itt olvasható az új ideiglenes thai alkotmány. Számomra érdekes, hogy amíg Thaiföldön a király tekintélye abszolút és megkérdőjelezhetetlen, addig a puccs óta a király nyilvánosan nem szerepelt, nem szólalt meg, nem intézett beszédet. Mindössze egyetlen rövid bejátszás látható a tévékben, melyben Sonthi tábornok térdel a lábainál, amíg az uralkodó aláírja az új alkotmányt. Ezt leszámítva, mind a junta vezetői, mind az új ideiglenes miniszterelnök csupán a király óriás méretű képe előtt tisztelegve tette le az esküt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Garfi · http://www.pattaya.lap.hu 2006.10.02. 09:55:39

Mit akarnak változtatni az alkotmányon ? Miért nem jó a jelenlegi ?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2006.10.04. 09:52:47

A régi alkotmánynal az egyik gond az volt, hogy politikai patthelyzet alakult ki, amit nem bírtak megoldani. A mostani ideiglenes alktomány fontos része ugye, hogy amnesztiát és korlátlan hatalmat biztosít a puccs szervezőinek.

roland_cs 2006.10.12. 20:11:12

csupa fiatalokbol all a kormany...na de sebaj, biztos ORIASI tapasztalattal rendelkeznek es mindent bolcsen fognak eldonteni. ;)
süti beállítások módosítása