Bangkok International Motor Show 2008
2008. április 03. írta: Bangkok Charlie

Bangkok International Motor Show 2008


Ázsia Detroitjának is szokták nevezni a tavasszal megrendezett Bangkok International Motor Show-t a szervezők, nem vagyok szakértő, így nem tisztem eldönteni, hogy mennyire túloznak, a méretek azonban tiszteletet parancsolóak. A show területe 78.300 négyzetméter, ebből 40.000 négyzetméter fedett terület, plusz akad egy külső tereppálya, meg egy motoros gyakorló pálya is. Összesen 130 cég11 országból, a tervezett látogatószám pedig a bő hét alatt 1.6 millió ember. Nem a levegőbe beszélnek, hiszen az idei már a 29. rendezvény a sorban, a tömeget elnézve pedig nem aggódtam azért, hogy ne lenne meg a tervezett nézőszám. Igaz, egy csendesebbnek gondolt hétköznap délutánt választottam, de napközben se voltak kevesen, 4-5 után pedig megindult a munka utáni tömeg, ugyanis a kiállítás csak este 10-kor zár. Ha valaki időben olvassa ezt a postot, akkor megfelelő körülmények esetén még programajánlat is lehet, ugyanis április 6-ig tart még lehet menni a bangkoki BITEC központba.


Természeseten készítettem egy tonna fényképet, a mostani ízelítő, de jön majd még két rész, az autókról, valamint a prettykről. Hogy melyik előbb, azt majd a koalíciós egyeztető tanács eldönti.

 

Idén az első benyomásom az volt, hogy a rendezvény kicsit kisebb, ezt be lehet tudni, a Thaiföldön is érezhető gazdasági válságnak. Szerecsére prettykből nincs hiány, korábban olvastam, hogy a koreai és a tokyoi autoshowkon próbálták a hostessek számát csökkenteni, de legalábbis visszafogottabb öltözködésre bírni őket. Hogy miként áll a nemzetközi rangsorban pretty rangsorban Bangkok, nem tudom megítélni, a képek alapján mindenki leszűrheti a tanulságokat. Mindenesetre azért jó a motor show, mert az itt látott jó csajok 100 százalékban lányok vagy annak is születtek – míg ugyanezt a bangkoki utcákon már nem lehet elmondani.

Igazi angyalok, áldozatra várva. Aztán ha az áldozat feltűnik letámadják a mikrofonnal, ha pedig tudja az egyszerű kérdésre a helyes választ, akkor már csak arra eszmél, hogy egy pólóval gazdagabban távozhat.


 

Jó dolog, hogy ilyen hatalmasra lehet tárni ennek a Nisannak az ajtaját, jól mutat a színpadon. Bár ha hétköznap ki kell szállni egy kocsiból, gyakran nem árt ha van némi kapaszkodó.

Thaiföld nemzetközileg is jegyzett pickup nagyhatalom, ez tükröződik természetesen a kiállításon. Az igazi szakemberek pedig arról ismerszenek meg, hogy nem fényképezőgéppel kattintgatják a prettyket, hanem megkocogtatják az ananász rakományt, majd alánéznek a platónak, elég erősek-e a merevítések, rugók a napi munkához.

 

De megmutatjuk azt is, hogyan kell csajozni. Természetesen kell hozzá egy tekintélyes méretű SLR fényképezőgép, lehetőség szerint minél nagyobb optikával. Kattintani néhányat, utána lehet ámítani a prettyket.

 

A konkurencia távozása után pedig mi is megkapjuk a standard mosolyt, pedig Bangkok Charlie tényleg nagyon szerényen van motorizálva digitális kamera ügyileg.

 

Na ja, de már az is eredmény, hogy nem telefonnal nyomjuk, mint ez a két zavarban lévő diáklány, akik néhány perce még lelkesen fotózták a prettyket. Észre sem vették, hogy a farang meg őket fogja fotózni.

 

Vannak azért természetesen autók is, mint például ez a szuper sportautó. A leginkább sci-fi kelléknek kinéző járgány típusát sose találtam volna ki, ha nincs egy táblára nagy betűkkel kiírva és nem létezne a google.

 

Érdekes cég ez a Mitsuoka, mert az extrém sportautó mellett ilyen határozott Rolls Royce jellegeket mutató limuzinjuk is van.

A prettyk az autókiállításon a szépségversenyekkel ellentétben nemcsak a megszólalásig jó nők, ugyanis a mosolygáson és pózoláson kívül prezentálniuk is kell, mikrofonnal.

 


Ha pedig vége az előadásnak, akkor thai módra illedelmesen meghajolnak és udvarias wai kíséretében köszönik meg a figyelmet.

Egészen speciális a helyzet, ha valaki a Hankook standján kapott melót, itt ugyanis a kocsi másodlagos. A gumikat kellene valahogyan kihangsúlyozni. Kb. így.

 



Olvastam a hírekben, hogy Magyarországon gondok vannak a Hankook gumigyár személyzeti politikájával, a mellékelt fotóval én azért adnék egy jó pontot a bangkoki képviseletnek.

 

Ha már említettem, hogy pickup nagyhatalom Thaiföld, akkor igaz ez a motorokra is, így természetesen majd egy csarnokot a kétkerekűek töltenek meg. A melléklet kapcsán felhívnám a figyelmet a részletekre, méghozzá az ülést és a lábteret díszítő rózsaszín bolyhos puhaságra. Lehet, hogy ezt a képet így el kellene küldenem a Cukiság blognak is.

 

Ha meguntuk a csarnokokat és kellően eltelt az idő, akkor a parkolóban folytatódik az őrület. Szó szerint. Itt van a rocket sound show, ahol extrém hangszórókkal feltuningolt járgányok döngetik a basszust, a megfelelő platókon és színpadokon pedig csizmás, miniruhás, lányok nyomják a coyote showt, a városból kifele hömpölygő, zömmel férfi tömeg legnagyobb megelégedésére.


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabesz 2008.04.17. 15:28:52

Nem rossz a felhozatal, de a 3. képen a latex harisnyás (bal oldalt első) csajszi mondhatni "aranyos" :).

De a járgányok is megállják a helyüket...

r-stones 2008.06.01. 10:30:58

Várjuk a log folytatását!!
Thai hírek nélkül nem élet az élet!

gabber 2008.07.01. 13:16:42

jelenleg angliaban elek es tobb mint 1 eve van thai baratnom itt. (a felreertesek elkerulese vegett a doktorijat csinalja). tervezzuk a thaifoldre koltozest ideiglenesen es nemi biznisz beinditasat. tole mar sokat hallottam thaifoldrol de jo "magyar" szemmel is latni a dolgokat :)
szoval erdeklodessel olvasom a blogot! legjobbakat :)

g.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.07.01. 22:38:22

Kis türelmet kérek, jelenleg évi rendes szabadságomat töltöm Magyarországon, de néhány nap múlva újra Bangkokban, s ígérem, fog még frissülni ez a blog :-)

Gabber: Nyitott szemmel, nagy-nagy körültekintéssel. A legjobb a biznisz beindítása előtt minimum fél-egy évig csak szemlélődni. Ez nem vicc, komolyan mondom.

viktor 2008.07.14. 07:35:39

tényleg szépek a lányok. 2-őt el is vennék belőlük:) egyáltalán van többnejűség a thai-oknál? v az csak Indonéziában dívik?
Tud vki jó társkereső portálokat? Az eddig látottakon elég gyenge a felhozatal..
süti beállítások módosítása