Háború Kambodzsával?
2008. október 15. írta: Bangkok Charlie

Háború Kambodzsával?

Ott a kérdőjel a mondat végén, de ki tudja meddig. Bangkok Charlie csak áll az erkélyen és legalább olyan ostobán néz mint az egyszeri Nagy Bandó András. Nagyon nem érti, hogy mi történik a világnak eme fertályán, mely eddig jobbára a mosolyról, toleranciáról és vendégszeretetről volt ismert. Természetesen annyira nem naív, hogy benyalja a turistatoborzó progandafilmek idealizált világát, de azért történt annyi esemény idén, ami errefele a sokat megélt farangokat is megdöbbentette. Nem elég a tüntetők által elfoglalt miniszterelnöki hivatal, az alig egy hete történt véres tömegoszlatás, most jön a háború a szomszédos Kambodzsával?
 

Hun Sen, a kambodzsai kormányfő hétfőn ultimátumot adott Thaiföldnek, mondván a thai hadsereg vagy visszavonul egy ősi templom melletti vitatott határszakaszról, vagy Kambodzsa háborúba kezd és halálzónává változtatja a területet. A thai miniszterelnök előbb annyit mondott, hogy természetesen nem vonulnak vissza, mert az embernek a saját otthonában ne dirigáljon senki, aztán a 24 órás ultimátum lejárta előtt másfél órával mégiscsak az a hír járta be a thai sajtót, hogy a katonák elhagyták a területet. Jobb a békesség. Hihettük. Most pedig szerda van, a határon egyáltalán nincs béke, legalább 10 perces tűzharc volt a katonák között, néhány thai megsérült, s ha igazak a hírek, egy kambodzsai katona meghalt. A thai hadsereget közben készültségbe helyezték, a határmenti falvakban lakóknak azt javasolták, hogy maradjanak otthon, templomba esetleg elmehetnek imádkozni, de azért pakoljanak össze, hátha hirtelen evakuálni kell őket. A thai kormányzat kiadta a figyelmeztetést állampolgárainak, hogy amint lehet térjenek vissza Kambodzsából, a legfrissebb híradások szerint a határ túloldalán lévő kaszinókból legalább 300 thai szerencsejátékos vágtatott vissza, mielőtt lezárnák a határátkelőket.

 

A thai-khmer konfliktus idén nyáron élesedett ki újra, amikor az Unesco felvette a világörökségi listájára a XI. században, khmerek által épített Preah Vihear templomot. Márpedig ez a temploma thaiok által vitatott területen áll, a határmenti szentélyt 1954-ben thai katonák foglalták el, ám 1962-ben a Hágai Nemzetközi Bíróság Kambodzsának ítélte a templomot és a környező terület egy részét. Ebbe döntésbe Thaiföld mind a mai napig nem nyugodott bele. Az Unesco döntést megelőzően a thai külügyminiszter hozzájárult a kambodzsai pályázathoz, ám a botrány kipattanása után a thai alkotmánybíróság érvénytelenítette a kormányközi megállapodsát, a miniszter lemondott, a thai katonák fenyegetően kivonultak a területre, a khmerek pedig lezárták a templomhoz thai részről vezető határátkelőket. A fotókon jól látszik, hogy egy kiugró hegyormon található a templomrom, a kényes helyzetet bonyolítja, hogy megközelíteni jóval könnyebb a thai oldalról.  Nyár óta izzott a parázs a hamu alatt, október elején már volt egy kis lövöldözés, amit követett ezen a héten a kambodzsai oldalról beígért háború. A sort nem szívesen folytatnám…

 

A helyzet talán csak a turista szemszögből közelítők számára igazán meglepő. Hiszen elég nehéz magyarázatot találni arra, hogy a két, jelentős részben turizmusból élő ország számára miért jó az, ha a szezon kezdetét egy jó kis háborúval teszik emlékezetessé? A térképen jól látható, hogy a térség azért odébb van Angkortól, de az biztos, hogy a legtöbb hátizsákos vagy éppen bőröndös turista útja Bangkokból vezet Kambodzsába. Lezárt határátékelők mellett azért ez érdekes lesz.

Erőfitogtatásért és nacionalizmusért azért Dél-Kelet Ázsiában sem kell a szomszédba menni, elég beszédes az alábbi fotó, amelyet egy turista blogon találtam. Büszke vagyok, hogy khmernek születtem – vírit a felirat khmerül és angolul a vitatott szentély melletti táblán.

 

A thai-khmer viszonyt kb. a hétköznapi történetekben szereplő magyar-román barátsághoz lehetne hasonlítani, oda-vissza háborúztak és foglaltak egymástól területeket az elmúlt 1000 évben, elég beszédes, hogy az Angkor mellett található Siam Reap város neve éppen azt jelenti, hogy Győzelem Sziám felett. Ugyanakkor khmer részről egy háborúnak Thaiföld felé nem sok értelme van, a két ország és hadserege nincs egy súlycsoportban. A 63-66 milliós lakosságú Thaiföld évi 1.7 milliárd dollárt költ a seregre, míg a jóval szegényebb, 14 milliós Kambodzsának 117 millió dolláros a katonai büdzséje.

 

Az egyszeri békés buddhista farang pedig csak azon morfondírozik, hogy miként lehetne ezt a kiélezett helyzetet komolyabb vérontás és mindkét oldali arcvesztés nélkül megoldani. Mert Ázsiában ez utóbbival is mindenképpen kalkulálni kell.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carnivora (törölt) 2008.10.15. 19:39:13

Logikus lépés a háború a bukásban lévő rezsimeknek jó módszer az elterelésre. Magyarországon Ferinek ilyen mentőövet jelentettek a "forradalmárék" 2006.-ban.

gabesz 2008.10.15. 20:19:16

Kedves Carnivora és más blog olvasók!

Én nagyon kedvelem ezt a blogot, rendszeresen olvasom (személyes okokból is), sok új és érdekes infot talál itt az ember.
Mostanában viszont valaki folyton párhuzamot vont -hülyébbnél hülyébb beszólásokkal- a Thaiföldön történő és a magyarországi politikai események között. Ez szerintem butaság és az ilyen megjegyzéseket hanyagolni kellene innen a jövőben. Természetesen ez a kérdés Charlie hatáskörébe tartozik, részemről csak egy javaslat
volt.
Azt meg nagyon remélem, hogy ez a farangoknak egy kicsit "furcsának" tűnő "konfliktus egy templomért" nagyon hamar rendeződik, mert egy háború nagyon nem hiányzik egyik ottani országnak sem.

eal 2008.10.15. 21:05:39

Teljesen egyetértek gabesszel. Én sem igen értem a párhuzamot (írhatnám, hogy - szerencsére - röhejesen fals), és szintén szemet szúrt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.10.15. 21:40:18

OFF
A párhuzamok megvonása mindenkinek szíve joga, nehogy már betiltsa valaki a párhuzamosokat (is).
A fene nagy szoclib ennyire eltért az alapoktól?

ON
Szerintem a thai vezetés így akar nemzeti egységet kialakítani a zavargások közepette.

Carnivora (törölt) 2008.10.15. 21:51:13

Epikurosz 2008.10.15. 21:40:18

Persze ez a lényege csak v.ki nem akar tisztán látni az az ő dolga. Oda se neki ilyen butább emberek is lesznek mindég, akik komolyan elhiszik egy kis templomféle romhalmazért kirobban háború. Milosevics is szétbombáztatta az országát a NATOval a politikai túlélés érdekében. Mit számít a thai kormánynak, ha meghal pár katona, ha ezzel megszilárdíthatják a pozicíóikat. A külső ellenség mindig összezárást gerjeszt. -

Roth Mano 2008.10.15. 22:36:20

másik párhuzam: Kambóban időnként látni Nagy-Khmer birodalom térképeket. A Killing Fields főszereplője iirta a könyvében, hogy a Vörös Khmerek alatt vizibivaly helyett embereket fogtak be az ekébe, majd amikor átjutott végre Thaiföldre mennyire ledöbbent, hogy ott meg traktorral csinálják ugyanezt. Merthogy addig végig hitt a Khmer kultúrfölényben.

Bölcs ész · http://google.hu 2008.10.15. 22:36:39

Itt annyi okos ember kommentel, hogy csak ámulok-bámulok :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.10.16. 00:20:52

Sajnos a maoista kór még nem múlt ki Ázsiában. Nepálban nemrég szerzett szalonképességet.
Amíg viszik a turisták a pénzt oda, meg vesszük az olcsó cuccaikat, nincs gond, de ez nem fog örökké tartani. Akkor aztán sokan egymás torkának esnek még. Bár ne lenne igazam.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.10.16. 06:30:44

Az öncélú és offtopic gyurcsányozásokat (orbánozásokat) eddig is kiszedtem, s ezután sem szeretném, ha ilyenekkel lenne teleszemetelve a kommentmező. Egyébként igyekszem minimálisan moderálni.

A párhuzamosokat vonó kommentezők nekem is feltűntek. Az alapvető gond, hogy Magyarországról, vagy akár csak európai gondolkodással, megfelelő háttérismeretek nélkül nagyon könnyű téves és sommás ítéletet alkotni. Nem akarom nyújtani a saját kommentemet se, de azért errefelé az állam, hadsereg, kormányzat viszonya kicsit más, mint Európában. Egyébként találgatnak most éppen eleget a thai sajtóban is, feldobva többféle forgatókönyvet, hogy mi lehet az újkeletű határviszály hátterében.

Klesk 2008.10.16. 09:11:15

Szerintem elsősorban az jelenthet problémát, hogy nem a Hágai Nemzetközi Bíróságnak kell megmondania, hogy mi hová tartozik, hanem az ott élőknek. A külső hatalmak által diktált békefeltételek szerintem eddig sehol nem voltak elfogadottak. Erőszakkal békét nem nagyon lehet teremteni. Nem jön be se Irakban, se Afganisztánban, de még Szerbia porig bombázása se tett sok jót, hiszen a mostanában kivált Koszovó szintén tűzfészek lesz.

Forgószél · http://blog.myspace.com/index.cfm?fuseaction=blog.ListAll&friendID=279693277 2008.10.16. 09:38:04

Úr Isten de gyönyörű ez a hely! És én bagkoki évem alatt sose nem jártam itt:s Pfff .... lehet, már nem is fogok? Jó lenne, ha azért háború nem lenne ...

gastro, missing in action 2008.10.16. 09:43:57

Mióta Thaiföldre járunk , kb. 20-21 éve, szinte minden évben, azóta állitólag legalább 15 puccs volt, szóval a turisták nem nagyon vesznek észre ezekből a dolgokból semmit, főleg, ha Bangkokban csak átutazók!

Forgószél · http://blog.myspace.com/index.cfm?fuseaction=blog.ListAll&friendID=279693277 2008.10.16. 09:46:29

Ami ezt a "maós" dolgot illeti, eddigi ismereteimet alapul véve, úgy gondolom, hogy Ő okozta eddig a legnagyobb károkat Ázsiában ... brr ...
---0---
Ami Carnivorat illeti, nem tudom, hogy hány évet élt Thaiföldön - nem turistaként -, de talán nem kellene hasonlítgatni Mo-ot és Thaiföldet mert ég és föld a kettő.

Itthon, egészen más a háttér, és az érdekrendszer, és az események is.

Ezen kívül ez a blog nem Mo-ról és a magyarországi politikai helyzetről szól.

Veteran 2008.10.16. 09:49:06

Küldök egy eredeti thai viccet, amely jól jellemzi a thai lelkivilágot és talán a kambo helyzetben is érvényesül.
A vietnami elnök mondja a thai királynak: büszke vagyok népemre, mi a közelmultban három háborut megnyertünk. A thai király válaszol: büszke vagyok népemre, mi a közelmultban három háborut elkerültünk!

avenaoat 2008.10.16. 19:16:28

Interneten és a You Tube-on böngészve találkoztam a problémával. Egymással tajtékozva vitatkozó beszólalókkal többségében a khmer oldalról de néhány thai is kitett magáért.Arról, hogy a khmerek nem szeretik a vietnámiakat már a Pol Pot rémuralomról olvasottak során tudomást szereztem. De, hogy a khmerek még a laosziakat és a thaiokat sem szeretik ez most vált ismertté előttem.

fatcat 2008.10.17. 10:00:53

gondolom a belpolotikai feszkóról könnyebben el lehet terelni a thai pógárok figyelmét némi határmenti villongással...sztem nem véletlen az időzítés. sajna...

blackfoot 2008.10.17. 10:52:36

Én azért nagyon remélem hogy nem lesz balhé. Két okból számítok erre, egyik hogy a király a thaiok körében nagy tiszteletnek örvend és ő viszont elég békeszeretőnek tűnik, tehát tudja oldani a feszültséget. a másik a pénz, ami mindkét országnak, de főleg kambodzsának nagyon kell, lévén angkor az egyik legnagyobb attrakció itt. és ha balhé van, akkor ugye no turista.
azt viszont nagyon szeretném már ha a 21. században eljutnánk oda hogy területi viták meg a múlt fényezése címén ne hergeljék a népet se ázsiában se sehol.

apaacacaapa 2008.10.17. 13:59:21

Szegény Kambodzsa, szegény emberek!
Nem egészen értem, a thai oldalról mire hivatkoznak, vajon miért akarják maguknak a területet?
(Mondjuk, máshol is van ilyesmire példa.)
Az pedig eléggé hihető, hogy a politikusoknak jól jön egy ilyen katonai válság, szépen át lehet rendezni a prioritásokat és legitimálni mindenféle megszorítást.
Ami az erőviszonyokat illeti, a thai fél minden szempontból előnyben van, földrajzilag, felszereltségében, kiképzésben.
Egyetlen esélye van szerintem Kambodzsának, az, hogy a nemzetközi nyomásra apellál - már a BT elé is citálják a dolgot -, de a thai fél nagy ívben tojhat rá, senki nem foglalkozik a nagyok közül ezzel a "kis határvillongással", mindenkit foglalkoztat valami más: Amerikát az elnökválasztás és a krach, az oroszokat a saját határkonfliktusaik, Kínát a krach, mert itt a rég felsejlett nagy lehetőség a gazdasági uralkodó poszt átvételére, a gallok meg a britek nem tudom, mekkora szerepet játszhatnak, a változó tagokról nem is beszélve. Bár még sok minden kijöhet ebből, de nem vagyok optimista.
Ami a khmerek thaiokkal szembeni ellenérzéséről szól, egy kicsit változtatnék az analógián. Én úgy értesültem khmerektől, hogy inkább a khmer-vietnámi viszony emlékeztet a magyar-román vagy magyar-szovjet testvériségre, a thaiokkal való kapcsolatukat inkább a magyar-osztrák viszonylattal hozzák párhuzamba. Mi is lelabancozzuk a sógorokat, sőt, az egyik nemzeti ünnepünk is főképp velük kapcsolatos, de a többségben nincsenek ellenséges érzelmek.
Amit a youtube-on meg a fórumokon látsz, az nem annyira általános - nem reprezentatív a minta. Az elfogultak hajlamosak a harsányságra, ezért könnyen azt hihetjük, hogy az ő véleményük az átlag, pedig általában nem.

thomka 2008.10.17. 16:16:09

Remélem májusra rendeződik a helyzet, pont ez lett volna az uticéljaim egyike:-((, mondjuk elég elgondolkodtató, hogy aknát is találtak már, bár nem tudom, hogy az mennyire volt a túristaösvényekhez közel?

thomka 2008.10.17. 16:28:06

még valami: a feleségem thai, és mikor 3 éve átugrottunk körbenézni Angkor és környékén, akkor semmiféle atrocitás nem érte őt-minket Kambodzsában. A határőr egy kissé mintha udvariatlan lett volna, mikor visszaadta az útlevelét az ellenőrzéskor, de Kambóban tényleg nem tapasztaltunk ilyet. Pincérek, sofőrök normálisak voltak, egy öreg guide meg egy selyemfarmon még beszélgetni is próbált vele a thai aktuálpolitikáról egész kedvesen.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.10.18. 15:41:13

thomka: Amíg ott kakaskodnak a határon, addig szerintem nem nagyon lehet turistáskodni a templomban sem. Nem akarok általánosítani természetesen, de én ahogy tapasztaltam, azért a thai-khmer viszony nem a legjobb. Thaiok esetében számít természetesen, hogy honnan származnak. Akik Buriram, vagy Si Saket környékéről, azok nagy része szerintem kivételnek számít, sőt, sokan khmerül is beszélnek közülük.
süti beállítások módosítása