Újabb városi terminal Bangkokban
2008. december 01. írta: Bangkok Charlie

Újabb városi terminal Bangkokban

Nem mondanám, hogy nagyon a megoldás felé haladnak az események Bangkokban. Ma a sárgainges kormányellenes tüntetők feladták a miniszterelnöki hivatal megszállását. No, persze nem azért, mert hazamennek. Dehogy, az erőiket a két bangkoki reptér blokádjára összpontosítják, ráadásul itt nem kell tartaniuk a gránátos robbantásoktól. Éppen ezért a sátrakat, mobilwc-ket, színpadokat, az egész alkalmi woodstockot vagy éppen ázsiai menekülttábort szépen átszállítják a reptérre. Ehhez megvannak a szükséges eszközeik, teherautók mindent. Ebből úgy tűnik, hogy tartósabb blokád lesz, főleg, hogy Chamlong tartalékos tábornok szájából már az is elhangzott, nem biztos, hogy a holnapi bírósági ítélet után távoznak. Ők ugyanis arra szeretnének garanciát, hogy a teljes Thaksin baráti kör egyszer és mindenkorra száműzve lesz a politikából. A katonák sem maradtak csendben, ők csak annyit mondtak, hogy nagyon jó lenne, ha december 5-re a thai király születésnapjára megoldódna a szituáció. S hogy teljes legyen a kör, a miniszterelnök is jelezte, hogy nyitott a thai király tanácsára a helyzet megoldása ügyében.

Mindeközben a Bangkokban rekedt turisták száma nemhogy csökkenne, de nő, a naponta kimaradt járatoknak köszönhetően. A turisztikai miniszter bejelentése szerint körülbelül 240.000 ittrekedt turistáról kell gondoskodniuk az elkövetkezendő napokban. Éppen ezért a Centara Grand Hotel után nyitottak Bangkokban egy második ideiglenes terminalt is, ahol az általában U-Tapao-ról felszálló utasok meg tudják ejteni a check-int. Az új helyszínt a Sukhumvit út végén lévő BITEC konferencia és kiállító központban rendezték be – kb. mint a budapesti BNV, csak kicsit nagyobb. A központnak van két telefonszáma is, ahol légitársaságtól függetlenül lehet érdeklődni a járatokról: 0-2749 3974, 0-2749 39 82. Próbálják U-Tapaon is normalizálni a körülményeket, ezért oda 4 újabb csomag átvizsgáló röntgent szállítanak. A következő két oldalon is lehet hasznos információkat találni a járatokról: Nation, Bangkok Post.

A napi bejelentések közé tartozik, hogy ha az itt rekedt turistáknak bármiféle orvosi ellátásra van szükségük, akkor azt is fedezi a thai kormány, történjen az ellátás akár magán, akár állami kórházban.

Próbálják közben megbecsülni a blokád által okozott károkat, melyek tényleg természeti katasztrófával érnek fel. Az export-importőrök napi 3 milliárd baht kieséssel számolnak, ráadásul a sok virág, élelmiszer és zöldség szállítmányt nem tudják az ideiglenes reptérre irányítani, mert ezeknek szüksége lenne a Suvarnabhumi reptéren álló hűtőházakra. A jövő évi tervekben 13.5 millió Thaiföldre látogató turista szerepelt, a legpesszimistább jóslatok szerint ezek akár 40-50 %-áról le lehet mondani. A turizmust érintő ágazatokban akár 1 millió thai maradhat munka nélkül. A számok ijesztőek és túlzóak lehetnek, hiszen nagyrészt a jelenleg kormánytól származnak, ennek ellenére tény, hogy december elsejétől pl. Samuin több szállodán felmondtak a személyzet jelentős részének, amikor látták, milyen ütemben törlik a foglalásokat a külföldiek.
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fatcat 2008.12.01. 16:00:21

azt nem értem, ha lennének új választások és azt ismét a jelenlegi kormánypártiak nyernék, akkor mi változna??? folytatódna a jamboree???

PHUKET 2008.12.01. 17:40:07

SZIASZTOK!
MI DEC 19-ÉN INDULNÁNK THAIFÖLDRE, VAN VALAKINEK ÖTLETE, HOGY EGYÁLTALÁN INDUL-E MAJD GÉP. AZ AEROSVITNÉL VAN JEGYÜNK FOGLALVA.

phuket 2008.12.01. 18:08:49

18 nap múlva indulnánk életünk egyik legjobban várt nyaralására thaiföld-re azon belül Phuketre. nagyon szomorúak lennénk, ha nem jönne össze. Indulnak repülők egyébként valamilyen módon thaiföldre?

ehh 2008.12.01. 18:27:28

Szerintem kellemesebb lemaradni/elhalasztani az életetek legjobban várt nyaralását, mint kint megrohadni 240.000 lelki társaddal egyetemben.

Számíts a legjobbra, de készülj fel a legrosszabbra ahogy mondani szokás.

A kérdésedre a választ pedig azok sem tudják megmondani, akik miatt így alakult a helyzet.

Javaslom, hogy két hét múlva kezd el hívogatni a légitársaságot, ha addig nem oldódik meg a helyzet magától. Csak nyugi, ennyi idő alatt sok minden történhet. Mindenesetre jobb ha itt vagy, mint most ott.

Anrdás · http://fuggoagy.hu 2008.12.01. 18:27:57

uhh, nem irigylem sem a kintrekedteket, sem a kiutazokat...

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2008.12.01. 18:41:27

én inkább kint rohadnék meg :)

zozocam 2008.12.01. 18:43:17

Phuketre menők! Ha direkt a járat én nem paráznék...
Aerosvit: valahol, talán itt a thai.blog-on olvastam, hogy ők járnak az U-Tapao-ra.

zozocam 2008.12.01. 18:45:45

Hahaha, én is inkább kint rohadnék a napon :) Azon gondolkodtam, mi lett volna, ha tavaly történik ez visszafelé, amikor a családommal (akkor egy éves lányommal) voltunk kinn.
Semmi.
2000 baht-ot mi messze nem költöttünk el hárman naponta, szóval vígan maradtunk volna, ameddig csak lehet!!!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 18:47:50

Phuket: Olvasgasd kérlek a blogot egy kicsit, s látni fogod, hogy nap mint nap mennek repülők Thaiföldre. Csak éppen nem Bangkokban landolnak. Van még jónéhány nemzetközi reptér szerencsére Thaiföldön.

Egy friss hír, így bangkoki idő szerint éjfél utánról: Don Muang repterén tüntetők között újabb gránát robbant. A gyorsforgalmi útról lőtték vagy dobták be a gránátot közéjük. Nagy szerencséjük volt, hogy a gránát nem törte be az üveget, így csak sérültek vannak.

GonoszMan 2008.12.01. 18:58:38

Szerintem ilyenkor meg izgalmasabb, meg eletreszolobb nyaralast hozhatsz ossze.
Plusz egy hettel meghosszabbitott nyaralas, onhibadon kivul, folyamatos latnivaloval.
A nap ugyanugy sut, a part nyugodt es csendes.
De ha valami kulonlegeset akarsz latni, es nem tartasz a veszelytol, mitobb felvillanyoz: tuntetesek.

Nincs olyan munkahely ahol egy orszag blokadja miatti megnemjelenes miatt kirugnak.

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2008.12.01. 19:02:57

Már én se parázom az utazástól.. ha azt mondjátok hogy a phuketen át közlekedő gépek zökkenőmentesen közlekednek, akkor csak eljutunk Samuira.
Ami inkább aggaszt kicsit az a hangulat. Egy kihalt sziget, lézengő emberekkel, félig működő szállodával alkalmazottak nélkül... biztos hogy a mosoly országa lesz?

a'dam 2008.12.01. 20:14:42

Szia Charlie!

Én heti rendszerességgel kapok csomagot Thaifölről EMS postával, ami most bent ragadt a bangkoki reptéren. Azt már nem nagyon várom, hogy ahhoz a csomaghoz egyhamar hozzá jutok.

De ezen a héten is várok egyet, aki küldi nekem azt mondta nem tudnak semmit a postán. Nem tudsz valamit erről véletlenül, hogy postaforgalmat átirányították-e más repterekre?

Köszi
a'dam

zozocam 2008.12.01. 20:17:38

Virgonc: tapasztalatom szerint csak jobb lesz így. Kevesebb farang = nagyobb odafigyelés. Plusz szép üres strandok - én legalábbis hányok a tömegtől egy gyönyörű beach-en.
Úgy jött ki, hogy pár hónappal a cunami és 2006-ban pedig a puccs után jártam Thaiföldön. Semmi gáz... engem a lézengő emberek kevésbé zavarnak, mint a tolongók. :) Szóval, uccu neki!
Délen a mosoly megmarad, ne aggódj.

PHUKET 2008.12.01. 20:23:08

Köszönöm mindenkinek, aki biztat bennünket. Én sem a kinti körülmények miatt izgulok, inkább, hogy nem jutunk ki. Pedig szószerint, mint a gyerekek, már számolom a napokat, lassan már az órákat is.
Vannak kinn magyar ismerőseink, akik a szállást is intézték nekünk, csak jelenleg nyaralni vannak Thaiföld déli részén, így nem tudok velük kapcsolatba lépni, majd csak 6. után.- Remélem jól vannak!!!!!- Ők biztosan tudnak pontosabb részleteket is. Ha sikerül velük beszélnem msn-en, jelzem nektek.
Addig is ha tudtok bármit az utazással kapcsolatban szívesen fogadom őket.Fel a fejjel, mindenkinek, aki a következő hetekben akar utazni a mosoly országába! Mert higyjétek el nekem: tuti az lesz: számunkra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

phuket 2008.12.01. 20:33:12

virgoncnak: ti mikor utaznátok? és milyen útvonalon, mely légi társasággal?

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2008.12.01. 20:36:15

remélem a kedves orosz barátaink is jól otthon maradnak... na ők pl nem hiányoznának...
Már én is számolom a napokat és tűkön ülök.. na meg itt logók a blogon.. hátha kisül valami :)
Charlie nélkül biztos idegesebb lennék :)
Szóval ezúton is köszi Charlie a sok sok infóért.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.12.01. 20:36:54

a'dam: Már írtam róla korábban. Nemcsak a személyforgalom áll, de a cargo és a posta is. Egyedül az UPS és a Fedex próbálkozott másik reptérről üzemelni. A végeredményt nem tudom, biztosan megy nekik, dehát ők nem posta, hanem futárszolgálat.

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2008.12.01. 20:38:14

phuket: mi budapest-phuket-samui utvonalon megyünk dec 29-én charterral.

phuket 2008.12.01. 20:48:55

virgoncnak: addig még biztosan rendbe jön minden,az még több mint 3 hét. azért szurkolj nekünk is. Mi Budapest-Kijev-Bangkok-Phuket útvonalon, nem utazási irodával, hanem magánúton. Nagy a para bennünk!!!!!!!!!!!!!

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2008.12.01. 21:03:23

mi se irodával mennénk csak akkorra nem tudsz jegyet venni mert minden repülő tele van.. csak irodán át tudtunk jegyet szerezni :( viszont én csak ilyenkor tudok elszabadulni a melobol. Viszont a kijevi gép egy rémálom..arra készülj fel.. Tele lesz józan, kulturáltan viselkedő intelligens orosz barátokkal. Na azt kihagynám...
Azért ha megtennéd hogy irsz nekem egy mailt hogy milyen volt kijutni és mit tapasztaltál kint azt megköszönném. BIztos nem az lesz a legfőbb dolgod kint de egy két szavas mailt megköszönnék :)

phuket 2008.12.01. 21:06:53

virgonc: Ha lesz rá lehetőségem, és elsősorban kinn is leszünk, természetes, hogy írok. De addig még úgy is beszélünk, vagyis írunk. De még egy kérdés: te már utaztál az aerosvittel, mármint Kijevből, ukránokkal. megrémítessz!!!!!!!

-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2008.12.01. 21:15:26

Mi lenne ha mail folytatnánk? Ne offoljuk szét a forumot :) virgonc@virgonc.com

takacs 2008.12.01. 22:37:23

azt irták a fórumon,hogy a mostani ukrán gépen 20 azaz húsz utas volt...na annál kényelmesebb utazás nem hiszem hogy van

Eva 2008.12.01. 22:47:25

Mi mindenképpen megyünk, ha jár az Ewa Air Bécsből (dec 29-én, már megvettük a jegyeket. Már voltam ott szükségállapotban, cunami idején,a szilveszteri bangkoki robbantásokkor, kormányválságkor... Sokkal jobb hely, mint Budapest, még így is. Csak legyen hol leszállni. Sztem a király szava döntő, mint eddig mindig.

samui 2008.12.01. 23:13:28

haliho mindenki!mi dec.12-én indulnánk a lufthansaval bangkokba és onnan le samira helyi jarattal .persze kifizetett jegyünk van mindkét gépre .tudja valaki hogy a lufi indit -e járatokat más közeli reptérre és le lehet e jutni valahogy a szigetre vagy felejtő?persze lehet addig megoldódik a helyzet csak egy kicsit aggodunk, mert itthon csak arrol irnak hogy haza jutni nem lehet de hogy le jutni hogyan arra senki nem tudja a választ. előre is köszi ha tudtok valamit.

ag 2008.12.01. 23:36:34

Dec. 18-án mennénk Bangkokba, és január 12-én jönnénk vissza.
Nem tudjátok véletlenül, hogy akik már ebben a helyzetben utaznak ki - ha tudnak, viszont a visszautazás nem jön össze időben, akkor mi történik? Vajon nekik (nekünk:))is megadnák azt a "támogatást" (szállás, stb.), mint amit a most kint rekedteknek, vagy azokra már nem vonatkozik?

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.12.02. 01:57:51

ag nem tartom valószínűnek hogy aki a lezárások után érkezik őket is támogatná a kormány valamint gondolom ahogy idejössz úgy el is tudod hagyni az országot időben.

vadon 2008.12.02. 03:04:27

Sziasztok!
Charlie, szorgalmasan frissitsd tovabra is a blogot, legyszi! Ez az egyetlen hiteles forrasom idekint. Tegnap kozolte velem a Brunei Airlines, hogy en is a veszteglok koze kerultem. Most itt varom Bangkokban a veget, de ahogy elnezem a hireket nem sok remenyel. A kiutazni vagyoknak: az osszes tuk-tukos egy hiena-pioca, a TAT irodak a legnagyob lehuzassal birnak es a keregetoktol, kurvaktol lepni sem lehet. Ez a mosoly orszaga... De a kajak nagyon jok!
Egy joideig vissza: NEM!

a&b 2008.12.02. 04:24:01

Samui, Phuket a szezonban sem lesz kihalt, de lehangoló biztosan nem. Phuketről busszal sima ügy átjönni, de a repterünk is üzemel csak éppen U-Tapao-ra mennek a gépek. Thaiföldre tudtok jönni délről, azaz Singapore esetleg Kuala Lumpuron keresztül. Európa -Singapore, Singapore - Phuket.Hong Kong-nak van direkt járata Samuira de elég húzós, 170.000 Ft. Ha találtok megfelelő útvonalat akkor nem érdemes lemondani az utat szerintem, a jelenlegi helyzet nem érinti a nyaraló övezetek nyugalmát. Mivel a Samui reptér Bangkok Air tulajdon, érdemes az oldalukat megnézni a csatlakozás miatt.www.bangkokair.com
de Phuketen keresztül is érdemes, szép az út aztán egy 1,5 óra komp (akár végig masszíroznak ha nem érdekel a látvány)Surat Thaniból, nem mellékes hogy a nemzeti Park mellet halad el a komp, érdemes! Egyébként Surat Thaninak is van reptere, belföldi járatokra ha pl. Chiang Maiból jönne valaki!

SiPeti 2008.12.02. 05:31:15

Charlie! Letezik hogy nem lehet jegyet venni? Mi az Egyptair-el mentunk volna haza meg nov. 28-an. Elmentunk a legitarsasag bangkoki irodajaba. Ott egyeduli alternativa az volt, hogy utazzunk 2 NAPOT vonattal Kuala Lumpurig (de nem hiszik, hogy kapunk a vonatra jegyet) es onnan tudnank hazamenni. A jegy arat NEM ALL MODJUKBAN visszafizetni, de U-Tapaorol NEM inditanak jaratot.
Beszeltem a Thai Airways munkatarsaval es naluk egyelore nem lehet jegyet venni. Tehat bezarulni latszik az ordogi kor.
Charlie vagy VALAKI TUD olyan legitarsasagot, amelyiknel lehet jegyet venni es haza tudunk menni vegre???

Mivi 2008.12.02. 05:54:27

Sziasztok!
En egy kinntrekedt turista vagyok, a kijovoknek csak annyit, hogy phuket gyonyoru, es ha nem bangkokon keresztul jottok (nem is tudtok), akkor nem lesz baj, a hangulat csak a phuketi repteren meg bangkokban pocsek, a tobbi nyaralos reszen rendben vannak a dolgok...

gastro, missing in action 2008.12.02. 08:59:48

Én nem értem mit rováznak itt egyesek több üzeneten keresztül is akár! Baszki olvassátok ti egyáltalán ezt a blogot, vagy csak picsogni jártok ide?!
Charlie elég reálisan vázolta már a lehetőségeket és a thaiföldi eddigi puccsok körülményeit és kimenetlüket. Mióta én járok ki (1987 óta de nem minden évben), azóta már vagy 20 puccsot hajtottak végre ilyen-olyan erők, de a turisztikai fejlődés töretlen, ugyanis ez lényeges gazdasági ágazata az országnak!
Aggódni nem kell, maximum akkor, ha a déli muzulmánok fognak puccsot végrehajtani, de őket a piros és sárgaingesek is sikeresen elnyomják, szerencsére.
Szóval ezt az aggódást fejezzétek már be! Sokkal jobb hely minden körülmények között, mint Magyaro.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.12.17. 16:26:33

Hat valahogy nem tudom sajnalni a kint rekedteket. Amikor en voltam, akkor nekem csak 3 nap plusz jutott az EVA penzen :). Nem lehet olyan rossz, ha az ember nyaralasat meg fizetik is, a csalad se szedheti le a fejedet, hogy miert nem ersz mar haza :).
süti beállítások módosítása