Pattayára költözött a tüntetés
2009. április 10. írta: Bangkok Charlie

Pattayára költözött a tüntetés

A bangkoki blokádok nagy részét péntek délutánra felszámolták piros ingesek, egyedül a Government House előtti tüntetés üzemel változatlanul. A kormányellenes tüntetők a hétvégén erőiket Pattayára összpontosítják, itt üléseznek az ASEAN miniszterelnökök (a szervezet a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége, bővebben pedig itt lehet olvasni róla magyarul). A tengerparti hotelt a rendőrség mellett a hadsereg erői is védik, ennek ellenére pénteken délelőtt a mintegy 2000 fős tüntető seregnek sikerült két kordont is áttörni, s mindössze 200 méterre megközelíteni az épületet. A thai miniszterelnök ismét katonai helikopter segítségével jutott el a meeting színhelyére. A tüntetők jelezték, nem kívánják a csúcstalálkozót megakadályozni, mindössze szeretnék az ASEAN vezetők tudomására hozni, hogy Thaiföld jelenlegi kormánya nem demokratikus választás útján került az ország élére.



A konferencia védelmére a rendőrség és a hadsereg szárazföldi erői mellett a haditengerészet néhány egységét is kirendelték, furcsa volt látni a tévéfelvételeken rohamsisak és plasztik páncél mögött álló tengerészeket. Bangkokból péntek délután 100 taxival 500 újabb piros inges indult erősítésnek a hétvégére. Egy kisebb kudarcot is elkönyvelhettek a kormányellenes tüntetők, szerették volna az egyik irodanegyedben lévő kereszteződést is lezárni, de a mindössze maroknyi csapatot a környéken dolgozó thaiok dühösen elzavarták. Az eset jól mutatja, hogy a helyzet pattanásig feszült, hiszen amíg a sárga inges tüntetés idején maguk a bangkokiak alkották a tömeg magját, addig most a fővárosiak dühösen és ingerülten reklamálnak, amiért a „szegény vidékiek” megbénítják a közlekedést.


 

A kormány a kifárasztás mellett abban bízik, hogy a jövő héten kezdődő Songkran miatt úgyis elhagyja Bangkokot a piros ingesek java. Az évi rendes népvándorlás pmár megkezdődött, a thai főváros érezhetően üresebb és csendesebb, a buszpályaudvarokon ellenben derekas a tömeg.

(Fotók: Naewna)
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása