Szükségállapot Bangkokban
2010. április 07. írta: Bangkok Charlie

Szükségállapot Bangkokban

Már megint. Az utóbbi években Thaiföld és Bangkok már nemcsak mint turistaparadicsomként szerepel a hírekben, hanem olyan eseményekkel kerül a CNN és a BBC címlapjára, mint „több tízezezer fős kormányellenes tüntetés”, „megbénított belváros”, „tüntetők által elfoglalt parlament/Government House”, no meg az angolul annyira jól hangzó State of Emergency. Pontosan azért, mert ez ilyen igazi turistariasztó szó, ezért is óvakodott a kormányzat bevezetni eddig. Bár hozzáteszem, hogy az eddig használt Internal Security Actnek nevezett törvény is gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást adott a kormánynak – elviekben. Mert a gyakorlatban azért Thaiföldön egyetlen egy dolgon múlik a dolog, a katonaság/rendőrség hajlandó-e a kormány által kiadott, tömeget oszlató parancsot végrehajtani. Vagy sem. 

De haladjunk sorjában, mert tegnap este még ott végeztünk, hogy a piros tömeg változatlanul élvezte a CentralWord előtt az egymást váltó szónokok műsorát. Gyakran nevettek a kormányt és annak tagjait gúnyoló vicceken, lelkesen kiabálták kórusban, hogy takarodjon a thai miniszterelnök, s rázták természetesen a piros színű, szív és láb alakú kereplőiket.
 
Kedden délelőtt azonban felkerekedett a piros ingesek egy része, s az eddig megszokott forgatórend szerint a tömeg egy része elindult Bangkokban, most éppen a parlament fele. Ment az óriás molinókkal díszített teherautó az egyik piros inges vezetővel. A nagy masírozásnak pedig az volt az oka, hogy szerették volna a parlamentben éppen kabinet ülésen résztvevő miniszterelnök-helyettest kérdőre vonni, miként került a piros inges tüntetés kellős közepébe két könnygáz gránát. A bizonyítékot magasra tartva vitték magukkal a szónokok. Egyes források szerint egy piros ingesnek álcázott diverzáns csempészte a gránátot a tüntetés közepébe, mások szerint egyszerűen belőtték a tömegbe. A parlament kapujánál nem álltak meg a tüntetők, bemásztak és kinyitották a rácsos kaput, majd elsodorták a nem túl ellenálló rendőrkordont. Az egész akciót természetesen élőben lehetett nézni a televízióban, a pirosok csatornáján, mint említettem, Thaiföldön valódi politikai reality show megy a tévében. A betörés után a szónok folyamatosan harsogta a teherautóról, hogy ne menjenek be a tüntetők a parlamentbe, így a tömeg jelentős része a kapuknál maradt, egy 20 fős küldöttség vágtatott be végül a tisztelt házba.
 
 
A hírekhez és az eseményekhez némi kommentár és háttér. Nem volt váratlan a piros ingesek felűnése a parlamentnél, számítani lehetett rá, a hírekben a parlament elnöke mondta, szívesen látja a piros ingeseket, ő nem fél tőlük. A parlament kapujánál álló kocsira felkapaszkodott az egyik ellenzéki képviselő és ő is lelkesen éljenzett a piros inges tömeggel. A piros ingesnek álcázott diverzáns se lenne annyira szokatlan dolog. Amikor egy napja a fotókat készítettem a katonákról, hasonló gépen kattintgatott egy piros nyakkendős thai is mellettem. A gép kapcsán elegyedtünk beszédbe. A legvégén aztán kiderült, rendőr, civil ruhás detektív. Ellenőrzik a tüntetőket. Thaiföldön amúgy is elég sok a titkos rendőr, mindenfele megtalálhatóak.
 
De vissza az eseményekhez. Hogy mi történt a parlament épületében, azt nem lehetett látni, mindenesetre a piros ingesek egy géppisztollyal és pisztollyal tértek vissza, a különös zsákmányt magasra tartva, az éles töltényeket a kamerának mutatva diadalmasan közölték, lám-lám, ezt jelenti a kormány ígérete, miszerint fegyvertelenül próbálják visszatartani a tüntetőket. Bangkok Charlie megjegyzése, a világ bármely részén szokatlan lenne, ha fegyvertelen múzeumi teremőrök vigyáznának a kormányzati épületekre, de ezt hagyjuk most.
A kormánypárti képviselők mindenesetre riadtan menekültek az épületből, a fotókon jól látszik, hogy az ellentétes oldalon létrák segítségével másztak át a falon. A miniszterelnök-helyettes és további 2-3 ember pedig a hadsereg által odaküldött Black Hawk helikopterrel hagyta el a terepet. Körbenéztem, a hírekben eléggé kiemelten szerepel ez is, mint valami háborús momentum, pedig a tény az, hogy az elmúlt hetekben a thai miniszterelnök többet járt katonai helikopterrel, mint a páncélozott limuzinjával.
 
 
 

 
Mindenesetre a piros ingesek parlamenti betörésének apropóján kedden délután 6 órakor Abhisit Vejjajiva, thai miniszterelnök bejelentette a szükségállapotot Bangkokban és környékén, határozottan állította, hogy véget vetnek a törvénytelenné váló tüntetéseknek.
 
Jelenleg közel az éjfél Bangokban, a tüntetők az élő tévéközvetítés szerint is a szokásos tömegben ücsörögnek a CentralWord előtt. A szükségállapot hallatán pedig kijelentették, hogy péntekre minden eddiginél több szimpatizánst várnak.
 
Némi háttérinfó még az eseményekhez. Kedd reggel a thai lapokban a hadsereg főparancsnoka úgy látta, nincs oka közbeavatkozni, nem akarja szétverni a piros ingesek tüntetését. Nem támad rájuk a hadsereg, amíg békés a megmozdulás. A tavaly április események döntően másfélék voltak, akkor ugyanis vandalista gyújtogatás zajlott Bangkok utcáin, ezért is lépett a hadsereg. Ahogy mondani szokták időnként, a hadsereg a nép és az ország pártján áll, ezért is mondta a főparancsnok, hogy oldja meg a politika a problémáját. A parlamenti betörés, mondjuk így, szintén nem szokatlan dolog Thaiföldön. Sőt, néhány éve a sárga ingesek nem egyszerűen betörtek a Government House udvarába, de elfoglalták a teljes épületet, a kormányzati negyed tekintélyes részét külön birodalommá alakították – komoly barikádokkal, szögesdrót akadályokkal.
 
Ha valami aggasztó Thaiföldön, akkor ez a körforgás, ami az utóbbi 5-6 évben jellemezte a politikát. Sárga inges tüntetés, katonai puccs, piros inges kormány, sárga inges tüntetés, kormánybuktatás, piros inges tüntetés. Itt tartunk most. Ördögi egy mókuskerék.
 
(Fotók: Nation, Thai Rath, Naewna)
 
Az ünnep ára
Thaiföld legfontosabb ünnepe közeleg, a Songkran, mely elvileg már most hétvégén megkezdődik. A thai újév gyakran 1-2 hét hétig tartó ünneplést jelent, vérmérséklettől függően templom látogatással, vagy éppen féktelen utcai vízipisztolyos púderes locsolkodással. Mindenesetre a Songkran az, amire az emberek spórólnak és vásárolnak, ezért is szívják most az üzletek, plazák tulajdonosai a fogukat. Mert az évi nagy szezon elúszni látszik. A thai Kereskedelmi Kamara Egyetemén csináltak is egy hozzávetőleges költségvetést. Ha az élet visszatérne holnaptól a normális kerékvágásba, a Songkran hozzávetőlegesen több min 100 milliárdos forgalmat jelentene. Ha maradna a tüntetés az ünnep alatt, akkor a tavalyi évhez képest is 1.5 %-os csökkenést prognosztizálnak - 96 milliárd baht. Ha netán a tüntetés rossz fordulatot venne és az erőszak lenne úrrá az utcákon, akkor a tavalyihoz képest akár 5 %-os csökkenés is bekövetkezhet, mindössze 93 milliárd bahtos forgalmat jelentve.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamis 2010.04.07. 21:10:24

tavalyi Songkarnon kint voltunk, egyik sarkon vizipisztolyból lőttek, a másikon géppisztolyból...

w

jacobsson 2010.04.07. 21:54:49

@tamis:

Bulvárosan hangzik.... és az is....
Vannak akik egy jó storryért eladnák az anyjukat ....
De mi értelme van ennek.... két percre a lokális középpontba kerülni ?
Megéri ? és a következményekért ki a felelős ?

Kelly és a szexi dög 2010.04.07. 22:59:10

Bangkok lassan válságzónává válik, hogy tervezze így az ember a nyaralást...?

Tomzolka 2010.04.07. 23:24:25

Charlie akár össze is futhatunk jövő héten Bangkokban, legalább Te is le leszel végre fotózva ahogy fotózod a piros ingeseket :)

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.04.08. 04:31:12

Ott se fenekig tejfol az elet.
Nekunk meg van a 2006-tol elrontott par nemzeti unnepunk, nekik is osszejott a sajatjuk.

Anabelle_ 2010.04.08. 05:58:09

Phuket nyugis. De sajnos az, hogy nem dolgoznak egy hónapja, az okoz kisebb- nagyobb fennakadást.(nincs munkanap, nehogy a tüntetőket hátrányosan megkülönböztessék a munkahelyükön? )
A banki központok például Bangkokban vannak.

Charlie, mész szavazni? :-)
szerintem későn jutott eszembe, de külföldről lehet. A piros ingeseknek majd azt mondom, hogy én is küzdök a demokráciáért,
csak nem tartanak vissza.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.04.08. 06:01:28

Songkran Chiang Maiban az igazi. Itt voltam tavaly is itt leszek iden is :)

3 napos vizespolo verseny a kedvencem >:)

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.08. 09:08:00

@Anabelle_: Lehet, csak időben kell jelezni. Múlt hétvégén volt amúgy a szavazás.

@r0dg3cc: Kipróbáltad már az összes többi helyet? :)

@Tomzolka: Sárga inget azért ne viseljél.

kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.04.08. 12:06:19

@Bangkok Charlie: nem :) de tavaly bkk-ban semmi nem volt a voros ingesek miatt.. csak tippeltem, egyebkent sok thaitol es farangtol is hallottam hogy ez a legjobb :) azert Koh Samuin se lehet szar :D
süti beállítások módosítása