Szükségállapot, békésen
2010. április 08. írta: Bangkok Charlie

Szükségállapot, békésen

Dél-Kelet Ázsiában a helyzet változatlan, Bangkokban érvényes a szükségállapot, a dugók nagy része eltűnt a városból, a tüntetők változatlan megtöltik a CentralWord előtti teret, rendőrt, katonát pedig nem sokat láttunk.

 
 
Távirati stílusban Thaiföldről a lényeg. A tegnap este bejelentett szükségállapotnak egyelőre nem sok jele látszik, bár tény, hogy a rendkívüli helyzetre összeállított újabb bonyolult nevű bizottság nevében - Centre for Public Administration in Emergency Situations (CPAES) – a nap folyamán több szóvivő is olvasott be közleményeket a tévében. Volt köztük katonai egyenruhás is. Mindenesetre a civil öltönyös és nyakkendős szóvivő a hosszú thai szöveg után egy néhány perces angol beszédet is tartott, amelyben igyekezett megnyugtatni minden thaiföldi turistát és tartósan itt élő külföldit, hogy a szükségállapot semmiféle negatív hatással nem jár. Szabadon lehet utazni és mozogni Thaiföldön, mindössze a rendet szeretnék minél gyorsabban helyreállítani és az üzleti negyedet felszabadítani. A tévés beszédben elnézést kértek a külföldiektől a kellemetlenségért, s még egy információs telefonszámot is megadtak, ahol lehet érdeklődni. Meglepő és jóleső gesztus volt a tévében azért ez a tisztviselő szájából, thai akcentusú angollal elhangzó beszéd.
 
Közben Bangkok belvárosában egyelőre minden az utóbbi napokban megszokott rend szerint. Kicsit paprikásabb azért a hangulat, mert a kormány ma délelőtt végleg blokkolta a piros ingesek tévécsatornáját, rádióját, valamint legfontosabb honlapjukat. Az intézkedést közleményben ítélte el a Thai Újságírók Szövetsége és a Thai Kábeltévék Szövetsége, véleményük szerint a lépés alkotmányellenes volt és a piros ingesek által hangoztatott kettős mérce vádját erősítették meg ezzel. Korlátozták a sajtószabadságot és az információhoz való hozzáférést azzal, hogy jelenleg csak az állami TV és rádió adásokból egyetlen oldalről értesülhetnek az emberek az eseményekről.
 
 
 
A fotókat ma délután készítettem, ezekből jól látható, hogy a tüntetés továbbra is tart. Tény, kevesebben, mint a hétvégi csúcs idején, de azért a tömeg azért még mindig elég masszív. A szónokok közben a színpadról újabb és újabb felhívásokat intéznek, hogy toborozzon mindenki további tüntetőket, mert lehet, hogy ma éjszaka jönnek a katonák és ki akarják takarítani őket a Belvárosból. A Siam tér felé már egészen sok civilt látok az utcákon, a boltok egy része kinyitott, de a nagy plázák rendületlenül, összeszorított foggal zárva tartanak. Azért a nagy kereszteződésen túl az MBK határozottan nyitottnak tűnik. A sarki rendőrbódé mögötti füvön fehér műanyag székeken olyan tucatnyi rendőr ücsörög, hétköznapi egyenruhában, extra felszerelés nélkül – ha nem lenne szükségállapot, tényleg azt mondanám, mintha valami kerti party lenne.
 
 
 
 
A meglehetősen üres Sukhumvit úton kifele motorozva látom, hogy piros ingesekkel megrakott pickupok döngetnek dudaszóval a Belváros felé. Közben nézem már itthon a közleményeket. A kormány cáfolja mind az erőszakos oszlatás tervét, mind a kijárási tilalom ötletét. Részletek nem derülnek ki, annyit mondanak, békésen szeretnének véget vetni a tüntetésnek, például ellenőrző pontokkal, hogy aki egyszer elhagyja a területet, az már ne térhessen vissza.
 
 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@ndtomas 2010.04.08. 22:00:52

Kiadták az elfogatóparancsot a vörös főkolomposok ellen, akiket 5 évig terjedő börtönbüntetés fenyeget a parlament megtámadásának szervezéséért.
A médiával is visszaéltek, így nem csoda, ha azt is korlátozza a hatóság.

Gyenge érv a támadók védekezésére a szólásszabadság hangoztatása, meg hogy fegyvert találtak a parlamentben (aminek az ellenkezőjét közölte korábban a kormány szóvivője). Sehol a világon nem engedélyezett törvénytelen akciókra való felbujtásra használni a médiát, de a közintézményeket sem őrzik puszta kézzel, amikor mindennaposak a terrorakciók, és a zavart elméjűek ámokfutásai. Nem az fenyegeti a békés rendet, ha fegyveresen őrzik azt a jogtipróktól, hanem az a magatartás, amikor mások jogait erőszakkal semmibe veszik egyesek a saját jogaik túlhangsúlyozása miatt.

Ha már a parlamentbe is be lehet törni büntetlenül, akkor mégis mire valók a törvények?

roland_cs 2010.04.09. 06:44:06

Bocs, de nem bírom tovább, @ndtomas. Hallottál már valaha szólásszabadságról? Emberi jogokról? Ezt eddig is messze nem tartották be a thaiok, ezzel a húzással meg végképp átléptek egy határt, ami a józan ésszel szembenáll.

Gondolkozz el, mi történt akár odahaza 2006-ban: "Az október 23-i zavargások során 153 embert állítottak elő, ebből 35 embert vettek őrizetbe." (source: wikipedia)

Ezzel szemben a thaiok idén nem gyújtogattak, nem borítottak fel egy jármüvet sem.

Tehát egyszer és mindenkorra tisztázzuk végre: a piros tv a szólásszabadság korlátozásának áldozata. Semmiképp se mondhatod ki, hogy a két szín egyenrangú fél.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.09. 08:45:47

@@ndtomas: Valószínűleg nem láttad korábban a sárgák tüntetését, ezért jössz ennyire izgalomba most. Én tudom, hogy az egész tüntetés az idegek harca. De bölcsebb dolog meghagyni az izgulást a thaioknak. Ők szerintem fele ennyire nem izgulnak, mint Te :)

@roland_cs: Értem, mit akarsz mondani., de ne keverjünk ide magyar példákat, mert Thaiföld azért Thaiföld. Más a logika és a környezet. :)

@ndtomas 2010.04.09. 20:16:07

@roland_cs: A kioktató stílusoddal, és a felszólító móddal, hogy szerinted én mit tegyek - pedig nem kértem a tanácsodat -, pontosan ezzel szolgáltattad a rossz példát arról, hogy a szólásszabadsággal vissza is lehet élni. Mert ez nem abszolút jog. Vannak ettől magasabb rendű jogok is.

Egy uralmon levő kormánytól mindenki jogosan várja el, hogy ezeket a jogokat biztosítsa, amikor egy egyén, vagy egy kisebbség túllő a célon, és a többség jogainak rovására akarja gyakorolni egy számára túlértékelt jogát. Egy csecsemőtől nem várja el senki, hogy legyen tekintettel a környezetére, és ne sivalkodjon, amikor valamilyen hiányérzete támad a szükségleteiben. De egy cselekvőképes személytől jogos elvárás, hogy fékezze magát a többiekre való tekintettel, bármi kívánsága is van.

Ennek kielégítésére megvannak a megfelelő fórumok: ha éhes, szomjas, akkor rendelhet a felszolgálótól, vásárolhat a boltba, vagy telefonon házhoz rendelhet. A politikai akarat kinyilvánításának is megvannak a maga szabályai, államoktól függően. De az a világon sehol nem elfogadott, hogy a kormányzati épületekbe betörnek, csak mert nem értenek egyet az ott hozott döntésekkel. Mivel ez megtörtént, így az a minimum, hogy akik ezért felelősek, azokat rács mögé dugják, és az uszításra használt eszközöket elvegyék tőlük, azért, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő.

Láttuk a párhuzamos példát a kirgizeknél, ahol több tucat halott és több, mint 150 sérültje lett a hasonló cselekménynek. Hogy itt nem történt hasonló tragédia, az csak a kormány önmérsékletén múlott, nem a felbujtókon. Azok felelőtlenül belevitték volna az érzelmileg túlfűtött tömeget egy szerencsétlen végkifejletbe. Politikai céljaik érdekében az emberek testi épségét is kockára tették. Ezért kell őket megfékezni, mert ezzel is bebizonyították, hogy nem felelős vezetők, hanem kihasználják mások csalódott lelkiállapotát a saját önző céljaikra, hatalmi becsvágyuk kielégítésére, gazdagodásra, tekintély megszerzésre, stb. és másokkal fizettetik meg ennek az árát.

Cserébe nem fogják ezek sem kielégíteni a tömegek jogos szükségleteit - ezt már most lehet borítékolni -, mert nincsenek meg hozzá a megfelelő eszközeik, képességeik. Az előző kormány sem volt megfelelő, se a mostani, sem semelyik, de sehol a világon az emberi történelemben. Úgyhogy ez a hatalmi váltás csak egy örök körforgás lenne, ha mindig így maradna. Emberek bizakodnak, hogy hátha majd ez jobb lesz. Aztán ahogy az is híján marad az elvárásoknak, csalódottan elfordulnak, hogy a másiknak szavazzanak bizalmat. Ami aztán ugyanúgy elégtelen működést fog tudni csak felmutatni. Közben millióknak sérülnek a jogaik, elveszítik értékeiket, sokan szeretteiket, akár a saját életüket is.

Egy mindenki számára kielégítő kormányzás emberfeletti erőt, képességeket igényel. Erre csak egy személy képes. A Biblia szerint Isten egyszer megunja végre az emberi önkormányzat próbálkozásait, és visszaveszi az uralmat az egész világon.

Én erre szavazok a magam részéről, ezért semleges vagyok abban, hogy mi történik a politikában. De nem szólok bele, hogy ki, kire szavazzon: ki, mit csinál, az az ő dolga. De szeretném, ha ezt a próbálkozást a hatalomgyakorlásra nem azon az áron végezné, hogy az én más jellegű jogaimat korlátozza vele. Nagy fiú vagyok én is: ha pisilni kell, kimegyek magamtól. Más felnőtt embertől is joggal várom el, hogy ne ordítson ilyenkor, mint a fába szorult féreg, főleg ne állja el az utat, ami nemcsak az övé, hanem oldja meg csendben a problémáit egy arra alkalmas helyen. Ha erre nem képes, sőt még másokhoz is betör, akkor ne csodálkozzon, ha korlátozásokban lesz része. Ha meg nem elégedett így se, akkor biztos ismeri a mondást: „Teccettek volna jobbat választani!” Ki, mit szakított, azt szagolja.

@ndtomas 2010.04.09. 22:18:23

@Bangkok Charlie: Láttam azt is, és akkor se izgultam. Láttam a túszként itt ragadt turistákat, hogyan szállásolják el őket irodaházakba. Ezeket mi nappal használtuk, éjjel volt hol aludnom, repülni se akartam, úgyhogy engem nem érintett.

Láttam ma is, hogy Chatuchaktól Lak Si-ig a Vibhavadi Rangsit út - ami amúgy is túlzsúfolt, mint szinte minden út, de - a rázúdult vörös folyamtól teljesen eldugult. Talán megint a kormányzati negyedbe indultak? Ki tudja már ezt követni? Engem nem érintett ez sem, mert két órával előtte még tudtunk ugyanott haladni. De visszafelé láttam, hogy ha később kelek útra, akkor én is ott ülnék valahol a 40 fokban.

Szóval, nem hazabeszélek, csak az erőszakot gyűlölöm! Mi köze az utca emberének, hogy egyeseknek politikai követeléseik vannak? Vannak erre fórumok, ott oldják meg. Vagy kinn a mezőn, ott kerepelhet, meg dudálhat az üregben lakóknak. De azokat is sajnálnám. Meg azokat is, akik hagyják magukat felhasználni egyesek önös céljaira. De ez már legyen az ő bajuk.

Persze, ők sem izgulnak, mert nem voltak gyarmatosítva, a háború sem volt olyan soha, mint a mi földrészünkön folyamatosan. Nekik ez csak játék, hősködés. Ne is tudják meg soha milyen! Mert akkor elveszítik, ami érték bennük.

Greenternet 2010.04.09. 22:24:31

@@ndtomas: Teljesen egyetertek veled.Ezeknek az embereknek akik ott tuntetnek halvany fogalmuk sincs arrol hogy mit csinalnak.Ok is egy szuk csoport babjai akit eloretolnak a harcban.Esetenkent meg penzt is kapnak es addig se kell dolgozni.Az egyszeru embereket hihetetlenul konnyu befolyasolni mindenfele igeretekkel meg ajandekokkal es ez thaifoldon talan megkonnyebb.A hatalom csak var mert ameddig eroszakos esemenyeket nem kezdenek a tuntetok addig probalja bekesen lerendezni a dolgot.Az viszont tenyleg vicc hogy egy parlamentbe akkor mehessenek be amikor csak akarnak es meg felhaborodnak ezon hogy van bent fegyver.Mar varom mikor vonulnak be egy laktanyaba es orjongve mutogatnak hogy micsoda arcatlansag hogy egy laktanyaban katonakat talaltak.A pirosingesek tudjak hogy azert nem tortent mar rendcsinalas mert tul sokan vannak.Nem egyszeru megtisztitani egy porcelanboltot ami tele van elefantal.

@ndtomas 2010.04.09. 23:18:09

@Greenternet: Kísértetiesen ismerősek ezek a naiv pacifizmusnak tűnő, valójában ördögien rafinált szavak: 1918, november 2-án, Lindler Béla, magyar hadügyminiszter (!) híres kijelentése: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” Aztán 13-án szintén ő írja alá a fegyverszüneti megállapodást az antanttal - tudjuk milyen feltételeket eredményezett ez. A szélnek eresztett hadsereg híján nem volt, aki védje a határokat, az idegen hadsereg az Oktogonig eljutott:

"Követeli az összes magyar erők lefegyverzését... Követeli, hogy a magyar parancsnokság kötelezze magát a később megállapítandó feltételeknek, bármilyenek is legyenek azok, végrehajtására. Követeli az összes fegyvereket, ágyúkat és lőszert, járműveket, ruházati felszerelést és élelmiszereket. Követeli a teljes vasúti anyagot, páncélvonatokat, követeli az összes hadifoglyok és polgári túszok, valamint a visszavonuló vörös csapatok által elhurcoltak hazaküldését."

Emiatt izgulok csak. Mert nagyon úgy tűnik, ez addig nem marad abba itt sem, amíg fel nem borul a társadalmi rend, ami pedig kiszámíthatatlan következményekkel fog járni. Ne felejtsük el, hogy melyik országnak adott tanácsokat az a személy, akinek a hatalomra kerüléséért most tüntetnek! Normális körülmények közt a hadban álló félnek bármilyen szinten információt szolgáltatni a hazaárulás kategóriája. Főleg volt miniszterelnökként ilyet tenni, ez enyhén szólva megkérdőjelezi, hogy mennyire alkalmas az a párt annak az országnak az érdekeinek képviseletére, amelyiknek a vezetője az ellenséggel ilyen viszonyba került.

Igaz, a Lindler Béla se le lett elszámoltatva, amiért védtelenné tette Magyarországot a külföldi igények előtt. A Tanácsköztársaság bukása után még Pécs polgármestere is lehetett. Majd amikor azt a dél-szláv csapatok kiürítették, haláláig Jugoszláviában maradhatott, ahol Titótól díszsírhelyet kapott.

De persze, Thaiföldön ilyen nem történhet meg... Elvileg. De, majd meglátjuk mi fog történni.

roland_cs 2010.04.10. 04:23:00

@Bangkok Charlie: Bocs, jogos, a magyar párhuzam gondolkodásmódilag messze esik a thaitól.

@ndtomas: felesleges idöveszteség. Részemröl lezártam a témát, mert ha elkezdek írni, akkor továbbiakban is offtopic lesz egyik vagy másik oldalról az íráshalmaz nagy része...röviden: no comment.

Mindenkitöl elnézést kérek az offtopic-ért.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.04.10. 06:18:07

Hagyjuk a magyar és európai történelmet, kértem már, nem analógia, félrevezető, offtopic. Köszönöm. Ha valakinek sok az ideje, olvassa el az utóbbi 100 év thai történelmét.

@@ndtomas: Ha Thaksinra és Kambodzsára utalsz, akkor azért az ellentétek és a konfliktusok ellenére nem egészen hadban álló felek. Sőt, sok thai befektetés van ott, s Thaiföldnek is elemi érdeke a kereskedelem és a különböző együttműködések fenntartása (halászat, olaj, egyebek). Nem véletlen, hogy a napokban Hun Sen elég meglepő módon pozitívan nyilatkozott.

@ndtomas 2010.04.10. 10:41:12

@Bangkok Charlie: Thaksin tanácsadói tisztségét Kambodzsában a thai külügyminiszter a legfőbb akadálynak tartja a kapcsolatok normalizálódásában a szomszédos országgal. Az összes ASEAN tagország is aggodalmát fejezte ki emiatt. Emberileg is aljas húzás volt politikai célokra felhasználni saját hazája konfliktusát más országgal.

Itt nem arról van szó, hogy ettől majd eszkalálódni fognak az ellentétek. Nyilván ezer szálon megvan a kapcsolatok szövevénye egy közös gyökerű vallással, kultúrával rendelkező szomszédos országgal. Hanem az, hogy a hívei nem látnak kivetnivalót abban, hogy olyanoknak ad tanácsot, akik a saját honfitársait gyilkolták meg. A thai kiskatona elesik, miközben a kambodzsai határt védi, közben az apja, anyja azért tüntet, hogy az legyen országa vezére, aki gyermekük gyilkosainak tanácsokat. Morbid túlzás, de nagy vonalakban ez van. Most mindegy az is, hogy milyen tanácsokról van szó; az elv a lényeg, mert amit csinál, az gátlástalanság.

Ha ebben nem látnak összeférhetetlenséget a tüntetők, akkor, nem csoda, ha abban sem mutatnak józanságot, ahogy a helyzetben most viselkednek. Amikor a választott pártjuk volt hatalmon, akkor kellett volna nem engedni a 21-ből, és nem hagyni, hogy a reptéri foglalással kizsarolják a lemondatását. Ha jól emlékszem kimentek a Victory Monumenthez, meg pár helyre, de egyre kevesebben, és látszott, hogy nem gondolják komolyan a tiltakozást. A tavalyi Songkrankor már késő volt ugrálni, addig nem ütötték, amíg meleg volt, ez nem töltött káposzta, hogy később is jó lesz.

Akkor amikor lehetett volna, Thakszin se erőlködött, inkább elmenekült. A pénze megvolt még akkor, így nem ugrált feleslegesen, csak a hatalomból távozott, egy gonddal kevesebb. Pedig akkor még jogilag nála volt labda: Demokratikusan megválasztott kormányban volt a pártja, amit egy kisebbség fenyegetett a reptérrel, és a hadsereg nem engedelmeskedett a kormány utasításainak, hogy ezt megakadályozza: sima ügy, ilyenkor szoktak külföldi békefenntartókat kérni az országba. Ezt nem lépte meg, most viszont már nincs rá jogalapja.

Érdekes, azóta lett ilyen aktív a tüntetés, amióta elkobozták a vagyona kétharmadát. Nem úgy tűnik, hogy ez csak egy kétségbeesett mentőakciója a visszaszerzésére a politikai propagandával tüzelt tömegeket eszközként felhasználva erre? Nem csoda, ha ilyen célokra nem engedik a média használatát, mert ez már nem a szólásszabadság gyakorlása. Nem babra megy a játék, mert láttuk, vér is folyt: szerintem ezzel lelkileg fel is készítette őket az igazi vérveszteségekre.

A magyar szál csak a példa kedvéért került ide, szándékosan nem aktuálpolitikával állítottam párhuzamba. Gondoltam, könnyebb egy a bőrünkön is átélt esettel érzékeltetnem mit gondolok a helyzetről. Számtalan más történelmi eset is hasonló diagnózist mutat. De látom, már ez sem kívánatos: beszéljünk csak arról, ami itt történt, és úgy, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Lehet, hogy van akinek normális ez az állapot, ami hozzátartozik a thai mindennapokhoz - ahogy Afganisztánban is megszokták az emberek, hogy a géppityu ott figyel a Lada csomagtartóban a hétvégi bevásárlásnál is, vagy Mexikóban, Ciudád Juarezben halomra lövik egymást hétvégenként a drogdílerek -, de attól még ez nem lesz "normális", és nem fogok vállat vonni, hogy: Ez van, ja, nem kell odanézni, én csak szuvenírért jöttem a Patpongra, meg a Khao Sanon korzózni, amúgy is megyek a tengerhez, vagy vissza robotolni.

Nekem ez az egész szörnyű! És sajnálom, hogy ilyen szellemi sötétségben tartják az embereket a gazdagok, a politikusok, a katonai parancsnokok, a vallásvezetőkkel együtt. Pedig a Biblia világosan írja: "Ne bízzatok az előkelőkben, Se földi ember fiában, akinél nincsen megmentés"(Zsoltárok 146:3). És ha mi is csak az eseményeket beszéljük meg szárazon - amiket igazán részletesen és korrektül megkapunk tőled, kösz - azzal még nem vagyunk előrébb. Gondolkodó emberek vagyunk, nemcsak nézünk, mint "Jani a moziban".

Veteran 2010.04.11. 09:31:34

@@ndtomas: Azért az tul egyszerü, hogy egy szük réteg fizetett emberei a tüntetők. Az iszáni farmerek a Thaksin által elindított refomokra emlékeznek, amelyek a szegényebbeket segítették a mezőgazdaság, egészségügy területén, és amelyet az uj kormány azonnal befagyasztott. A kambodzsai tanácsadói munka nem mindenütt rontott a népszerüségén, mert azt hiresztelik ott is csak a szegényeken akar segíteni.
Persze ez is csak az egyik oldala a dolgoknak elismerem a valoság jóval összetettebb.

murunga 2010.04.11. 10:22:38

ZEN SUMMER CRAZE 2010

mindent visz!!!
süti beállítások módosítása