Fejlövés a renegát tábornoknak
2010. május 13. írta: Bangkok Charlie

Fejlövés a renegát tábornoknak

Mondjuk így, valami ismét elkezdődött Bangkokban. Seh Daenget – hivatalos nevén Khattiya Sawasdipol - , a vörösök oldalán álló rebellis tábornokot fejbelőtték este 8 óra körül. A renegát tábornok egy sarokra volt a Silom kereszteződéstől, de természetesen a piros, kormányellenes tüntetők oldalán, mélyen a vörös bambuszerőd mögött. Éppen külföldi riportereknek nyilatkozott, ezt követően alig néhány perc múlva fejlövést kapott – ismeretlen irányból, bár a CNN azt állítja, hogy valamelyik környékbeli tetőről érkezhetett a lövés. A tábornokot azonnal a Hua Chiew kórházba szállították, intenzív osztályon kezelik. A hírek ellentmondóak, bár felröppent az egyik thai médiában a halálhíre, később ezt cáfolták, jelen pillanatban éppen véradásra hívnak fel a vörös szónokok. A Nation mellékelt fotója a támadás után készült, további képek itt, itt és itt.

A Youtube-ra is felkerült egy mindössze 8 másodperces interjú részlet, ez volt az a nyilatkozat, amit közvetlenül a lövés előtti percekben adott.

Seh Daengről írtam többször a korábbiakban, a nép körében rendkívül népszerű, szabadszájú katona volt. Hogy ki követhette el a merényletet, arról megindultak a találgatások. Tudott éppen elég titkot és volt épp elég ellensége minden oldalon. A vörös vezetők nyíltan elhatárolódtak, éppen a napokban újra a túlzottan radikális tábornoktól, a kormányzat terroristának nevezte és szerintük ő állhatott gránátos merényletek hátterében.

A délután folyamán egyébként jelentős katonai és rendőri erők szállták meg a Belvárost. Eddig se voltak kevesen a bangkoki utcákon, el lehet képzelni, hogy akkor milyen csapatmozgások zajlanak. Az alábbi fotókon az egyik vörös tüntetésekhez vezető útvonalon, a Henri Dunant úton felállított katonai-rendőri elleőrző pont látható.

A kormányzat estére egyébként további 15 tartományban hirdette ki a rendkívüli állapotot, attól tartva, hogy a bangkoki tüntetés szétoszlatása miatt helyi lázadások törnek ki. A 15 tartomány: Chonburi, Samut Prakan, Nonthaburi, Pathum Thani, Ayutthaya, Khon Kaen, Udon Thani, Chaiyaphum, Nakhon Ratchasima, Si Sa Ket, Chiang Mai, Chiang Rai, Nan, Lampang és Nakhon Sawan.


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

murunga 2010.05.13. 17:45:46

azért vigyázz magadra charlie! inkább keveset tudósíts élőben a gócpontokból :]]

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.13. 17:49:48

@murunga: Köszi, igyekszem tényleg elkerülni a gázosabb helyeket. Itt ma pont fél órával a lövés előtt voltam. Épp időben eljöttem.

murunga 2010.05.13. 17:51:17

ez egyébként a viagrás rambo?
olvasgatom a thai blogokat, elég necces/sötét figura...

murunga 2010.05.13. 17:55:05

azt írják, hogy az utóbbi időben a piros vezetők is kezdtek elhatárolódni tőle - ez tulképpen egyben kilövési eng. is lehet.
mert tényleg profi munkának tűnik a likvidálás...

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.13. 17:55:23

@murunga: Nem, az az Isan Rambó volt, őt így hívják a thaiok. Seh Daenget csak én neveztem itt a blogban Rambónak, a mentalitása miatt. Egyébként igen, egy elég ellentmondásos figura, ugyanakkor sok thai számára mégis népi hős.

GCsabi 2010.05.13. 20:26:05

egyre durvábbá válik a szitu arrafelé, Charlie, vigyázz magadra
én február végén-március közepén voltam ott, a Demokrácia emlékműnél simán sétálgattam a piros tömegben, mindenki mosolygott, egyáltalán nem volt félelmetes
mi lesz ebből? remélem jövő januárra rend lesz :)

Üdv: GCsabi

Tawan 2010.05.13. 22:46:40

15.-én hajnaltól ott leszek a nejemmel, remélem tudunk vigyázni magunkra. A KSR -re megyünk két napra, ha tudok jelentkezem.
Utána Phuket. Valaki Sör?

Tawan 2010.05.13. 22:51:21

15.-én ott leszünk a nejemmel. A KSR-en szállunk meg. Biztos csavargunk, ahogy szoktunk. Nem lehet mindíg félni, mi nem félünk. Inkább attól "félünk", hogy a hamutól nem tudunk visszanenni, vagy, hogy törlik a járatot odafelé.
Aki fegyvert vesz mások ellen azáltal vész el.
Így járt.

Veteran 2010.05.14. 12:05:42

„Kevéssé ismert, hogy a 2004 .-ben Phuketen szörnyű pusztítást végzett szökőár, „cunami” egy borzalmas terrorcselekményt is meggátolt, elpusztítva a leendő öngyilkos merénylőket de a kitervelóket nem”.
Igy kezdödik a (részben) Thaiföldön élő brit írónak Stephen Leathernek magyarul most megjelent Hideg fejjel cimü sikerkönyve. Ez a könyv is rendkivúl izgalmas és hitelesen ábrázolja a terror elleni lehetséges küzdelmet. Bövebbet a kiadó honlapján: www.lmp-publishing.hu.
Mélységes elnézést az offolásért !!!

Greenternet 2010.05.14. 14:43:19

Na akkor ugy nez ki ,hogy az igazi musor csak most kezdodik.

Vietnamibalzsam 2010.05.14. 17:22:15

Szia Charlie, ma erkeztem Singapore-bol, a Surawongs uton szalltam meg. Lementem egy kicsit korulnezni de itt nem latszik sok - ha nem tevedek tolem kb. 2 Km-re zajlik a balhe. Holnap a Sukhumwitra kell mennem, arrol tudsz valamit? Elore is koszi!

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.14. 19:11:15

@Vietnamibalzsam: Nézd meg a legfrissebb posztot, Sukhumvit út ügyben. Belső Sukhumvit amúgy le van zárva, természetesen. Ha a Surawongon kisétálsz a Rama IV fele, akkor már láthatsz rendőröket, katonákat. A veszélyes zónába úgysem engednek már be. Elvileg.

@Veteran: Azért azt fűzzük hozzá, ez fikciós regény. ;)

@GCsabi: Január? Az még nagyon messze.

@Tawan: KSR az nyugodt környék most. Csavarogni, ahogy szoktatok? Ha a belvárosban szoktatok, az nem megy. Félni nem kell, de most tényleg jobb a zűrös környékeket elkerülni. Elvileg rendőr és katonai blokádok vannak és úgysem engednek arra. Köszönöm amúgy az invitálást a serre, de most nem fog menni. :)

Veteran 2010.05.16. 09:42:17

Jogos! A Leather "Hideg fejjel" regény fikciö, de sok aktualitással.
Más: nem értem, hogy a jelenlegi thai helyzet ellenére a thai baht, hogy lehet ilyen stabil és erősebb, mint valaha?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.16. 19:52:36

@Veteran: Ez egy nagyon jó kérdés. Nekem is eszembe jutott már, hogy a forintot minden szellő megrázza, bezzeg a baht évek óta egyre keményebb és erősebb.

megint 2010.05.21. 16:35:48

Üdv, nekünk is tervbe van egy két hetes út december környékén, az lenne a kérdésem, hogy csak a fővárosban ilyen a helyzet, vagy "vidékre" sem érdemes menni?

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.21. 17:22:03

@megint: "Helyzet" eleve csak Bangkokban volt, illete kicsike helyi csetepaté néhány észak-keleti, északi városban. Bangkokban is csak a belvárosban, most például a KSR teljesen átlagos. De december nagyon messze van, addigra azért illik mindennek rendeződnie.

Tomycat 2010.05.22. 17:31:04

@Veteran: Csak megjegyzem, amikor az azsiai valsag volt, akkor a dollar ~24 bahtrol 52-re szaladt el. Mas orszagokban meg aznap a belfoldi arak is megugrottak. Nem igy Thaifoldon, egy jo ideig minden a regi maradt, azaz dollarban merve a feleert kaptam mindent. Ugy tunik nem csak a kiralyukban, de a penzukben is nagyon hisznek.
süti beállítások módosítása