Egész nap azon mentek a találgatások, hogy a szükségállapot mellé a kormány bevezeti-e Bangkok bizonyos körzeteiben a kijárási tilalmat. Nem légből kapott ötlet volt, a miniszterelnök vasárnap reggeli nyilatkozatában hangzott el, végül késő délután a kormányzati válságközpontban bejelentették, egyelőre nem lesz kijárási tilalom, de azért nem vetették el teljesen. Ezek a tájékoztatók amúgy úgy néznek ki, hogy a thai csatornákon megszakítják az adást, majd a jelenleg központként szolgáló laktanyát kapcsolják – aztán hol a válságközpont civil szóvivője, hol a katonai szóvivő, vagy éppen egy egész csoport katona közli a közlendőket, vagy magyarázza éppen a helyzetet. Ma legalább féltucatnyi ilyen adásmegszakítás lehetett, ezek közül a legfontosabb talán – a kijárási tilalmon kívül , az volt, amikor közölték, hogy további öt észak-keleti (Isaan) tartományra kiterjesztik a rendkívüli állapotot - Ubon Ratchahani, Maha Sarakam, Roi-et, Nongbua Lumpoo, Sakhon Nakorn. -, valamint hogy összesen 106 bankszámlát befagyasztottak, mert ezek illegális módon támogatták a tiltott piros inges mozgalmat.
A vasárnap egyáltalán nem volt csendes egyébként Bangkokban, a város felett kora reggeltől hatalmas füstfelhőket lehetett látni, ahogy a tüntetők a belváros több pontján autógumikat égettek – ezzel egyrészt blokádot építettek, másrészt az orvlövészek dolgát szerették volna megnehezíteni.
Az egyik ilyen terület a Rama IV sugárúton, a Khlong Toei piactól egy saroknyira található, a gyorsforgalmi út egyik lejárójánál. A kereszteződéshez még szombat este elnéztem, már akkor megdöbbentő volt a kép. Az első sarkon már állt egy ideiglenes színpad, az út teljes szélességében lezárva és piros inges tüntetők hallgatták az alkalmi szónokot. Ám az igazán kemény valóság a gyorsforgalmi út hídja alatt várt, itt már akkor is több száz fős tömeg bámulta a Rama IV sugárúton tisztes távolban lángoló gumikat. Közben folyamatosan robbanások zaja hallatszik, a gumikon túl ugyanis a katonák bázisa, s nem lehet tudni, most éppen ők lőnek, a tüntetők, tűzijátékkal. Valószínűleg felváltva. Kisvártatva érkezik egy teherautó, a tömeg felujjong, ugyanis tele van gumiabroncsokkal, elkezdik lekapakolni, ebből épülnek majd az ujabb barikádok, el akarják zárni ugyanis a gyorsforgalmi út lehajtóját, mert attól tartanak, erről érkeznek majd az újabb katonai csapatok. Az elég vegyesnek tűnő tömegben felbukkan egy határozottnak tűnő thai, megáll mellettem néhány méterre. Fekete pólóban van, piros kendő a nyakában, derekán kis táska, mellette rádió adó-vevő, gyorsan leszűröm, a piros ingesek biztonsági erőihez tartozik. Ekkor elővesz a zsebéből egy parányi eszközt, zöld lézerceruza, majd az emberek feje fölött és a füst fölött, a szemben lévő épületeket kezdi pásztázni vele – pont arra állomásozhatnak a katonák. A nyilvánvaló őrültség és provokáció láttán, gyorsan elhúzok, még csak az kellene, hogy valami mesterlövész pont ide lőjön.
A helyszín nappal a következő fotókon látható, a videón pedig éppen egy tüntetőt lőnek meg, blokád építés közben.
A vasárnapi nap másik kulcsszava a kijárási tilalom mellett kétségtelenül a sniper, ugyanis ami eddig csak sejtés volt, az most több riport és fotó nyomán bizonyossággá válik. A titokzatos katonák, akik távcsöves puskával gyakran olyan messzire lőnek, ahová szabad szemmel a riporterek nem is látnak – a CNN riportere finoman szólva is kétségesnek tartja az eredményt, amikor a füstön keresztül lövöldöznek. A harmadik napja tartó bangkoki utcai harcok halálos áldozatainak száma vasárnap estére 29-re emelkedik, a sérülteké pedig 220 fölé. A korábbi eseményekkel szemben ezúttal katonák nincsenek a veszteséglistán. Piros inges tüntetők mellett kaptak lövéseket újságírók, civilek, helyi lakosok, mentőszolgálatok tagjai, valamint egy thai popsztár, aki az összecsapások közelében egy 23. emeleti apartman erkélyéről próbálta megnézni, hogy mi zajlik az utcán. Nem véletlen, hogy a füstök mellett az utcákon és a tüntetési helyszíneken azzal próbálnak védekezni, hogy próbálnak minél sötétebbet csinálni. Amikor este például kinéztem az említett felüljáróhoz, azonnal szóltak, hogy kapcsoljam le a motoron a világítást, a pizzafutárok pedig ezeken a területeken kartonlappal letakart lámpával közeledtek. Tisztára mint a világháborús filmekben az elsötétítés, csak mint mondtam, ez itt most a valóság.
A kormányzati válságközpont esti tájékoztatóján kitérnek a sniper témára is, állításuk szerint a katonai mesterlövészek mindig parancsra és felügyelet mellett cselekszenek, sosincsenek egyedül. Véleményük szerint a titokzatos terroristák azok, akik katonai egyenruhában civilekre, katonákra, no meg piros ingesekre is lőnek. Itt látható egyébként az egyetlen videó, amin villanásnyi időre egy géppisztolyos tüntető látható - de jól kell figyelni.
A katonai szóvivő egyébként is szemléltetést tart, hogy ne higgyünk az interneten terjedő, sokszor manipulált fotóknak. Itt látható például a következő fotó, amivel azt próbálták bizonygatni, hogy a tüntetőknek csak tűzijátékrakétája van, míg a hadseregnél ott a gránátvető.
Az ezredes a tévében elővesz egy gránátvetőt és bemutatja, hogy ebbe csak a könnygáz gránátot lehet betölteni – a hírhedt M-79-es gránát, az nem megy bele. Egyébként ha jól emlékszem a vasárnapi hírekre, összesen 10 db M-79-es robbanást számoltak.
A kormányzat délután a humanitárius szervezetek segítségét kérte, hogy evakuálják a vörös ingesek színpada elől az időseket, asszonyokat, gyerekeket. A vörös inges szónokok is azt mondták, hogy aki veszélyben érzi magát, menjen nyugodtan, a közeli buddhista templom is menedéket kínált, minden fegyvertelen tüntetőnek – miként ezt egy hatalmas molinón is hirdették. Mindezek ellenére a vasárnap esti fotókon még mindig láthatóak gyerekek és asszonyok a színpad előtt, nem is kevés. Pedig a kormány hétfő délutánig adott haladékot, utána tüntetés felszámolását ígérték.
A piros ingesek a tragédia elkerülése érdekében vasárnap délután amúgy újabb javaslatot tettek, az ENSZ közvetítésével szerettek volna tárgyalni a kormánnyal, a tüntetés feloszlatásáról. A kormány ezt elutasította, Thaiföld szuverén állam, nincs szükségük külső beavatkozásra, a tüntetőknek egyetlen lehetősége van, azonnal hazamenni.
Újabb hosszú éjszaka és nappal következik a thai fővárosban, érdemes egy pillantást vetni az előző posztban szereplő térképre, aggasztóan terjeszkednek a belvárosban az összecsapásokat jelző lángnyelvek és az elbarikádolt piros útvonalak. Hétfőre és keddre amúgy a kormányzat hivatalos szünnapot hirdetett, de a belvárosban található irodák és boltok többsége is biztosan zárva lesz.
Netes körkapcsolás:
- NY Times galéria
- Nick Nostitz a halálzónában – a nyugodt fotózás percek alatt fordult rémálomba
- Nem hírügynökségi fotók a Rama IV-en zajló eseményekről
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.05.16. 20:30:41
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.05.16. 20:31:29
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.16. 20:34:52
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2010.05.16. 20:42:04
Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.05.16. 20:43:43
This_is_Sparta (törölt) 2010.05.16. 20:56:26
Ennyire elszántak, vagy esetleg ez a fajta elfogadása a halálnak összefügg a buddhizmussal, a hitükkel a lélekvándorlásban?
holdon 2010.05.16. 21:14:14
-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2010.05.16. 21:22:16
ktgy 2010.05.16. 21:54:42
xstranger 2010.05.16. 22:28:41
deadness · http://www.illusionsanddreams.com 2010.05.16. 22:46:55
elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.05.16. 23:27:23
ha kíváncsiak vagytok a miértre akkor ne legyetek restek és olvassátok el a régebbi posztokat is. minden szépen le van írva
elevenphoto · http://www.elevenphoto.hu 2010.05.16. 23:29:30
tényleg vigyázz magadra, mert jó dolog hogy képekkel és infokkal szolgálsz, de a testi épséged fontosabb.
ugyhogy csak óvatosan és továbbra is menj távol a lézerező emberektől :S
Pitzur 2010.05.16. 23:35:56
kbellfan · http://rkbc.blog.hu 2010.05.17. 04:48:16
-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2010.05.17. 07:36:50
Medencefűtés · http://sun-pool-heating.com 2010.05.17. 08:14:20
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.17. 08:54:02
@Pitzur: A királyi család a thai alkotmány érdekében politikán felül áll, így nem nyilatkoznak. Humanitárius tevékenységet végeznek folyamatosan, a hercegnő korábban meglátogatta a Chulalongkorn kórházat, illetve minden áldozatnak támogatást nyújtanak, a kórházi ellátásokat fedezik. Az újak kedvéért megjegyzem, hogy Thaiföldön a királyi családot bírálni nemcsak udvariatlanság, de törvénybe ütköző cselekmény.
Seh Deang - a renegát tábornok - hétfő reggel meghalt.
Akik az előzményeket kérdezik: kérlek nézzétek meg a blogban a korábbi posztokat. Nem tudom most két mondatban összefoglalni őket.
@r0dg3cc: Éjszaka lőtték a Dusit Thani Hotelt. Őszintén csodálkozom, hogy volt ott egyáltalán vendég. A piros erőddel szemben van - korábbi posztokban fotókon remekül lehet látni a hotelt, ahogy több száz rendőr posztol előtte. A parkolója is tele van rendőri csapatszállítókkal.
@Kádár Alíz: Tényleg ilyen furcsa sok helyen. Egy csoport harcol, másik csoport - zömében helybeliek - nézik, hogy mi történik. Nem kicsit veszélyes dolog.
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.17. 08:59:58
Mindenesetre a tévében most pörög a Countdown óra, hétfő délután 3 óráig adott haladékot a kormány a színpad előtti tüntetőknek. Még 1 óra van odáig. Utána meglátjuk.
Labancz 2010.05.17. 09:10:50
Remek a blog. Nagyszerű dolog első kézből értesülni a történésekről.
Azt lehet tudni, hogy a király miért nem szólal meg? Neki van tekintélye az országban, tehetne valamit a vérontások ellen...
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.17. 09:14:11
-Virgonc- · http://www.virgonc.com 2010.05.17. 09:23:24
Labancz 2010.05.17. 09:24:06
Labancz 2010.05.17. 09:25:13
beavereater [AT] 2010.05.17. 09:32:09
A fotókon szereplő pirossal bekarikázott katona pedig nem mesterlövész, ugyanis gépkarabély van nála, ami nagyobb távolságokon (100+ méter) véletlenül sem pontlövő, annak ellenére hogy a találata még 600+ méteren is ölni tud. Szerintem a fickó a szemben lévő épületeket tartja szemmel, orvlövészt keres, bár ezt nem a célzótávcsővel kellene és ilyen módon nem is életbiztosítás. (Igazi mesterlövész ennyire sosem mutatja meg magát.)
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.17. 09:32:49
Meg 3 órakor nem biztos, hogy elindul a hadsereg. Itt volt már ultimátum, nem egyszer. Hozzáteszem Bangkok felett éppen hatalmas vihar készülődik, Ramkamhaeng irányából. Lehet, hogy pont időre érnek oda a fellegek a tüntetők fölé.
@Labancz: Az emberi életnek. Komolyan.
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.17. 09:37:21
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.17. 09:40:34
Ha valaki ismeri a technikát, nem akarom is szétkommentelni a blogot :)
beavereater [AT] 2010.05.17. 09:44:42
Egy biztos, húzd be a fejed és nagyon laposan közlekedj, fegyveresekhez ne menj közel, bármelyik oldalról is valók.
bryan 2010.05.17. 10:52:24
Találtam egy tumblrt is tőled, nem akarnád ott is futtatni a híreket? Kényelmesebb mint a twitter, (nekem). Persze nem követelés, ha nem úgy is jó, köszi a posztot, jó volt.
Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.05.17. 11:15:35
@beavereater: Köszi!
murunga 2010.05.17. 11:16:01
itt elég szoros eseménykövetés van, ha angolul is megfelel...
www.thaivisa.com/forum/Bangkok-Red-Shirt-Rally-Live-Mond-t365969.html&st=75
bryan 2010.05.17. 11:27:02
Megfelel, köszi.
@Bangkok Charlie:
Értem, ez van. Egy próbát megért. :)